Németh Kristóf felesége, Niki önmagát is felelősnek tartja kapcsolatuk megromlásáért, ami egyelőre nem rendeződött. Mindössze egyetlen új döntést hoztak: egy ideig nem nyilatkoznak!
Várhatóan az ivóvíz, a csatorna és a szemétszállítás díjának emeléséről, valamint a BKV megállóiban a dohányzás megtiltásáról dönt egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) jóváhagyta az Obama-kormányzatnak azt a tavaly meghozott döntését, hogy 35 százalékig terjedő vámtarifát vet ki a kínai autógumikra - jelentette kedden a The Washington Post.
Hazatért Barna Boglárka, aki azért szökött el otthonról, hogy körözött barátjával, Markó Ádámmal lehessen. A tinivel folytatott viszonya miatt a férfi liliomtiprásért is felel.
Információink szerint felkérték Vidnyánszky Attilát, a Debreceni Csokonai Színház igazgatóját, hogy legyen a Nemzeti direktora Alföldi Róbert helyett. Azt hallottuk, hogy Vidnyánszky gondolkodási időt kért. Lapunknak annyit mondott, hogy szeretné megismerni a Nemzeti Színház társulatát.
Az ajándék szettek lényege az, hogy minél több darabból álljanak, hiszen ez növeli az értéküket. A következő ajándékötletet egy olvasónk osztotta meg velünk!
Politikai döntés eredményeként egy nagyon speciális, a világon egyedülálló nyugdíjpénztári szektor jött létre 1998-ban hazánkban, az elmúlt időszakban pedig Matits Ágnes, független nyugdíjszakértő...
Továbbra sincs egyetértés a határon túli magyarok könnyített honosítása kérdésében Szlovákia és Magyarország között - derült ki a két kormányfő tárgyalása után. Orbán Viktor találkozott Berényi Józseffel, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével is.
Hiába a hazai televíziózás markáns alakja, kevesen ismerik Fábry Sándort igazán. Sorozatunkban egyik kollégája mesél döbbenetes történeteket róla. A harmadik rész fura szokásairól szól.
Leállósávban várakozó kamion pótkocsijának csapódott egy szlovák személyautó az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávjában, Bicskénél, szerda hajnalban; a kocsi vezetője a helyszínen meghalt, két utasa súlyosan megsérült - közölte a rendőrség.
Lényegében életképtelennek nyilvánította a magyar légitársaságot a kormány megrendelésére készült tanulmány - írja a jelentést ismertetve a Népszabadság.
Ha az alkotmány megváltozna, automatikusan felvetődne annak a szükségessége, hogy a katolikus egyház jogállását, illetve a magyar állam és a katolikus egyház közötti jogviszony alapjait kétoldalú dokumentumban fektessük le – mondta a Magyar Nemzetnek Erdő Péter bíboros. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint újra kell gondolni a katolikus egyház finanszírozásának kérdését is. ...
Feltehetően vírus támadta meg, belázasodott, alig tud beszélni a hétvégi végső küzdelemre készülő veszprémi szépfiú. Öccse, Tamás tartja benne a lelket.
Szerdától újabb négy-négy forinttal nő a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon, így újabb rekordot dönt a benzin és a gázolaj ára is. Mostantól egy liter benzin 358 forint, a gázolaj pedig 345 forintba kerül.
Ha hatályát veszti a vallásszabadságról szóló törvény és új alkotmány készül, akkor kétoldalú szerződésben kell újraszabályoznia a katolikus egyház jogállását, valamint az állam és az egyház jogviszonyát - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása.
A női munkavállalók az idén átlagosan a férfiak alapfizetésének 93 százalékával kellett beérniük, emellett bónuszaik is alacsonyabbak voltak: a hasonló munkakörben dolgozó férfiak kifizetéseinek alig felét tették ki - derül ki a Hay Group nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb felméréséből.
Rogán Antal elvonná a közmédiumok 29 milliárdos állami támogatását, a pénzt az új médiatörvény-tervezetnek megfelelően a megrendelő állami alap kapná meg, annak elosztásáról is ők döntenek
Amikor a karácsonyra gondolunk, van néhány dolog ami eszünkbe jut vele kapcsolatosan, mint például a vakáció, a fényekbe burkolózott házak, a sütemények és persze a karácsonyfa.
Emelte bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt., és ezzel új történelmi csúcsot értek el az árak.
A női munkavállalók az idén átlagosan a férfiak alapfizetésének 93 százalékával kellett beérniük, emellett bónuszaik is alacsonyabbak voltak: a hasonló munkakörben dolgozó férfiak kifizetéseinek alig felét tették ki - minél magasabbra jut egy nő, annál inkább szembesül hónap végén a diszkriminációval
A tavalyihoz hasonló vagy annál alig jobb áruhitelszezont várnak az idén a piacon érdekelt szereplők, annak ellenére, hogy a keresletet élénkíteni hivatott akciókból most sincs hiány - írta szerdai számában a Világgazdaság.
Elképzelhetetlennek tartja gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, hogy apósának, Horthy Miklósnak szerelemgyereke született volna. A Bors londoni lakásában érte utol a grófnőt, akit meglepett a hír.
Letartóztattak egy virginiai férfit, aki a Facebook közösségi oldalon azzal fenyegetőzött, hogy csőbombát robbant fel a washingtoni metróban - derült ki a kelet-virginai szövetségi bíróság által kedden kiadott közleményből
Harmincnyolc évesen nyugdíjba mehetett, és csaknem 280 ezres juttatást kap annak a kegyetlenkedő rendőri osztagnak a vezetője, amely többek között felelős lehet egy 2006. október 23-án hátba lőtt vak fiatalember sérüléseiért – írja a Magyar Nemzet.
A Richter-skála szerinti 2,9-es erősségű földrengés volt kedd éjjel Miskolc környékén - erősítette meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyelete, hozzátette ugyanakkor, hogy károkról, sérülésekről egyelőre nem érkezett jelentés
Nem lesz könnyű dolga annak, aki úgy dönt, benn marad a magánnyugdíjpénztárban; az eljárás részleteiről alig tudnak valamit a lebonyolítással megbízott szerveknél - a kormány szerdán dönt
A román kormányfő kedden bejelentette, hogy 15 százalékkal emelik a közalkalmazottak bérét jövőre. Erre hat hónappal az után kerül sor, hogy azt egynegyedével csökkentették, eleget téve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárásainak.
A Stabilitás Pénztárszövetség az Európai Bizottság elnökétől, José Manuel Barrosótól kért azonnali segítséget "3 millió magyar munkavállaló érdekeinek megvédésében", egyben felszólította Schmitt Pált, hogy a hétfőn elfogadott törvényt küldje előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróságra.
Az alapellátás finanszírozásának újragondolása, a rendszer létszámproblémáinak kezelése és az informatika fejlesztése is a következő félév legfontosabb céljai között szerepel - erről állapodtak meg a háziorvosok, házi-gyermekorvosok az egészségügyi államtitkárral a minisztériumban.
Az eddig közölt 2,3 milliárd forint helyett 4,02 milliárd forintos támogatási igazolást vett igénybe részben fiktív filmgyártáshoz a P. Koltai Gáborhoz és társaihoz köthető három filmes cég – adta hírül tegnap az Index. Az internetes portál értesülését a Nemzeti Filmiroda a Magyar Nemzetnek is megerősítette. A lap úgy tudja, egy további filmes cégcsoport ellen is nyomozás folyik.
A jövő évi büdzsében harmadannyi pénzt különítettek el abortuszra, mint amennyi az idei évben jut erre a célra - írta a Népszava, amely szerint a költségvetés és az alkotmánykoncepció alapján egyértelmű, hogy valamilyen módon korlátozná az abortusz lehetőségét a kormány
Mi jut eszünkbe, ha azt olvassuk: finom, nevét a kályhacsőről (kürtő) kapta, van belőle többek között diós, fahéjas és kakaós is? A bevásárlás forgatagában igazán jólesik egy frissen készült, különleges édesség. Makai Katinka, a Kürcsi őskalács cég ügyvezetője az MNO-nak elárulja, kürtőskalácsuk mitől magyar kézműves remek.
Nem született megállapodás a hallgatók és az oktatásirányítás között a felsőoktatási törvény koncepcióját illetően - írta a Magyar Nemzet, amely szerint a hallgatók ragaszkodnak álláspontjukhoz, és végső esetben akár tüntetni is hajlandók
"Meg kell állítaniuk ezt a háborút Afganisztánban." A keddi The Washington Post szerint ezek voltak Richard Holbrooke, az amerikai elnök afgán-pakisztáni különmegbízottjának utolsó szavai, amit egy pakisztáni származású orvoshoz intézett, mielőtt az elaltatta volna a műtéthez
Tartotta árfolyamát a forint szerdán kora reggel a nemzetközi piacon az euróval szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 275,02 forinton jegyeztek a kedd délutáni 275,38 forintot követően. Kedd reggel még 276,26 forint volt az euró árfolyama.
A New York-i értéktőzsde fő indexei közül a DJIA-index két éves csúcsára emelkedett, míg az S&P 500-as mutató és a Nasdaq egy késői eladási hullám nyomán elvesztette a nap folyamán szerzett nyereségét, és csak csekély többlettel zárt kedden, a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó novemberi adatok újabb óvatos jegybanki értékelése nyomán.
Tarthatatlannak minősíti egy, az állam megrendelésére, a Malév számai alapján készült elemzés a légitársaság működését: esély sincs arra, hogy a cég 2012-re nullszaldós legyen
Háromszázalékos lakbéremelést, emelkedő szemétszállítási, víz- és csatorna díjemelést szavazott meg a közgyűlés, továbbá a BKV-járművek megállóiban a dohányzás, illetve a fővárosi aluljárókban a szeszesital-fogyasztás megtiltásáról döntött még egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
Azt idő dönti el, hogy elégedettek lehetünk-e a nyugdíjrendszer átalakításával; jelenleg jó megoldásnak tűnik - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy azért nem szavazott hétfőn a nyugdíjtörvényről, mert tárgyaláson volt.
Pult alóli árusítás, bizonytalan eredet, kétes élelmiszer-biztonság – a Magyar Nemzet leleplező cikke és a Hír Televízió Panaszkönyv című műsora nyomán újabb fejezettel bővült a mézbotrány krónikája. Most Fazekas Gyula, a magyar–német tulajdonú Pannon Honig Kft. egyik tulajdonosa és ügyvezetője, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének volt elnöke került bajba, aki a cég g...
Tarthatatlannak minősíti egy, az állam megrendelésére, a Malév számai alapján készült elemzés a légitársaság működését: esély sincs arra, hogy a cég 2012-re nullszaldós legyen - írta a Népszabadság