2010. december 15. szerda

dec. 15
14:45
Fővárosi Közgyűlés - Ismét javasolja a bajba jutott devizahitelesek támogatását az MSZP (Alternatív Energia)
Ismét a közgyűlés elé terjesztette a bajba jutott budapesti devizahitelesek támogatásáról szóló javaslatát Horváth Csaba. A fővárosi MSZP-frakció vezetője az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: családok ezrei veszíthetik el otthonukat, ami szociális krízishelyzet kialakulásához vezethet, ezért kérik a városvezetést az előterjesztés elfogadására.
dec. 15
14:45
Nézőpont: Törésvonalak és törések a Jobbikban (Gondola)
Pősze Lajos kizárásával, illetve a Gárda-mozgalom szétesésével a Jobbik immáron „hivatalosan” is az „elkisgazdásodás” útjára lépett.
dec. 15
14:54
Magyar egészségügyi tudásbázis a világ legnagyobb tudományos piacterén (hirado.hu)
A WebLib által fejlesztett HealthMash alkalmazás a tudományos kutatók számára nyújt bővebb betekintést a kereséseikhez közvetlenül kapcsolódó gyógyászati fogalmak rendszerébe
dec. 15
14:54
Jóval a várt felett a Fed index (Portfolio)
A New York környéki feldolgozóipari vállalatok sokkal optimistábbak mint egy hónappal korábban - derül ki a New York-i Fed legfrissebb felméréséből. Az intézet által havi rendszerességgel közölt...
dec. 15
14:54
Megszavazták a közüzemi díjak emelését a fővárosban (ATV)
Az ivóvíz csaknem 3, míg a csatornadíj 19,5 százalékkal nő januártól a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében. A javaslatot csak a Fidesz képviselői szavazták meg.
dec. 15
14:56
Szenzáció: 25 év után újra exférjének mondja ki az igent az énekesnő (hirado.hu)
Marie Osmondot fia tragikus halála után került újra közel volt kedveséhez
dec. 15
14:56
A makroadatok sem hoztak változást (Portfolio)
A nemrég érkezett makroadatok sem tudtak változást hozni a piacokra, az amerikai határidős indexek a vártnál kedvezőbb adatok után is enyhe csökkenést mutatnak, és ez látszik az európai piacokon is....
dec. 15
14:56
26 éves fiú lett az év embere (ATV)
Barack Obama és Putyin nyomdokaiba lépett.
dec. 15
14:57
Iskolában, kamerák előtt lövöldözött, mert a feleségét kirúgták – sokkoló videóval (BorsOnline)
Miután a nőket kiküldte a teremből, hat férfit tartott sakkban pisztolyával egy 56 éves amerikai férfi. Több lövést adott le, de végül csak magával végzett.
dec. 15
14:57
Talán ez Gabika utolsó karácsonya (Blikk)
dec. 15
14:57
Obama és Putyin nyomában a Facebook alapítója (Infostart)
Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját, a közösségi portált működtető cég elnökét választotta az év emberének 2010-ben az amerikai Time magazin.
dec. 15
14:57
Megszavazta az EP Gál Kinga jelentését (Infostart)
Megszavazta az Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülésén Gál Kinga (Fidesz) jelentését az alapvető emberi jogok európai uniós helyzetéről.
dec. 15
14:57
A magyar válogatott 17 éve nem állt ilyen jól (Infostart)
A magyar válogatott egy helyet előrelépve a 42. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség világranglistáján. Utoljára 1993 augusztusában állt ilyen előkelő helyen.
dec. 15
14:57
Amerikai Empire State Index: 10,6 pont- elörejelzés: 4,7 pont (HírTV)
Decemberi amerikai Empire State Index: 10,6 pont - elörejelzés: 4,7 pont- elözö havi érték: -11,1 pont. Részletek következnek
dec. 15
14:57
TASZ: az otthonszülés szabályozása nélkül sérül az emberi jogi egyezmény (Gondola)
Amíg nem születik meg az otthonszülés magyar szabályozása, és amíg az intézeten kívüli szüléseknél segédkezők nem szerezhetnek működési engedélyt, addig Magyarország folyamatosan megsérti az Európai Emberi Jogi Egyezményt - kommentálta Fazekas Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntését
dec. 15
14:58
Megrendítő kijelentés: hagyjuk csődbe menni az országokat! (Portfolio)
Több olyan probléma is felszínre került az euróval kapcsolatosan, amire korábban nem gondoltak - írta Soros György a Financial Times-ban. A magyar származású befektetési guru szerint a bajban lévő...
dec. 15
14:59
Amerikai fogyasztói árak: 0,1%- elörejelzés: 0,2% (HírTV)
Novemberi amerikai fogyasztói árak: 0,1%- elörejelzés: 0,2%- elözö havi érték: 0,2%. Részletek következnek
dec. 15
14:59
Jobbik: arccal és névvel mutassák a súlyos bűncselekmények elkövetőit (Gondola)
A Jobbik azt szeretné, ha a tényleg súlyos bűncselekmények elkövetőinek arcát és nevét közzétennék az illető lakókörnyezetében, vagy akár az országos médiumokban is
dec. 15
15:01
Amerikai fogyasztói árak a magban: 0,1%- elörejelzés: 0,1% (HírTV)
Novemberi amerikai fogyasztói árak a magban: 0,1%- elörejelzés: 0,1%- elözö havi érték: 0,0%. Részletek következnek
dec. 15
15:01
Megszavazta az EP Gál jelentését az uniós alapvető emberi jogokról (Gondola)
Megszavazta az Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülésén Gál Kinga (Fidesz) jelentését az alapvető emberi jogok európai uniós helyzetéről
dec. 15
15:03
Kanadai feldolgozóipari forgalmak: 1,7%- elörejelzés: 1,0% (HírTV)
Októberi kanadai feldolgozóipari forgalmak: 1,7%- elörejelzés: 1,0%- elözö havi érték: -0,5%. Részletek következnek
dec. 15
15:03
Gyorsuló áradás a Közép-Tiszán, tengernyi belvíz (Gondola)
A Tokaj közelében tetőző Tisza középső szakaszán az elkövetkező napokban felgyorsul az áradás, napi mértéke meghaladja 20 centimétert; a főfolyó jelenlegi vízállása Tiszafüredtől Szolnokig mindenütt bőven meghaladja az elsőfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt értékeket - közölte a térségi vízügyi igazgatóság védelemvezetője
dec. 15
15:05
Gyilkolt az iskolában - kamerák rögzítették (HírTV)
Öngyilkos lett egy férfi egy amerikai iskolában. Az áldozat előzőleg fegyverrel fenyegette meg az iskolai tanács tagjait.
dec. 15
15:06
Ellenállással küzd a rizs árfolyama (ProfitLine)
A júliustól novemberig tartó emelkedésben több mint 50%-ot drágult a rizs határidős ára. A 15.60-as szint érintését követően a 38.2%-os korrekciós szintig csúszott vissza a jegyzés. Néhány napig a két Fibonacci szint közötti sávban mozgott az árfolyam 14.10 és 13.29 között. November második felében felfelé történ elmozdulást, de a 15.00-ás szintről lepattant a rizs és visszacsúszott a korábbi…
dec. 15
15:08
Virágzik az ukrajnai benzinturizmus (ProfitLine)
A héten új történelmi csúcsra emelkedtek az amúgy sem alacsony magyarországi üzemanyag árak, és ezért még jobban megéri Ukrajnában tankolni a magyaroknak, az árkülönbség miatt erősödik a romániai és a szerbiai benzinturizmus is.
dec. 15
15:10
USA - 0,1 százalékos inflációt és maginflációs mértek novemberben (ProfitLine)
A vártnál kisebb mértékben emelkedett a fogyasztói árindex novemberben az Egyesült Államokban - közölte szerdán az ország kereskedelmi minisztériuma.
dec. 15
15:12
Megszavazta Gál Kinga jelentését az Európai Parlament (hirado.hu)
Az alapvető emberi jogok uniós helyzetéről szóló jelentésről éles vita után döntöttek a képviselők
dec. 15
15:12
Kitörtek a mikrovállalatok is (ProfitLine)
Új éves csúcsra emelkedett az IWC ETF, amely a Russell Microcap indexét követi. Augusztus közepe óta tart az emelkedés, mely stabilnak és egyenletesnek tűnik. Az októberi-novemberi időszakban mutatott korrekciót az ETF árfolyama, azóta viszont sikerrel jutott új éves csúcsra és jelenleg is az ellenállás felett van a papír árfolyama. A kedvező piaci hangulatban tehát a mikrovállalkozások is tudnak…
dec. 15
15:12
Mekkora lehet a budapesti irodapiac maximális mérete? (Portfolio)
Potenciálisan mekkorára nőhet a budapesti modern bérirodapiac? Kocsis Péter, a WING vezérigazgató-helyettese alábbi eszmefuttatásában arra vállalkozott, hogy megállapítsa, mekkora lehet majd a...
dec. 15
15:12
Pofátlanság: az átvert nyugdíjas háza is rámehet a termékbemutató trükkjeire (Pénzcentrum)
Egész évben szerveznek különféle árubemutatókat erre szakosodott cégek, ám a karácsony előtti időszak itt is dömpingnek számít. A legtöbbször szórólapok útján jutnak el a későbbi résztvevőkhöz, néha azonban közvetlenül telefonon keresik meg leendő vásárlóikat, jobbára nyugdíjasokat....
dec. 15
15:14
Villámláskor kibocsátott röntgensugarakat észleltek (hirado.hu)
Már korábban is ismert volt, hogy a villámlást röntgensugár-kibocsátás kíséri, ám a tudósok nem teljesen értették a jelenség mechanizmusát
dec. 15
15:14
USA - A várnál jobban alakult a feldolgozóipari aktivitás (New York) (ProfitLine)
A várakozásokat felülmúló mértékben javult a decemberi feldolgozóipari aktivitást jelző mutató New York térségben, ezzel ismét bővülést mutat a feldolgozóipari szektor. A javulás leginkább az új megrendelések és szállítások javulásának köszönhetően.
dec. 15
15:15
Lady GaGa felismerhetetlen (BorsOnline)
Erős smink és extrém kiegészítők nélkül kapták lencsevégre Lady GaGát. A látvány mindenkit meghökkentett. A képeken nem is hasonlít magára az énekesnő.
dec. 15
15:15
Nem emlékszik a pécsi ámokfutó (Blikk)
PÉCS – Újra farkasszemet néztek életben maradt áldozatai Gere Ákossal (23), aki tavaly november 26-án ámokfutást rendezett a pécsi egyetem gyógyszerészkarán.
dec. 15
15:15
EUR/USD Esés (HírTV)
A kedvezö amerikai adatok után nem tudta tartani 1,3376-os napi csúcsát az euró és fennáll a veszélye, hogy 1,3280-ra esik. Ellenállás 1,3387-nél található. További adatok jelennek meg az elkövetkezö órákban. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 15
15:15
Elfogadta az EP az uniós polgári jogszabály-kezdeményezésről szóló jelentést (Gondola)
Megszavazta az Európai Parlament szerdán az európai uniós polgárok jogszabály-kezdeményezési jogáról szóló jelentést, amelynek jelentéstevője Gurmai Zita (MSZP) és a francia néppárti Alain Lamassoure volt
dec. 15
15:15
A Kossuth téren az ország karácsonyfája (Blikk)
dec. 15
15:16
Süddeutsche Zeitung: idegesség érezhető az új miniszterelnökön (hirado.hu)
A liberáis lap cikkírója úgy véli: a kormányfő gyors ütemben építi át az országot, ám a demokrácia esetleg nem éli túl a radikális gyógymódot
dec. 15
15:16
Simor - szerint értelmetlen az inflációs cél emelése (ProfitLine)
Sajnálatosnak és értelmetlennek tartaná Simor András jegybankelnök az inflációs cél emelését, aki a Magyar Narancsnak adott interjúban elmondta: nem tart attól, hogy a lényeget, az árstabilitás elérését illetően vita lenne majd közte és a márciusban kinevezendő, új monetáris tanács tagok között.
dec. 15
15:17
Magától ment a menhelyre az egérmama (Blikk)
dec. 15
15:17
Amerikai TIC-mutatók: 27,6 Mrd USD- elörejelzés: 82,3 Mrd USD (HírTV)
Októberi amerikai TIC-mutatók: 27,6 Mrd USD- elörejelzés: 82,3 Mrd USD- elözö havi érték: 81,0 Mrd USD. Részletek következnek
dec. 15
15:17
Mark Zuckerberget választotta az év emberévé a Time magazin (Gondola)
Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját, a közösségi portált működtető cég elnökét választotta az év emberének 2010-ben az amerikai Time magazin
dec. 15
15:19
Torgyánék sorsára jut a Jobbik? (HírTV)
Pősze Lajos frakcióból történő kizárásával, illetve a gárdamozgalom kezdődő szétesésével a Jobbik immáron „hivatalosan” is az „elkisgazdásodás” útjára lépett. A Nézőpont Intézet korábban három elemzésben is felhívta a figyelmet arra, hogy a párt gyors szervezeti fejlődéséből fakadóan komoly törésvonalak alakultak ki a „szélsőségesek” és a „mérsékelt radiká...
dec. 15
15:21
Mark Zuckerberg az év embere (Metropol)
A Facebook alapítóját, a közösségi portált működtető cég elnökét választotta az év emberének 2010-ben az amerikai Time magazin.
dec. 15
15:21
Videó - Zidane-ék jótékonysági meccse döntetlennel zárult (Sport365)
Döntetlennel zárult a Zinedine Zidane és Ronaldo által szervezett jótékonysági futballmérkőzés. A két sztár barátai alkotta csapat az Olimpiakosz együttesével mérkőzött.
dec. 15
15:21
Maffiavezér volt a koszovói kormányfő? (HírTV)
Koholmánynak nevezte a koszovói kormány az Európa Tanács jelentését, amely maffia-bűncselekményekkel vádolta meg Hashim Thaci újraválasztott miniszterelnököt.
dec. 15
15:27
Tőzsdecápákat nevel az Erste (Privátbankár)
Nagy sikerrel zárult az Erste Befektetési Zrt. 2010 őszi félévére meghirdetett „Tanulj meg játszva tőzsdézni! – Tőzsdei Hírbróker 2010” elnevezésű, felsőoktatási hallgatók számára sz...
dec. 15
15:27
Indul a síszezon Szilvásváradon (Metropol)
Szombaton kezdődik a síszezon a Heves megyei Szilvásváradon, a pályán maximális kapacitással működik a hóágyú - tájékoztatott a polgármester szerdán.
dec. 15
15:29
Sört is árul az új magyar gyorsétterem-lánc (Privátbankár)
December 16-án nyílik az ország első quality&local gyorsétterme a Váci utcában. Magyarországon próbálják beszerezni a minőségi alapanyagokat
dec. 15
15:30
Simor szerint értelmetlen az inflációs cél emelése (hirado.hu)
A jegybankelnök a Magyar Narancsnak adott interjúban azt mondta, nincs indoka a monetáris lazításnak, amikor az infláció a teljes előrejelzési időszakban a 3 százalékos cél fölött van

Keresés