Továbbra sem javul a levegő minősége Miskolcon, a szmogriadó miatt ingyen tömegközlekedhetnek azok az autósok, akiknek érvényes forgalmi engedélyükben miskolci lakcím szerepel
A nyugat-európai értéktőzsdék fő mutatói csütörtökön alig mozdultak, egész nap vegyesen teljesítettek az EU-csúcs eredményeire várakozva, az ünnepek előtti csekély forgalomban.
Elkészült és megjelent az a kormányrendelet, amely meghatározza, hogy lakáscélú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződéseknél a pénzügyi intézmény a kamat egyoldalú emelését csak a forrásköltségek növekedésével, a hitelkockázat változásával, illetve az adott tevékenység költségét növelő, a hitel-, kölcsön- és lízingszerződéseket szorosan és közvetlenül érintő jogszabályváltozással…
Megkezdte az elszámoltatást a Fidesz a főváros XVIII. kerületében is - közölte Lévai István Zoltán alpolgármester, aki több feljelenést is tett az ügyészségen ismeretlen tettes ellen a kerület előző, szocialista vezetősége alatt történt ügyekben.
Hasim Thaci koszovói kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatón tagadta az ellene felhozott vádakat, amelyek szerint a 90-es évek végén maffiafőnök volt. Megígérte, hogy minden politikai és jogi eszközzel tisztázza magát.
Az Európai Unióban példátlan ipari katasztrófa kezelése méltatlan a kormányzat részéről, Devecser nem "lejárt lemez", és ha kell hetente lejövünk, hogy Orbán Viktor megijedjen és tegyen valamit a térség érdekében - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy devecseri lakossági fórumon
Idén az utolsó üléseit tartja az Országgyűlés a jövő héten: hétfőn és kedden, illetve csütörtökön üléseznek majd a képviselők. A három nap alatt dönteni fognak – a többi között – a magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatról, csütörtökön pedig a 2011-es költségvetés tervezetének zárószavazását tartják – mondta el a házbizottság ülését követően a Függetle...
Megállapodott a BKV menedzsmentje a szakszervezetekkel az idén a bérekre szánt összegből megtakarított pénz sorsáról. A közlekedési társaság közölte: a dolgozók megkapják a maradvány egy részét, amit december 22-ig átutal a cég.
A kiemeltek közé került a magyar női kézilabda-válogatott a jövő évi világbajnoki selejtező sorsolása előtt. A magyar csapat lehetséges ellenfelei: Németország, Szlovénia, Izland, Lengyelország, Csehország, Macedónia, Szerbia és Törökország.
Hatályba lépett a nyugdíjpénztár-választásról szóló kormányrendelet. A dokumetumból kiderül, ezentúl nyugdíjat csak nyugdíjjárulékból lehet folyósítani, több kedvezményre számíthatnak a megmaradó...
A Generali biztosító 10 millió forint szakképzési támogatást nyújt a város számára, ez erről szóló megállapodást ma írta alá Kósa Lajos polgármester és Dr. Pálvölgyi Mátyás, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója Debrecenben. A biztosító további 5 millió forintos támogatást nyújt a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szimulációs Gyakorlati Központjának létrehozásához szükséges…
Megkapják a BKV dolgozói a társaság korábbi ígéretének megfelelően a bér jellegű kifizetésekből megtakarított pénz meghatározott részét. Erről állapodott meg csütörtökön a BKV vezetése a szakszervezetekkel.
Négy új harang érkezik a budavári Mátyás-templomba a németországi Passauból, ahol az elmúlt három hétben áthangolták és megtisztították a templom két régi harangját is - mondta el Süllei László kanonok. Mátéffy Balázs arról beszélt, hogy a harangszék működését "korlátozni" kellett volna, ha nem cserélnek harangokat.
Közúti ellenőrzés során állítottak meg Szarvas belterületén egy férfit, akinek az okmányaiból kiderült, hogy a Debreceni Városi Bíróság tíz hónapra eltiltotta a járművezetéstől, ezért 2011. márciusáig nem ülhetett volna volán mögé. Előállítását követően szabálysértési őrizetbe vették.
Továbbra sem javul a levegő minősége Miskolcon, a szmogriadó miatt Kriza Ákos (Fidesz) polgármester megegyezett a városi közlekedési társasággal, hogy pénteken üzemkezdettől vasárnap éjfélig ingyen utazhatnak villamosokon, autóbuszokon mindazon autósok, akiknek érvényes forgalmi engedélyükben miskolci lakcím szerepel
További leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Görögország már most sem befektetési ajánlású - vagyis "bóvli" - kormánykötvény-adósi besorolását csütörtökön a Moody's Investors Service
A korábbi 350 milliárd dolláros becslésekkel ellentétben az amerikai válságkezelő program költsége "csupán" 25-30 milliárd dollárt tesz ki jelen állás szerint - mondta az amerikai pénzügyminiszter,...
Tátrai Miklóst is meghallgatják a sukorói telekcsere-szerződés semmissé nyilvánításáért indított polgári perben. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját péntekre idézték be. Tátrai már előzetes letartóztatását tölti több százmilliós hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Visszautasította az április 20-án felrobbant, majd két nappal később elsüllyedt Deepwater Horizon tulajdonosa csütörtökön, hogy felelős lenne a Mexikói-öbölben történt ökológiai katasztrófáért. A Transocean közleménye az olajszennyeződésről szóló 1990-es amerikai törvényre hivatkozva az állítja, „hogy nem őt, hanem a platform működtetőjét terheli a felelősség a szennyeződésért”.
Az euróövezet stabilitásának tartós növelését eredményező döntéseket várnak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői csütörtökön kezdődött brüsszeli kétnapos találkozójukon az ülés előtt elhangzott nyilatkozatok szerint
Jelentős haladást sikerült elérni Afganisztánban az al-Kaida és a tálibok elleni harcban, ezért az amerikai csapatok kivonása az előzetes terveknek megfelelően, jövő júliusban megkezdődik - jelentette ki Washingtonban Barack Obama amerikai elnök
Új drogstratégiára van szükség, mivel a jelenleg érvényben lévő - az előző kormányzat és az MSZP-SZDSZ által elfogadott - drogstratégia alapelvei és irányelvei nem állnak összhangban a jelenlegi kormány drogpolitikai alapelveivel - mondta Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek
A Moody’s ma kilátásba helyezte Görögország további leminősítését, az adósságpálya fenntarthatatlanságára hivatkozva. A hitelminősítőnél a mediterrán ország már idáig is a befektetésre nem...
Tetőzött a Tisza a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tokajnál; csütörtökön 847 centiméteres volt a vízállás - mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője az MTI-nek
Az MSZP politikai színjátéknak tartja, hogy Orbán Viktor és kormánya nem támogatja a Rogán Antal által javasolt alkotmánymódosítást, amely a párt szerint több cikluson át biztosíthatja a Fidesz média és hírközlés feletti "totális felügyeletét"
Megszüntetné a fideszes vezetésű erzsébetvárosi önkormányzat két jó nevű iskola gimnáziumi részét - derül ki a kerület képviselőtestületi ülésének napirendjéből. Vattamány Zsolt a kerület polgármestere azonban azt hangsúlyozta, hogy egyelőre csak gondolkodnak a gyerekszám-csökkenés miatti racionalizáláson. Egy önkormányzati működtetésű gimnázium mindenképpen maradna, a kultúrára pedig több pénzt…