2010. december 16. csütörtök

dec. 16
11:47
"Reinkarnálódnak" a magyar cégek (HR Portál)
Nem várt jelenséget tapasztalnak a Coface Hungary szakértői a vállalkozások számának alakulásában az idén. Hiába szűnik meg több ezer cég, ezzel párhuzamosan továbbra is nagyon magas az új cégek bejegyzésének a száma - cikkezi a Világgazdaság.
dec. 16
11:47
Bírálta a kapitányt, ezért eltiltották a legjobb svájci síelőnőt (Sport365)
A svájci sportági szövetség két Világkupa versenytől eltiltotta a női alpesi sí-válogatott egyik legjobbját, Lara Gutot, mert nyilvánosan kritizálta a szövetségi kapitányt.
dec. 16
11:49
Magyar gyorsétteremlánc nyílik (HR Portál)
Két-három éven belül 20-30 egységgel rendelkező hálózattá válna és külföldi piacokra is belépne a magyar Gusto Burger & Cafe gyorsétteremlánc, amelynek első üzletét hamarosan megnyitják Budapesten, a Váci utcában.
dec. 16
11:49
Itt a megoldás! 11-es párbaj tiebreak módra (Sport365)
Egy brit intézet tanulmánya szerint nem igazságos a labdarúgó-mérkőzéseket lezáró tizenegyespárbaj jelenlegi lebonyolítási rendszere, ezért a szerzők annak megváltoztatását javasolják.
dec. 16
11:54
Szponzorokat keres a Puli a Holdra szálláshoz (Infostart)
A Puli Space Technologies egyedüli magyar nevezőként indul a Google Lunar X Prize versenyen, ha a december 31-i határidőre összegyűlik a nevezési díj. Az ötvenezer dollárt a magyar csapat adakozásból, szponzori díjakból igyekszik összegyűjteni.
dec. 16
11:54
"Hiába" szárnyal a német gazdaság? (Portfolio)
Miközben a német gazdaság rekord közeli aktivitást mutat a feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzser indexek alapján és a franciák is jól teljesítenek, aközben az eurózóna többi tagországa...
dec. 16
11:54
Hogyan érinti az ingatlanok piaci értékét a zöld forradalom? (Pénzcentrum)
Meg lehet -e határozni egy ingatlan értékét a mai illikvid, bizonytalan piacokon? Hogyan hatott a válság az értékbecslési alapelvekre, módszerekre? Hogyan árazzák be a befektetők a zöld épületeket? A Portfolio.hu és az RICS Magyarország 2011. január 20-án szakmai reggelit szervez az ingatlan-értékbecslés legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseiről....
dec. 16
11:54
Polt: Senki sem kérte tőlem tálcán Gyurcsány fejét + videó (ATV)
A legfőbb ügyész szerint az ilyen vádak ellen nehéz küzdeni, de őt csak a szakmai munka érdekli, ilyenekkel nem foglalkozik.
dec. 16
11:56
Terv felett adott el kötvényeket Magyarország! (Portfolio)
A mára meghirdetett 45 milliárd forinttal szemben 55 milliárd forint összegben értékesített a mai aukciókon államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ, mivel összesen 134,3 milliárd forintnyi...
dec. 16
11:57
Zavargások, bombariadó: pattanásig feszült a helyzet Moszkvában (+képek) (HírTV)
Rendőrök és kommandósok csütörtök reggel azonnali hatállyal kiürítették Moszkvában a Kijevi pályaudvar épületét – jelentette a nyugat-ukrajnai ZIK hírügynökség. Sajtóértesülések szerint névtelen bejelentés érkezett a hatóságokhoz, hogy bomba fog robbanni az orosz főváros egyik legnagyobb pályaudvarán.
dec. 16
11:57
December 23-án ül össze idén utoljára az Országgyűlés (Gondola)
December 23-án ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi büdzséről a képviselők
dec. 16
11:58
Jövőre már beindulhat a magyar hitelezés (Portfolio)
2011-ben már mérséklődhet a magyar bankok értékvesztésének eredményrontó hatása, és alacsony ütemben a hitelezés is elindulhat, nagyok azonban a lefelé mutató kockázatok - ismertette az MNB...
dec. 16
11:59
Zendülés egy chilei büntetés-végrehajtási intézetben, sok sebesült (Gondola)
Legkevesebb nyolcvan fogoly és 18 őr megsebesült, miután zendülés tört ki helyi idő szerint szerda este a chilei főváros egyik büntetés-végrehajtási intézetében, ahol mintegy hétezer elítéltet tartanak fogva
dec. 16
12:00
A háziorvosok munkaidejük harmadát adminisztrációval töltik (Alternatív Energia)
Egy háziorvos és asszisztense naponta átlagosan 6 órát, havonta 122 órát tölt adminisztrációval, ami azt jelenti, hogy kettejük munkaidejének harmadát az adminisztráció teszi ki - a többi között ez derül ki a csaknem 400 háziorvost tömörítő Kasszaorvosi Szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből. A kutatás szerint a háziorvos és asszisztense a legtöbb adminisztrációs időt a…
dec. 16
12:00
Középtávon jelentősen növekvő egyensúlyi kockázatokra figyelmeztet a Századvég (ProfitLine)
A bővülő lakossági fogyasztás nyomán javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai. A Századvég kutatóintézet legfrissebb, csütörtöki prognózisa szerint az idén 1,1, jövőre 3,3 százalékkal bővülhet a GDP. A kutatók 2011-ben 4,2 százalékos inflációra, év végére 6,25 százalékos jegybanki alapkamatra számítanak, elérhetőnek tartják a jövő évi hiánycélt, de középtávon jelentősen növekvő egyensúlyi…
dec. 16
12:01
Januártól nem előzhetnek a nehéz tehergépkocsik (Gondola)
Január 1-jétől a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsik nem előzhetnek majd a két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton reggel 6 és este 10 óra között
dec. 16
12:03
Ne árulja el a Facebookon, hol szilveszterezik! (Privátbankár)
A biztosítási piac statisztikái alapján december 23-a és január 4-e között 50 százalékkal megnő a figyelmetlenségből eredő háztartási balesetek, lakástüzek száma - több a betörés is
dec. 16
12:03
Háromnapos közúti razziát tart a rendőrség (Gondola)
Fokozottan ellenőrzi a rendőrség csütörtöktől három napon keresztül a közúton közlekedőket, a nemzetközi akcióban a drog- és alkoholfogyasztás kiszűrésére koncentrálnak
dec. 16
12:05
Háromnapos razziát tart a rendőrség a közutakon (Privátbankár)
Fokozottan ellenőrzi a rendőrség csütörtöktől három napon keresztül a közúton közlekedőket, a nemzetközi akcióban a drog- és alkoholfogyasztás kiszűrésére koncentrálnak. Az Országos Rendőr-főkapitá...
dec. 16
12:12
Terv felett adott el kötvényeket Magyarország! (2.) (Portfolio)
A mára meghirdetett 45 milliárd forinttal szemben 55 milliárd forint összegben értékesített az aukciókon államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ, mivel összesen 134,3 milliárd forintnyi...
dec. 16
12:12
Veszélyes lakáshiteleket üldöz a türelmi idő fantomja (Pénzcentrum)
A jövő évi hitelezési aktivitást befolyásolja, hogy fennmarad-e a kilakoltatási moratórium - nyilatkozta az InfoRádiónak az FHB Bank vezérigazgatója. Harmati László elmondta: becslések szerint mintegy 50-100 ezer családról van szó, és ez a szám jövőre még növekedhet, hiszen a 2008-ban és 2009-ben átstrukturált, fizetési haladékot kapott ügyfelek moratóriuma lejár, és újabb családok lehetnek…
dec. 16
12:14
Az év RTL-bakija: hol is van Szlovákia? (Portfolio)
Ezt a hetet sem úsztuk meg üzemanyagár-emelés nélkül, tegnaptól 4-4 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára. A benzin átlagára 358 forint literenként, egy liter gázolajért pedig 345 forintot kell...
dec. 16
12:15
Kiss Tibor: Az új Quimby-albumon nincs nagy sláger (Infostart)
A Kicsi ország című új Quimby-albumot szeretni fogja az is, aki a régi dalokat kedveli, de az is, aki az újakat - mondta az InfoRádiónak Kiss Tibor, a zenekar énekes-gitárosa, aki szerint az új lemez átfogó, kísérletező, izgalmas. Elárulta azt is, hogy a zenekar milyen hagyományt tör meg, és milyen egyedi dologhoz adta a nevét.
dec. 16
12:15
Elörejelzések (HírTV)
Az Institut für Wirtschaftsforschung Halle 2010-re nézve 3,7%-os, míg 2011-re nézve 2,3%-os (eddig: 2,0%) német GDP-emelkedést vár (eddig: 3,5%). 2012-ben 1,7%-kal emelkedhet a GDP. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 16
12:15
Újra teljes vonalon közlekednek a vonatok a vácrátóti vonalon (Gondola)
Újra a teljes vonalon közlekednek a vonatok a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon, ahol korábban váltóhiba miatt vonatpótló buszok szállították az utasokat Veresegyház és Őrbottyán között
dec. 16
12:15
Felfedezték a horvát exkormányfő titkos bankszámláit (Blikk)
dec. 16
12:17
Spanyolország kötvénykibocsátása (HírTV)
Spanyolország 2,4 milliárd euró értékben bocsátott ki kötvényeket. A 10 éves futamidejü kötvények hozama 4,615%-ról 5,446%-ra, míg a 15 éveseké 4,541%-ról 5,953%-ra kúszott fel. Elöbbinél 1,67-szoros, míg utóbbinál 2,52-szeres túljegyzésröl számoltak be. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 16
12:18
VPOP-APEH egyesülés - nem zökkenőmentes, de teljesül az integráció (Alternatív Energia)
Nem zökkenőmentes az APEH és a VPOP egyesítése, de a döntés megszületett, így a lehető legjobban oldják majd meg a feladatot - mondta egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen újságírók előtt Béndek József, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka.
dec. 16
12:18
Matolcsy spórolna - aggódnak a gyógyszercégek (HR Portál)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy nyilatkozott: "A 360 milliárdos Munkaerő-piaci Alapnál 100-120 milliárdot, a 340 milliárd forint körüli gyógyszerkaszszánál is mintegy 100 milliárdot lehetne megtakarítani a szerkezeti reformok során."
dec. 16
12:18
Iniestáért csillagászati összeget fizetne a Manchester City (Sport365)
Az angol Manchester City bejelentkezett a spanyol világbajnok középpályásért Andres Iniestáért. A Barcelona sztárjáért döbbenetes összeget hajlandó fizetni az angol klub.
dec. 16
12:19
Bővült a foglalkoztatottak száma (HírTV)
Idén 1,1, míg jövőre 3,3 százalékos GDP-növekedésre számít a Századvég Gazdaságkutató Zrt. – szerepel az intézet által csütörtökön kiadott jövő évi prognózisban. A Századvég szerint tartható a kormány által jövőre tervezett, 3 százalék alatti hiány, amelyet a későbbi években csak strukturális reformokkal lehetne fenntartani.
dec. 16
12:20
8 milliárd forintnyi illegális áru novemberig (Alternatív Energia)
Összesen több mint 8 milliárd forint értékben foglaltak le a pénzügyőrök 2010-ben, novemberig különböző illegális vagy illegális módszerekkel behozott árukat az országban.
dec. 16
12:20
140 főt bocsát el a Magyar Posta (HR Portál)
Várhatóan 140 dolgozóját bocsátja el a Magyar Posta csoportos létszámleépítéssel. A várható elbocsátásokat már novemberben bejelentették, végleges döntés csütörtökön születik - értesült az Index.
dec. 16
12:20
Adriano a legrosszabb, de marad az AS Románál (Sport365)
Szerződése 2012-es lejártáig biztosan az AS Roma labdarúgója marad a brazil Adriano. Az olasz élvonal legrosszabb csatárát több brazil klub is csábította, de egyelőre nem tér haza.
dec. 16
12:21
Adóváltozások: nettó 350 milliárd forint marad a háztartásoknál (Privátbankár)
2008 óta először bővült az előző év azonos időszakának bázisán a háztartások fogyasztási kiadása - ez a legfontosabb a Századvég Gazdaságkutató szerint
dec. 16
12:21
Jürgen Stark intése (HírTV)
Az EKB vezetö közgazdásza, Jürgen Stark óva intette a német kormányt a 2011-es és 2012-es adócsökkentésektöl. A német pénzügyi politikának ellensúlyoznia kell az expanzív EU-s monetáris politikát. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 16
12:22
Újabb vezetőváltás a Henkel igazgatóságában (HR Portál)
Jan-Dirk Auris (42), aki jelenleg a ragasztás technológiák üzletág alelnöke és egyben az Ázsia-Óceánia régió elnöke, 2011. január 1-jével veszi át Thomas Geitner helyét az igazgatóságban, az alelnöki és az üzletágvezetői székben - olvasható a cég sajtóközleményében.
dec. 16
12:23
Védelmi pénzekből tartotta fenn magát a família (HírTV)
Újabb két tagját fogták el a rendőrök annak a szolnoki családi bűnbandának, melynek tagjai több vállalkozót és magánszemélyt tartottak rettegésben. A banda védelmi pénzt szedett, s áldozataikat életveszélyesen megfenyegették.
dec. 16
12:24
Ex-APEH elnök: a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása történelmi bűn (Adózóna)
Az adózási kérdésekben járatosak hónapok óta csak kapkodják a fejüket. A változások és a változások újólagos változásának ismeretében aligha gondolható, hogy ezek kiérlelt és összehangolt gazdaságpolitika részei lennének, sokkal inkább tűnnek rögtönzések sorozatának - írja Pitti Zoltán, az APEH volt elnöke a Népszabadságban megjelent véleménycikkében.
dec. 16
12:30
Az ÁSZ ellenőrizte a Pénztárak Garancia Alapjának a működését (Portfolio)
Az Állami Számvevőszék számítása szerint a Pénztári Garancia Alap 2009 év végéig a magánnyugdíjpénztári befizetésekből összességében 1,2 milliárd forintos bevételre tett szert - mondta Domokos László...
dec. 16
12:30
Az év bakija az RTL-en: hol is van Szlovákia a benzintérképen? Blog (Pénzcentrum)
A tegnap esti RTL Híradó térképes változatban is elkészítette a benzinár-körképet....
dec. 16
12:30
Az amerikai kormány beperelte a BP-t (ATV)
Az amerikai történelem legnagyobb olajkatasztrófája a tankönyvekbe kerülhet: az amerikai kormány ugyanis beperelte a BP-t és nyolc másik céget a Mexikói-öbölben történtek miatt. A cégeknek kártérítést kell fizetniük az ökológiai és a gazdasági károk miatt az államnak.
dec. 16
12:32
"Hiába" szárnyal a német gazdaság? (2.) (Portfolio)
Miközben a német gazdaság rekord közeli aktivitást mutat a feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzser indexek alapján és a franciák is jól teljesítenek, aközben az eurózóna többi tagországa...
dec. 16
12:33
Háromezer felett a droggyilkosságok száma (HírTV)
Idén már több mint háromezer ember halt meg a drogcsempészethez kötött gyilkosságokban a mexikói Ciudad Juarez városában - derült ki a szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból. Az amerikai határon álló, és fontos csempészútvonalnak számító településen az elmúlt három évben a tízszeresére nőtt az emberölések száma.
dec. 16
12:33
Javuló növekedési kilátások - egyensúlyi kockázatokkal (Gondola)
2010 3. negyedévében bővült az előző év azonos időszakának bázisán a háztartások fogyasztási kiadása, ennek köszönhetően a belső kereslet.
dec. 16
12:33
Továbbra is hullannak, mint a legyek a hazai építőipari vállalkozások (ProfitLine)
Novemberben 308 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást, ami 2,3 százalékkal több mint egy évvel korábban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
dec. 16
12:35
Ma is csak agonizál a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 63,67 pontos nyitás után tovább gyengült csütörtökön délelőtt. Legnagyobb mértékben a vezető részvények közül az OTP papírja gyengült.
dec. 16
12:36
Jogosan tiltotta ki egy holland város a külföldieket a marihuánát áruló üzletekből (Kripto Akadémia)
A holland hatóságoknak jogában áll megtiltani külföldi állampolgároknak, hogy marihuánát vásároljanak az ország "coffee shopjaiban" - döntött csütörtökön az Európai Bíróság. Az Európai Unió bírósága ezzel helyben hagyta Maastricht város által hozott jogszabályt, amely kitiltotta a külföldieket a marihuánát áruló üzletekből.
dec. 16
12:36
Egy éjszaka, 27 határsértő Csongrád megyében (Alternatív Energia)
Egy éjszaka alatt 27 határsértőt fogtak el Csongrád megyében. Az egyik csoportot a hóban hagyott lábnyomaik, egy ittas embert pedig hőkamera buktatott le. A legnagyobb - 16 fős - csapatra úgy bukkantak rá, hogy az egyikük értesítette az ügyeletet, mert nagyon fáztak. Köztük volt hat kisgyerek is. Hozzájuk mentőt hívtak, mert nem lehetett tudni, mióta fagyoskodtak kint. Végül egyiküknek sem lett…
dec. 16
12:37
Jövőre 300 milliárd eurós állampapír kibocsátás Németországban (ProfitLine)
A német kormány jövőre 302 milliárd euró értékben készül állampapírt kibocsátani - közölte csütörtökön a német adósságkezelő.

Keresés