Példátlan, 7,2 milliárd dolláros kártérítést fognak kapni a világ legnagyobb, Bernard Madoff által felépített piramisjátékának kárvallottjai, miután a csalás egyik legnagyobb haszonélvezőjének özvegye pénteken beleegyezett, hogy fizessen.
Történetében először intervallumra változtatják meg tíz elem atomsúlyát a kémiai elemek periódusos rendszerében - írta a ScienceDaily című internetes tudományos portál.
Legalább 159 elítélt szökött meg pénteken egy mexikói börtönből, az ország északnyugati részén. A szökevények az első jelentések szerint a börtön főbejáratán át távoztak az amerikai határhoz közel található börtönből.
Állampolgári javaslatok alapján többek között Halzl Józsefnek és a Rákóczi Szövetségnek ítélte oda a Magyar Örökség-díjat a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottsága. A díjat december 18-án adják át a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
Év vége előtt elfogadhatja a kormány az Európai Bizottságnak benyújtandó Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervet - közölte Bencsik János klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár a tervezettel kapcsolatos szakmai konzultáción, pénteken
Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetője e-mailben tájékoztatta a nemzetközi filmszakmát arról, hogy 2011-ben nem rendezik meg a hagyományosan februárban sorra kerülő Magyar Filmszemlét; erről a Variety című amerikai filmes szaklap online kiadása számolt be.
Továbbra is bizonytalan a Győrben gyárat üzemeltető német Märklin jövője, Európa legpatinásabb vasútmodell-gyártójának a csődhelyzet beállta után közel két évvel még mindig nem sikerült új tulajdonost találni.