2010. december 17. péntek

dec. 17
8:10
Továbbra sem lesz tömegközlekedés Athénban (HR Portál)
A jövő héten is komoly fennakadások várhatóak a görög fővárosban és környékén, mert a szakszervezetek további demonstrációkra hívják tagjaikat, hogy tiltakozzanak a tervezett megszorítások ellen.
dec. 17
8:10
Nem lehet megállítani a Boston Celtics-et (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján nyert a Boston Celtics az Atlanta Hawks ellen és sorozatban 12. győzelmét aratta.
dec. 17
8:11
A görög kormány árleszállításban állapodott meg vállalatokkal (ProfitLine)
A görög kormány megállapodott 36 vállalattal, hogy azok csökkentik 661 létfontosságú termék árát - jelentette be csütörtökön a regionális fejlesztési miniszter. A megállapodásban résztvevő cégek között vannak feldolgozóipari vállalatok, nagy-és kiskereskedők, beszállítók egyaránt.
dec. 17
8:12
PDSZ: nem 2011 lesz a közoktatás éve (HR Portál)
Nem 2011 lesz a közoktatás éve, mert jövőre egyáltalán nem emelik a pedagógusok bérét, az iskoláknak járó normatív támogatás pedig csökken - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
dec. 17
8:12
Jimmie Johnson negyedszer lett az év versenyzője (Sport365)
Újabb egyéni elismerést vehetett át Jimmie Johnson, akit negyedik alkalommal választottak meg az év legjobb versenyzőjének.
dec. 17
8:14
Guillermo Barros Schelotto elhagyja az MLS-t? (Sport365)
Miután egyik csapat sem választotta ki a szabad ügynökök börzéjén az argentin Guillermo Barros Schelottot, arról beszélt, hogy elhagyja az MLS-t és hazatér.
dec. 17
8:16
Hantuchova naptárt készített (Sport365)
Daniela Hantuchova örömmel pózol a kameráknak, és ha mindezt jótékony céllal teheti meg, akkor nincs ember a földön, aki ne lenne elégedett az eredménnyel.
dec. 17
8:21
Tilos a szex a döntő előtt (Blikk)
A szakember szerint jót tesz a megvonás, fokozza az énekesek teljesítményét
dec. 17
8:23
Megvan a harmadik legnagyobb barlang (Blikk)
dec. 17
8:24
Új program az euró védelmében (HírTV)
Állandó pénzügyi mechanizmust hoz létre az Európai Unió az euró védelme érdekében – erről állapodtak meg éjszaka a közösség állam- és kormányfői. Az új program 2013-tól léphet életbe, a görög válság miatt létrehozott intézkedéscsomag hatálya ugyanis ekkor jár le.
dec. 17
8:24
Sikerült visszaállítani a belső óránkat (Gondola)
Amerikai kutatók olyan anyagot fedeztek fel, amely lehetővé teszi a biológiai óra átállítását
dec. 17
8:24
Két mondat, ami megváltoztathatja egész Európát (Portfolio)
Az EU-tagállamok vezetői csütörtökön megállapodtak a szerződésmódosítás szövegéről és menetrendjéről, továbbá megerősítették a majdani állandó válságkezelési mechanizmus fő alapelveit. Azt is...
dec. 17
8:24
Református ügynökvádak: Bölcskei a bíróságon vesz elégtételt (ATV)
A meghallgatás nem nyilvános.
dec. 17
8:26
Tudatosan alultervezték – Bajnaiék miatt késik az iskolák pénze (HírTV)
Azért késik az egyházi és az alapítványi óvodák és iskolák normatív támogatása, mert a Bajnai-kormány tudatosan alultervezte a költségvetésben az erre a célra rendelkezésre álló előirányzatot – közölte az oktatási államtitkárság. A pénzt a jövő héten kapják meg az intézmények – számol be a Magyar Nemzet.
dec. 17
8:26
Öt fokozattal mínősítette le Írországot a Moody's (Portfolio)
Péntek reggel öt fokozattal, a korábbi Aa2-ről Baa1-re vágta vissza Moody's Investors Service Írország adósbesorolását, a minősítéshez továbbra is negatív kilátást rendelt. Az euró eddig óvatos...
dec. 17
8:27
Véres összecsapás az ukrán parlamentben (Kripto Akadémia)
Több parlamenti képviselőt is hordágyon szállítottak el a mentők, miután kormánypárti honatyák csütörtök este megostromolták az ukrán parlament ellenzék által megszállt elnöki pulpitusát - adta hírül a Mukachevo.net hírportál. Szemtanúk szerint egy képviselő valószínűleg koponyatörést szenvedett, egy másiknak pedig az állkapcsát törték el egy székkel.
dec. 17
8:28
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD 62 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,3232 és 1,3294 között. Az USD/JPY árfolyama 27 pipes sávban ingadozott, 84,07 valamint 83,80 között. Az EUR/JPY árfolyama 111,16 és 111,57 között alakult. 10.00-kor teszik közzé a decemberi német ifo-indexet (elörejelzés: 109,0 pont, elözö: 109,3 pont). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra az októberi EU-s külkereskedelmi mérleget…
dec. 17
8:28
Csökkenő MTelekom célár, de javuló ajánlás a Nomurától (Portfolio)
A Magyar Telekom papírjainak jelentős esését követően a korábbi csökkentés ajánlását semlegesre módosította a Nomura, az elemző a korábbi 695 forintos célárát viszont 625 forintra csökkentette. A...
dec. 17
8:30
Folytatódik a vita (HírTV)
A luxemburgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker szerint Németország elutasítása ellenére is folytatódik a közös euró-kötvények bevezetésével kapcsolatos vita. 'Sokan egyetértenek az ötlettel, azonban nem mindenki.' in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 17
8:30
Nincs irány az ázsiai piacokon (Portfolio)
A többségében vártnál jobb makroadatok hatására az amerikai indexek tegnap folytaták az elmúlt napokban látott lassú felfelé araszolást, Ázsiában azonban nincs határozott irány ma reggel, a főbb...
dec. 17
8:32
Herczeg: Mindenki nagyon akarta a sikert (HírTV)
Nehéz mérkőzést, nehéz sorozatot, nehéz évet, és ha a Debrecen klubmenedzserére fókuszálunk, nehéz ciklust is zárt a DVSC futballcsapata csütörtök este. S mivel minden jó, ha a vége jó, Herczeg András boldogan és megkönnyebbülten összegzett a DVSC–Sampdoria Európa-liga-mérkőzés után. Olasz kollégája szintúgy kötélnek állt pár perc erejéig.
dec. 17
8:36
Újabb mélyponton az euró a svájci frankkal szemben (Privátbankár)
Pénteken harmadik napja döntött mélységi rekordot az euró a svájci frankkal szemben, a legújabb mélypontja 1,2732 frank volt, közép-európai idő szerint reggel nyolc óra előtt az ázsiai piacokon. Cs...
dec. 17
8:36
Ünnepi narancstorta - Piaci árak (Édenkert)
Az ünnepek közeledtével egyre többen szeretnének valami különlegeset készíteni a család számára. A következőkben a narancstorta elkészítését mutatjuk be!
dec. 17
8:39
A céges ajándékok slágere idén a stressztréning (HR Portál)
Az idei karácsonyi szezon ajándék slágere a tréning - viszik a cégek, mint a cukrot. Tény, hogy a karácsonyi céges ajándékok 70 százaléka - a kézhezvételt követő öt percen belül a szemétkosárban végzi - ez derült ki egy nemrégiben készült német felmérésből, melyről egy sajtóközlemény számol be.
dec. 17
8:39
Elhunyt a Cleveland Indians legendás dobója (Sport365)
Életének 92. évében elhunyt Bob Feller. Szerdán tüdőgyulladásban halt meg, ezt egykori klubja a Cleveland Indians alelnöke Bob DiBiasio jelentette be.
dec. 17
8:41
Balzsay mégsem bokszol az Eb-övért (Sport365)
Balzsay Károly nem bokszol Eb-övért, annak ellenére, hogy jövőre a finn Amin Asikainennel küzdhetett volna meg a címért.
dec. 17
8:42
Moodys- Leminösítés (HírTV)
A Moodys 'Aa2'-ról 'Baa1'-re rontotta Írország hitelminösítését. A kilátások negatívak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 17
8:42
Rétvári: a megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratokhoz (Gondola)
Az előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz, megszűnik a Kenedi-bizottság tagjainak megbízatása, és az állam ügynökeinek adatai a jövőben kutathatók lesznek
dec. 17
8:42
USA - A képviselőház megszavazta az adócsökkentések meghosszabbítását (ProfitLine)
Már csak Barack Obama elnök aláírására vár a 858 milliárd dolláros, még a Bush érában bevezetett adócsökkentések két évre történő meghosszabbításáról szóló törvény, miután azt az amerikai kongresszus megszavazta.
dec. 17
8:42
Kedvező makroadatok repítették Amerikát (Portfolio)
Jó volt a hangulat tegnap az Egyesült Államok részvénypiacain, a legfőbb indexek többnyire több mint fél százalékkal emelkedtek. A jó hangulatot segítette, hogy többségében a várakozásoknál jobb...
dec. 17
8:42
2010-ben a készpénzes vevők uralták a lakáspiacot (Pénzcentrum)
Idén a készpénzes vásárlók uralták az ingatlanpiacot és ez a tendencia minden valószínűséggel jövőre is folytatódni fog - nyilatkozta Wolf József, a BROKERNET Csoporthoz tartozó PLATEA Ingatlanforgalmazó Kft. hálózatáért, valamint az értékesítésért felelős igazgatója....
dec. 17
8:42
Eltűnhet az állami nyugdíjkassza fedezete – interjú Róna Péterrel (ATV)
A jegybank politikája évek óta nem a gazdaság felpörgetését szolgálja, csak a bankrendszer életben tartását, a nyugdíjkassza esetleges újabb hiányát már csak nyugdíjcsökkentéssel ellensúlyozhatja az állam, a frank árfolyama 235 forint fölé kúszhat, és ezt nem bírja sokáig a pénzügyi szektor.
dec. 17
8:43
A veszprémi fiúk is X - Faktor rajonlók (Sport365)
A MKB Veszprém férfi kézilabda csapata is beszáll az X- Faktor hétvégi döntőjének végkimenetelébe...
dec. 17
8:44
IMF- Kölcsön Írországnak (HírTV)
Az IMF rábólintott, hogy Írországnak 22,5 milliárdos kölcsönt adjon az euró-mentöernyöböl 3 éves futamidöre. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 17
8:44
Újabb mélyponton az euró a svájci frankkal szemben (ProfitLine)
Pénteken harmadik napja döntött mélységi rekordot az euró a svájci frankkal szemben, a legújabb mélypontja 1,2720 frank volt, közép-európai idő szerint reggel nyolc óra után.
dec. 17
8:44
Oracle: folytatódik a növekedés (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat felülmúló bevételről és egy részvényre jutó eredményről számolt be az Oracle tegnap este közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében, aminek hatására a vállalat papírjai...
dec. 17
8:44
„Hazugság a 20 milliós Porsche” Milliókat törleszt a magyar botrányhős (ATV)
A luxusautót csak kölcsönbe kapta, mert már azt is meg kell néznie, mennyit tankol.
dec. 17
8:45
Megsérült a felsővezeték porcelánja (Alternatív Energia)
késések a Budapest-Szolnok vonalon is.
dec. 17
8:46
Vizsgálják Hagyó titkárának megbízását (HírTV)
Három gyanúsítottja van annak az eljárásnak, amely a börtönben ülő Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes egykori titkárának a cégével kötött BKV-szerződés miatt folyik – írja a Magyar Nemzet.
dec. 17
8:46
Változás lesz az econet.hu tulajdonosi szerkezetében (ProfitLine)
Gerendai Károly december 15-én 30 darab vételi kontraktust kötött az econet.hu-ra 2011 márciusi határidővel, ennek zárása után a vele összehangoltan eljáró Takács Gábor Miklóssal és a két személy tulajdonában lévő Szigerta Invest Kft.-vel együtt 5,21 százalék tulajdonuk és 5,73 százalék befolyásuk lesz az econet.hu-ban.
dec. 17
8:46
Mozart hétszer tapsolná vissza? (ATV)
Itt a HTC 7 Mozart tesztje. A PDA FanClub élve boncolta a kütyüt.
dec. 17
8:51
Brutálisan leminősítette Írországot a Moody's (Infostart)
Péntek reggel öt fokozattal, a korábbi Aa2-ről Baa1-re vágta vissza Moody's Investors Service Írország adósbesorolását, a minősítéshez továbbra is negatív kilátást rendelt. Az euró eddig óvatos gyengüléssel reagált a hírre.
dec. 17
8:51
A túl magas D-vitamin szint ártalmas is lehet (WebBeteg)
A túl sok és a túl kevés D-vitamin is csontritkulást okozhat az idős hölgyeknél, állítja egy új tanulmány.
dec. 17
9:00
Folytatódik a kedvező tendencia: kevesebb a baleset az utakon (Infostart)
Tovább csökkent a közlekedési balesetek száma idén; a kedvező tendencia a KRESZ tavalyelőtti módosítása óta tart - mondta az InfoRádiónak az Országos Balesetmegelőzési Bizottság titkára. A legtöbb balesetet a gyorshajtás okozza - tette hozzá Kiss Csaba.
dec. 17
9:00
Hordágyon vitték el a képviselőket – összecsapás az ukrán parlamentben (+videó) (HírTV)
Több parlamenti képviselőt is hordágyon szállítottak el a mentők, miután kormánypárti honatyák csütörtök este megostromolták az ukrán parlament ellenzék által megszállt elnöki pulpitusát – adta hírül a Mukachevo.net hírportál. Szemtanúk szerint egy képviselő valószínűleg koponyatörést szenvedett, egy másiknak pedig az állkapcsát törték el egy székkel.
dec. 17
9:00
Nem látogathatják családtagjai a bebörtönzött kínai Nobel-békedíjast (Gondola)
Börtönhatósági tilalom miatt családtagjai nem látogathatják a Nobel-békedíjas kínai ellenzékit, Liu Hsziao-pót, s egy héttel a rangos kitüntetés átadása után a díjazott felesége még mindig házi őrizetben van - közölte egy emberjogi csoport
dec. 17
9:00
Újabb továbbgörgetett határidős pozíciók az econetnél (Portfolio)
Gerendai Károly 2010. december 15-én 30 darab (300.000 darab econet.hu Nyrt. törzsrészvénynek megfelelő), 2010. decemberi határidőre nyitott vételi kontraktust görgetett tovább 2011. márciusi...
dec. 17
9:00
Kik kapnak 649 ezer forint jutalmat a 670 ezres 13. havi fizetésük mellé? (Pénzcentrum)
A tavalyitól átlagosan 38 ezer forinttal magasabb 13. havi bérre és 12 ezer forinttal több év végi jutalomra számíthatnak idén a magyar munkavállalók. Beosztástól függően leszek olyan segédmunkások, akik örülhetnek, ha egyáltalán kapnak valamit, ugyanakkor a felsővezetők átlagosan 649 ezer forint jutalmat kapnak a 670 ezres 13. havijuk mellé....
dec. 17
9:00
DVSC: Samp-verés és bundaügy (ATV)
2-0-ás sikerrel távozott a Loki az EL-ből.
dec. 17
9:02
Akadémiai kritika az oktatásirányításnak (HírTV)
Több ponton kifogásolja az új felsőoktatási törvény koncepcióját és a pedagógus-életpályamodellt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József nem ért egyet az osztatlan tanárképzés kizárólagos visszaállításával – számol be a Magyar Nemzet.

Keresés