Nem Gyurcsány Ferenc utasította a telekcserére – mondta a Fejér Megyei Bíróságon Tátrai Miklós. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatóját a sukorói telekcsere-szerződés semmissé nyilvánításáért indított polgári perben hallgatták meg tanúként.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint pénteken 13 megye 234 településén védekeznek az árvíz illetve a belvíz ellen; eddig 52 embert kellett kitelepíteni.
Simor András a jelenlegi 3 százalékosnál alacsonyabb inflációs cél mellett érvelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) konferenciáján - a jegybank nem fog tétlenkedni
A jövőben már közösségi oldalakon chatelve is kérhetnek információt a fiatalok a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) és a Tiszántúli Református Egyházkerület két könyvtárában a megvalósult 100 millió forintos web2-es fejlesztéseknek köszönhetően. Az európai uniós támogatásból létrejött infrastrukturális fejlesztések révén immár az egész országban elérhető lesz Debrecen összes…
A felügyelő bizottság döntése értelmében jövő év közepétől Lehel Gábor (33) tölti be a Vienna Insurance Group magyarországi leányvállalata, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatói posztját és alakítja a vállalat további, hosszú távú fejlődését a magyar piacon. Zsoldos Miklós, a jelenlegi elnök-vezérigazgató saját kívánságára lép vissza posztjáról, mert családjával egy évre külföldre költözik, ahol…
Elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája sorsolását pénteken Nyonban. A párosítások slágere a tavalyi döntő „visszavágója”, az Inter és a Bayern München összecsapása. Emellett komoly izgalmakat hozhat az Arsenal–Barcelona és a Tottanham ismételt milánói látogatása is.
Élményszerű, attraktív kiállítássá válik az ókori életet korhű környezetben bemutató, táci Gorsium. 830 millió forintos beruházással, uniós támogatás segítségével megszépül, új kiállításokkal bővül, látogatóközpontot kap energiatakarékos fűtéssel, így télen is várja az érdeklődőket majd - jelentette be sajtótájékoztatón Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, pénteken.
A svájci KoF-intézet 2011-re 1,9%-os GDP-emelkedést vár. Az intézet szerint 2011-ben megemelhetik a svájci alapkamatot és továbbra is biztos pont marad a frank. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Elkerülték egymást a magyar labdarúgókat foglalkoztató csapatok az Európa Ligában a 32 között. A PSV a Lille, a Zenit a Young Boys, az Anderlecht az Ajax csapatát kapta.
Új éves csúcsra emelkedett a tegnapi kereskedés során az XLI, amely az S&P 500 ipari szektorát leképező ETF. November folyamán már tesztelte az áprilisi csúcsot $33.46-nál, de akkor még nem volt meg a kellő erő ahhoz, hogy áttörje a szintet. Ezt a kísérletet egy korrekciós időszak követte, melyből december elején mozdult ki. ekkor nagy momentummal jutott túl a korábban ellenállást jelentő…
A tudatos távközlési szolgáltatás vásárlására biztat a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. Takács Péter, a felügyelet hírközlési és médiabiztosa kilenc pontban foglalta össze azokat az általános problémákat, amelyeket az ügyfelek a szolgáltatók nem megfelelő tájékoztatása miatt szenvednek el.
Várhatóan csak hétfőn, a befizetés napján lesznek elérhetőek a különadós nyomtatványok, mert legjobb esetben is aznap jelenik meg a Magyar Közlönyben a jogszabály, amikor már el kell készíteni a bevallásokat - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
40 százalékkal csökkent a bolti lopások száma a nagyvárosi kereskedők szerint a szabálysértési törvény augusztusi módosítása óta – mondta el Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) pénteki évértékelő elnökségi ülésén Budapesten.
Nem kell illetéket fizetniük a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak új otthonaik, új gépjárműveik, valamint a megrongálódott, megsemmisült okmányaik, bizonyítványaik pótlása után.
Tolvaj vagy, szégyeld magad! – ezt kiabálta mintegy kétszáz tüntető Athénban, a görög parlament előtt, amikor észrevették az épületből kilépő Kostis Hatzidakis volt közlekedési minisztert.
Kommandósok fogták el azt a pusztaszabolcsi férfit, aki hónapokon keresztül zsarolt egy 65 éves embert, majd néhány napja lakásán meg is támadta áldozatát.
Nem kell illetéket fizetniük a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak új otthonaik, új gépjárműveik, valamint a megrongálódott, megsemmisült okmányaik, bizonyítványaik pótlása után.
Az illetékmentesség feltétele, hogy az érintettnek a lakcímnyilvántartás szabályai szerinti otthona Kolontáron, Devecserben vagy Somlóvásárhelyen a gátszakadás miatt életveszélyessé vált, bontásra ítélték vagy már el is bontották
Már számtalanszor megénekeltük, illetve énekelte meg az autós szakma világszerte a legendás Lotus 7 alapkoncepcióján nyugvó Caterham élményautókat, amelyek alig féltonnás üres tömegüknek köszönhetően még viszonylag kisméretű négyhengeres erőforrásaikkal is hihetetlen menetteljesítményekkel bírnak.
Az AUD/USD éjjel visszahódította a 0,9850-es értéket és 0,9879 körül mozog, tehát nem sok minden történt. Nem tettek közzé ausztrál adatokat és az USA-ból is csak az üzleti élet elörejelzö mutatói várhatók. Az emelkedö potenciál a paritásig (0,9992) tart. 0,9850 alatt 0,9740/50-ig esett az árfolyam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nicolas Sarkozy francia államfő pénteken Brüsszelben felszólította Laurent Gbagbo elefántcsontparti köztársasági elnököt, hogy a hét végéig távozzon hivatalából, mert különben az EU büntetést ró ki rá.
A hideg és a havazás szinte egész Európa számára kihívást jelent ezekben a napokban. Közlekedési káoszt okozott a hóvihar pénteken Bulgária keleti részén, egy időre Genf repülőterét be is kellett zárni. Igazi tél érkezett a közép-olaszországi Toszkánába is: a pisai ferde torony előtti tér is fehérbe burkolózott. A meteorológusok előrejelzése szerint Olaszország különösen kemény télre számíthat.
Világbajnoki csúccsal döntős Gyurta Dániel 200 mellen a rövidpályás úszó-világbajnokságon Dubajban. Jakabos Zsuzsanna 200 háton nyolcadik idővel lett finalista.
Huszonhat vádlottat összesen több mint 36 évre ítélt el első fokon a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a romakárpótlásokkal kapcsolatban. A vádlottak közül a bíróság egy embert felmentett, 17-en felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, három vádlottat közérdekű munkavégzésre köteleztek, míg ötöt letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Köztük a jelenlegi győri cigány kisebbségi önkormányzat elnökét is.
"Teljesen egyértelműen a valóság az, hogy a volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc utasítására hajtották végre a sukorói ingatlancserét a pilisi és albertirsai területekre" - közölte Budai Gyula
Megjelent Szipál Márton fotóművész életmunkáját bemutató kötete, amely azért jelentős, mert a benne sorakozó másfélszáz fotográfia valóban átfogó képet ad a fotós mesterségéről és művészetéről.
A mai kereskedésben ismét visszatesztelte a korábbi mélypontot az amerikai dollár-svájci frank devizapár 0.9570 közelében. November elején már egyszer támaszt nyújtott ez a szint, amelyhez hétfőn ért ismét vissza a jegyzés. Akkor is jól szerepelt a szint és úgy tűnt, hogy újra visszapattanhat róla az árfolyam. (Solar Capital)
Megtörtént az első sikeres, Magyarországon tárolt őssejttel végzett transzplantáció Miskolcon, a megyei kórház gyermek-egészségügyi központjában. Egy másfél éves, leukémiás kislányba ültették be a te...
A halászlé nem csak finom, de egészséges is. Az alábbi eredeti recept alapján készítve gyorsan, nagyon finom és egészséges étel kerülhet az ünnepi asztalra. (x)
London — Mindent megtett annak érdekében David Beckham (35), hogy mosolyt csaljon a háborús hősök és hozzátartozóik arcára, a tiszteletükre tartott gálán.
Németországban hárman haltak meg a havazás miatti közúti balesetekben. Szinte az egész ország területén 15-20 centiméteres hó esett. Az országutakon és autópályákon kilométeres torlódások alakultak ki reggel.
Stagnálnak az amerikai határidős indexek, az ünnepek közeledtével úgy tűnik egyre nehezebben találnak határozott irányt a piacok. Tegnap viszonylag kedvező makroadatok érkeztek, ennek megfelelően...