2010. december 21. kedd

dec. 21
15:57
A TV-2 pontosítja írásunkat a Megasztárról (Alternatív Energia)
A TV-2 sajtóosztályának főnöke, Koltay Tamás megkereste szerkesztőségünket és az alábbi közlemény nyilvánosságra hozatalát kérte tőlünk:
dec. 21
15:58
Tisza középső szakaszán még mindig árad a jeges folyó (Gondola)
A Tiszán levonuló árhullám Tiszaderzs és Kisköre között tetőzik, Tiszarofftól lefelé árad, Szolnoknál 835 centimétert mutatott kedden reggel a vízmérce, az ottani tetőzés december 24-én várható 845-875 centiméter közötti értéken - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője az MTI-vel
dec. 21
15:59
Sukoró - gyanúsított lett a volt szakállamtitkár (Alternatív Energia)
Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium egykori szakállamtitkárát, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagját a sukorói telekcsere ügyében tartó büntetőeljárásban. A Központi Nyomozó Főügyészség keddi tájékoztatásában M. Andreaként szereplő egykori szakállamtitkárnál házkutatást is tartottak, kihallgatásakor "különösen…
dec. 21
16:01
Aeroviva: eddig közel 500 kárbejelentés (Alternatív Energia)
Továbbra sem tudni, rekedt-e külföldön valaki a hétfőn bedőlt Aeroviva Utazási Iroda ügyfelei közül. Annyit viszont már bizonyos, hogy eddig 450-500 kárbejelentés érkezett az utazásszervező társaság kártérítési kötelezettségét vállaló QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepére. Ők azok, akik befizettek valamilyen utazásra, de biztosan itthon maradnak.
dec. 21
16:03
Ukrajna 500 millió dollár értékben eurókötvényeket bocsátott ki (ProfitLine)
Ukrajna egyéves lejáratú, összesen 500 millió dollár értékű eurókötvényt bocsátott ki kedden.
dec. 21
16:05
Jóváhagyta az Európai Bizottság a kkv-k számára nyújtott magyar exporthitel-biztosítási támogatási program folytatását (ProfitLine)
Jóváhagyta az Európai Bizottság kedden a korlátozott exportforgalmú kis- és középvállalkozások számára nyújtott magyar exporthitel-biztosítási támogatási program meghosszabbítását.
dec. 21
16:06
Hajnali káromkodás a parlamentben (Blikk)
Budapest — Maratoni ülésezés volt hétfőn a parlamentben. A politikusok most biztosan megdolgoztak a pénzükért: délután egy órától másnap hajnali negyed ötig vitatkoztak, és nyomkodták a szavazógépet.
dec. 21
16:07
Egekbe tör a szójaolaj árfolyama (ProfitLine)
Stabil drágulás tapasztalható a szójaolaj piacán. A mozgás augusztusban indult egy sikertelen kitöréssel, amelyet egy visszahúzás követett a korábbi sávba. A szeptemberi kitörés már sikeres volt és meredek emelkedő pályára állította az árfolyamot. Azóta közel 40%-ot emelkedett a termék árfolyama. (Solar Capital)
dec. 21
16:08
Horror! 1280 ecstasy volt a gyomrában (Blikk)
Denpasar — Alig 140 ezer forintnyi összegért kockáztatta a halálbüntetést egy thaiföldi táncosnő, akit 1280 ecstasy tablettával a gyomrában fogtak el, amikor  Balira érkezett.
dec. 21
16:09
Bíznak a vevőben? Önkiszolgáló kassza a Tescoban (Privátbankár)
A magyarországi kereskedelmi láncok közül elsőként a Tesco vezet be önkiszolgáló pénztárakat - a dunakeszi-fóti áruházban 4 helyen intézhetjük magunk a fizetést
dec. 21
16:10
Dráma! Pisztolyt rántott esküvőjén a tébolyult férj (Blikk)
Rio de Janeiro — Megölte újdonsült feleségét, saját tanúját, majd saját magával is végzett esküvőjén egy brazil férfi.
dec. 21
16:11
Alstom-ügy: nem hívhatja le a garanciákat a BKV (Privátbankár)
Helybenhagyta a francia bíróság a budapesti metrókocsik gyártója, az Alstom kérelmét, amelyben indítványozta, hogy tiltsák meg a BKV-nak a bankgaranciák lehívását. Az Alstom keddi, az MTI-hez eljut...
dec. 21
16:12
Országos történelemversenyre hívják a középiskolásokat (Infostart)
Országos történelemversenyt rendez középiskolásoknak a Mathias Corvinus Collegium és a Rubicon folyóirat. Az eseményre január 6-ig lehet jelentkezni. A megmérettetés első fordulója a tanintézmény weboldalán egy online teszt kitöltésével kezdődik.
dec. 21
16:12
Rómában bombát találtak a földalatti egyik állomásán (Infostart)
Rómában bombát találtak a földalatti egyik állomásán.
dec. 21
16:12
Bűnösnek vallotta magát „Számszeríj Kannibál” (HírTV)
Bűnösnek vallotta magát kedden három prostituált meggyilkolásában egy negyvenéves brit férfi bírósági tárgyalásán. A saját magát „Számszeríj Kannibálnak” nevező férfi az észak-angliai Yorkshire-ben végzett áldozataival. Az egyik nő holttestét még nem találták meg.
dec. 21
16:12
A Csendes éj a legtöbbször felvett karácsonyi dal a briteknél (Gondola)
A Csendes éj angol nyelvű változata lett minden idők legtöbbször lemezre énekelt karácsonyi dala Nagy-Britanniában
dec. 21
16:12
Mong Attilát nem rúgták ki (Metropol)
Nem a 85 éve működő intézmény, hanem a műsorvezető és az ügyeletes szerkesztő személyes véleményét tükrözi az egyperces csend - reagált keddi közleményében Gazsó L. Ferenc, az MR1-Kossuth Rádió adófőszerkesztője arra, hogy a közrádió 180 perc című műsora kedd reggel egy percre elhallgatott.
dec. 21
16:12
Káromkodó képviselője lemondatására szólította fel az MSZP-t a Fidesz (hirado.hu)
Ágh Péter szerint Varga László kijelentései méltatlanok az Országgyűléshez, a parlament tekintélyének helyreállítása pedig megkívánja a képviselő lemondását
dec. 21
16:12
Jövőre már valóban nem élünk az EU-IMF hitelével (2.) (Portfolio)
Az idei 1,4 milliárd eurónyi, a nemzetközi hitelcsomagból lehívott hitelrész adósságkezelésben való felhasználása után 2011-ben már csak piaci alapú adósságfinanszírozást tervez az Államadósság...
dec. 21
16:12
APEH: fontos információ a nyitva tartásról (Pénzcentrum)
Az idei munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendelet értelmében 2010. december 24-e péntek pihenőnap, így ezen a napon az APEH hivatalai, ügyfélszolgálatai zárva tartanak, sem személyes, sem telefonos ügyintézésre nem lesz lehetőség....
dec. 21
16:14
Fidesz: az MSZP szólítsa fel lemondásra a bekiabáló Varga Lászlót (Gondola)
A Fidesz elvárja, hogy pártja szólítsa fel a parlamenti mandátumáról való lemondásra Varga László szocialista képviselőt, aki éjszaka bekiabálásával megsértette a Ház tekintélyét
dec. 21
16:14
Mintegy 47 milliárd forint a kórházak adóssága (Metropol)
Az ország 163 fekvőbeteg-ellátó intézményének jelenleg összesen 47,5 milliárd forint fizetési határidőn túli kötelezettsége van. A kórházak adósságállománya a vártnál kisebb mértékben emelkedett, mivel a második negyedévben ugyanennyi intézmény esetében ez az összeg 36,5 milliárd forint volt.
dec. 21
16:14
Nagyon visszaszorultak az áruhitelek (Portfolio)
A válság hatására a különböző hitelek népszerűsége évről évre csökken, így visszaesett a lakáshitelek, a folyószámlahitelek igénybevétele is. Azonban a népszerűségben korábban még a bankbetétekkel is...
dec. 21
16:15
A szakértőt már megtalálták (Spa Trend Online)
Placido Domingo és Káel Csaba tűnik a két legbiztosabb pontnak a hétvégén beharangozott los angelesi Bánk bán-projekt kapcsán: a karmester és a tanácsadó együttműködése a Bánk bán operafilm kapcsán már felmerült - akkor Káel volt a rendező - de az énekes akkor nem vállalta a címszerepet. A történet másik szereplője a Megakoncert, amely régóta együttműködik Domingoval.
dec. 21
16:16
Gazsó: a műsorvezető személyes véleményét fejezte ki az egyperces csenddel (Gondola)
Nem a 85 éve működő intézmény, hanem a műsorvezető és az ügyeletes szerkesztő személyes véleményét tükrözi az egyperces csend - reagált közleményében Gazsó L
dec. 21
16:18
Jövőre már a válság előtti szinten termel a német gazdaság (Gondola)
A HWWI és az IWH német gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint a német gazdaság teljesítménye jövőre már visszatér a válság előtti szintre és közép távon is megőrzi viszonylag magas növekedési ütemét
dec. 21
16:24
Békülne férjével a csalfa színésznő (BorsOnline)
Amint kiderült Liz Hurley számára, hogy jelenlegi szeretője, Shane Warne rendszeresen csalja őt, máris elbizonytalanodott, hogy valóban válni akar-e.
dec. 21
16:24
A kelet-magyarországi folyók többségén levonulóban van az árhullám (Infostart)
A kelet-magyarországi folyók többségén levonulóban van az árhullám, de a Tisza középső szakaszán csak a hét második felében várható tetőzés Szolnoknál. A Körösökön folyamatos az apadás, a Tisza felső szakaszán pedig már megszűnt a készültség. A belvízhelyzet nem romlott tovább az elmúlt napokban.
dec. 21
16:27
Valami bűzlik? A Malévnál vizsgálódik az EU (Privátbankár)
Az Európai Bizottság kétli, hogy a cég képes lett volna a piacon a hatóságok által nyújtott feltételek mellett finanszírozáshoz jutni
dec. 21
16:30
Rendkívüli ülést tart holnap a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
A mintegy félmilliárd forintos tartozást felhalmozó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénzügyi helyzetének rendezéséről is szó lesz a Fővárosi Közgyűlés holnapi, rendkívüli ülésén. A testületnek ez lesz az utolsó ülése ebben az évben.
dec. 21
16:30
Lemondott Milo Djukanovics montenegrói miniszterelnök (Infostart)
Lemondott Milo Djukanovics montenegrói miniszterelnök.
dec. 21
16:30
„Aggasztó a fennakadások mértéke” (HírTV)
Elfogadhatatlannak nevezte kedden az Európai Bizottság közlekedéspolitikáért felelős alelnöke az európai légi közlekedési káoszt, amelyet a havazás okoz. Az észt Siim Kallas közölte: „aggasztónak tartom a fennakadások mértékét, amely a légi közlekedésben kialakult szerte Európában a hó miatt”.
dec. 21
16:30
Mintegy 47 milliárd forint a kórházak adóssága (Gondola)
Az ország 163 fekvőbeteg-ellátó intézményének jelenleg összesen 47,5 milliárd forint fizetési határidőn túli kötelezettsége van - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága kedden az MTI-vel
dec. 21
16:30
Robbanószerkezetet találtak a római metrón (Metropol)
Működésképtelen robbanószerkezetet találtak a római metrón egy üres kocsiban kedden. A cipődobozba rejtett, puskaport és fémcsöveket tartalmazó eszközt a közlekedési cég dolgozói fedezték fel, amely azonban az olasz rendőrség közlése szerint nem robbanhatott volna fel, mert nem volt benne detonátor.
dec. 21
16:30
Laura túl az óperencián (Blikk)
St. Maarten – Túl van küldetésének leghosszabb, atlanti-óceáni szakaszán Laura Dekker (15), aki a világ legfiatalabb hajósaként indult föld körüli útjára.
dec. 21
16:30
Az EU vizsgálja a Malév állami támogatásait (hirado.hu)
Az Európai Bizottság "kétli, hogy a Malév képes lett volna a piacon a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett finanszírozáshoz jutni"
dec. 21
16:30
A kiadások elszaladása okozta a jelentős novemberi büdzséhiányt (Portfolio)
A központi költségvetés kiadásai idén októberben 25 milliárd forinttal haladták meg a 2009-es szintet, miközben a bevételi oldal hozta a tavalyi összeget. Főként tehát a kiadási oldal elfutása...
dec. 21
16:30
Akár plusz 10 fok is lehet holnap (ATV)
Folytatódik az enyhe idő.
dec. 21
16:32
Csütörtökön nevezi ki a miniszterelnök a kormánymegbízottakat a kormányhivatalok élére (Infostart)
Csütörtökön nevezi ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánymegbízottakat a január elsején létrejövő fővárosi és 19 megyei kormányhivatal élére - közölte a kormányzati kommunikációs államtitkárság.
dec. 21
16:32
Cameron: Nagy-Britanniából majdnem "Görögország lett" (Infostart)
Nagy-Britannia könnyen Görögország sorsára juthatott volna, ha a tavasszal kormányra került konzervatív-liberális kormánykoalíció nem kezd hozzá az államháztartás konszolidálásához - mondta a brit miniszterelnök.
dec. 21
16:32
„Ez valami varázslat” – milliók kísérték figyelemmel (+kép) (HírTV)
Rózsaszínben, rézszínben, barnásban, sőt még vérvörösben is játszott bolygónk kísérője kedden a teljes holdfogyatkozáskor, amit világszerte tízmilliók figyeltek szabad szemmel vagy távcsöveken keresztül, és az internet révén. Ilyenkor a Föld a Nap és a Hold közé kerül, és a különleges együttállás miatt árnyéka a kísérőjére vetül.
dec. 21
16:32
Kisebb eső, zápor, néhol viharos szél várható, 0, +10 fok körüli hőmérséklettel (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint északon, északkeleten borult, párás, kedden néhol tartósan ködös idő lesz, jelentéktelen hószállingózás, ónos szitálás, szitálás egyaránt előfordulhat
dec. 21
16:32
Itt az újabb csapás: 220 forintig drágult a svájci frank (Portfolio)
A kedd délutáni kereskedésben újabb lendületet vett a svájci frank, és eközben a forint is gyengülésnek indult. Mindez oda vezetett, hogy az elmúlt percekben a 220-as szintet is megcsípte a forint...
dec. 21
16:33
Ingyen parkolás a téli szünetben (Alternatív Energia)
A Magyar Parkolási Szövetség összeállítást készített a 2010-es év végi időszakban érvényes közterületi parkolási díjakról Budapesten és az ország nagyobb városaiban. A szabályozás nem egységes, több helyen már december 20-tól lehet ingyen parkolni, van ahol csak 24-től, és van, ahol a két ünnep között is fizetni kell.
dec. 21
16:34
Elzárásra ítéltek mintegy hatszáz tüntetőt Minszkben (Infostart)
Öttől tizenöt napig terjedő elzárásra ítéltek mintegy hatszáz embert, akik vasárnap este Aljakszandr Lukasenka elnök újraválasztása ellen tüntettek a fehérorosz főváros, Minszk központjában.
dec. 21
16:34
Eddig 115 milliárd forint folyt be a válságadóból (Gondola)
December 20-ig összesen 115 milliárd forint folyt be a "válságadóból" - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden kiadott közleményében
dec. 21
16:36
Eddig 115 milliárd forint folyt be a válságadóból (ProfitLine)
December 20-ig összesen 115 milliárd forint folyt be a "válságadóból" - adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden kiadott közleményében.
dec. 21
16:38
USA - Felvásárlási ajánlat a LaserCard-ra (ProfitLine)
Közel 40%-os pluszban nyitottak a LaserCard részvényei a mai kereskedésben. A nagy ugrás hátterében az áll, hogy az ASSA ABLOY minden bizonnyal felvásárolja a Nasdaq-on jegyzett vállalatot. A cég biztonsági személyazonosító eszközöket fejleszt kormányzati és kereskedelmi ügyfelei számára. (Solar Capital)
dec. 21
16:42
Szerelem határok nélkül (Blikk)
Budapest - Dzsudzsák Balázsnak (23) és Zimány Lindának (24) a gyakori egyedülléttel is meg kell küzdenie, ha komolyra fordul a kapcsolatuk.
dec. 21
16:45
Válságadó: 151 milliárd folyt már be (Privátbankár)
Egyelőre minden a tervek szerint halad a válságadó háza táján a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint

Keresés