Szerdától fogadja a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóság azokat, akik személyesen kérik magán-nyugdíjpénztári tagságuk fenntartását, ugyancsak szerdától kezdik postázni a törvényi változást ismertető tájékoztató levelet a 3,2 millió pénztártagnak - mondta Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője.
Az MSZP szerdán nyílt levélben kérte fel az államfőt, hogy kérjen előzetes normakontrolt az Alkotmánybíróságtól a kedden hajnalban elfogadott médiatörvényről. A Lendvai Ildikó és Mandur László által aláírt levél szerint ez nem csak joga, de kötelessége is a köztársasági elnöknek ilyen erejű és súlyú alkotmányossági problémák esetén.
Olasz sajtóértesülés szerint a korábban az AC Milant irányító brazil Leonardo lehet a spanyol Rafael Benítez utódja az FC Internazionale vezetőedzői posztján.
Részt vett a kabinet ülésén szerda délelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - tájékoztatta Nagy Anna kormányszóvivő az MTI-t. A jegybanktörvény módosításával összefüggő tárgyalás rész...
Sokan az utolsó pillanatra hagyják a karácsonyi ajándékok beszerzését, így a kapkodásban még kevesebb figyelmet fordítanak az értékeikre. Ha biztonságban szeretnénk felkészülni az ünnepekre fogadjuk meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hasznos tanácsait.
A szakértők várakozásánál szerényebben nőtt az amerikai hazai össztermék (GDP) az idei harmadik negyedévben. Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán ismertetett végleges adata szerint a szeptemb...
Ítélethirdetés közben szökött meg Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, akit milliárdos csempészés és sikkasztás miatt szerdán hét év börtönbüntetésre ítélt, nem jogerősen, a Fővárosi Bíróság
Az Európai Parlament zöld frakciója szerdán bírálta az új magyar médiatörvényt, és azt kérte a Bizottságtól, valamint az Európai Unió országainak kormányaitól, hogy követeljék annak visszavonását
16 százalékkal kevesebb, körülbelül 10 ezer beteg fordult orvoshoz influenzaszerűtünetekkel december 13-19. között, mint egy héttel korábban - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb heti jelentéséből.
Az MSZP csütörtökön a Parlamentben jelképesen visszaadja az Orbán-kormánynak azokat a "csomagokat", amelyekkel a kabinet karácsonyra "jutalmazta" meg az embereket: a kabinet intézkedéseit szimbolizáló "csomagok" között van a jövő évi adótörvény, a médiatörvény, a benzin ára, a forint "bedöntése"
HR Szubjektív rovatunkban Bernhardt Tibor, az Unilever Kelet-Európa Régió HR igazgatója válaszol Handó Eszter, a Procter & Gamble személyügyi igazgatójának a kérdésére.
Amerikában 19 százalékkal csökkent az újonnan igényelt jelzáloghitelek szezonálisan korrigált száma az előző héthez képest - derül ki az amerikai Jelzáloghitel Bankárok Szövetségének (MBA) szerdán közzétett adataiból.
Ítélethirdetés közben szökött meg Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, akit milliárdos csempészés és sikkasztás miatt szerdán hét év börtönbüntetésre ítélt, nem jo...
Fót - Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. A korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző profi ökölvívó, Erdei Zsolt (36) talán maga sem gondolta volna, hogy ilyen hamar rátalál arra a fenyőre, mely karácsonyfa gyanánt otthonát díszíti majd az idei ünnepen.
Az Európai Bizottság kivizsgálja a magyar médiatörvényt. A szervezet szóvivője szerint azt akarják megállapítani, hogy az új szabályozás összhangban van-e az uniós jogszabályokkal.
Ahogyan tette azt az elmúlt napokban, szerdán is új történelmi csúcsára drágult a svájci frank az euró ellenében. Egyes szakértők szerint az alpesi deviza szakadatlan erősödése mögött az áll, hogy...
A legújabb Toyota Vitz értékesítése ma kezdődik meg Japánban. Ez a harmadik generációja ennek a fő Toyota modellnek, amiből több mint 1,4 milliót adtak el Japánban az 1999-es megjelenése óta.
Az autós történelem a sikermodellek és a bukott szériák mellett olyan gépcsodákat is tudhat lapjain, melyek különlegesek, érdekesek voltak, valamiféle unikumként kerültek felszínre, ám ennek ellenére méltatlanul, egyenes ágú utód nélkül a feledés homályába merültek. Jelen cikkünk most épp ilyen, nagyrészt alacsony példányszámban készült típusokkal foglalkozik, melyek koruk – és napjaink –…
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdai hatállyal Schandl Lászlót bízta meg a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) főigazgatói teendőinek ellátásával - közölte a tárca az MTI-vel
Az Európai Parlament zöld frakciója szerdán bírálta az új magyar médiatörvényt, és azt kérte a Bizottságtól, valamint az Európai Unió országainak kormányaitól, hogy követeljék annak visszavonását.
A németországi Zöldek frakcióvezetője, Jürgen Tittin szerint Magyarország nem veheti át a soros elnökséget, amíg vissza nem vonja törvényt. "Ezt a fatális döntést azonnal meg kell változtatni" - nyilatkozta a politikus a Reutersnek. Hozzátette, a törvény támadás a sajtószabadság ellen. Trittin ezért azonnali beavatkozásra szólította fel Guido Westerwelle külügyminisztert.
Az új magyar médiatörvény megsérti az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a média szabadságára vonatkozó normáit, s fenyegeti a szerkesztői szabadságot és a média pluralizmusát - jelentette ki szerdán Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-felelőse
Az üzleti életben tevékenykedő egykori Ferencváros-futballista szerint az orosz gázipari óriás, a Lukoil érdeklődik a zöld-fehér klub iránt. A korábbi védő szívesen segédkezne a cég érkezésében.
A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el az ONYF tájékoztatóján.
A GBP/USD a várt szerint új decemberi minimumot ért el. A font (egyetlen kisebb ellenmozgást leszámítva) sorozatban 8. napja gyengélkedik és ez idö alatt 1,5910-röl 1,5418-ra esett. A 3. negyedévi amerikai GDP-t 2,5%-ról 2,6%-ra módosították (elörejelzés. 2,8%), miközben a brit GDP csupán 0,75-kal emelkedett (elörejelzés 0,8%). A fizetési mérleg deficitje ráadásul a 3. negyedévben 5,2 milliárdról…
A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el szerdán az ONYF budapesti tájékoztatóján
Novemberben a vártnál kissé kevesebb, 4680 ezer használtlakást értékesítettek az Egyesült Államokban. Az októberi 4430 ezres értékről 4680 ezerre növekedett a használtlakás értékesítések évesített...
A múlt hónap végén újra meghaladta 20 ezermilliárd forintot a központi költségvetés forint- és devizaadóssága, a forint gyengülése miatt az egy hónappal korábbi szinthez képest 500 milliárd forintot ugrott az államadósság....
Barack Obama amerikai elnök szerdán Washingtonban aláírta a nyíltan homoszexuális személyek katonai szolgálatát tiltó törvény visszavonásáról szóló jogszabályt
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács fellépését sürgeti Magyarország ellen a "drákói médiatörvény" miatt az Európai Parlament Zöldek / az Európai Szabad Szövetség frakciója. A képviselőcsoport közölte: szeretnék, ha tárgyalnának az Európai Parlament jövő januári plenáris ülésén a magyarországi helyzetről.
A Népszava karácsonyi Szép Szó mellékletében a magyar szellemi élet legkitűnőbbjeit kértük fel, hogy segítsenek eligazodni abban, mi is történik most itt, Magyarországon, mit kell, mit lehet tennünk nekünk, a Népszavának mint a baloldali értékek őrzőjének és közvetítőjének. A nepszava.hu-n aukciót szerveztünk azzal a céllal, hogy minél több támogatást szerezzünk különszámunk megjelentetésére és…
Magyarország "egyre kockázatosabbnak tűnik" a kormány és a jegybank között feszülő ellentétek és "a rövid távú populista gazdasági intézkedések" miatt - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani - hangzott el szerdán az ONYF budapesti tájékoztatóján.