2010. december 22. szerda

dec. 22
14:42
Dmitri Medwedew intése (HírTV)
Dmitri Medwedew az amerikai szenátusbeli szavazás elött óva intette az USA-t: ha nem írják alá a megállapodást, meghiúsul a leszerelési egyezmény. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 22
14:42
Az új alkotmány népszavazásra bocsátása miatt az Ab-hez fordult Molnár Csaba (Gondola)
Molnár Csaba "mély tisztelettel" azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó népi kezdeményezését
dec. 22
14:42
2,6 százalékkal bővült az USA gazdasága a III. negyedévben (ProfitLine)
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma ismertetett adatai alapján az ország harmadik negyedévi GDP-növekedésére éves szinten 2,6 százalékos volt a vonatkozó végleges adatok alapján, a második negyedévben mért 1,7 százalékot követően. A szakértők azzal számoltak, hogy a hazai össztermék (GDP) 2,9 százalékkal nőtt a szeptemberrel zárult három hónapban a november 23-án közölt második becslésben…
dec. 22
14:42
Csődbe mehet az Emfesz (Portfolio)
Az Index értesülései szerint visszavonhatják az Emfesz engedélyét, ha ma nem egyenlíti ki tartozásait az E.Onnak. Az Első Magyar Földgáz és Energiaszolgáltató tulajdonképpeni csődközeli helyzete...
dec. 22
14:42
Az EU nem támogatja nácik rehabilitációját (ATV)
Hat ország folyamodott az EU-hoz a szovjet és náci bűnök új értelmezésének az igényével.
dec. 22
14:44
Halál a füstölőben (HírTV)
Életét vesztette egy idős férfi szerda délelőtt, amikor pilisborosjenői családi házának kertjében beleesett a füstölőbe.
dec. 22
14:44
Műemlék lett a Beatles londoni zebrája (Gondola)
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát
dec. 22
14:44
A csehek és lengyelek továbbra sem nyúltak a kamathoz (Portfolio)
Sem a cseh jegybank, sem a lengyel nem változtatott ma az irányadó ráta szintjén, így a cseh kamat 0,75%, a lengyel 3,5% maradt. Az elemzők nem vártak változtatást egyik országban sem, bár egyre...
dec. 22
14:44
Rendkívüli menetrend lesz karácsonykor és szilveszterkor (ATV)
Rendkívüli menetrend lép életbe a MÁV-nál, a Volánbusznál és a BKV-nál karácsonykor, szilveszterkor, illetve a két ünnep között.
dec. 22
14:45
Magyar nyelvű főcímmel jelent meg a Gazeta Wyborcza (Kripto Akadémia)
Magyar nyelven fejezte ki szolidaritását a magyarokkal a Gazeta Wyborcza lengyel napilap főszerkesztője, arra figyelmeztetve, hogy az új magyar médiatörvény korlátozhatja a szólásszabadságot az európai uniós elnökséget január elsejétől betöltő Magyarországon. "Szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar médiával, amelyet Orbán miniszterelnök el akar hallgattatni" - írja a napilap címoldalán magyarul…
dec. 22
14:46
Amerikai GDP: 2,6%- elörejelzés: 2,8% (HírTV)
Módosított 3. negyedévi amerikai GDP: 2,6%- elörejelzés: 2,8%- elözetes érték. 2,5%. Részletek következnek
dec. 22
14:46
Harrach: az MSZP jobban tenné, ha hallgatna, mint a sír (Gondola)
A parlament őszi ülésszakán is nagy munka hárult az Országgyűlésre – vont mérleget Harrach Péter (KDNP) az elmúlt hónapok tennivalóiról.
dec. 22
14:48
Amerikai fogyasztói kiadások: 2,4%- elörejelzés: 2,8% (HírTV)
Módosított 3. negyedévi amerikai fogyasztói kiadások: 2,4%- elörejelzés: 2,8%- elözetes érték. 2,8%. Részletek következnek
dec. 22
14:50
Amerikai PCE a magban: 0,5%-elörejelzés: 0,8% (HírTV)
3. negyedévi amerikai PCE a magban: 0,5%-elörejelzés: 0,8%- elözetes érték: 0,8%. Részletek következnek
dec. 22
14:51
Magánnyugdíj: nyilatkozni nemcsak a helyszínen lehet (Adózóna)
A magánnyugdíjpénztári tagnak - a kihirdetett törvény értelmében - január 31-ig kell nyilatkoznia arról, ha nem szeretné megszüntetni a tagságát. Személyi igazolványával együtt jelentkeznie kell bármely nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (a továbbiakban: NYUFIG), vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF).
dec. 22
14:51
Ösztöndíjjal Vallekildében (Éva Magazin)
Tak, vagyis köszönöm. Ez volt az első szó, amit megtanultam Dániában, és egyben az utolsó is, amely Vallekildétől búcsúzva elhagyta a számat: takkal fejeztem ki hálámat a dán népfőiskolán eltöltött három és fél hónapért, amely – nem túlzás – életem egyik legnagyszerűbb időszaka volt.
dec. 22
14:51
"Nemrég szültem és betegesen féltékeny vagyok" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Betegesen féltékeny lettem (pedig megbíztam a férjemben), sírógörcseim, rohamaim vannak, magányosnak érzem magam, és ami a legrosszabb, ideges vagyok és a gyerekeken vezetem le." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 22
14:52
Megállás nélkül dolgoznak a szivattyúk a Kis-Balatonnál (HírTV)
Szinte megállás nélkül dolgoznak a szivattyúk a Kis-Balaton környékén a hóolvadás miatt. Az elmúlt napokban leesett 20-30 centiméteres hó az olvadásakor 2-3 centiméterrel emelte a belvízszintet a főként erdőkből és szántóföldekből álló területen. Ezt kell átszivattyúzni a Kis-Balatonba és a Zala folyóba – nyilatkozta szerdán a Független Hírügynökségnek Laki István, a Nyugat-dunántúli Környez...
dec. 22
14:53
Nyugdíjtörvény: az MSZP Alkotmánybírósághoz fordul (Adózóna)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Mesterházy Attila, indítványában a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabály alkotmányellenességének megállapítását, valamint a törvény kihirdetése napjára visszamenőleges megsemmisítését kezdeményezve.
dec. 22
14:53
Interjú Zsiros László Róbert (Éva Magazin)
Megdöbbentően jó blogot vezet Zsiros László Róbert. A Goldenblog-díjat is besöprő szertar.com-on a fiatal és laza figura – Öveges József nyomdokaiba lépve – szórakoztatóan mutatja be a fizika és a kémia rejtett összefüggéseit.
dec. 22
14:54
A Mal jövője: áremelés és kapacitásbővítés (Privátbankár)
A legfrissebb mutatók szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. termelése a katasztrófa következtében 10 százalékkal csökkent, az idei évre tervezett kibocsátást nem éri el a cég
dec. 22
14:54
A Renault hosszabbított Petrovval (Sport365)
Meghosszabbította Vitalij Pterov szerződését a Renault Forma 1-es csapata. A 26 éves orosz pilóta további két évre, azaz a 2012-es szezon végéig szóló megállapodást írt alá.
dec. 22
14:55
"A kolléganőm terhes lett és az én munkámat szeretné" (Adózóna)
Mit tehet a dolgozó, ha beleegyezése nélkül változtatja meg munkakörét a munkáltatója? Olvasói kérdésre Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
dec. 22
14:55
Gebegyerek, Hasipasi és Kistestű Lény (Éva Magazin)
Négy gyerek, két macska, egy kutya, két teknős és három csiga sok együtt egy háztartásban? Merthogy nálunk ennyi van. Hogy csak három gyerekről tudtak?
dec. 22
14:56
Videó - Gólok a német, a spanyol és egyéb kupákból (Sport365)
A nemzetközi után ezen a héten a nemzeti kupákban mérkőznek Európa csapatai. A Barcelona nem lőtt gólt a Bilbaónak, kikapott a Fenerbahce, a Schalke, és a Hoffenheim pedig továbbjutott a Német Kupában.
dec. 22
15:00
Molnár Csaba népszavazást akar (Infostart)
Molnár Csaba (MSZP) "mély tisztelettel" azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó népi kezdeményezését.
dec. 22
15:00
Tóth Tímea elhagyja a váci kézilabdacsapatot (Infostart)
Tóth Tímea, a magyar női kézilabda-válogatott balátlövője szerdán bejelentette, elhagyja klubját, a SYMA-Váci NKSE-t, s új csapatot keres.
dec. 22
15:00
Brutális támadás Budapesten: levágta a férfi kezét (HírTV)
Elfogták a rendőrök azokat a támadókat, akik a napokban egy utcai támadáskor karddal levágták áldozatuk egyik kezét. A támadás még december 18-án történt, a XX. kerületben, az esetről szerdán számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
dec. 22
15:00
Újabb fejezeteket zárt le Horvátország az EU-csatlakozási tárgyalásokon (Gondola)
Újabb három tárgyalási fejezetet lezárt szerdán Horvátország az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások idei utolsó fordulóján, és így 35 fejezetből 28 esetében már befejeződtek az egyeztetések
dec. 22
15:00
Nem történt változás az euróbevezetést előkészítő bizottság élén (korr.) (Portfolio)
Cikkünk korábbi verziójában tévesen azt írtuk, hogy mától már csak a nemzetgazdasági miniszter, vagyis Matolcsy György áll a - közös európai fizetőeszköz, az euró gyakorlati bevezetésével kapcsolatos...
dec. 22
15:00
Molnár "mély tisztelettel" kéri a népszavazást az AB-től (ATV)
Az új alkotmányról szeretnék megkérdezni az embereket.
dec. 22
15:02
Közös ünnep, többezres tömeggel (+képriport) (HírTV)
Fennállásának eddigi legnagyobb szabású koncertjét adta Magyarország legtöbb, 180 tagot számláló gospelkórusa. Aranyvasárnap este még a mínusz 10 fokos hideg sem tudta visszatartani a koncertre igyekvőket.
dec. 22
15:02
Egy emberi jogi szervezet szerint börtön vár a letartóztatott fehérorosz ellenzékiekre (Gondola)
Egy fehérorosz emberi jogi szervezet szerdán azt állította, hogy akár 15 év börtönbüntetést is kiróhatnak arra a hét ellenzéki elnökjelöltre, akit a hétvégi elnökválasztást követő tüntetések idején vettek őrizetbe Minszkben
dec. 22
15:02
Felfelé módosult az amerikai GDP-bővülés (Portfolio)
A 2,7-2,8% körül mozgó elemzői konszenzusoktól minimálisan elmaradó mértékben, 2,6%-ra módosult a felülvizsgálat alkalmával a harmadik negyedévi amerikai GDP-növekedés. Eddig 2,5%-os negyedéves...
dec. 22
15:03
MSZP: "Budai összevissza vádaskodik" (Alternatív Energia)
A kormány ügyeinek eltussolását szolgálják az elszámoltatási biztos bejelentései - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja. Az ellenzéki politikus szerint Budai Gyula "összevissza vádaskodik", miközben semmilyen visszaélést nem sikerült lelepleznie. A szocialista országgyűlési képviselő felszólította a kormányt, hogy az ünnepekre tekintettel "nyugodjon le".
dec. 22
15:03
A "sajtószabadságot sértő" új magyar médiatörvényt bírálta az EBESZ (Kripto Akadémia)
A magyar parlament által elfogadott új médiatörvény veszélybe sodorja a sajtó függetlenségét, a szerkesztői függetlenséget, öncenzúrára kényszerítheti az újságírókat és túlságosan nagy hatalmat ad a kormánypárt tagjaiból álló médiahatóságnak. Egyebek mellett ezért kritizálta szerdán a "közéleti vitákat akadályozó" törvényt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
dec. 22
15:04
Megpihenhetnek az amerikai indexek (Portfolio)
A nemrég érkezett makroadat sem tudta megmozgatni a piacokat, így az amerikai határidős indexek továbbra is stagnálnak. Ez alapján a tegnapi fél százalékos emelkedés után most egy kisebb pihenő...
dec. 22
15:09
Econet.hu - Új leányvállalat alakult EMG Card Kft. néven (ProfitLine)
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. 51 százalékos részesedésével a mai napon megalakult az EMG Card Kft. - olvasható a BÉT honlapján.
dec. 22
15:11
Történelmi mélyponton maradt a kamat Lengyelországban (ProfitLine)
Lengyelországban a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát a nemzeti bank monetáris tanácsa szerdán.
dec. 22
15:12
Demonstráció: a Tesco fizetett, a pénz máshova érkezett meg (Privátbankár)
Több Tesco áruház előtt tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt szerdán délelőtt a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) tagjai, a tiltakozást azért szervezték, mert álláspontjuk szerint eg...
dec. 22
15:12
Elkészült! Itt van Patai Anna és Dobrády Ákos közös száma (Blikk)
dec. 22
15:18
Részt vett a jegybankelnök a kormányülésen (Infostart)
Részt vett a kabinet ülésén szerda délelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - közölte Nagy Anna kormányszóvivő. A jegybanktörvény módosításával összefüggő tárgyalás részleteiről várhatóan a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.
dec. 22
15:18
Történelmi mélyponton maradt a kamat Lengyelországban (Gondola)
Lengyelországban a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát a nemzeti bank monetáris tanácsa szerdán
dec. 22
15:18
Új társaságot alapított az econet (Portfolio)
Az econet.hu 51 százalékos részesedésével a mai napon megalakult az EMG Card Korlátolt Felelősségű Társaság. Az EMG Card Kft. megalapítására az EMG és a METACOM Holding Zrt. által 2010. november...
dec. 22
15:18
Közösségi munka lesz az előfeltétele az érettséginek? (Pénzcentrum)
Az elképzelések szerint három-négy év múlva egy 60 órásra tervezett közösségi munka lesz az előfeltétele az érettségi vizsgákra történő jelentkezésnek - jelentette be Hoffmann Rózsa az oktatásért felelős államtitkár egy a mai napon, Budapesten tartott sajtótájékoztatón....
dec. 22
15:18
Alig várja a magyar énekes, hogy kimondják a válását (ATV)
Már csak kislányuk láthatása maradt kérdéses.
dec. 22
15:20
L.Simon: a médiatörvényt azok támadják, akik el sem olvasták (Gondola)
L.Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke a Duna TV-ben az új médiatörvényt ért bírálatokról beszélt.
dec. 22
15:20
Kockázatos kísérlet indult el Magyarországon (Portfolio)
A legfrissebb adatok szerint idén látványosan gyorsabban csökken a magyar népességszám, és eközben hivatalosan is átléptük a 10 millió fős határt. Hogyan jutottunk el idáig? Van-e esély arra, hogy...
dec. 22
15:21
Elszámoltatná a Jobbik a fővárosi gyógyfürdők korábbi menedzsmentjét (Alternatív Energia)
Nem kerülheti el a számonkérést a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) korábbi vezetése, amely nagy valószínűség szerint szabálytalanul bánt az adófizetők pénzével - közölte szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése után a Jobbik.
dec. 22
15:21
WikiLeaks: a Riporterek Határok Nélkül szerverén a diplomáciai táviratok (Kripto Akadémia)
Szerdától a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű sajtószabadság-védő szervezet oldalán is meg lehet nézni a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai üzeneteket. A sajtóvédő szervezet "az információ szabad áramlásának, valamint az újságíró forrásainak védelme miatt" kezdett el együttműködni a kormányzati iratok kiszivárogtatására létrehozott oldallal.

Keresés