2010. december 23. csütörtök

dec. 23
8:45
A kormányhivatalokkal együtt jönnek a "kormányablakok" (Alternatív Energia)
Ma nevezi ki a miniszterelnök a megyei kormánymegbízottakat, akik a jövő évtől az eddigi közigazgatási hivatalok helyett létrejövő kormányhivatalokat vezetik.Január 3-tól pedig 300 munkatárssal, az ország 29 pontján megkezdik munkájukat az úgynevezett kormányablakok, vagyis ügyfélszolgálatok, amelyek feladata a területi közigazgatási ügyek intézésének egyszerűsítése - nyilatkozta Szabó Erika, a…
dec. 23
8:45
Elfogadták Görögország takarékos költségvetését (Kripto Akadémia)
Csütörtök hajnalban elfogadták a görög képviselők a megszorításokra épülő jövő évi költségvetést, amely az eddigi takarékossági intézkedéseknél is szigorúbbakat irányoz elő az adósságcsapádban lévő országnak. Ötnapos parlamenti vita után 156 képviselő támogatta a büdzsét, 142 viszont ellene szavazott.
dec. 23
8:45
Jól jártak az amerikai adófizetők a bankmentéssel (ProfitLine)
Jól jártak az amerikai adófizetők a kormány bankmentő programjával. Az amerikai pénzügyminisztérium szerda esti közleménye szerint a kormány bevétele eddig 269 milliárd dollár a bankmentésből, amelyre eddig 204,9 milliárd dollárt költött.
dec. 23
8:46
Fenntartják a szmogriadót (HírTV)
Csökkent ugyan a szállópor mennyisége a főváros levegőjében, de a szmogriadó tájékoztatási fokozatát a Városháza szerint továbbra is indokolt fenntartani.
dec. 23
8:46
Százötvenezer spanyol kerül utcára a dohányzási tilalom miatt (HR Portál)
Januártól nem csak a munkahelyeken, hanem a vendéglátóhelyek zárt részein, és egyes szabadtéri helyszíneken is tilos lesz a dohányzás Spanyolországban. Az érdekvédők becslései szerint a szabályok szigorítása 145 ezer munkahely elvesztésével jár majd.
dec. 23
8:46
1,5 milliárd dollárt kapott az IMF-től Ukrajna (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) befejezte az Ukrajnával kötött készenléti hitelszerződésének első felülvizsgálatát, és annak második részleteként 1,5 milliárd dollárt hagyott jóvá - jelentette be...
dec. 23
8:46
Pofon Orbánnak: a The Times is a magyar médiatörvényt kritizálta (ATV)
Vezércikket és külön értékelő írásokat is közöl a londoni lap a magyar médiatörvényről.
dec. 23
8:48
Az oltás után találtak rá a holttestekre (HírTV)
Két halálos áldozata van egy budapesti háztűznek. A XV. kerületi Szerencs utcában hajnalban lobbantak fel a lángok egy családi ház kerti lakjában.
dec. 23
8:48
Kétszámjegyű bevételnövekedéssel zárhatja az utolsó negyedévet a Bookline (Portfolio)
A Bookline közzétette, hogy a tavalyi ünnepi forgalmat az erős karácsonyi akcióknak köszönhetően már december 19-én túlteljesítette, így a vállalat előreláthatólag kétszámjegyű árbevételnövekedéssel...
dec. 23
8:50
Parkolási rend az ünnepek alatt (HírTV)
A Magyar Parkolási Szövetség összeállítást készített a 2010-es év végi időszakban érvényes közterületi parkolási díjakról Budapesten és az ország nagyobb városaiban. A szabályozás nem egységes, több helyen már december 20-tól lehet ingyen parkolni, van ahol csak 24-től, és van, ahol a két ünnep között is fizetni kell.
dec. 23
8:50
Nincs határozott irány Ázsiában (Portfolio)
Vegyes hangulat uralkodott ma reggel az ázsiai tőzsdéken, miközben a kínai részvénypiacon esés bontakozott ki, a hongkongi és a tajvani részvényindex kismértékben emelkedett. Tegnap mérsékelt...
dec. 23
8:52
Élre törhetnek a BRIC-országok (McKinsey) (Portfolio)
A McKinsey nemrégiben készített felmérésében vállalatvezetőket kérdezett meg arról, hogyan látják a fejlődő gazdaságok piaci erejének várható alakulását, ez a téma ugyanis egyre több embert...
dec. 23
8:54
Botrány a Barátok köztben (BorsOnline)
Deutsch Anita ma este tűnik újra fel a Mátyás király téren. A Barátok közt Szilágyi Andreája három év után tér vissza a sorozatba.
dec. 23
9:00
Lázár János: A kormány nem akar háborúzni a magyar sajtóval (Infostart)
Nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzon, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette az elmúlt húsz évben - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli műsorában az új médiaszabályozással kapcsolatban.
dec. 23
9:00
Elbocsátották a nővért, aki formalint itatott egy nővel (Gondola)
Lezárult a soproni kórházban annak vizsgálata, hogy miként itathattak higított formalint az egyik beteggel pár hete; egy nővért elbocsátottak, két ápoló fegyelmit kapott – írta csütörtöki számában a Kisalföld
dec. 23
9:00
Szarvassal karambolozott egy mentőautó (Blikk)
dec. 23
9:00
Szarvassal karambolozott egy mentőautó (hirado.hu)
A balesetben a sofőr és a vele utazó ápoló könnyebben megsérült, a szarvas elpusztult
dec. 23
9:00
Megbékéltek a devizapiacok - 220 alatt a svájci frank (Portfolio)
A megnyugvás jelei érezhetőek a devizapiacokon: a forint óvatos erősödésnek indult, megállt a frank szárnyalása és az euró is magára talált. A javuló befektetői hangulatban a forint frankkal szembeni...
dec. 23
9:02
Öngyilkos merényletet követtek el az észak-afganisztáni Kunduzban (Gondola)
Öngyilkos merényletet követtek el az észak-afganisztáni Kunduz városban csütörtökön, s ennek következtében egy rendőr életét vesztette, öt polgári személy pedig megsebesült - közölték a helyi hatóságok
dec. 23
9:02
Sínekre zuhant egy traktor (hirado.hu)
Vonatpótló autóbuszok közlekednek Szentgál és Városlőd között
dec. 23
9:02
"Valamiért nagyon mozgatják a MOL-t" (Portfolio)
Folytathatjuk a korábbi napokra jellemző trendet, vagyis a nap elején picit felfelé mehet a BUX, a végére pedig némileg elfáradhatunk - véli Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője. A külföldi...
dec. 23
9:03
A The Times is beszólt az Orbán-kormánynak (Privátbankár)
A kommunisták utódairól kiderült, nem tisztelik sokkal jobban az alkotmányos politizálást és a szabad sajtót, mint elődeik — idézi a londoni The Times Magyarországról szóló vezércikkét a Népsz...
dec. 23
9:04
Bölcskei: fontos, hogy az egyház és a nemzet magára találjon (hirado.hu)
Az egymásra találás fontosságát hangsúlyozták egyházi vezetők a karácsony alkalmából adott interjúban
dec. 23
9:15
Robotpincérek szolgálnak fel Kínában (HR Portál)
Az örök mosoly elektronikus hanggal társul, a kiszolgálók nem vesztik el türelmüket, és még borravalót sem fogadnak el. Ezek a robotpincérek, amelyek Kínában álltak szolgálatba.
dec. 23
9:18
Emelkedö francia fogyasztói kiadások (HírTV)
A francia fogyasztói kiadások novemberben a várt 0,8% helyett 2,8%-kal emelkedtek a legutóbbi -0,7%-os érték után. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 23
9:18
Bolívia független államként ismerte el Palesztinát (Gondola)
Bolívia független államként ismerte el Palesztinát szerdán. A dél-amerikai ország ezzel csatlakozott Brazíliához és Argentínához, amelyek december elején döntöttek úgy, hogy az 1967-es határokkal ismerik el a palesztin államot, Uruguay pedig bejelentette, hogy ezt a jövő év elején teszi meg
dec. 23
9:18
Mesterházy csalódást vár (hirado.hu)
Jövőre a csalódottság tovább fokozódik majd, az emberek a maradék illúziója is szertefoszlik és megtapasztalják, hogy a Fidesz átverte őket. Az MSZP azonban választható alternatíva lesz a Fideszből kiábrándultak számára is - reméli az elnök
dec. 23
9:18
Az IMF 489 millió dolláros hitelrészt utal ki Szerbiának (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa szerdán jóváhagyta egy újabb, 373 millió dolláros hitelrészlet kiutalását Szerbiának.
dec. 23
9:18
Lengyelország magasabb összeggel hosszabbítja IMF-hitelkeretét (Portfolio)
Júliusban lejáró 21 milliárd dolláros hitelkeretét egy 29 milliárd dollárosra cserélné Lengyelország, amely továbbra is elővigyázatossági célokat szolgál, vagyis az eddigihez hasonlóan nem...
dec. 23
9:18
Számold ki, mennyit ér a lakásod? Itt vannak a valós négyzetméterárak! (Pénzcentrum)
Az Otthon Centrum közzétette a fővárosi és a vidéki ingatlanpiacon mért átlagos tranzakciós árakra vonatkozó legfrissebb statisztikáit. A számokból kiderül, hogy idén folytatódott a tavalyi évet is jellemző stagnálás. Az eladók átlagosan 5%-kal csökkentették az eladásra kínált ingatlanok árait 2010-ben, ami a vevői oldalnak kedvez, ennek megfelelően a befektetési céllal kereső vásárlók is…
dec. 23
9:18
Műemlék lett a Beatles zebrája (Metropol)
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát.
dec. 23
9:18
Budai most egy államtitkárral csalná csapdába Gyurcsányt + videó (ATV)
A kormánybiztos szerint az államtitkár meggyanúsításával egyébként Bajnai és Veres bűnössége is egyértelművé vált.
dec. 23
9:18
Vége az ámításnak, a GM letett valamit az asztalra! (Auto Pult)
A BP termináljának elsüllyedése okán aligha beszélhetünk előnyökről, ám a General Motors szakemberei összedugták a fejüket, míg végül találtak ötletet arra vonatkozólag, hogy hogyan enyhíthetnék a károkat. A Chevrolet Volt egyéb pozitívumairól már korábban is beszámoltunk, ám a Mexikói öbölben összegyűjtött hulladék újrahasznosítása után már kijelenthetjük, hogy a korábbi megkérdőjelezhető…
dec. 23
9:20
Emelkedö francia termelöi árak (HírTV)
A francia termelöi árak novemberben +0,4%-os értéket hoztak (elörejelzés: +0,2%, elözö: +0,8%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 23
9:20
Az IMF 489 millió dolláros hitelrészt utal ki Szerbiának (Gondola)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa szerdán jóváhagyta egy újabb, 373 millió dolláros hitelrészlet kiutalását Szerbiának
dec. 23
9:20
Bolívia független államként ismerte el Palesztinát (hirado.hu)
Nem szabad páholyból néznünk azt, ahogy most él a palesztin nép. Nem nézhetjük tovább tétlenül a népirtásnak ezt a sajátos formáját - mondta a bolíviai államfő
dec. 23
9:20
Októberben lassult az export (ProfitLine)
Csökkent októberben a külkereskedelmi mérleg többlete, a szeptemberi 540,4 millió euróról 408,2 millió euróra, miután a kivitel éves bővülése 16,3 százalékra lassult az előző havi 18,5 százalékról, a behozatal pedig 18,3 százalékkal nőtt a szeptemberi 18,6 százalékot követően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a részletes adatokat.
dec. 23
9:20
Megbékéltek a devizapiacok egyelőre - 220 alatt a svájci frank (Portfolio)
A megnyugvás jelei érezhetőek a devizapiacokon: a forint óvatos erősödésnek indult, megállt a frank szárnyalása és az euró is magára talált. A javuló befektetői hangulatban a forint frankkal szembeni...
dec. 23
9:21
Nincs meglepetés a külkermérlegben (Privátbankár)
A külkereskedelmi mérleg többlete 1219 milliárd forintot (4441 millió eurót) tett ki, 376 milliárd forinttal (1461 millió euróval) többet, mint 2009 azonos időszakában.
dec. 23
9:22
Ratifikálta az amerikai szenátus a START-egyezményt (HírTV)
Az amerikai szenátus ratifikálta a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről és csökkentéséről szóló START-egyezményt. A kétharmados támogatást igénylő megállapodás 71 igen szavazatot kapott 26 nem ellenében, azaz az 56 demokrata és két független politikuson kívül 13 republikánus is támogatta az egyezményt, amelyet egyébként a Republikánus Párt szenátusi csoportjának többsége elutasított.
dec. 23
9:22
Mentőautó karambolozott egy szarvassal Somogyban (Gondola)
Szarvassal karambolozott egy mentőautó szerda éjjel a 68-as úton - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel
dec. 23
9:22
489 millió dolláros IMF-hitelrészlet Szerbiának (hirado.hu)
Az IMF előrejelzése szerint Szerbiában államháztartási deficit jövőre a hazai össztermék körülbelül 4 százalékára csökken
dec. 23
9:22
Tokió zárva volt, Ázsia vegyesen alakult (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde csütörtökön zárva volt a császár születésnapja miatt: az munkaszüneti nap Japánban. A tőzsde fő mutatója ezen a héten is vegyesen alakult, ám a november eleje óta egyenetlen, de már majdnem 15 százalékos javulással lassan-lassan közelít a tavaly év végi értékéhez.
dec. 23
9:24
Süddeutsche Zeitung- Értesülések (HírTV)
A Süddeutsche Zeitung szerint Németország az euró megmentésének érdekében az EKB mellett újabb intézmény bevonása mellett szállt síkra. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 23
9:24
Lázár: nem akar háborúzni a sajtóval a kormány (Gondola)
Nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzon, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette az elmúlt húsz évben - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában az új médiaszabályozással kapcsolatban
dec. 23
9:26
Semjén: Európai haverjaikhoz futkosnak a balliberálisok (HírTV)
A médiatörvényt ért külföldi kritikák annak köszönhetők, hogy a hazai balliberális vonal futkos Európa-szerte saját haverjaihoz – jelentette ki Semjén Zsolt a köztévében csütörtök reggel. A miniszterelnök-helyettes úgy véli: Magyarországon totális a médiaszabadság, mert a híradások másról sem szólnak, mint a kormány gyalázásáról, kritikájáról.
dec. 23
9:26
Mi lenne, ha kinyitnánk…?! (Gondola)
A havas dombtetőn álló kis templom nyitott kapuval fogadta a Budapestről jövőket. Az ökumenikus egyházi szemle mégsem jött létre.
dec. 23
9:28
"A kormány nem akar háborúzni" (Gondola)
Lázár: Nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzon, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette.
dec. 23
9:30
Elnémított újságírókat vár lapjába Bartus (BorsOnline)
Elérhetetlenné vált a nagy érdeklődés miatt az Amerikai Népszava internetes oldala. A lapot irányító Bartus László szerint a portál helyet ad az új médiatörvény által elnémított újságíróknak.
dec. 23
9:36
Vegyesen kezdhetnek a nyugat-európai részvénypiacok (Infostart)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 is tíz pont körüli erősödéssel nyithat csütörtökön. A Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán stagnáló, a szerdai záró árakhoz hasonló értékeket és alacsony forgalmat várnak csütörtökön az elemzők.

Keresés