A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt szorgalmazza, hogy a metrókocsiügy minden részletének tisztázása érdekében a magyar hatóságok hallgassák meg a BKV és az Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) volt vezetőit.
Elemzők szerint a javuló európai konjunktúra kihat a magyar külkereskedelemre is, továbbra is többlet várható, azonban ennek a mértéke némileg csökkenhet.
A Gremio elnöke, Paulo Odone a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett a Milan brazil játékmesterével, Ronaldinhóval, így az aranylabdás brazil zseni visszatér hazájába.
A Richter-skála szerinti 5,6-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön, helyi idő szerint reggel hét körül az indonéziai Szumátra szigetét - közölte az amerikai földtani intézet (USGS), hozzátéve, hogy a földmozgás miatt nem kellett szökőárriadót elrendelni.
Előzés közben borult árokba egy személyautó csütörtök reggel a Hosszúpályi és Debrecen közötti alsóbbrendű úton; egy 24 éves férfi és egy 24 éves nő a helyszínen meghalt, egy 20 éves nőt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte Kelemen Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel
Egy férfi levetette magát csütörtökön a román parlament üléstermének erkélyéről, miközben a bukaresti törvényhozó testületben a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája zajlott.
A PSZÁF szerint a pénzintézet többször is megsértette az ügyfelek tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettségét és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott
A pollen vagy poratka által kiváltott szénanátha-szerű allergiát hatásosan lehet immunterápiás tablettákkal, vagy cseppekkel kezelni, állítja egy új tanulmány. A kutatók szerint ez az új módszer vonzó alternatívát nyújt az immunterápiás injekció helyett a gyerekek számára.
Az euróövezet több tagállama tervet dolgoz ki a közös európai fizetőeszköz hosszú távú stabilizálása, az euró ellen irányuló pénzpiaci spekulációk megakadályozására - értesült a Süddeutsche Zeitung. ...
Auschwitzi vonatozás, sima büdös zsidózás, sínbe tört fogak: a társdalom harmada erősen rasszista, kétharmad szerint pedig a zsidók gazdasági túlhatalommal rendelkeznek. És hogy ki a zsidó azt ugyan nem tudni, de egy szakáll elég a fogak kitöréséhez.
Bár nemrégiben rosszabb minőségű fotókon és rajzokon már találkozhattunk a 2012-es C-osztállyal, azonban már végre hivatalos fotókkal és technikai információkkal is szolgálhatunk a németek megújult középkategóriásáról.
Az euróövezet több tagállama tervet dolgoz ki a közös európai fizetőeszköz hosszú távú stabilizálása, az euró ellen irányuló pénzpiaci spekulációk megakadályozására - értesült a Süddeutsche Zeitung
Ahogy arra számítani lehetett Európában sincs túl nagy élet a tőzsdéken. A vezető indexek lényegében stagnálnak, lényegesebb hírek pedig nem láttak eddig napvilágot. A délután érkező makroadatok...
Brutális gyilkosság nyomaira bukkantak egy észak-spanyolországi barlangban. A tudósok úgy gondolják, hogy az állítólag negyvenkilencezer évvel ezelőtti bűntény segítségével megismerhetik a neandervölgyi emberek családszerkezetét.
Helyi idő szerint csütörtök délután negyed háromkor szárazföldi hadgyakorlatot tartott a dél-koreai hadsereg Pocheonnál, mintegy 30 kilométerre délre az észak-koreai határtól - közölte a szöuli védelmi minisztérium szóvivője. Az éles lőfegyverekkel végzett gyakorlat mindössze 41 percig tartott, és harci repülőgépek, tankok és a tüzérség egységei vettek részt benne.
Lázár Kati két új előadásban is játszik. A Bárkában egy idős anyát alakít. A nőNyugatban, az Örkény Színház és a Thália közös produkciójában, viszont több nő bőrébe is bújik.
Átlagosan 15-20 perces késéssel közlekednek a Déli pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok váltóhiba miatt - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t csütörtökön
Háromszáz dolgozót küldtek el a Magyar Postától, miközben hétszázhetven millióért akartak új autókat rendelni a vezetőknek. Fellegi Tamás nemzetfejlesztési miniszter egy hónapja megtiltotta ugyan a rendelést, beszerzést mégsem állították le, értesült a Blikk.
Egyes időszakokban a 200 mikrogrammot is meghaladta köbméterenként a levegő szállópor-koncentrációja Miskolcon és környékén, de a 24 órás, átlagos érték is 152 volt. Az önkormányzat nem tervezi különleges intézkedések bevezetését. Abban bízik, hogy karácsonykor jelentősen visszaesik a gépjárműforgalom.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 4 millió forintra bírságolta a Raiffeisen Bankot, megtévesztő tájékoztatás miatt, amellyel a bank megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt - közölte a felügyelet csütörtökön az MTI-vel csütörtökön.
A kínai külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy Kína kész segíteni az európai országokat a mostani válság leküzdésében, és Európa ezentúl is fontos piac lesz a kínai devizatartalék befektetése számára.
Nem tudni, miből csökkentene kétszer is az államadósságon a kormány. Orbán szerint először az első negyedévben, majd két-három hónappal később ismét jelentős összegeket törlesztenénk.
Elemzők szerint a javuló európai konjunktúra kihat a magyar külkereskedelemre is, továbbra is többlet várható, azonban ennek a mértéke némileg csökkenhet.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke levélben gratulált Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök újraválasztásához. Közben a hivatalos szlovák diplomácia aggodalmát fejezte ki az esetleges a választási csalások miatt.
A rendőrök befejezték a helyszínelést, így már az autósok és a vonatok is közlekedhetnek Szentgál és Ajka között. A fennakadást egy traktor okozta, amely - miután karambolozott egy kamionnal a 8-as főúton - ráesett a vasúti sínekre.
Egy férfi levetette magát csütörtökön a román parlament üléstermének erkélyéről, miközben a bukaresti törvényhozó testületben a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája zajlott
Meghalt egy férfi, akinek lángra kapott a lakószobája Alsózsolcán csütörtök reggel. A miskolci tűzoltók eloltották a tüzet a Kodály Zoltán utcai házban, a férfit holtan találták.
Eredménytelenül zárult a felszámolás alatt álló hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszálló értékesítési pályázata, miután az egyetlen ajánlattevő a nettó 1,8 milliárd forintos irányárnál lényegesen...
A hitelintézetek decembertől kezdődően kötelesek saját vagy jegybanki középárfolyamon forintra váltani a devizában meghatározott törlesztőrészleteket, így ettől a hónaptól kezdve egy-két százalékkal csökkenek a devizalapú lakáshitelek törlesztőrészletei....
A német kormány tagadja Süddeutsche Zeitung értésüléseit, melyek szerint az euró megmentésébe az EKB mellett más intézményt is bevonnának. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elvárja, hogy a hatóságok hivatalból intézkedjenek és derítsék fel, kik a felelősei az Alstom-ügyben a rendkívüli károkat okozó szerződéskötésnek, illetve a szerződés nem teljesítésének. A civil szervezet csütörtöki közleményében azt írja: fel kell tárni, kik voltak azok, akik hanyagságukkal, hozzá nem értésükkel, vagy esetleg bűnös módon ebbe az…
Meghalt egy férfi, akinek lángra kapott a lakószobája Alsózsolcán csütörtök reggel; a miskolci tűzoltók eloltották a tüzet a Kodály Zoltán utcai házban, a férfit holtan találták - tájékoztatta a tűzoltóság szóvivője az MTI-t
Dél-Korea nem egészen egy óráig tartó hadgyakorlatot tartott a két Koreát elválasztó tűzszüneti vonal közelében csütörtökön - jelentették helyszínen tartózkodó tudósítók