Az ingatlanpiacot szinte teljesen átalakító 2010-es évben a túlélés volt az elsődleges tét. A vételi árak és bérleti díjak, a kihasználtság, a fejlesztések üteme és megannyi mutató az eddigi...
Biblia és menedzsment - első hallásra talán furcsán hangzik, hogy a szent könyv történetein keresztül mélyedjünk el a vezetéstudományban. Tomka János és Bőgel György könyve azonban újító gondolatokat megfogalmazva tárja fel az élet alapigazságait, és bibliai történetekbe ágyazva ismerhetjük meg a jó vezető ismérveit.
Januárban startol a plasztik kártya alapú cafeteria elszámolási rendszer (Multi-Pay), ami egyben kezelné a többféle cafeteria szolgáltatást, vagyis idővel feleslegessé teheti a papír alapú...
Furcsa csecsemő látta meg a napvilágot a napokban az indiai Tirupati városban: az orvosok egy két fejű kisbabát segítettek a világra. A csecsemő csupán néhány óráig élt.
Megnyitották a Tardona és Dédestapolcsány közötti útszakaszt, amelyet a helyi patak áradása miatt zártak le, illetve újra járható a Putnok és Borsodbóta közti út is, amelyet a Sajó árhulláma miatt kellett lezárni - közölte a közútkezelő társaság Borsod megyei ügyelete.
A bíró bűnösnek találta Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnást, a Yukos (Jukosz) konszern egykori főrészvényesét, aki ellen a második perben hétfőn megkezdődött az ítélet kihirdetése a moszkvai Hamovnyiki kerület bíróságán. Közben Oroszországban szokatlan módon számos vezető személyiség nyíltan állást foglalt amellett, hogy Hodorkovszkijt fel kell menteni a második perében.
Új-Mexikó kormányzója, Bill Richardson felkérésére az állam lakosai véleményt nyilváníthatnak arról, hogy majd' 130 évvel a lelövetése után kegyelmet kapjon-e az egyik legismertebb vadnyugati "törvényen kívüli", Billy, a Kölyök
Elakadt egy kamion hétfő délelőtt Nógrád megyében, az ecsegi elágazásnál, a 2122-es úton. A forgalmat rendőrök irányítják, félpályás útzár van érvényben.
Vegyesen nyitottak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdék. A brit tőzsde szerdáig zárva tart, így komolyabb forgalomra nem igazán lehet számítani. A befektetők figyelme leginkább a szombati kínai kamatemelésre, illetve annak hatásai összpontosul.
Az egymást követő hatodik hónapban is estek a lakóingatlanárak az Egyesült Királyságban - derül ki a brit Hometrack hétfőn nyilvánosságra hozott elemzéséből. Az elmúlt év legnagyobb arányú éves árcsökkenését regisztrálták most decemberben.
Fájdalmas szintekhez ért a svájci frank euróval szembeni árfolyama az elmúlt napok látványos erősödése nyomán - írja a Portfolio.hu. Egyes piaci szereplők már azt valószínűsítik, hogy a svájci jegybank fél év kihagyás után újra az alpesi deviza gyengítésébe kezd. Eközben lapértesülések szerint a svájci kormány és vezető bankárok egyeztetést tartottak a történelmi rekordon lévő frankról. Az…
Miskolcon megszüntették hétfőn a szmogriadót, miután jelentősen javult a levegő minősége - tájékoztatta Orosz Gábor, a polgármesteri hivatal szóvivője.
Az év utolsó hetében is árat emelhet a Mol - a portfolio.hu internetes gazdasági szakportál elemzése szerint részben a forint gyengülése, részben pedig a benzin és a gázolaj tőzsdei jegyzésárának múlt heti emelkedése indokolhatja a drágulást.
A bíró bűnösnek találta Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnást, a Yukos (Jukosz) konszern egykori főrészvényesét, aki ellen a második perben hétfőn megkezdődött az ítélet kihirdetése a moszkvai Hamovnyiki kerület bíróságán
A Fiat a jelek szerint jól tette, hogy feltámasztotta sorozatgyártású személyautóban a kéthengeres motort. A vibrációgyáros 875-ös turbómotor szépen fogy az 500-asban, így a jövőben más modellek, így például az Alfa Romeo MiTo is megkapja az erőforrást.
Megnyitották a Tardona és Dédestapolcsány közötti útszakaszt, amelyet a helyi patak áradása miatt zártak le, illetve újra járható a Putnok és Borsodbóta közti út is, amelyet a Sajó árhulláma miatt kellett lezárni - tájékoztatta a közútkezelő társaság Borsod megyei ügyelete hétfőn az MTI-t
A Cisco nemzetközi felmérése szerint a dolgozók 60 százaléka úgy gondolja, hogy az eredményes munkához már nem kell feltétlenül a munkahelyen lenni, olyannyira hétköznapinak tartják a vállalati információk rugalmas és mobil elérését, hogy inkább az alacsonyabb fizetést választanák, ha az irodán kívül dolgozhatnak.
A lakásépítő cégek az elmúlt négy évben elveszítették piacuk kétharmadát, az inflációt csak részben háríthatták át az építők a vásárlóikra, megrendelőikre, az ágazat árbevétel arányos jövedelmezősége az idén nulla lesz- mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek.
Január elsejétől megszűnik a vállalkozók NYENYI (nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lap) néven futó adatszolgáltatási kötelezettsége, ami csökkenti az adminisztrációs terheiket. Így az APEH-nak és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak együttműködve kell megoldania az egyéni nyugdíjnyilvántartást - írja a Napi Gazdaság.
Influenza vagy egyszerű nátha? Az influenza szövődményei egytől egyig súlyos, életveszélyes betegségek, ezért már az influenza tüneteinek első jelentkezésekor érdemes megkezdeni a kezelést. Ismerje meg a tüneteket!
A hétfői jelentések szerint életét vesztette Horvátországban vasárnap az a férfi, akin áthajtott egy autó a Plitvicei tavak környékén. Egy 57 éves férfi az úton feküdt - egyelőre nem tudni, miért. Mivel havazott, a testét elfedte a hó. Egy arra járó autós nem vette észre és áthajtott rajta.
Legalább tizenhét ember meghalt és 47 megsebesült, amikor két öngyilkos merénylő kormányzati épületek ellen hajtott végre támadást hétfőn az iraki Ramádiban - közölte egy rendőrségi illetékes
A világválság megtépázta a nagyrészt külföldi tőkével működő és exportérdekelt visegrádi országokat is. Bár az utóbbi pár évben nagyot zuhantunk, a kényszerből bevezetett költségvetési szigor és az államháztartás összetétele miatt mégis Magyarország jöhet ki a legjobban a krízishelyzetből - legalábbis egyelőre így látják az elemzők
A meghitt, bensőséges karácsonyi ünnepek után, az év vége felé közeledve megkezdődik a felhőtlen vigasságok és boldog mulatozások sorozata, amikor a jó hangulatot rendszerint hangoskodással, trombitálással és petárdázással is tovább fokozzuk.
Miskolcon megszüntették hétfőn a szmogriadót, miután jelentősen javult a levegő minősége - tájékoztatta Orosz Gábor, a polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-t
Csütörtök délelőtti összesítés szerint eddig 200 magánnyugdíj-pénztári tag nyilatkozott személyesen arról, hogy nem lép át az állami rendszerbe - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) összesítéséből. A nyilatkozat megtétele körülbelül három percet vesz igénybe.
Csökkenéssel kezdték a hetet a főbb európai indexek, ezzel pedig követték az ázsiai piacokat, ahol főleg a kínai kamatemelés rontotta el a hangulatot. Bár a monetáris szigorítástól már régóta féltek...
A többfunkciós Multi-Pay kártyát a cafeteria szolgáltatások felhasználásának egyszerűsítésére dolgozták ki magyar szakemberek és januártól lesz használható hazánkban, februártól pedig országosan már 12 ezer elektronikus elfogadó hely várható....
Felfokozott hangulatban teltek az utóbbi kereskedések az INA részvények piacán, az árfolyam ugyanis a 2800 kunás MOL ajánlatot elhagyva ma már 3100 kunán nyitott. A piaci szereplők egy amerikai vevő...
A WSOP győztes Brad Daugherty nagyot akart kaszálni 2001-es világbajnoki karkötőjével, de a rajongóknak nem érte meg az általa kért összeget a bajnoki címet jelképező karperec.
Andy Roddick újra a legjobb formájában akar teniszezni januártól. Ennek érdekében mindent bevet, nem csak a fizikai edzés része a mindennapjainak, hanem a szigorú diéta is.
Karácsonyi utazók tízezrei éjszakáztak az amerikai repülőtereken, mert a hóviharok miatt járatok százait törölték. Fennakadások voltak több New York-i repülőtéren, Bostonban és Philadelphiában is.
Összesen hét ember halt meg az utakon balesetben, a karácsonyi hétvégén. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint pénteken, szombaton és vasárnap összesen 263 baleset történt. A rendőrök a karácsonyi hétvégén sem tétlenkedtek, körözötteket fogtak el, több tucat embert pedig bűncselekmény közben értek tetten.
A The Washington Post "Magyarország putyinizálódása" címmel írt szerkesztőségi cikket a budapesti politikáról, emlékeztetve, hogy Magyarország napokon belül átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Az amerikai lap szerint az uniós vezetőknek és Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek bojkottálnia kellene a májusra tervezett budapesti EU-csúcsot, ha a magyar kormány nem változtat a…
Mint arról beszámoltunk, ma indulnak a karácsony utáni leárazások a ruházati üzletekben. Nem meglepő módon azonban a legnagyobb magyarországi lakberendezési áruházak is ma kezdik a karácsony utáni kiárusításokat....
A Toyota mérnökei feltalálták az örök élet titkát. Egyrészt az autók terén, ahogy azt a közel hét évet és 175.000 km-t észrevétlenül maga mögött hagyó LS430-as tesztautónk is megmutatja. Másrészt portékájuk az életvonal meghosszabbításában is közrejátszhat: a vele eltöltött időszak ugyanis közel olyan felhőtlen volt, hogy bárhány ráncot is gyűjtöttünk az élet rögös útját járva, szinte mindegyiket…
Létesíthet-e munkaviszonyt a munkavállaló akkor, ha még állományban azon a munkahelyen, amelyről néhány hónap múlva eljön? Milyen fizetési kötelezettsége van ilyenkor? Az adóhatóság munkatársai válaszolnak.