2010. december 27. hétfő

dec. 27
0:36
Olvasnivaló: Forralt bor, a tél kötelező kelléke (Mindmegette)
Havas vidék, hegyoldalban kicsiny faház, bent lágy fény, narancsszín lángokkal hívogató kandalló, előtte egy nagy kanapé, rajta színes párnák, kötött takaró. A kanapén ülünk, szép bögrénkből gőz kunkorodik, mi pedig az ujjunkat ráfonjuk, s beszívjuk a forralt bor édes gőzét.
dec. 27
12:36
Céklás palacsinta brokkolimártással (Mindmegette)
Hozzávalók 10-12 vékony palacsintához: 12,5 dkg liszt 1 nagyméretű tojás 3 dl tej 10 dkg főtt vagy sült cékla finomra reszelve 1/2 kávéskanál só növényi olaj a sütéshez A töltelékhez: kb. 25 dkg rózsáira szedett brokkoli 2 dl tej 3 dkg vaj 3 csapott teáskanál kukoricakeményítő 5 dkg finomra reszelt félkemény sajt (pl. edámi, ementáli, trappista) 1 kis csokor petrezselyem zöld felaprítva só frissen…
dec. 27
12:38
Sáfrányos burgonyakrémleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 salottahagyma (vagy 1 kisebb fej vöröshagyma) 50 dkg lisztes burgonya (pl. Ella) 2 szál szárzeller 1 dl főzőtejszín kb. 1 l zöldségalaplé (vagy jó minőségű koncentrátum, leveskocka) 1 gerezd fokhagyma néhány szál szárított sáfrány (szükség esetén helyettesíthető 1/2 teáskanálnyi kurkumával) 1 evőkanál tökmagolaj diónyi olívaolaj 2 dkg jó minőségű vaj 1 teáskanál frissen facsart…
dec. 27
12:40
Olcsó kakaós piskóta (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg liszt 25 dkg cukor 10 dkg margarin 2 db tojás 5 dkg cukrozatlan kakaópor 1 csomag sütőpor 2 dl tej
dec. 27
12:42
Klasszikus máltai mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 9 dl hollandi mártás 3 db vérnarancs
dec. 27
12:44
Ravigote mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 db citrom 3 dl étolaj 20 dkg csemegeuborka 1 kis fej vöröshagyma 5 dkg kapribogyó 2 csokor metélőhagyma 1 csokor petrezselyemzöld tárkony 4 db főtt tojás őrölt fehérbors só
dec. 27
12:46
Soubise mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg vaj 8 dkg liszt 6 dl tej 2 fej vöröshagyma 2 dl habtejszín őrölt fehérbors só
dec. 27
12:48
Kapros gyöngytyúkcombok (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 db gyöngytyúkcomb 1 sárgarépa 1 fehérrépa negyed zellergumó 5 dkg vaj 5 dkg liszt 1 fej vöröshagyma 2 csokor kapor 1 dl fehérbor 1 dl tejszín fél citrom leve kristálycukor egész feketebors só
dec. 27
12:50
Fokhagymás zöldségsaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg zöldbab 15 dkg karfiol 2 sárgarépa 1 kis cukkini 2 gerezd fokhagyma fél dl olaj fél dl borecet 1 fej vöröshagyma bors só
dec. 27
12:52
Narancsos káposztasaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg savanyú káposzta 25 dkg fejeskáposzta 2 db narancs olaj ecet cukor őrölt fehérbors só víz
dec. 27
12:54
Recept: Bíborszínű palacsintatekercsek gombakrémmel töltve (Mindmegette)
Hozzávalók (előételként 4 személyre): A töltelékhez: 25 dkg friss csiperkegomba 2 dkg szárított vargánya 1 kis csokor finomra vágott petrezselyem zöld 1 kis fej vöröshagyma diónyi olívaolaj 2 dkg vaj 2 dl tej 2 csapott teáskanál kukoricakeményítő 1/2 kávékanál őrölt kakukkfű (természetesen a friss még jobb!) só bors 2-3 dkg frissen reszel parmezán-típusú keménysajt 10-12 vékony céklás…
dec. 27
12:56
Recept: Céklás palacsinta brokkolimártással (Mindmegette)
Hozzávalók 10-12 vékony palacsintához: 12,5 dkg liszt 1 nagyméretű tojás 3 dl tej 10 dkg főtt vagy sült cékla finomra reszelve 1/2 kávéskanál só növényi olaj a sütéshez A töltelékhez: kb. 25 dkg rózsáira szedett brokkoli 2 dl tej 3 dkg vaj 3 csapott teáskanál kukoricakeményítő 5 dkg finomra reszelt félkemény sajt (pl. edámi, ementáli, trappista) 1 kis csokor petrezselyem zöld felaprítva só frissen…
dec. 27
12:58
Recept: Sáfrányos burgonyakrémleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 salottahagyma (vagy 1 kisebb fej vöröshagyma) 50 dkg lisztes burgonya (pl. Ella) 2 szál szárzeller 1 dl főzőtejszín kb. 1 l zöldségalaplé (vagy jó minőségű koncentrátum, leveskocka) 1 gerezd fokhagyma néhány szál szárított sáfrány (szükség esetén helyettesíthető 1/2 teáskanálnyi kurkumával) 1 evőkanál tökmagolaj diónyi olívaolaj 2 dkg jó minőségű vaj 1 teáskanál frissen facsart…
dec. 27
13:00
Recept: Olcsó kakaós piskóta (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg liszt 25 dkg cukor 10 dkg margarin 2 db tojás 5 dkg cukrozatlan kakaópor 1 csomag sütőpor 2 dl tej
dec. 27
13:02
Recept: Klasszikus máltai mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 9 dl hollandi mártás 3 db vérnarancs
dec. 27
13:04
Recept: Ravigote mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 db citrom 3 dl étolaj 20 dkg csemegeuborka 1 kis fej vöröshagyma 5 dkg kapribogyó 2 csokor metélőhagyma 1 csokor petrezselyemzöld tárkony 4 db főtt tojás őrölt fehérbors só
dec. 27
13:06
Recept: Soubise mártás (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg vaj 8 dkg liszt 6 dl tej 2 fej vöröshagyma 2 dl habtejszín őrölt fehérbors só
dec. 27
13:08
Recept: Kapros gyöngytyúkcombok (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 db gyöngytyúkcomb 1 sárgarépa 1 fehérrépa negyed zellergumó 5 dkg vaj 5 dkg liszt 1 fej vöröshagyma 2 csokor kapor 1 dl fehérbor 1 dl tejszín fél citrom leve kristálycukor egész feketebors só
dec. 27
13:10
Recept: Fokhagymás zöldségsaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg zöldbab 15 dkg karfiol 2 sárgarépa 1 kis cukkini 2 gerezd fokhagyma fél dl olaj fél dl borecet 1 fej vöröshagyma bors só
dec. 27
13:12
Recept: Narancsos káposztasaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg savanyú káposzta 25 dkg fejeskáposzta 2 db narancs olaj ecet cukor őrölt fehérbors só víz
dec. 27
14:42
Olvasnivaló: 2010. Karácsonytól Szilveszterig (Mindmegette)
Az idei karácsony végül fehér lett a gyerekek nagy örömére, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a környék a kicsik nevetésétől hangos, akik boboznak, szánkóznak, és a vastag, pomponos sapkáik alól kipirult arccal szaladgálnak a hólepte utcákban.
dec. 27
21:54
Recept: Mézeskalács IX. (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg liszt 25 dkg porcukor 1/2 csomag sütőpor 1/2 csomag mézeskalács fűszerkeverék 3 evőkanál méz 2 evőkanál víz 3 tojas 5 dkg zsír 1/2 citrom reszelt héja
dec. 27
21:56
Recept: Linzerkarika egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg liszt 20 dkg cukor 1 csomag sütőpor 2 tojás 1 citrom reszelt héja és leve 25 dkg margarin porcukor lekvár vanilíarúd vagy -aroma
dec. 27
23:06
Recept: Joghurtos muffin III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kis pohár joghurt (bármilyen ízű, és a pohár a mérce) 2 pohár liszt 1 pohár cukor fél pohár olaj fél sütőpor tetszés szerint mazsola, meggy, csoki, dió 2 db tojás

Keresés