Állandó mozgásban van az Európai Unió, ezért nem lehet még véglegesíteni a magyar prioritásokat - mondta Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: az önkéntesség kiemelt szerepet kap a magyar félév idején.
Az eddigi 5000 euróról 2500 euróra csökkentette a szlovák államnyelvtörvény megsértéséért kiszabható pénzbüntetés felső határát a pozsonyi parlament, amely csütörtökön módosította az államnyelvtörvényt.
A horvát parlament felfüggesztette Ivo Sanader volt miniszterelnök mentelmi jogát, lehetővé téve ezzel az ügyészségnek, hogy őrizetbe vegye a korrupciós ügyekkel vádolt politikust.
Elsősorban a fás szárú energianövények termesztését javasolja a vörösiszap által sújtott területen a térség rehabilitációját elősegítő szakmai konzorcium
Az Egyesült Államoknak is érdeke, hogy Magyarország sikeres legyen az Európai Unió elnöki tisztjében - jelezték amerikai kormányilletékesek Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva
A Magyarországra vonatkozó földmoratórium fenntartását javasolja az Európai Bizottság témáért felelős főigazgatósága a bizottságnak - tudta meg az MTI brüsszeli forrásból
kormány elkötelezett abban, hogy megadja a kellő védelmet a közérdekű bejelentést tevő személyeknek - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Transparency International Magyarország konferenciáján, amelyet a Korrupcióellenes Világnap alkalmából rendeztek
Gyengült az euró az ír ellenzéki Munkáspárt bejelentésére arról, hogy nem szavazza meg a parlamentben az országnak felajánlott 85 milliárd eurós IMF/Európai Unió segélycsomagot. A parlament várhatóan ...
Az eddigi 5000 euróról 2500 euróra csökkentette a szlovák államnyelvtörvény megsértéséért kiszabható pénzbüntetés felső határát a pozsonyi parlament, amely csütörtökön módosította a jogszabályt
A most készülő médiatörvény lehetőséget ad termékelhelyezésre a műsorszámokban, ezért van esély arra, hogy ne csupán a reklámköltések átrendeződése történjen meg, hanem további források is jöjjenek a piacra az új reklámozási módszer segítségével - mondta Kaszó Klára, az RTL Klub jogi igazgatója.
Az MLSZ vendége volt Michel Platini, az európai futballszövetség elnöke. A tárgyalások során a hazai fejlesztési programok mellett a kontinenst behálózó fogadási botrányok is szóba kerültek.
Johannesburg - Mintha csak egy tortadobálós burleszkfilmből lépett volna ki egy dél-afrikai család, amelyre egy karambol alatt ráborult a hátsó ülésen szállított festék.
Tovább éleződik a Gyurcsány Ferenc és Szanyi Tibor közötti ellentét. Az MSZP újlipótvárosi képviselője szerint a korábbi miniszterelnök-pártelnök ideológiai bázisa gyökeresen eltér a szocialista pártétól. Ezért jobb lenne, ha más pártban folytatná a politizálást - közölte az Index.
Már csak néhány napjuk maradt azoknak, akik az idei szemeszterben nem igényeltek diákhitelt, de még a tanév első felében szeretnének pénzhez jutni. A felvehető hitelösszeg akár 200 ezer, a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer forint is lehet.
Uniós irányelv és a magyar jogrendszer is szigorúan védi a szervadományozó személyes adatait, így még a transzplantációra váró sem tudja, hogy kitől kapja a segítséget - mondta az InfoRádiónak a Szervkoordinációs Iroda vezetője. Szerdán egy hatéves kisfiú kapott szívet, aki kilenc hónapja várt a műtétre. Állítólag a berceli szánkóbalesetben meghalt Ádám szívét ültették be neki, de ez a törvényi…
Az eddig megszokottnál később kezdődhet a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság, mert a nemzetközi szövetség (FIFA) hosszabb pihenőt szeretne biztosítani a szezont végigjátszó futballistáknak.
Lezárják a forgalom elől a szegedi Huszár Mátyás rakpartot csütörtök este a Tisza emelkedő vízállása miatt - közölte az Alsó Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezetője
A horvát parlament csütörtökön felfüggesztette Ivo Sanader volt miniszterelnök mentelmi jogát, lehetővé téve ezzel az ügyészségnek, hogy őrizetbe vegye a korrupciós ügyekkel vádolt politikust.
A horvát parlament csütörtökön felfüggesztette Ivo Sanader volt miniszterelnök mentelmi jogát, lehetővé téve ezzel az ügyészségnek, hogy őrizetbe vegye a korrupciós ügyekkel vádolt politikust
Tíz férfit tartóztatott le a bosnyák rendőrség azzal a gyanúval, hogy két napig fogvatartottak és megerőszakoltak egy 15 éves, mentálisan kissé beteg kislányt.
Sherman Oaks - Felfedte kilétét az az amerikai pornós, akiről néhány hete kiderült, hogy az AIDS vírusával fertőződött meg. A hír után óriási pánik tört ki a pornóiparban, hiszen senki nem tudja, hány színészt fertőzött meg.
Kína megelőzheti Spanyolországot és ezzel átveheti a harmadik helyet a legtöbb külföldi vendéget fogadó országok rangsorában - nyilatkozta Taleb Rifai, az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) főtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A kormány elkötelezett abban, hogy megadja a kellő védelmet a közérdekű bejelentést tevő személyeknek - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Transparency International Magyarország konferenciáján.
Már sehol sincs az országban narancssárga riasztás a viharos szél miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök esti tájékoztatása szerint a délutáni órákra mindenhol enyhült a szél, már csak 60-65 kilométer/órás széllökéseket mérnek. Ennél erősebb szélre csütörtök este már csak a Bakony és a Mátra magasabb pontjain lehet számítani, de a késő esti órákban ott is gyengülhet a légmozgás.
A nyitást követően kialakult árszintektől már nem sikerült jelentősen elmozdulniuk az amerikai indexeknek, mintha már a befektetők is a karácsonyt várnák, a mikulás ralin pedig már úgyis túl vagyunk,...
Folyamatosan figyeli a pénzügyi felügyelet a magánnyugdíjpénztárak működését, ha netán vagyonmentést tapasztalnak, azonnal közbelépnek. A PSZÁF kimutatásai szerint a pénztárak idén már 241 milliárdot termeltek, de 13 éves tevékenységük alatti hozamuk még az 1 százalékot sem éri el.
Már nem tagja a Magyar Demokrata Fórumnak Dávid Ibolya, akit csütörtökön több bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Makay Zsolt, a párt jelenlegi elnöke.
A tejágazatban a következő tíz évben meg kívánják duplázni a tejelő tehenek számát - mondta Kovács László, a Tej Terméktanács elnöke csütörtökön Herceghalmon, a szervezet évzáró sajtótalálkozóján az MTI-nek.
Kiosztották az "Év befektetője" díjakat csütörtökön Budapesten, az "Az év legnagyobb befektetője" az Audi Hungária Motor Kft. lett 900 millió eurós beruházásával, közvetlenül mintegy 1.800 új...