Megműtötték Görbicz Anitát, a győri kézilabda csapat irányítóját. A válogatott játékos a szerdai, Békéscsaba elleni bajnokin szenvedett a térdében porcsérülést, egy teljesen átlagos mozdulat során.
Polyák Gábort jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének Sólyom László, államfő és Bajnai Gordon, miniszterelnök. Az előző elnök, Majtényi László a jogsértő frekvenciapályázat miatt mondott le tavaly október végén.
Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben - állították szemtanúk. Névtelenséget kérő tisztviselők szerint államcsíny zajlik a nyugat-afrikai...
Egy garázsban kezdték. Mára már 37000 tonna cukor megy át a kezükön évente. Süvegcukrot ma már csak ők készítenek. Téli ünnepeken pedig krampampulit készítenek. Horváth Éva és párja létrehozták az első Magyar Cukor Manufaktúrát.
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik magas rangú illetékesének őrizetbe vételével háromra emelkedett a dubaji gyilkosság palesztin gyanúsítottjainak száma - közölte a Palesztin Hatóság...
Az Országos Rádió és Televízió Testület elnökeként a szakmai szempontok érvényesítése lesz a célja Polyák Gábornak, ha hétfőn az Országgyűlésben a képviselők többsége megválasztja a testület első emberének. Az InfoRádiónak adott interjújában a jogász azt mondta: van szakmai tennivaló, de a részletekről a tisztség betöltése után beszél majd.
Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint,...
A demokratikus közép 176 jelöltje megkezdte az ajánlószelvények összegyűjtését, köztük 32 SZDSZ-es, akik Budapesten és 9 megyében - Baranya, Csongrád, Békés, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Tolna, Veszprém és Zala megye - gyűjtik az induláshoz szükséges ajánlásokat - tudatta csütörtöki közleményében az Szabad Demokraták Szövetsége.
Szégyenteljes, hogy a kommunizmus bukása óta eltelt több mint húsz évben egyetlen kormány sem fejtett ki tényleges erőfeszítést a kelet-európai térségben a romák megsegítésére - áll a londoni The Times csütörtökön megjelent riportjában.
A depresszió csupán egy tünet a sok közül, amit immunmediált ételintolerancia okozhat. A panaszok hátterében álló okok felderítése során a betegek sajnos ritkán hallanak annak lehetőségéről, hogy kapcsolatot keressenek az étkezés és tüneteik közt.
12-en meghaltak Pakisztán északnyugati részén, amikor pokolgép robbant Dars marhapiacán egy mecset szomszédságában. Ezúttal rivális iszlamista szervezetek közti összetűzésről van szó.
Egymotoros kisrepülőgép csapódott egy hétemeletes irodaházba a texasi Austin városában – jelentették a helyi hírtelevíziók. Az épületből jelenleg is sűrű füst gomolyog. A CNN információi szerint a pilóta szándékosan vezette a gépet az épületnek.
A megkérdezettek legnagyobb része Orbán Viktort látná szívesen a miniszterelnöki poszton, míg Mesterházy Attilát 13, Bokros Lajost 12, Vona Gábort pedig 3 százalék támogatja. A Fidesz elnökének támogatottsága a magukat „centrumban állónak” vallók között is kimagasló - a Századvég közvélemény-kutatása szerint.
A problémás hitelek aránya a hazai bankrendszer kihelyezéseit tekintve még tovább nőhet az idén, amíg nem indul be a gazdasági növekedés, nem javulnak a hitelportfóliók - mondta Farkas Ádám, a...
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik magas rangú illetékesének őrizetbe vételével háromra emelkedett a dubaji gyilkosság palesztin gyanúsítottjainak száma - közölte a Palesztin Hatóság (PH) biztonsági szolgálatának egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője Rámalláhban csütörtökön.
Az energiaitalok aranykorát éljük. Egyre többet dolgozunk, több időt töltünk számítógép előtt, kevesebbet mozgunk, ebből kifolyólag gyakran alacsony energiaszinttel rendelkezünk.
Csütörtökön délután kihirdették a Magyar Közlöny hivatalos honlapján a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendeletét a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet...
Egy magántulajdonban lévő kis repülőgép egy hétszintes irodaépületnek repült a texasi Austinban csütörtökön - közölték a helyi hatóságok. Az első jelek szándékosságra utalnak.
Ismét a szöuli Incshon Nemzetközi Repülőteret választották a világ legjobb légikikötőjévé az utasok; a hatalmas dél-koreai létesítmény sorozatban ötödik alkalommal nyerte el a címet.
Hótorlaszra hivatkozva akarja elkerülni a tilosban parkolásért kirótt büntetésének kifizetését a közlekedési miniszter. Hónig Pétert február hatodikán bírságolták meg, a második kerületben.
A határozott kínai tiltakozások ellenére Barack Obama csütörtökön a washingtoni Fehér Házban találkozott a dalai lámával. Az amerikai elnök - tekintettel Peking érzékenységére - a...
Munkácsy Mihály festményeiből rendeznek kiállítást július 10. és október 10. között Veszprémben a Művészetek Háza Csikász Galériájában; a tárlatot hagyományosan a Veszprémi Ünnepi Játékok kísérő rendezvényeként szervezik.
Egy egész csapatot nyúlt le a Credit Suisse a Goldman Sachs-tól, a bankároknak egyenként dollármilliókat fizettek azért, hogy átpártoljanak. Ezzel még nem is lett volna gond, ám az élelmes...
Nyomozást rendelt el egy osztrák ügyészség a halálos fertőzést okozó osztrák sajtok ügyében - közölték csütörtökön. A hét elején vált ismertté, hogy tavaly négy osztrák és két német meghalt egy...
Valószínűleg egy az adóhatóságra dühös öngyilkos pilóta vezette azt a kisrepülőgépet, amelyik egy hétszintes irodaépületnek ütközött a texasi Austinban csütörtökön. Búcsúleveléből kiderült, hogy a feleségéből is elege volt a férfinak.
Egy magántulajdonban levő kis repülőgép egy hétszintes irodaépületnek repült a texasi Austinban csütörtökön - közölték a helyi hatóságok. Az első jelek szándékosságra utalnak. A második és a...
Történelmi jelentőségű tettnek nevezte Katona Béla, az Országgyűlés elnöke a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tagjaival csütörtökön Szabadkán tartott találkozóján, hogy a helyi magyar...
Növeli a rák kialakulásának esélyét, ha serpenyőben, gáztűzhelyen sütött húst eszünk. Ajánlatosabb inkább elektromos tűzhelyet választani - mondják norvég kutatók.
Júniustól új irodaházba költözik az SZDSZ, pártközpontját egy saját tulajdonú budapesti ingatlanjában rendezi be - közölte a párt sajtóirodája csütörtökön. Az MTI úgy tudja, hogy az SZDSZ nyolc...
Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten.
Románia március elején kaphatja meg az Európai Unió által nyújtott hitel egymilliárd eurós részletét, Bukarestben türelmetlenül várják azt is, hogy pénteken a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgató...
Elképzelhető, hogy Irán atomfegyver gyártásához alkalmas urándúsítással kísérletezik - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a sajtónak csütörtökön kiszivárogtatott...
Németország tájékoztatást kért csütörtökön az izraeli kormánytól a Hamász egyik vezetője ellen elkövetett gyilkos merénylettel kapcsolatban, Dublinban pedig bekérették az izraeli nagykövetet...
Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az...
A hőmérséklet csökkenésével arányosan csökken a futók száma is a szabadban. A tél beálltával csak a legelszántabbak maradnak a futópályákon. Pedig a téli futásnak is megvannak a szépségei!
Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten.
Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt, mert közlése szerint a pártot "tűzzel-vassal irtandó" formációnak nevezték egy internetes oldalon.
A Nemzetközi Automobil szövetség az európai nagyvárosok tömegközlekedését összehasonlító elemzése szerint Budapest tömegközlekedése csak a szlovén és a horvát fővárosét előzi meg.
Visszavonták a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivőjének kinevezését szerdai nyilatkozata után és fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene; az ügyészség Ács Tibor magánvéleményének tartja...