Az olasz kormányfő szerint nincs helyük a pártokban és a választási listákon sem azoknak a politikusoknak, akik bűncselekményt követtek el. Silvio Berlusconi az ANSA olasz hírügynökségnek...
Leginkább a matematikából írt középiskolai felvételi eredményei romlottak idén: majdnem minden felvételi rosszabbul sikerült, mint egy évvel korábban - írja az mr1-kossuth.hu. A hatosztályos gimnáziumokba jelentkezők esetében átlagosan csaknem húsz százalékkal esett vissza a matematika és a magyar tárgyból nyújtott teljesítmény.
Fegyveres katonák megrohamozták a kormányzat székhelyét csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben, és elhurcolták Mamadou Tandja elnököt - állítják különböző források. Egy névtelenséget kérő tisztviselő szerint államcsíny zajlik a nyugat-afrikai országban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 279,33 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 21.374,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények árfolyamai egyaránt gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Több mint 1000 milliárd forint uniós pénz jut környezetvédelmi fejlesztésekre -Brüsszel jóváhagyta a tizedik környezetvédelmi nagyprojektet: a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási program rekultivációs elemét....
Magyarországon főként az egészségügyben van szükség strukturális reformokra - állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi országtanulmánya. A nemzetközi...
Münchenben a legjobb a tömegközlekedés, Prága a 4., Budapest pedig a 21. azon a 23 európai várost felsorakoztató listán, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt működő...
Ugrásszerűen megnőtt az éhezéssel fenyegetett gyermekek száma. A Minden Gyerek Lakjon Jól Közhasznú Alapítvány Magyarország 33 leghátrányosabb kistérségének iskoláiba és óvodáiba összesen 36 ezer gyermekhez próbál meg eljuttatni egészséges élelmiszereket tartalmazó csomagokat. Csütörtökön a Somogy megyei Iregszemcsén és Nagyszokolyon már az ezredik élelmiszersegélyt adták át a rászorulóknak.
Románia vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az UNESCO világörökségének részévé nyilváníttassa Verespatakot (Rosia Montana), ahol aranybányát nyitna egy cég.
Jövő hétfőn utoljára találkoznak a jelenlegi összetételben az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakciójának tagjai. Az MTI úgy tudja, hogy mindkét képviselőcsoportnál készül egy utolsó közös fénykép....
A II. kerületi önkormányzat képviselő-testülete csütörtökön ellenszavazat nélkül fogadta el a kerület 2010. évi költségvetését – közölte az önkormányzat sajtóirodája. A fejlesztések arányának csökkentése árán sikerült elérni, hogy a kerület intézményrendszere továbbra is változatlan színvonalon működhessen.
Nagy sikerrel mutatták be Hajdu Szabolcs filmjét, a Bibliotheque Pascalt a berlini nemzetközi filmfesztiválon. Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója az MTI-nek csütörtökön elmondta,...
Telefonon panaszt emelt Michel Platininél, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökénél Giancarlo Abete, az olasz szövetség vezetője, miután szerinte a Fiorentina egyértelmű lesgóllal szenvedett vereséget szerdán a Bayern München otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
Szégyenteljes, hogy a kommunizmus bukása óta eltelt több mint húsz évben egyetlen kormány sem fejtett ki tényleges erőfeszítést a kelet-európai térségben a romák megsegítésére - áll a londoni The Time...
Matthew McConaugheyt nemes egyszerűséggel eltiltották a szextől. Barátnője, Camilla Alves szerint a világhírű sztárnak jót fog tenni a negyvennapos böjtöt.
A sajtóban megjelent egyes hírekkel ellentétben nem tagja a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett rektora - közölte Torda Júlia, az MTA kommunikációs vezetője.
Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztattak.
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem tagja a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett rektora...
Az olasz fiatalok közel fele nem szenvedheti, vagy egyenesen gyűlöli az idegeneket egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés szerint, amelyet a parlament rendelt meg.
Megműtötték Görbicz Anitát, a győri kézilabda csapat irányítóját. A válogatott játékos a szerdai, Békéscsaba elleni bajnokin szenvedett a térdében porcsérülést, egy teljesen átlagos mozdulat során.
Polyák Gábort jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének Sólyom László, államfő és Bajnai Gordon, miniszterelnök. Az előző elnök, Majtényi László a jogsértő frekvenciapályázat miatt mondott le tavaly október végén.
Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben - állították szemtanúk. Névtelenséget kérő tisztviselők szerint államcsíny zajlik a nyugat-afrikai...
Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben - állították szemtanúk. Névtelenséget kérő tisztviselők szerint államcsíny zajlik a nyugat-afrikai országban.
Egy garázsban kezdték. Mára már 37000 tonna cukor megy át a kezükön évente. Süvegcukrot ma már csak ők készítenek. Téli ünnepeken pedig krampampulit készítenek. Horváth Éva és párja létrehozták az első Magyar Cukor Manufaktúrát.
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik magas rangú illetékesének őrizetbe vételével háromra emelkedett a dubaji gyilkosság palesztin gyanúsítottjainak száma - közölte a Palesztin Hatóság...
Az Országos Rádió és Televízió Testület elnökeként a szakmai szempontok érvényesítése lesz a célja Polyák Gábornak, ha hétfőn az Országgyűlésben a képviselők többsége megválasztja a testület első emberének. Az InfoRádiónak adott interjújában a jogász azt mondta: van szakmai tennivaló, de a részletekről a tisztség betöltése után beszél majd.
Nem változtak érdemben a politikai erőviszonyok a választási kampány első hónapjában, a Fidesz stabilan vezet riválisaival szemben a Századvég Alapítvány februári közvélemény-kutatása szerint,...
A demokratikus közép 176 jelöltje megkezdte az ajánlószelvények összegyűjtését, köztük 32 SZDSZ-es, akik Budapesten és 9 megyében - Baranya, Csongrád, Békés, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Tolna, Veszprém és Zala megye - gyűjtik az induláshoz szükséges ajánlásokat - tudatta csütörtöki közleményében az Szabad Demokraták Szövetsége.
Szégyenteljes, hogy a kommunizmus bukása óta eltelt több mint húsz évben egyetlen kormány sem fejtett ki tényleges erőfeszítést a kelet-európai térségben a romák megsegítésére - áll a londoni The Times csütörtökön megjelent riportjában.
A depresszió csupán egy tünet a sok közül, amit immunmediált ételintolerancia okozhat. A panaszok hátterében álló okok felderítése során a betegek sajnos ritkán hallanak annak lehetőségéről, hogy kapcsolatot keressenek az étkezés és tüneteik közt.
12-en meghaltak Pakisztán északnyugati részén, amikor pokolgép robbant Dars marhapiacán egy mecset szomszédságában. Ezúttal rivális iszlamista szervezetek közti összetűzésről van szó.
Hiába szólalnak fel egyre többen a kiéheztetett modellek ellen, rövid időn belül a hetedik lányt tették lapátra, mondván: nem elég vékony. Pedig a huszonegy esztendős Coco Rocha alig több, mint negyvenöt kiló. Bár Rocha korábban szerepelt a Vouge magazin címlapján és Chanel modellként is gyakran lépett kifutóra, nemrégiben közölték vele, hogy ha nem fogy le, mennie kell.
Egymotoros kisrepülőgép csapódott egy hétemeletes irodaházba a texasi Austin városában – jelentették a helyi hírtelevíziók. Az épületből jelenleg is sűrű füst gomolyog. A CNN információi szerint a pilóta szándékosan vezette a gépet az épületnek.
A megkérdezettek legnagyobb része Orbán Viktort látná szívesen a miniszterelnöki poszton, míg Mesterházy Attilát 13, Bokros Lajost 12, Vona Gábort pedig 3 százalék támogatja. A Fidesz elnökének támogatottsága a magukat „centrumban állónak” vallók között is kimagasló - a Századvég közvélemény-kutatása szerint.
A problémás hitelek aránya a hazai bankrendszer kihelyezéseit tekintve még tovább nőhet az idén, amíg nem indul be a gazdasági növekedés, nem javulnak a hitelportfóliók - mondta Farkas Ádám, a...
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik magas rangú illetékesének őrizetbe vételével háromra emelkedett a dubaji gyilkosság palesztin gyanúsítottjainak száma.
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik magas rangú illetékesének őrizetbe vételével háromra emelkedett a dubaji gyilkosság palesztin gyanúsítottjainak száma - közölte a Palesztin Hatóság (PH) biztonsági szolgálatának egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője Rámalláhban csütörtökön.
Munkácsy Mihály festményeiből rendeznek kiállítást július 10. és október 10. között Veszprémben a Művészetek Háza Csikász Galériájában; a tárlatot hagyományosan a Veszprémi Ünnepi Játékok kísérő rendezvényeként szervezik.
Az energiaitalok aranykorát éljük. Egyre többet dolgozunk, több időt töltünk számítógép előtt, kevesebbet mozgunk, ebből kifolyólag gyakran alacsony energiaszinttel rendelkezünk.
Csütörtökön délután kihirdették a Magyar Közlöny hivatalos honlapján a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendeletét a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet...