Az euró ismét nyomás alá került a dollárral és a jennel szemben, miután kiderült, hogy Görögország problémái más országokra is hatással lehetnek. Az IMF bejelentette, hogy eladja 191,3 tonnás aranykészletét, ami szintén megviselte a devizát. 14.30-kor hozzák nyilvánosságra az amerikai első munkanélküli segélykérelmek február 13-i heti számát (előrejelzés 435.000, előző: 440.000) valamint a…
Ha a választás után marad elég bölcsesség és kitartás, akkor 2014. január elsején bevezethető a magyar euró - rögzítette a Népszabadságban megjelent nagy cikkében Bajnai Gordon miniszterelnök. A...
A további irány egyelőre kérdéses a piacokon, de ha nagyon akarunk keresni valami támpontot, a dollár erősödése emelhető ki, ami általában a részvénypiacok esését szokta eredményezni. Emiatt talán a...
A 212 tonnát kitevő jegybanki arany értékesítéseket követően hamarosan nyíltpiaci eladásokba kezdhet majd az IMF. A hír nem újdonság, a Valutaalap korábban is jelezte, hogy a jegybanki eladásokat...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,91 pontos csökkenéssel, 21.548,08 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,49 százalékkal gyengült. Enyhe lejtőn kezdtek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is.
A részvények árfolyamának esését, jobb esetben stagnálását várják csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető e...
Plagizálás miatt megválik egy üzleti tudósítójától a New York Times. A Wall Street Journal és a Reuters volt a szarka idézetlen forrása. Az újságíró meglepődött.
Végelszámolással befejezi működését az Õcsény Repülőtér Működtető és Fejlesztő Kht., amit az őcsényi önkormányzat és az Õcsény Airport Fejlesztő Kft. hozott létre, miután a 2001-ben a...
Egy kitalált történettel próbált megzsarolni egy nemzetközi szállítmányozási céget Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora. A rendőrség kezdeményezi Szabó előzetes letartóztatásba helyezését.
Az illatos rózsabokrok szépségének nemcsak mi, hanem számos rovar, gomba, baktérium és vírus is örül. Csak ők egészen más célból. Nézzük, milyen gombák jelentenek veszélyt a kerti rózsáinkra!
Kedvező fordulatot vett a részvényindexek megítélése, az európai indexek például két hetes csúcson tudták befejezni a napot, amely rendkívül jó hír az elmúlt hetek mélyrepülését követően. Az öreg kontinens részvényei közül a bankpapírok adtak irányt a parketteken, elsősorban a BNP Paribas és az ING kedvező gyorsjelentésének örvendtek a befektetők.
Változatlan maradt a japán jegybanki kamatszint, miután a Bank of Japan a mai kamatdöntő ülésén egyhangúan továbbra is 0,1 százalékon hagyta az alapkamatot a defláció elleni harc jegyében. A jelenlegi kamatszint már 2008 decembere óta van érvényben, akkor 0,3 százalékról csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,91 pontos csökkenéssel, 21.548,08 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,49 százalékkal gyengült.
Sem a Nemzeti Nyomozó Iroda, sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem az esztergomi rendőrség nem tett egyetlen lépést sem egy súlyos bűnügy többször is megtámadott tanújának védelmében. Ágfalvi Csaba a főkapitány segítségét is hiába kérte, tegnap elküldték az ORFK-ról.
Pénzmosás és csalás miatt emeltek vádat az Egyesült Államokban a világ egyik legismertebb fegyverkereskedője, az orosz Viktor But ellen, aki ellen tiltott fegyverkereskedelem miatt már folyik eljárás - közölték amerikai igazságügyi illetékesek.
A tavaly március óta felszámolás alatt álló Piszkei Papír Zrt. elbocsátott dolgozói közül még több mint kétszázan várnak elmaradt bérük, végkielégítésük rendezésére. A dolgozók ezért segítségért fordultak a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete tatabányai irodájához, amely meghatalmazás alapján eljárhat az egykori munkavállalók képviseletében - írja a Napi Gazdaság....
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: FOLYTATÓDOTT A POZITÍV HANGULAT -az amerikai részvénypiacokon a keddi szárnyalás után, szerdán is folytatódott az árfolyamok emelkedése, melynek mértéke azonban...
Az árfolyam, ahogy korábbi elemzésünkben valószínűsítettük kitört a háromszög formációból, és kezdte összeszedni magát a pedálok okozta sokkból, amikor az újabb hírek sokkolták a befektetőket.
Az érettségi előtt álló fiatalok nagy része továbbtanulna, és fél a munkanélküliségtől - ez derült ki az Európai Ifjúság Kutató (EIKKA) felméréséből. Az Európai Ifjúság Kutató 2009 decemberében végzett országos ifjúsági felmérést közel 500 diák bevonásával.
Komoly dollárerősödés bontakozott ki tegnap reggel óta a nemzetközi piacokon az euróval szemben, ez azonban érdemben nem érintette a forint euróval szembeni árfolyamát. A vártnál jobb amerikai...
Ételintolerancia esetén a depresszió kezelésében használt gyógyszerek és a különböző pszichoterápiás módszerek sem nyújtanak megoldást, ha a tüneteket kiváltó okot nem szüntetjük meg. Létezik-e kapcsolat a táplálkozás és az érzelmek közt?
Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje szombaton hatvanoldalas programcsomagot mutat be - írja a Népszabadság. A napilap új részletekhez is hozzájutott, így például a szocialisták 2014-es...
Kollektív szerződést írt alá a Sajtószakszervezet és az Axel Springer vezetősége. Több újítást is tartalmaz, ilyen például a teljesítménybér bevezetése, mellyel a szakszervezet nem ért egyet.
Nincs komoly baja Eperjes Károlynak – közölte a Veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke. Varga Róbert hozzátette, a társulat reméli, hogy mielőbb felépül és újra munkába áll a színház művészeti tanácsadója.
Az Európai Unió kiemelkedő fontosságot tulajdonít külpolitikájában a Nyugat-Balkánnak - jelentette ki egy szerb lapnak adott nyilatkozatában Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai...
Vallási bíróságok ítélete alapján házasságtörés miatt megvesszőztek három nőt és négy férfit Malajziában. Az erről szóló hivatalos bejelentésre reagálva emberjogi szervezetek elítélték csütörtökön a büntetési módszert.
Súlyosan veszélyezteti a hazai ipar teljesítőképességét és versenyképességét az a törvénytervezet, mely a CO2-kibocsátás irreális mértékű csökkentését írná elő. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos...
A dohányzás elkerülése, a megfelelő étkezés és a mozgás mellett a megelégedettség is segít a szívroham megelőzésében - közölte csütörtökön az European Heart Journal című szakfolyóirat online kiadása.
Barack Obama amerikai elnök közölte a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó asztronautákkal: az Egyesült Államok folytatja az űrkutatást. Két héttel korábban jelentették be, hogy kikerül az amerikai költségvetésből a Holdra való visszatérés programja.
Bár tegnap Amerika tovább tudott emelkedni, a lendület kifogyni látszik a piacokból, ezt jól mutatja, hogy ma reggel az ázsiai tőzsdék már inkább lefelé mozdultak. A BUX is csökkenéssel nyitott ma, a...
Jövő hétfőn újabb, visszafogott mértékű kamatcsökkentést hajthat végre a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, majd tavaszig még egy hasonló, 25 bázispontos vágás beleférhet, de ezzel idénre...
A svájci Swiss Re, a világ második legnagyobb viszontbiztosítója 506 millió svájci frank adózott eredményt ért el tavaly a 2008-as, 864 millió frank veszteség után. Az elemzők átlagosan 500 millióra számítottak tavalyról. (MTI)
A vagyonmegosztás során a legapróbb dolgokon is késhegyre menő vitákra képesek az egykori házasfelek. Az osztozkodásban segítséget nyújthat egy számítógépes program.
Javult a taxiszolgáltatás színvonala Budapesten - legalábbis a Kosár című fogyasztóvédelmi újság munkatársai ezt tapasztalták, amikor 12 fővárosi társaságot ellenőriztek utasként.