Viktor Janukovics, az ukrajnai elnökválasztás esélyese hétfőn elutasította a két választási forduló között tartott egyetlen tévévitán való részvételt, így vetélytársa, Julija Timosenko kormányfő egyedül beszélt a közszolgálati televízióban.
Az euróövezet összesített államháztartási hiánya tavaly 570 milliárd euró volt, az ideit 620 milliárdra saccolják. Az államok támogatási lehetőségei beszűkülnek, hiteleik növekedése eközben pedig a gazdasági fejlődés gátja lehet.
Harminc dokumentumfilm kapott helyet a 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában; a február 2. és 7. között vetített alkotások változatos témákkal, többek között a romániai forradalommal, az egyetlen kommunista kibuccal, 2006. október 23-ával és a Muzsikás együttes történetével is foglalkoznak.
Magában nézve tetszetős a tegnapi amerikai tőzsdei teljesítmény, de távolabbról nézve találóbb azt mondani, hogy inkább csak mutatóba zöldültek be az indexek, értékelhető mozgást a pénteki esés után nem láthattunk egyik index esetében sem. A nagyokat átfutva egyetlen pozitívum, hogy a Russel2000 határozottan a 600 pontos támasza felett fordult emelkedésnek. (Solar Capital)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A REMEK FELDOLGOZÓIPARI ADAT FELHÚZTA AZ INDEXEKET -magukra találtak az amerikai piacok a pénteki nagy zuhanás után, az S&P 500 háromhavi mélypontjáról...
Körülbelül nyolcmillióan szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, a választójog minden nagykorú, Magyarországon lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárt megillet. (MTI)
Súlyos testi sértésért került bíróság elé egy fiú Indonéziában, amiért egy méhet tett egyik osztálytársa arcára. A rovar megszúrta a kislányt, akinek szülei azt akarták, hogy a büntetés szolgáljon elrettentő például a viselkedni nem tudó gyerekek számára.
December folyamán a várakozásokat mérsékelten felülmúló emelkedett a német kiskereskedelmi értékesítés, viszont a felülvizsgált novemberi adat viszont jelentősen lefelé módosult, az előzetes 1,1 százalékos csökkenés helyett 1,7 százalékos mutatkozott.
10%-ot közelítő idei esésével csak majdnem dobogós, de a kiemelt figyelem miatt érdemes róla említést tenni. Gyakorlatilag a tavaly júniusi szintje körül mozog úgy, hogy a köztes időben sem járt be 15%-nál nagyobb ársávot, főleg csak oldalazott. Ez az oldalazás jó bázisa lehetett volna a további emelkedésnek, de egyelőre úgy néz ki, hogy inkább megkísérel lefele kitörni belőle. (Solar Capital)
Az előző évi 570 milliárd forintot megközelítő növekménnyel szemben a reálgazdaságot sújtó válság újabb bizonyítékaként tavaly 165 milliárd forinttal csökkent a vállalatok nettó hitelállománya a...
Mákot termeltetne és dolgoztatna fel gyógyszeripari célra Szikszón egy cég, amely összességében négy és félezer embernek, köztük sok cigány származásúnak adna munkát - írta az Észak-Magyarország.
A dollár a héten továbbra is keskeny sávban mozog. Az EUR/USD az éjjel 1,3885-re esett, miután az RBA meglepően nem változtatott 3,75%-os alapkamatán, és fokozódott a befektetők kockázatkerülése. A devizapár később összeszedte magát 1,39 fölött, és épp az 1,3935-40-es ellenállást teszteli. Délelőtt csupán másodrangú gazdasági adatok jelennek meg, ezért a nemzetközi részvénypiaci hangulat lesz a…
24 krokodillal, aligátorral, kajmánnal élt együtt egy brit asztalos és a családja. A 30 éves Shaun Foggettnek van a legnagyobb gyűjteménye a szigetországban ezekből a hüllőkből. Velük együtt 29 fős...
Kedden kezdődik a 41. Magyar Filmszemle. Idén kilencvenöt film szerepel a versenyprogramban, az alkotásokat két budapesti helyszínen, a Palace MOM Parkban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban, illetve immáron harmadik alkalommal vidéki városokban is meg lehet nézni.
A Népszava szerint többen ismét tudni vélik, hogy ha a Fidesz kerül kormányra, Schmitt Pál lesz az Országgyűlés elnöke. A napilap keddi számának ismertetése szerint az élsportolóból lett politikus je...
Az ausztrál jegybank (Reserve Bank of Australia) változatlanul (3.75 százalékon) hagyta irányadó rátáját, meglepetést okozva ezzel a piaci szereplők számára, hiszen többségük újabb emelésre számított...
A beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó törvénynek megfelelően a kereskedelmi vállalkozások elvileg feltöltötték az internetes honlapjukra az elsősorban a partnereiknek szóló üzletszabályzataikat. Jelenleg azonban csak három üzletlánc, a CBA, a Cora és a Lidl üzletszabályzata található meg....
Az amerikai emelkedés eredményét tegnap idehaza már láttuk, így ennek ma vélhetően nem lesz nagy hatása a kereskedésre. Az irányt pontosan belőni igencsak nehézkes, de mivel minket a külföldiek...
Közel egy éves csúszásban van a MOL által 10%-ban birtokolt Pearl Petroleum kitermelése Irakban - írja a Napi a Gas Arabia konferencián elhangzottakra hivatkozva. A Bloomberg tudósítása szerint...
Közfoglalkoztatási tervet fogadott el a nyíregyházi önkormányzati közgyűlés hétfői ülésén, az idén 1300 tartós munkanélkülit juttat álláshoz a helyhatóság.
Sokszor nem egyszerű megtalálni a tó minden tekintetben megfelelő helyét. Alkalmatlanok a meredek rézsűk, a nagyméretű lombos vagy tűlevelű fákkal benőtt kertrészek vagy az aprócska előkertek.
Az Európai Unió vezetőinek arra kellene törekedniük, hogy Görögország a Nemzetközi Valutaalaphoz forduljon segítségért - írja a Financial Times. A brit üzleti napilap cikke szerint a görögöknek a...
Egy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához.
Tíz éve vezették be a 35 órás munkahetet Franciaországban, de az csupán a túlóráért járó juttatás, illetve a szabadnapok kiszámolásának az alapja, nem is kötelező betartani. Nicolas Sarkozy államfő azonban a 35 órás munkahetet okolja a munkanélküliség emelkedéséért.
Egy amerikai férfi beperelte a rendőrséget, azt állítva, hogy elveszett a varázszsákjának misztikus ereje, amikor egy igazoltatás során kinyitották azt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,30 pontos emelkedéssel, 21.984,96 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,25 százalékos erősödést jelent. A nyugat-európai tőzsdék vegyesen kezdtek.
Az RBA meglepően nem változtatott 3,75%-os alapkamatán, miközben az elemzők a 4,00%-ra való emeléssel számoltak. A döntés bizonytalanságot okozott Ausztrália gazdasági kilátásait illetően. Az AUD/USD 0,89-ről 0,8783-ra esett vissza. Az RBA utalt rá: a továbbiakban emelik a kamatot, csak most nem. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Németországban fordulat következett be a kiskereskedelemben tavaly decemberben: a forgalom reálértékben 0,8 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, amikor még 1,7 százalékos csökkenést...
Vegyes hangulatban zajlott a keddi kereskedés az ázsiai értéktőzsdéken, a piacok kezdeti emelkedését váltotta ki, hogy hétfőn Kínában, Amerikában és Európában a vártnál kedvezőbben alakultak a beszerzési menedzser mutatók, ebből a befektetők a gazdasági tevékenység élénkülésére következtetnek. (MTI)
Negatív kilátással Baa2-ről Ba1 fokozatúra rontotta az OTP Bank Nyrt. járulékos kölcsöntőkéjének hitelbesorolását a Moody´s - csak a módszertan nem a régi?
Jól kezdődött a hét a világ tőzsdéin, és egy mostanában ritkán látott fehér gyertya alakult ki a grafikonokon. A nagy kérdés, amire már a napokban választ kaphatunk, hogy egy kis korrekcióval állunk...
A hazai mobilcégek jelenleg összesen 156 alapcsomag szerint számláznak ügyfeleiknek. A szolgáltatók szerint a díjcsomagok sokfélesége sokkal inkább előnyt jelent, mintsem bonyolult és átláthatatlan "tarifadzsungelt"....
Csak hajszálnyi változást jelentett a KSH a külkereskedelmi mérleg tavaly novemberi adataiban az előzeteshez képest, így a kulcsszavak nem változtak: óriási többlet, erős alkalmazkodás, gyenge, de...
2010 első hónapjában összesen 3 565 új személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 51%-kal alulmúlta a tavalyi számokat. Az adatok még sokkolóbbak, ha hozzátesszük, hogy 2008 januárjában még 14 300 új gépkocsi gurult ki a szalonokból....
A felére zuhantak januárban a hazai újautó értékesítések, az elmúlt hónapban összesen 2,970 darab újautót regisztráltak Magyarországon - derül ki a Jato Dyanmics legfrissebb statisztikáiból....