A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, kissé alacsonyabb túljegyzés és megegyező kibocsátás mellett 2 bázisponttal 5,56 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. (MTI)
Öt embert állítottak elő a rendőrök a ma délelőtt 10 órakor kezdődő Capital Partners-nél tartott házkutatás során, a BRFK szerint megalapozott a csalás gyanúja a cégnél. Egyelőre 3 milliárd forintos...
A görög autósok hosszú sorokban álltak a kevés, még nyitva tartó benzinkút előtt. Az ok a vámtisztviselők munkabeszüntetése, akik így tiltakoznak a kormány szigora ellen.
A szociális kártya bevezetéséről szóló rendelete hatályon kívül helyezésére kéri a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzatát az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Újabb verzióval állt elő Veres János. A volt szocialista pénzügyminiszter az egyik bulvárlapnak kedden már azt mondta: saját zsebből fizette kiruccanását Makaóra, mongóliai útja pedig „fontos államérdeket” szolgált, amit a kormány finanszírozott.
Évről évre lassan és egyenletesen növekszik a katolikusok aránya a világ össznépességéhez viszonyítva, derül ki a 2010-es pápai évkönyvből, az Annuario Pontificióból. A világ legnépesebb keresztény egyházának több a papja és a papságra készülő szeminaristája is, mint egy évvel korábban. A szerzetek száma azonban évről évre tovább csökken.
A közalkalmazotti bértábla bevezetését és a közalkalmazottként dolgozó egészségügyieknek járó, kétszer 49 ezer forintos bérkiegészítés pótlását követelik a szombathelyi Markusovszky Kórház dolgozói - mondta Takáts Lajos, az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetének helyi vezetője, a kórház orvosa kedden.
Elismerte a pártjának okozott politikai károkat, de elutasította a lemondást Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány konzervatív miniszterelnöke.
Az utóbbi időben a két legnagyobb japán gyártó (Toyota, Honda) autóinak meghibásodásaitól volt hangos a sajtó, ezúttal a harmadik helyezett Suzuki is érintett, mivel a gyártó indiai üzemben készített A-Star (Európában Alto) modellek visszahívásáról érkezett hír. Az üzemanyagrendszer hibáinak orvoslása már folyamatban van, a hibás alkatrész cseréjére 100 ezer autósnak kell a legközelebbi…
Az Állami Számvevőszék jelentésében nincsenek számok – mondta Csáki György, a Magyar Posta Zrt elnöke reagálva arra, hogy Balsai István, a Fidesz képviselője szerint az ÁSZ-jelentés alátámasztja, hogy a Posta székház cseréje több milliárdos kárt okozott az államnak.
Tiger Woods minden rekordot megdöntött sportolóként a golfban. De megrészegítette a világhírnév – szexbotrányba keveredett, élete összeomlott, mindenkit elveszített, akit szeretett.
Minthogy a kincstárjegyek állományának csökkenése meghaladta az államkötvényekben megtestesített adósság növekedését, a múlt év negyedik negyedévében nem nőtt az értékpapírban megjelenő államadósság - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden kiadott legfrissebb adataiból.
A prágai székhelyű Capital Partners a.s. befektetési szolgáltató függő ügynökeinek törlése több száz ügyfelet, s azoknak milliárdos nagyságrendű befektetési állományát érinti - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője az MTI kérdésére kedden.
Cipővel próbálta megdobni Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt egy kurd férfi hétfőn késő este a dél-spanyolországi Sevillában; a támadó elvétette a dobást, a rendőrség ezzel együtt őrizetbe vette őt.
A közalkalmazotti bértábla bevezetését és a közalkalmazottként dolgozó egészségügyieknek járó, kétszer 49 ezer forintos bérkiegészítés pótlását követelik a szombathelyi Markusovszky Kórház...
Miután az arany reggel visszaesett 1.121-ről 1.110-re, fontos értékhez érkezett. 1110, és 1105 között nagy jelentőségű támogatás húzódik. A körülményekre való tekintettel érdekes kérdés, vajon tartja-e magát az előbb említett érték. Az elmúlt napokban sok befektető csökkentette aranykészleteit, miután az IMF közölte: megválik aranytartalékaitól. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Veres János közpénzből nem utazott Makaóra - közölte Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter egy keddi sajtótájékoztatón. Az ügyben nem indítanak vizsgálatot.
Azt hiszem, jövőre megcsináljuk a Die Hard 5-öt - mondta az 54 éves színész, aki legutóbb 2007-ben, a Legdrágább az életed című filmben bújt John McClane nyomozó bőrébe.
A Spiegel című német lap számol be az újabb iskolákról. A miniszterasszony konkrétumokat vár a katolikus egyháztól arra vonatkozóan, hogy mit fognak tenni az ügy teljes felderítése érdekében.
Moszkvában egy tüntetésen több ezer ember ünnepelte a szovjet hadsereg és a flotta megalakulásának évfordulóját, s tiltakozott a fegyveres erők most zajló reformja ellen
Baleset miatt vonatpótló buszok viszik az utasokat Kecskemét és Nagykőrös között. InterCity vonattal ütközött egy autó a vasúti átjáróban Katonatelepnél.
Az AUD/USD 0,9070-re emelkedett, miután az RBA alelnöke, Ric Battellino pozitívan nyilatkozott a nyersanyagokkal kapcsolatos aktuális eseményekről. Jó jel, hogy sikerült átlépni a 0,9040-es szintet, és további nyereségekkel számolhatunk. Amíg tartja magát a 0,8880-as támogatás, célba vehetik a 0,9130-as és a 0,9230-as szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az eBay, a világ legnagyobb online aukciósháza március 16-án nyitja meg orosz nyelvű oldalát, de az orosz vevők és eladók számára továbbra is korlátozott lesz a hozzáférés, mert kizárólag az eBay tulajdonában lévő PayPal rendszer útján lehet csak fizetni - és az orosz posta megbízhatósága sem látszik javulni a közeljövőben.
Az amerikai Delaware államban vádat emeltek kedden egy pedofil gyermekorvos ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy legalább 471-szer követett el szexuális visszaélést pácienseivel szemben.
A várt nagy visszaesés helyett csak kisebb csökkenés ment végbe tavaly a mobiltelefon piacon. A Gartner informatikai piackutató kedden közölt felmérése szerint világszerte 1,21 milliárd készülék kelt ...
Minthogy a kincstárjegyek állományának csökkenése meghaladta az államkötvényekben megtestesített adósság növekedését, a múlt év negyedik negyedévében nem nőtt az értékpapírban megjelenő államadósság -...
Veres János közpénzből nem utazott Makaóra - közölte Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter. Az ügyben nem indítanak vizsgálatot. Molnár Csaba, kancelláriaminiszter arra...
Friss információkat szolgáltat honalapján az ORTT az országgyűlési képviselőválasztás kampányáról. A politikusok médiahasználatát és üzeneteit is figyelik.
Monok önkormányzata nem fogja visszavonni rendeletét, továbbra is fenntartja véleményét a szociális kártya szükségességéről és szorgalmazni fogja annak országos bevezetését is - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere, az Összefogás Párt elnöke kedden.
A Zuschlag-perben elmondott védőbeszédükben az ügyvédek kedden azt állították: nem működtetett bűnszervezetet Zuschlag János, s a vádlottak nem üzletszerűen követték el cselekményüket, mert személyes hasznuk nem volt a pályázatokon elnyert pénzekből.
Az EUR/USD délelőttig profitált Dubai megmentésével kapcsolatos hírekből. Amióta közzétették a német ifo-indexet, veszteségeket könyvelt el a devizapár. A helyzetet súlyosbította a német pénzügyminiszter kijelentése is, mely szerint a támogatást ellenző országoknak a saját portájuk előtt kellene sepregetnie. Az EUR/USD célba vette az 1,3530-as szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Öt év alatt a felére csökkent az egy kötésre jutó átlagos kereskedési összeg a világ tőzsdéin, a magyarázat a gyors, algoritmikus kereskedés elterjedésében keresendő - írja a Financial Times. Az...
Testben és lélekben is egészségesebbek lehetnek azok az emberek, akiknek van némi befolyásuk munkarendjükre, mint kevésbé rugalmas állásban dolgozó társaik - közölték egy amerikai tanulmány...
Ujjlenyomatot vesznek és fényképet készítenek ezentúl azokról utasokról, akik tíz fokozottan veszélyes ország valamelyikéből érkeznek Ausztráliába. A kormányfő szerint fokozott terrorveszélyben van az ország.
Molnár Csaba szerint volt pénzügysminiszter "semmiféle makaói úton nem járt a MeH-pénzéből", ilyen utat nem rendeltek el, nem engedélyeztek, nem adtak hozzá közpénzt
A várt nagy visszaesés helyett csak kisebb csökkenés ment végbe tavaly a mobiltelefon piacon. A Gartner informatikai piackutató kedden közölt felmérése szerint világszerte 1,21 milliárd készülék kelt el 2009-ben, ami csak 0,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. (MTI)
A belvízzel elöntött terület nagysága Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében meghaladja a huszonötezer hektárt - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság...
Csődvédelem és fél évig tartó reorganizáció után sikerült talpra állnia a Reader’s Digest kiadójának. A Ripplewood Holdings 1,6 millió dolláros adósságtehertől szabadult meg.