2010. február 4. csütörtök

febr. 4
6:09
Elfogták a BKV volt informatikai igazgatóját (Infostart)
Elfogta a rendőrség a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját. Fuzik Zsolt Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztályának munkatársai őrizetbe vették. A tájékoztatás szerint kezdeményezik előzetes letartóztatását.
febr. 4
6:12
Máig nem dolgozta fel az UD-ügy következményeit Almássy Kornél (Alternatív Energia)
Május 31-re halasztotta a Fővárosi Bíróság azt a személyiségi jogi pert, amelyet még Almássy Kornél indított Dávid Ibolya ellen, az MDF elnökének őt sértő kijelentései miatt.
febr. 4
6:12
Jól sikerült Georgieva bemutatkozása (Kripto Akadémia)
Jól sikerült az új bolgár biztosjelölt, Kristalina Georgieva meghallgatása tegnap Brüsszelben, az Európai Parlament illetékes bizottságai előtt. Ezzel lezárult az új Európai Bizottság tagjelöltjeinek meghallgatása, s a parlament várhatóan jövő keddi plenáris ülésén szavazhat az "uniós kormány" egészéről.
febr. 4
6:12
Inkontinencia és terhesség (WebBeteg)
A terhesség alatt nagyon sok nő tapasztal valamilyen mértékű inkontinenciát, mely nem más, mint a vizelet akaratlan csepegése.
febr. 4
6:14
Monokon is alig használják a "monoki kártyát" (Alternatív Energia)
Sok helyen be sem vezették, máshol alig használják a szociális kártyát. Van, ahol csak élelmiszert vásárolhatnak, máshol - a tervek szerint - a közüzemi számlák kifizetését is rendezhetik vele az érintettek.
febr. 4
6:16
Ajánlószelvények - előre riogat a Fidesz? (Alternatív Energia)
Az MSZP kizárólag saját jelöltjei számára gyűjt majd ajánlószelvényeket. Ezzel reagált Budai Bernadett szóvivő arra a fideszes felvetésre, amely szerint többen arra készülnek, hogy - kihasználva az ellenzéki párt népszerűségét - a választókat megtévesztve, a Fidesz nevében fognak szelvényeket gyűjteni.
febr. 4
6:18
Kiadhatnák Budaházyt is (Alternatív Energia)
Nem feltétlen menekül meg Budaházy György az ellene terrorcselekmény és egyéb bűncselekmények miatt indított eljárástól azzal, ha a Jobbik képviselőjelöltje lesz.
febr. 4
6:27
Óvjuk szívünket rendszeres mozgással (Privátbankár)
A szívelégtelenség az egyik legalattomosabb betegség - sokáig tünetmentesen rejtőzik a szervezetben
febr. 4
6:27
Segély Haitinek: szűkmarkúak a franciák (Infostart)
A francia vöröskereszt elnöke panaszkodott szerdán arra, hogy nem tudnak több adományt összegyűjteni az országban, és hogy eddig még csak 11,5 millió eurót gyűjtöttek össze, tizedannyit, mint a 2004-es dél-ázsiai cunami túlélőinek megsegítésére.
febr. 4
6:30
Szabadulnának Mircea Dinescutól (Kripto Akadémia)
A bukaresti Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapította, Mircea Dinescu, az ismert szabadszájú román költő, publicista összeférhetetlenség miatt nem viselhet tisztséget a Szekuritáté irattárát vizsgáló országos tanácsban (CNSAS), mivel az ügynökség szerint Dinescu legalább két mezőgazdasági cég gondnoka.
febr. 4
6:32
Terrorriadó úszó bombák miatt (Kripto Akadémia)
A Hamász-vezetés, amely Izraeltől kezdve, meg nem nevezett arab országokon át egészen a Palesztin Hatóságig mindenkit meggyanúsított egyik vezetője, Mahmúd al-Mabhúh meggyilkolásával - vádjait most az Izraellel kötendő fogolycserére is kiterjesztette.
febr. 4
6:39
Karcsú szőkével kavar Gesztesi (BorsOnline)
Gesztesi Károly becsajozott. A TV2 sztárja a Frizbi című műsor forgatásán utalt egyértelműen arra, hogy túltette magát Liptai Claudián, és már más oldalán boldog.
febr. 4
6:39
BKV-botrány után itt a MÁV-botrány? (hirado.hu)
Az egyik MÁV-leány gazdálkodását vizsgálja a rendőrség - értesült a Magyar Nemzet, mely szerint felmerült a gyanú, hogy a cég kárt okozott az anyavállalatnak. A társaságnál bekérették a munka- és tanácsadói szerződéseket, vizsgálják a végkielégítéseket, akárcsak a BKV-nál. Mindeközben éjszaka közölte a rendőrség: elfogták a közlekedési társaság körözött, korábban menesztett informatikai…
febr. 4
6:39
Merre megy ma a forint és a BUX? (Portfolio)
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
febr. 4
6:48
Közéleti kvíz: kik ők? (Gondola)
Tapasztalatunk szerint tisztelt Olvasóink a közélet iránt érdeklődő emberek. Most tesztvizsgát ajánlunk. Itt egy névsor: Horváth Tibor, Kiss Róbert, Molnár Margit, Polai Zoltán, Szentkuti Károly, Tolnai Jánosné. A válaszadás után érdemes belenézni cikkünkbe is.
febr. 4
6:48
Almássy nem tudott az UD Zrt. létezéséről? (Alternatív Energia)
Május 31-re halasztotta a Fővárosi Bíróság azt a személyiségi jogi pert, amelyet még Almássy Kornél indított Dávid Ibolya ellen, az MDF elnökének őt sértő kijelentései miatt. Almássy a többi között azokat a kijelentéseket kifogásolta, amelyek szerint ő érintett a megfigyelési ügyben, valamint ő állhat annak hátterében, hogy az MDF elnökét megfigyeljék, lehallgassák és lejárassák.
febr. 4
6:48
Hátizsákkal az új haza felé (Spa Trend Online)
Magyar dokumentumfilmes idén a Kádár-korra veti szemét - böngészve a filmszemle versenymezőnyét, számos alkotás vet így vagy úgy számot a gulyáskommunizmus évtizedeivel.
febr. 4
6:50
A nép hangja – Mesterházy Attiláról (Gondola)
Mesterházy Attila videoüzenetet küldött Orbán Viktornak, amelyben javaslatokat ad a Fidesz-elnök évértékelőjéhez. A dolog apropója, hogy Orbán a Facebookon kérte a társakat, tegyenek javaslatot, miről legyen szó. Az MSZP kampánycsapata igazi gyurcsányi pofátlansággal hozzászólt. Cikkünkben a Youtube-on található hozzászólásokból szemelgetünk.
febr. 4
6:50
Egy éjszaka, három ember, egy titok (Spa Trend Online)
A játékfilmes verseny egyik meglepetése Dyga Zsombortól érkezett az idei filmszemlére. A Köntörfalak, amely jövő héttől már a mozikban is látható, kellemesen közönségbarát kamaradráma, van benne spiritusz is, meg humánum is, ráadásul három érdekes színészi alakítás dobja meg a zárt térben bontakozó kapcsolatokat.
febr. 4
6:52
Esztétikai ítélet: a Fidesz megint győzött (Gondola)
Bizonyos értelmezésben a politika művészet. Van ebben sok igazság, és most megint levonhatunk egy esztétikai következtetést. Tulajdonképpen egyszerre ismerte be az MSZP és az MDF, hogy Orbán és a Fidesz a kormányképes erő.
febr. 4
6:54
Vállalati csődhullám Európában! 185.000 cég bukott el (ProfitLine)
Csődhullámot váltott ki tavaly Európában a gazdasági válság. (Creditreform)
febr. 4
6:56
Hogyan lógjunk az APEH-nak 4.400.000.000 Ft-tal? (ProfitLine)
Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély.
febr. 4
6:57
Adótartozás: 4,4 milliárddal vezet egy vállalkozás (Infostart)
Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély. A legnagyobb tartozás összege eléri a 4,4 milliárd forintot.
febr. 4
6:57
Gregor Bernadett megszabadult a démonaitól (BorsOnline)
Kiállta a próbát Gregor Bernadett. A színésznő minden erejét összeszedve állt újra a Magyar Színház színpadára. Oda, ahol utolsó fellépésén pánikroham kerítette hatalmába.
febr. 4
7:03
Ipari ingatlanok: nem sok újat várhatunk (Privátbankár)
A magyarországi ipari ingatlanpiacon 2009-ben mind keresleti, mind kínálati szempontból szerény aktivitás volt jellemző
febr. 4
7:03
Tenerifén mindent visz a víz + videó (ATV)
Németországban a havazás okoz komoly gondokat.
febr. 4
7:06
Hagyó-ügy: az MSZP leleplezte önmagát (Gondola)
Hajrá őszinte beszéd! – ezt mondta Mesterházy Attila, a Fidesz elnökének címezve. Néhány órával azután mondta, hogy az MSZP elképesztő hazugságkeringőbe fogott: a rejtélyes Hagyó Miklós február 1-jén tett nyilatkozatának fényében nem gondolhatunk másra, mint hogy Hagyó kezében van a párt sorsa.
febr. 4
7:06
Védtelenné váló Hagyó-emberek (HírTV)
Hagyó Miklós politikai értelemben vett megsemmisülésével alapjaiban meginoghat az az MSZP-n belül évek alatt kiépített rendszer, amelyet a Mozaik klubra alapozva fiktív párttagok beléptetésével hozott létre a volt főpolgármester-helyettes – vélekednek szocialista körökben. Bár kampányidőszakban összezárnak a szocialisták, a Magyar Nemzet szocialista informátorai szerint a választások után ne...
febr. 4
7:15
Viagrával tuningolja magát az ágyban Michael Douglas (BorsOnline)
Világsztár, filmlegenda, aki elemi ösztöneit soha nem tudta kordában tartani. Sorozatunk negyedik részében Douglas és Zeta-Jones hálószoba titkairól olvashatnak.
febr. 4
7:15
Fizetett az MDF a kizártaknak (hirado.hu)
Balsai Istvánt, Font Sándort, Kelemen Andrást és Szászfalvi Lászlót és a néhai Horváth Balázs örököseit teljes körű kártérítés illeti meg, amiért korábban kizárták őket az MDF frakciójából - mondta ki nemrég a bíróság. A kártérítés összege több tízmillió forint, ezt most törlesztette a fórum
febr. 4
7:15
Drasztikus nyugdíjcsökkentést hajtott végre a kormány (Portfolio)
Napokkal ezelőtt hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium a konvergencia programunkat, a tavaly májusi nyugdíjváltozások költségvetési vonzata pedig világosan kiolvasható a 62 oldalas dokumentumból...
febr. 4
7:17
Váratlan fordulat! Már gyilkosság miatt nyomoznak Ophélie ügyében (BorsOnline)
Emberölés miatt feljelentést tett a párizsi ügyészségen Ophélie édesapja. A BRFK-n nem jöttek zavarba a hírtől, a magyar rendőrök szerint a franciák miatt áll a nyomozás.
febr. 4
7:17
Visszalő a volt pénzügyminiszter (hirado.hu)
Rágalmazás miatt feljelentést tesz Veres János, mert két ellenzéki képviselő azzal vádolta meg, hogy az általa vezetett tárca tudatosan eltitkolt makroadatokat. Szakértők arra hívtűk fel a figyelmet: mindennek három éve, azaz ha igaz is a vád, a cselekmény - miután három év eltelt azóta - elévült
febr. 4
7:21
BKV-ügy: meglett a volt informatikai igazgató (Privátbankár)
Elfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját szerdán. A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai igazga...
febr. 4
7:21
Nem építtetett, de fizettetni akar az önkormányzat - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy el nem végzett munka megtérítése miatt fenyeget végrehajtással több tucat ingatlantulajdonost Pomáz önkormányzata.
febr. 4
7:21
Elfogták a BKV volt informatikai igazgatóját (Metropol)
A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint Fuzik Zsolt Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán elfogta.
febr. 4
7:21
Megcsalás, szakítások: sose volt szerelmes az RTL 27 éves sztárja (ATV)
Pedig többször azt hitte, de rájött, hogy az csak fellángolás.
febr. 4
7:23
Eurókamat: marad minden a régiben? (Privátbankár)
Elemzői várakozások szerint nem változik az Európai Központi Bank (EKB) 1 százalékos irányadó kamata. Az EKB döntését ma 13.45-kor jelentik be. Az EKB kormányzó tanácsa utoljára tavaly május 7-én vált...
febr. 4
7:23
Ma folytatják a Visegrádnál léket kapott hajó mentését - képek (Infostart)
Csütörtökön reggel folytatják a szakemberek a Visegrádnál léket kapott hajó mentését, amely a parttól mintegy ötven méterre, stabil helyzetben van, a vízi jármű a hajóforgalmat nem akadályozza - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet.
febr. 4
7:24
Antibiotikumos méz az áruházban (HírTV)
Újabb antibiotikummal fertőzött mézet lelt a Magyar Nemzet, ezúttal a Corában. A magyarul és románul feliratozott terméket az áruház Cora vegyes virágméz néven árusítja.
febr. 4
7:24
Elfogták a rendőrök a BKV volt informatikai igazgatóját (Gondola)
Elfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját szerdán. A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai...
febr. 4
7:25
Fontmilliókból zöldül a Tesco (Privátbankár)
A Tesco több mint 100 millió fontot (31 milliárd forintot) tervez költeni zöld fejlesztésekre a 2010-11-es pénzügyi évben - jelentette be Terry Leahy, a társaság vezérigazgatója szerdán. Leahy az első...
febr. 4
7:27
Számítási hiba van a kamatadónál? (ProfitLine)
A Napi Gazdaság értesülése szerint a pénzügyi tárca korrigálja azt a számítási hibát a hosszú távú megtakarítások ösztönzésével kapcsolatos törvénynél, amely miatt - ha fennmarad - lehetetlenné válna a kamatadó-kedvezmény számítása a biztosítási szerződéseknél - tájékoztat az MTI.
febr. 4
7:33
Százezret érő autó után 46 ezer forint a vagyonadó (Infostart)
Az alkotmánybíróság ugyan elvetette a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részét, de a Pénzügyminisztérium becslései szerint minden negyvenedik magyar autósnak számolnia kell az új adófizetési kötelezettséggel. Sokan panaszkodnak, hogy a jármű teljesítményéhez kötött adónem igazságtalan, megint nem azok fognak fizetni, akiknek kellene. Magyarországon ma vásárolható olyan 10 millió forintos új…
febr. 4
7:33
Tizenhárom nőt molesztált az Oscar-díjas zeneszerző (BorsOnline)
Az Oscar-díjas Joseph Brooks tizenhárom fiatal színésznőt csábított fel manhattani lakásába, mondván: segít nekik előrébb jutni karrierjükben. A hölgyek azt állították, molesztálta őket.
febr. 4
7:33
Elfogták a szökésben levő BKV-igazgatót (Blikk)
Elfogta a rendőrség Fuzik Zsoltot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját szerdán. Az idézésekre azért nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és ott megbetegedett.
febr. 4
7:33
Megrostálná a tanárokat a Fidesz (hirado.hu)
Elbocsátaná azokat a pedagógusokat az ellenzéki párt, akik nem felelnek meg egy bevezetendő minősítési rendszer feltételeinek - nyilatkozta a párt oktatási kabinetjének vezetője
febr. 4
7:39
Versenyhivatal: külön irodát kaptak a panaszosok (Privátbankár)
Önálló panaszirodát hozott létre a pénzügyi témájú ügyekre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - írja a Népszabadság. A cikk szerint az elmúlt években a GVH versenyfelügyeleti munkája során azt tapasztal...
febr. 4
7:39
Veres János feljelenti Navracsicsot és Balsait (Metropol)
Nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt tesz feljelentést Veres János volt pénzügyminiszter Navracsics Tibor és Balsai István fideszes országgyűlési képviselők ellen.
febr. 4
7:39
Mesterházy évértékelő tanácsokat osztogat Orbánnak + videó (ATV)
Közösségi portálon kampányolnak a nagypártok miniszterelnök-jelöltjei.

Keresés