Magyar dokumentumfilmes idén a Kádár-korra veti szemét - böngészve a filmszemle versenymezőnyét, számos alkotás vet így vagy úgy számot a gulyáskommunizmus évtizedeivel.
A játékfilmes verseny egyik meglepetése Dyga Zsombortól érkezett az idei filmszemlére. A Köntörfalak, amely jövő héttől már a mozikban is látható, kellemesen közönségbarát kamaradráma, van benne spiritusz is, meg humánum is, ráadásul három érdekes színészi alakítás dobja meg a zárt térben bontakozó kapcsolatokat.
Minden idők árverési rekordját eredményezte a Sotheby's aukciós ház szerda esti londoni licitje, amelyen bruttó 65 millió fontért (19 milliárd forintért) kelt el a múlt században élt svájci szobrász, Alberto Giacometti egyik alkotása.
Kilenc tévéfilm, vagyis a kategóriában nevezett mindegyik alkotás szerepel a 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában. A mustrán péntektől vetített filmek között akad színpadi adaptáció, családi dráma és személyes hangú alkotás is.
Leváltotta Vincze Balázst és a helyére Kováts Tibort, az Állami Balett Intézet tanárát nevezte ki a Pécsi Balett vezetőjének a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Miközben az Avatar a globális jegybevételi rekord után Észak-Amerikában is új csúcsot állított fel, a sci-fi rendezője, James Cameron kijelentette, hogy a körülmények függvényében "hagyná magát rábeszélni" a film folytatására.
Akár tömeges katasztrófa is bekövetkezhet a Pécsi Nemzeti Színházban a teátrumot, valamint a szomszédos lakóépületet összekötő födémszerkezet meggyengülése miatt - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.
Legnagyobb slágereit és legújabb számait mutatja be a budapesti koncertjén Chris Rea angol rockzenész ma este fél nyolctól a Papp László Sportarénában.
Három-három nő történetét követi nyomon Sas Tamás két legújabb, a 41. Magyar Filmszemlén szereplő játékfilmje, a Presszó 10 év és a Szélcsend - mondta el az MTI-nek a rendező, aki harmadik 2009-es munkájáról, a Szinglik éjszakájáról, valamint nagyszabású terveiről is beszélt.
Básti Juli számára sűrű ez a színházi évad, egymást érik a premierek. A múlt héten a Centrál Színházban volt bemutatója, Neil Simon A 88. utca foglyai című vígjátékában Kern András a partnere, pénteken a Nemzetiben mutatják be Schiller Ármány és szerelem című drámáját Alföldi Róbert rendezésben. A komplett nagyzenekart szerepeltető előadásban Lady Milfordot alakítja.
Részben új néven, de a régi szerkezetben rendezik meg idén az immár harmadik évadjába lépő magyarországi operaversenyt. Újdonság, hogy a két fődíjas 2010-ben pénzjutalmat, tíz-tízezer eurót is nyer.
Magyarországon ritkán látható, az impresszionizmustól a klasszikus modernig terjedő alkotásokból, köztük Rodin, Giacometti, Henry Moore, Monet, Degas, Renoir műveiből nyílik kiállítás Földi paradicsom: Modern mesterművek a Kasser-Mochary gyűjteményből címmel pénteken a Magyar Nemzeti Galériában.
Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid című első méretes mozifilmjét a nagyérdemű a kedden kezdődött Filmszemlén láthatja először. A film eredetileg jubileumi opusznak készült az 56-os évfordulóra, csak megcsúszott kissé.
A külföldön működő francia kulturális intézetek a német Goethe és a spanyol Cervantes Intézet mintájára hamarosan felveszik Victor Hugo író nevét - közölték párizsi diplomáciai források.
Miközben az Avatar a globális jegybevételi rekord után Észak-Amerikában is új csúcsot állított fel, a sci-fi rendezője, James Cameron kijelentette, hogy a körülmények függvényében "hagyná magát rábeszélni" a film folytatására.
Pontosan 91 percig nem sugároz műsort a tv2 csütörtök este 21:00 órától; a kereskedelmi csatornát egy, még 2003. március 11-én sugárzott film miatt kötelezte elsötétítésre a médiahatóság.
Ismét kereplőktől, tülkölőktől, tamburától és dudától volt hangos ma a Magyar Fejlesztési Bank Kupolaterme, ahova megérkeztek a mohácsi busók, hogy figyelemfelkeltő megjelenésükkel jelezzék: Mohács február 11-től 16-ig ismét várja vendégeit a Busójárás gazdag programjaira.