Pénteken mondja el tizenkettedik országértékelő beszédét Orbán Viktor; a Fidesz elnöke a budapesti Millenáris Park Teátrumban tartja immár szokásos beszédét
Decemberben 1.0 százalékkal több új megrendelést kaptak az amerikai ipari vállalatok, mint egy hónappal korábban - derül ki az amerikai kereskedelmi tárca friss jelentéséből. Az adat kisebb pozitív...
Tényleg nem tartott sokáig a korrigálás. Az 55 napos mozgóátlagot megtesztelve és a dollárerősödéssel karöltve újabb mélypontot ütött az árfolyam és nincs kizárva, hogy a 460 dollárcentes árfolyamszintek elérhetővé válnak. (Solar Capital)
A keddi kereskedés még inkább az erős likvidálási hullámot követő, enyhe konszolidációval telt. Ez azonban nem tartott ki sokáig, ugyanis a szerdai nyitást követően újra elromlott a befektetők hangulata. Az esést segítette a többi árupiaci termék, folytatódó mélyrepülése, valamint a dollár erősödésének folytatódása. A mai kereskedés során az euró-dollár jegyzése újra az 1,3850-es jegyzéskörnyékén…
A sajtó szerint Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója, Mesterházy Ernő őrizetbe vételével a Városháza egyik legbefolyásosabb személye került rács mögé.
Következő állomására érkezett az EUFE Roadshow, amely Buday Péter mesterszakács irányításával a közétkeztetés minőségi megújítását kívánja elősegíteni. A közismert séf az átlagos, fejenként 300 forintos költségkeretből ínycsiklandó menüket készít, melyek nemcsak változatosak, hanem egészségesek is. Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) által elindított Roadshow ezúttal Kerecsendre…
A Fidesz azt tudakolja a kancelláriaminisztertől, hogy a BKV-ügyben őrizetbe vett Mesterházy Ernő milyen feladatokat látott el a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH). Koszorús László, a Fidesz...
„Egyen, hogy ehessenek!” jelszóval jótékonysági estet szervez a Vendég & Hotel, a Baptista Szeretetszolgálat és a Bocuse d’Or Akadémia. Az esten sztárszakácsok főznek.
A Takarékbank az idén már a magyar gazdaság enyhe, 0,3 százalékos, jövőre pedig 2,9 százalékos növekedését várja - mondta Suppan Gergely szenior elemző a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Idén február 18-án is érdemes ellátogatni kedvenc éttermünkbe, vagy akár új ízek felkutatására indulni az ország különböző régióinak vendéglőibe - hívták fel a figyelmet a nagysikerű Torkos...
Haladéktalanul kérjen bocsánatot a magyar társadalomtól Mesterházy Attila – jelentette ki a szocialista miniszterelnök-jelöltnek írt nyílt levelében a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. Bélteczki János felháborodott Mesterházy vasárnapi kijelentésén, amely „megkérdőjelezte a magyar orvos- és pedagógustársadalom szakmai és emberi tisztességét”. Mint hozzáteszi, a politikusnak in...
Három nap világbéke és kilábalás után ma ismét válság van, ahogy az néhány tucatszor előfordult már tavaly július óta – nagyjából akkor kezdődött ugyanis a 265-275 sávban történő vergődésünk, melyről igen sokszor megemlékeztünk, hol gunyorosan, hol könnyekig meghatódva. Devizapiaci körkép. (Commerzbank)
Az együttműködés erősítését szolgáló, tíz évre szóló, nyolcvan konkrét intézkedésből álló programban állapodott meg Németország és Franciaország - derült ki a két ország közös kormányülése után....
Decemberben 2,4%-kal emelkedtek a kanadai építési engedélyek, miközben az elemzők 2,5%-os pluszt vártak (előző: -3,2%). Az USD/CAD áttörte az 1,0650-es ellenállást. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A cukor egyelőre a sláger, legalábbis a csapból is a vele kapcsolatos híreket lehet hallani, mivel ez talán az egyetlen termék, mely minden kívülálló tényezőt maga mögé utasítva több évtizedes csúcsokat képes felállítani. Most azonban megtörni látszódik a szárnyalása. (Solar Capital)
Az MDF a személyi jövedelemadó egyetlen kulcsa helyett stabilan alacsony "adóéket" tart kívánatosnak; javasolja, hogy a nyugdíjasok is fizessenek legalább jelképes mértékű tételes egészségügyi hozzájárulást, és célul tűzi ki a hazai foglalkoztatási ráta emelését. Emellett megadóztatná a minimálbért, megteremtené a járási önkormányzatokat, kirúgná a rossz tanárokat, emelné a pályakezdők bérét
Jelentős esés bontakozott ki délutánra a magyar részvénypiacon, a BUX 4.6%-os zuhanással fejezte be a kereskedést magas, 28 milliárd forintos forgalom mellett. Európa és az USA ennél kisebb mértékben...
A befektetői kiábrándultság és a kockázatkerülés elmúlt napokban tapasztalt felerősödésének következtében a magyar állampapírok másodlagos piacán is hozamemelkedés bontakozott ki - mondta el a...
Az Alkotmánybírósághoz fordul a kereset-kiegészítésüket elvesztő kórházi dolgozók érdekében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat. A helyhatóság fideszes elnöke emlékeztetett: az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács és a kormány megállapodása alapján a közalkalmazottak havi 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt februárban és márciusban bruttó 49-49 ezer forintos juttatást…
Magyarországon ritkán látható, az impresszionizmustól a klasszikus modernig terjedő alkotásokból, köztük Rodin, Giacometti, Henry Moore, Monet, Degas, Renoir műveiből nyílik kiállítás Földi...
India hivatalos tárgyalásokat ajánl Pakisztánnak, felújítva ily módon a 2008. novemberi mumbai merényletek után megszakadt kétoldalú párbeszédet - jelentette csütörtökön két indiai tévéállomás.
A torkánál fogva falhoz szorította diáktársát egy 16 éves nyolcadikos diák a kaposfői iskolában – közölte a Független Hírügynökséggel a Kaposvári Rendőrkapitányság sajtóügyelete. A támadás az óraközi szünetben az iskola WC-jében történt.
Egy felfedezés azt jelzi, hogy a csecsemők egy része eleve sebezhető a hirtelen csecsemőhalál szindrómával szemben, ami végzetes lehet, ha valamely külső stresszhatással, például hason való alvással párosul.
A német államnak a hetvenes években hadat üzenő hírhedt Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terroristáinak peréhez hasonlítják azt a bírósági tárgyalást, amely az Iszlám Dzsihád Unió (IDU)...
Elutasította az Európai Parlament polgári jogi és igazságügyi bizottsága arról az ideiglenes megállapodást, amely az Európai Unió és az Egyesült Államok közti banki adatcserét szabályozza. A...
Az Egyesült Államokban az új ipari megrendelések december folyamán 1 százalékkal, 3,7 milliárd dollárral 370,4 milliárd dollárra emelkedett, a novemberi felülvizsgált szintén 1 százalékos emelkedés után. Az elemzői várakozások 0,7 százalékos bővülést vártak.A szállítóeszközök nélkül számolt új megrendelések 1,2 százalékkal emelkedtek.
Bár az otthoni hospice-ellátás ingyenesen jár minden végstádiumban lévő, daganatos betegségben szenvedőnek, a lehetőséget csak a rászorultak alig pár százaléka veszi igénybe. A testi és lelki szenvedések enyhítését célzó, szakemberekkel végzett segítségnyújtást az OEP személyenként napi 3 840 forinttal támogatja, azonban a háziorvosok és a szakorvosok nem minden esetben hívják fel rá a beteg és a…
A Mol, mint egyike a pénzügyileg és a fenntartható fejlődés terén legjobban teljesítő olaj- és gázipari vezető vállalatok 15 százalékának, idén egyedüli kelet-közép-európai vállalatként szerepel a fenntarthatósági szempontból értékelt 2500 vállalat legjobbjai között.
Az MDF a személyi jövedelemadó egyetlen kulcsa helyett stabilan alacsony "adóéket" tart kívánatosnak; javasolja, hogy a nyugdíjasok is fizessenek legalább jelképes mértékű tételes egészségügyi hozzájárulást, és célul tűzi ki a hazai foglalkoztatási ráta emelését. Emellett megadóztatná a minimálbért, megteremtené a járási önkormányzatokat, kirúgná a rossz tanárokat, emelné a pályakezdők bérét
A Napi Gazdaság cikke szerint a válságban élénk az érdeklődés az olcsóbb, kisebb adótartamú sodort cigaretta iránt. A nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, azoknak, akik ilyet szívnak, 25 százalékkal több füst kerül a szervezetébe, mint a hagyományos cigaretta fogyasztásával. Mucsi János tüdőgyógyász szerint nincs pontos adat a sodort cigaretta ártalmasságáról, de szerinte nem is ez a fontos, hanem…
Kettőből egy jelzáloghitelt már nem brit bank, hanem Európa második legnagyobb kapitalizációjú pénzintézete, a spanyol Santander nyújtott tavaly Nagy-Britanniában - derült ki a Santander mai...
Három, nemzeti hatáskörben működtetett támogatás konkrét keretét határozta meg összesen több mint 5,5 milliárd forint összegben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Ismét rekord közeli magasságba emelkedett a súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő euróövezeti tag Görögország államadósság-törlesztési kockázatának árazása csütörtökön a londoni piacon, je...
Ismét Perez Hilton kubai származású amerikai blogger bizonyult a világháló legnépszerűbb személyiségének a Forbes magazin szerint. A neves gazdasági folyóirat sorozatban harmadszor koronázta az...
Egy Koppenhágából Hamburgba tartó vonaton fogták el szerdán a német hatóságok azt a török férfit, aki négy évvel ezelőtt eltérítette a török légitársaság egyik utasszállítóját.
A Magyar Orvosi Kamara visszautasítja Mesterházy Attila kijelentését arról, hogy Magyarországon az orvosok bárkit politikai meggyőződése szerint megkülönböztető módon kezelnének. Éger István elnök bocsánatkérésre szólította fel az MSZP miniszterelnök-jelöltjét.
Miskolcon szmogveszély van, miután a szálló por (PM10) koncentrációja a város két meghatározó pontján lévő automatikus mérőállomás adatai szerint elérte, illetve meghaladta a tájékoztatási...
Aláírta az orosz elnök csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bíróságának reformjával összefüggő, és az Európa Tanács által már évek óta szorgalmazott, törvényerőre emelt megállapodáscsomagot. Január közepén az orosz parlament alsóháza, a duma, amely 2006-ban még elutasította a csomagot, 392 igennel, 56 nem mellett fogadta el a törvényt.
Gyengült a forint csütörtökön, az eurót délután háromnegyed ötkor 273,49 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 269,87 forint után. A forint már szerdán este 271 forintos e...
Tavaly 3800 átadott projektben lévő eladatlan lakás volt Budapesten, de ehhez hozzájön a még épülő, tulajdonos nélküli 3000 lakás. Vagyis összesen jelenleg mintegy 6800 eladatlan új lakásból válogathatnak a budapesti vásárlók....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 996,36 pontos, 4,57 százalékos csökkenéssel, 20.815,27 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 5,12 százalékkal 17.600 forintra csökkent, az OTP...
Magyarországon ritkán látható, az impresszionizmustól a klasszikus modernig terjedő alkotásokból, köztük Rodin, Giacometti, Henry Moore, Monet, Degas, Renoir műveiből nyílik kiállítás Földi paradicsom: Modern mesterművek a Kasser-Mochary gyűjteményből címmel pénteken a Magyar Nemzeti Galériában.