A Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége (VFSZSZ) szerint jogellenesen írták alá a MÁV-START Zrt.-nél az új kollektív szerződést (ksz) február 2-án, ezért a szövetség bírósághoz fordul - mondta Hankó János elnök.
A Kézbesítők Érdekvédelmi Szakszervezetének (KÉSZ) ellehetetlenítését és a maradó dolgozók megfélemlítését szolgálta a 2009. decemberi sztrájkot szervező szakszervezeti vezetők elbocsátása - mondta csütörtökön Sonkoly László ügyvivő, aki maga is egyike a Szegedről elküldött nyolc kézbesítőnek.
A környezet védelme érdekében és az európai uniós előírások miatt is jelentősen fejlődnie kell a magyarországi hulladékhasznosításnak a következő tíz évben....
Rég nem látott esést produkáltak ma az amerikai részvényindexek, a Dow végül épphogy a 10,000 pontos szint felett állapodott meg, 2.6%-os mínuszban. A többi benchmark közül az S&P 3.1, a Nasdaq pedig...
Részben a kormányzásra készülő erő ismeretlen gazdaságpolitikai programja, részben a nagyon gyenge magyar gazdasági kilátások okozzák azt, hogy továbbra is negatív kilátást társít a magyar állam...
A vártnál jóval lassabban halad a Jeremie program forrásaiból finanszírozott portfóliógaranciaprogram Magyarországon, döntően azért, mert a hitelintézeti bevezetés csak döcögve halad. Tavaly...
A luxuspolitikából való kiábrándulás, egy a zászló, egy a tábor, az igennel kezdődő jövő és új irány - az elmúlt négy évben ezek voltak a kulcsszavai Orbán Viktor évértékelőinek. A Fidesz elnöke idei, az áprilisi parlamenti választások előtti tizenkettedik országértékelőjében a várakozások alapján az eddigi időszak elemzésén túl a jövőre vonatkozó témákat is érint, sőt a Facebook közösségi…
Merész kijelentést tett a Sprott fedezi alap vezetője, Eric Sprott véleménye szerint az arany a kedvezőtlen makrogazdasági környezetben ki fog törni, két éven belül pedig elérhetjük a 2,000 dolláros...
Újjáéleszti a szénbányászatot a Mecsekben az ausztrál Wild Horse Energy, mely szerint 25 ezer tonnányi fémuránt rejt a térség. Ezt húsz év alatt termelnék ki - írja a HVG. Két ausztrál társaság, a...
A tegnapi nagy veszteségek után ma a tőzsde előtti indikátorok szerint előreláthatólag stabilizáció várható a német részvénypiacon. Reggel nem folytatódott tovább a lejtmenet, a DAX azonban mégis gyengébben nyithat. Az X-DAX 5.523 ponton áll, ami 10 ponttal elmarad a legutóbbi záró értéktől. A DAX tegnap 2,45%-kal 5.533,24 pontig zuhant. a piac aggódik egyes EU-tagállamok pénzügyei miatt. A Dow…
Nem biztos, hogy Izrael és a palesztinok eleget tettek az ENSZ követelésének, és hiteles vizsgálatot folytattak le azon vádak kivizsgálására, hogy szándékosan támadtak polgári lakosokat az egy...
Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a gyógyszerautomaták üzemeltetését lehetővé tévő miniszteri rendelettel kapcsolatban - mondta el a kamara elnöke.
Reggel 1,3700 fölött jegyzik az EUR/USD-ot, és úgy tűnik, erőre kapott 1,3670-es 8 hónapos mélypontja után. 12.00-kor teszik közzé a decemberi német ipari termelést (előrejelzés: -3,7%, előző: -8,0%). 14.30-kor várható az amerikai munkaerő-piaci jelentés, azon belül a foglalkoztatottak száma (előrejelzés +10.000, előző: -85.000), valamint a januári munkanélküliségi ráta (előrejelzés:…
A kert mérete adott, a növények viszont nőnek. Egyes növények hatalmas méretet érhetnek el, más növények megöregednek, egyre csúnyábbak lesznek. Milyen lehetőségeid vannak a kordában tartásukra?
Az EUR/USD az ázsiai kereskedésben új 8 hónapos mélypontot ért el 1,3670-nél, majd némiképp összeszedte magát, és 1,3700-re kúszott fel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Helyi idő szerint csütörtök este lezuhant a Dominikai Köztársaságban egy Haitiből érkező helikopter. A fedélzeten az eddigi jelentések szerint ketten utaztak. A pilóta és a másodpilóta is életét vesztette a szerencsétlenségben. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.
A tegnapi zárószintek körül, picit alatta készül nyitni a magyar tőzsde, azonban nem is az a fontos, hogy ma mi történik, hanem az, hogy a piac elsöndötte, mit is akar. A nagy papírokban elképzelhető...
Süth Miklós szerint elképzelhetetlen, hogy egy vásárló a boltban öt olyan üveg mézet vegyen, amelyek közül mind az öt a fogyasztásra alkalmatlan lenne. A főállatorvos véleményével ellentétben azonban bármikor előfordulhat, hogy silány mézek kerülnek az emberek kosarába....
Magaslati viszonyok között könnyebb megszabadulni a súlyfelesleget jelentő kilóktól, és később könnyebb is megtartani a súlyt - számoltak be német tudósok az Obesity tudományos folyóiratban.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt zenész és felesége közti viták gyakran tettlegességig fajultak, az utolsó estén is vitáztak, de rajtuk kívül még ketten voltak a házban
A Görögország fenntarthatatlan gazdaságpolitikája miatt kialakult problémák nem terjedhetnek át automatikusan Magyarországra, mivel a két állam gazdasági kapcsolatai igen szűkre szabottak - mondta a...
Görögországnak nincsenek arra vonatkozó tervei, hogy új intézkedéseket jelentsen be a költségvetési hiány csökkentése érdekében - nyomatékosította George Papandreou a Bloomberg tudósítása szerint. A...
Az amerikai képviselőház elfogadta csütörtökön az internetbiztonság megerősítéséről szóló törvénytervezetet, amely a kutatás-fejlesztés és a színvonalasabb képzés révén nagyobb védelmet adna a kormányhivataloknak és a magánvállalkozásoknak is az internetes támadások ellen.
A havi 340 ezer forint alatt kereső közalkalmazottak februárban és márciusban bruttó 49-49 ezer forintot kapnak, ez azonban nem jár a valamilyen cég által működtetett önkormányzati intézményeknél dolgozóknak, jelenti a Magyar Rádió.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: HATALMAS ZUHANÁS - MINDENT ADTAK -tetemes veszteségekkel zártak a főbb amerikai részvényindexek, miután felerősödtek - a görög után - a spanyol és a portugál...
Lengyelországban közel 13 százalékra, 2007 májusa óta a legmagasabb szintre nőtt a januári munkanélküliség a lengyel munkaügyi miniszter csütörtöki előrejelzése szerint.
2010. január 1-jétől az Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében bevezetésre került a személyi jövedelemadózásban az adóalap-kiegészítés, amely a köznyelvben...
Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a gyógyszerautomaták üzemeltetését lehetővé tévő miniszteri rendelettel kapcsolatban - mondta el a kamara elnöke. A...
Pécelen egy ismerősénél fogták el hajnalban a rendőrök azt az előzetes letartóztatásban lévő férfit, aki este szökött meg a rabszállítóból a fővárosban egy piros lámpánál.
Az Euró-Forint keresztárfolyam hosszútávú képén jól látható az a rally, amit a Forint gyengülésében élhettünk meg 2009 elején. Az árfolyam ismét erősödni kezdett, míg végül stabilizálódott egy szűk, 20 Ft-os sávban. (Solar Capital)
Szlovéniában megközelítette a 100 ezret a munkanélküliség az idén januárban: a statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint pontosan 99.600-an voltak állás nélkül, 34,7 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
Hozzávalók: 1 kg liszt (én lisztmixet használok hozzá, de egyéni ízlés szerint variálható) kb. 20 dkg főtt burgonya (előző napi maradék is jó) 2 dkg élesztő 3 dl langyos vízben feloldott szűk 3 teáskanál só 1-2 evőkanál olívaolaj szükség szerint még langyos víz ízlés szerint magvakkal is variálható
Néhány hete még úgy nézett ki, kezd vonzó befektetéssé válni a Toyota részvénye, hiszen az egyik legsikeresebb autógyártó volt a világon, sikereivel az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában és Európában is, dominálva az eladási statisztikákat. (Solar Capial)
A tulajdonosi generációváltás kiemelt témája lesz a Felelős magyar családivállalat-tulajdonosok első magyarországi konferenciájának február 25-én a Magyar Tudományos Akadémián - írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Megbeszélésre hívja a Pénzügyminisztérium a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok szakértőit annak érdekében, hogy a választási felkészülés idején teljes körű és pontos információkat kapjanak az ország gazdasági helyzetéről - jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában a pénzügyminiszter.
Igen csúnyán fest az index, a meredek letörés pedig a továbbiakat illetően sem kecsegtet túl sok jóval, amilyen szépen emelkedett november óta, olyan csúnya esést produkál január közepe óta.