Az emberek nagy része úgy tapasztalta, hogy 2009-ben mind a saját, mind az ország gazdasági helyzete romlott - visszafogott várakozással tekintünk 2010-re
Majd` éhen halsz, de nincs időd ebédelni? Nemrég ettél, de ismét valami nassolnivalón jár az eszed? Édességek helyett csökkentsd az étvágyad természetesen!
Tavaly az év egészében az ipari termelés volumene 17,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008-ban, a termelés decemberben 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, munkanaptényezővel korrigálva 1,4 százalékkal esett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján pénteken.
Előzetes adatok alapján, 2009-ben az ipari termelés volumene 17,7%-kal alacsonyabb volt, mint 2008-ban - közölte a KSH. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 decemberébe...
Üzbegisztánban vádat emeltek rágalmazás címén egy filmrendezőnő ellen, aki dokumentumfilmet forgatott a vaskézzel kormányzott közép-ázsiai országban dívó esküvői szokásokról.
A hagyományos magyar élelmiszerek nem igazán számíthatnak világhírre a közeljövőben. A gyártók leginkább a prémium termékek alacsony gyártási volumenével, illetve a közösségi marketing hiányával magyarázzák azt, hogy a határokon túl többnyire rendkívül kis körben forgalmazott termékek nem tudnak betörni a szélesebb piacokra....
Erőteljes iránymutatást kaptak tegnap a piacok az elkövetkező időszak kereskedésére vonatkozóan. Mint a következő grafikonokon láthatjuk, több kulcsfontosságú támasz adta meg magát tegnap. Ma reggel...
2010. január 1-jétől az Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében bevezetésre került a személyi jövedelemadózásban az adóalap-kiegészítés, amely a köznyelvben szuperbruttósítás néven vált ismertté....
Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben 5,7%-kal csökkent - jelentette a KSH. Az ipari termelés az előző év azonos...
A jelzáloghitelezés válságához hasonlította az európai helyzetet Bill Gross, a világ egyik legnagyobb alapkezelőjének befektetési guruja, aki szerint véget ért a gyors árfolyam-emelkedés időszaka, a...
Hat orosz belügyi katona meghalt, öt másik megsebesült az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld fővárosát, Groznijt övező hegyekben a csecsen felkelőkkel vívott heves harcokban - közölték a helyi hatóságok pénteken.
A mai napnak is negatív hangulatban vágunk neki, az amerikai határidők plussza mostanra már elolvadt. a BUX a tegnapi, 4% feletti esés után újabb 1.4%-ot veszített értékéből. A tegnapi nap...
Félrevezették részvényeseiket a Bank of America vezetői a Merrill Lynch felvásárlása során, ráadásul a hatóságokat is megtévesztették a 20 milliárdos kormányzati segítség lehívása érdekében - állítja...
Az amerikai képviselőház elfogadta csütörtökön az internetbiztonság megerősítéséről szóló törvénytervezetet, amely a kutatás-fejlesztés és a színvonalasabb képzés révén nagyobb védelmet adna a...
Pénteki kínai lapjelentések szerint egy munkaadó két dolgozóját késelte halálra egy mindössze három jüanos (87 forint) vita miatt. A munkások egy kormányzati épület előtt állították meg a férfit, és követelték bérüket. Vita alakult ki, amelyet a főnökük úgy zárt le, hogy leszúrta őket.
Január óta nincs háziorvosi rendelés Nagykanizsa kisfakosi városrészben, ám erről hivatalosan még senki sem tájékoztatta az ott lakókat – írta a Zalai Hírlap. Az épületben amúgy rossz a fűtés, sőt, nemrég a vízvezetékek is elfagytak. Az önkormányzatnak 15 napja van arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítson.
Közép-Európa leggyorsabb mobilinternet hálózatát építi ki Budapest belvárosában a Vodafone - jelentette be a társaság magyarországi vállalatának vezérigazgatója. A mobilinternet használók számára 21...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,56 pontos csökkenéssel, 20.519,71 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,42 százalékkal gyengült.
A délután igen izgalmasnak ígérkezik, a januári foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat ugyanis fél háromkor teszi közzé az amerikai munkaügyi tárca. A jelentést izgatottan várják a piaci...
Finnországban 7,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) novemberben éves szinten, ami azt jelzi, hogy lassult a gazdaság hanyatlása októberhez képest, amikor a visszaesés 8,6 százalék volt ...
Az adóhatóság szigorúan bünteti azokat a boltokat, ahol elfogadják a melegétel-utalványokat élelmiszer vásárlásakor, a szakszervezetek Kiss Péterhez fordultak
A várakozásoknál jóval nagyobb veszteséget könyvelt el a Volvo AB ma közzétett gyorsjelentésében a negyedik negyedévre: miközben az elemzők 519 millió svéd koronás veszteségre számítottak az üzemi...
A Népszabadság értesülései szerint már elkészült a közlekedési minisztérium azon jogszabálytervezete, amely megszűntetné az integrált műszaki vizsgát, vagyis a jövőben csak az autók adásvételénél lenne kötelező az eredetiségvizsgálat....
A portfólióminőség mérsékelt romlására számít idén, de nem tart szükségesnek további tőkeemelést a bankban Dmitrij Zinkov, az OTP ukrán leánybankjának vezérigazgatója. Ügyfélszerzésben - de nem a...
Jelentős visszaesés mutatkozik a képzések területén a korábbi évekhez képest, változott a képzések fókusza is. A nemzetközi trendekhez hasonlóan felértékelődött a vezetőképzés, a tehetségmenedzsment, illetve a képzésék hatékonyságnövelése is középpontba került - derül ki a DGS Global Research felméréséből.
Tavaly ősszel ismeretlenek "NO FICO" feliratot fújtak a Békés megyei Medgyesegyháza szlovák nyelvű helységjelző tábláira, a napokban pedig mind a négy táblát ellopták - írta pénteki számában a Békés Megyei Hírlap.
Előzetes adatok alapján, 2009-ben az ipari termelés volumene 17,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008-ban. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 decemberében 1 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva 1,4 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben 5,7 százalékkal…