Teltház előtt, közönségsikert aratva nyerte a nemzetek közötti K-1-es csapatmérkőzést a magyar válogatott az olaszok ellen, és győzött a Papp László Budapest Sportarénában rendezett szombati küzdősportgálán az exvilágbajnok bokszoló, Kótai Mihály is.
Rágalmazás miatt tesz feljelentést két MSZP-s képviselőjelölt. Ezt maguk az érintettek, Jeszenszki András és Kispál Tibor, valamint a párt szóvivője jelentették be sajtótájékoztatón. Budai...
VESZPRÉM – Édesapja, testvére, edzője, játékostársai, és számos híresség mellett több ezer ember jelenlétében leplezték le tegnap a Veszprém Aréna előtti parkban a tavaly február 8-án, 26 éves korában meggyilkolt Marian Cozma szobrát – Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész közel 5 millió forintba kerülő alkotását.
A havazások miatt ideiglenesen bezárták a siófoki és a keszthelyi jégpályát, Balatonfüreden dacolnak az elemekkel és takarítják a jeget, és a Balaton-átcsúszás helyett badacsonyörsi öbölátcsúszást terveznek vasárnap.
Saját miniszterelnök-jelöltjüktől való elhatárolódásra szólította fel a szocialistákat a Fidesz. Az ellenzéki párt egészségpolitikusa szerint Mesterházy Attila az egész orvostársadalmat megsértette, amikor egy hete egy kampányrendezvényen arról beszélt, hogy nem akar olyan országban élni, ahol édesapja - baloldali kötődése miatt - nem kap megfelelő ellátást.
Tolna megyében 20-25 centiméternyi hó hullott egy nap alatt, a főutak havasak, de járhatóak, nincs megközelíthetetlen település - közölte a Magyar Közút Kht. regionális ügyeletese vasárnap.
A Lehet Más a Politika pártját a Magyar Köztársaság viszonyai miatt érzett elemi erejű, civil felháborodás szülte - mondta Jávor Bence, az LMP országos listájának második helyezettje szombaton Tatabányán, a párt jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. (MTI)
Rágalmazás miatt feljelentést tesz két MSZP-s képviselőjelölt: Jeszenszki András és Kispál Tibor a személyét érintő, szórólapokon terjesztett hamis állítás miatt fordul bírósághoz.
Budai Bernadett úgy látja, hogy a Fidesz "hazug, rágalomkampánya" olyan hangulatot gerjeszt, amelyben "a szocialista politikusok éles lőszert, fehér port kaphatnak"
Az iráni elnök utasítást adott a teheráni kutatóreaktor ellátásához szükséges urándúsításra. Mahmúd Ahmadinezsád ezt az állami televízióban jelentette be. A bejelentéssel megkérdőjeleződött a megállapodás a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és Irán között a különböző dúsítású urán cseréjéről.
A magyar válogatott San Marino, Moldova, Finnország, Svédország és Hollandia nemzeti együttesével került egy csoportba a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének vasárnapi, varsói sorsolásán.
Jeszenszki András és Kispál Tibor a személyét érintő, szórólapokon terjesztett hamis állítás miatt fordul bírósághoz. A jelöltek az ügyről vasárnap Budai Bernadettel, a párt szóvivőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.
A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet azzal vádolta vasárnap Izraelt, hogy nem folytatott le "alapos és tárgyilagos" vizsgálatot azon vádak tisztázására, amelyek szerint katonái háborús bűnöket követtek el a gázai offenzíva során.
Hollandia, Svédország, Finnország, Moldova és San Marino lesz a magyar labdarúgó válogatott ellenfele a 2012-es lengyel-ukrán Európa-bajnoki selejtező sorozatban.
Tanyasi áruk boltja nyílt Budapesten szombaton, az üzlet kizárólag tanyákon termelő gazdák által előállított élelmiszerek forgalmazását tűzte ki céljául.
Szombat éjjel katasztrófa sújtotta övezetté változott a svéd Brålanda legnagyobb sertésneveldéje. A havazás miatt beomlott az épület teteje, maga alá temetve ezer malacot.
"Mindenkinek érdeke, hogy megalapozatlan vádaskodások, és rosszindulatú pletykák helyett kiderüljön az igazság, és az is, hogyan lehetett volna elkerülni a kivitelező cég csődbe jutását" - idézi a közlemény a polgármestert.
Ma délelőtt a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) egyik összekötő csoportja felelősségi területén feladatot hajtott végre, melynek során a csoportot támadás érte - írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
Kökény Mihály szocialista egészségpolitikus szerint a Fidesznek az álszent kijelentések helyett inkább vállalnia kellene a szakpolitikai vitákat az MSZP-vel. A parlament egészségügyi...
A magyar válogatott San Marino, Moldova, Finnország, Svédország és Hollandia nemzeti együttesével került egy csoportba a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének vasárnapi, varsói sorsolásán.
A délelőtt folyamán Korlát, Regéc, Fony, Mogyoróska és Hejce is megközelíthetetlenné vált a hófúvás miatt Borsod megyében. Az eddig elzárt Pányokot viszont kiszabadították.
Afganisztán teljes mértékben függetlenné akar válni, és 2015 után nem akar tovább a nemzetközi közösség terhére lenni - fogalmazott az elnök, aki utalt arra: országában szeretné bevezetni az általános hadkötelezettséget.
Magyar katonákat támadtak meg Afganisztánban. Két katona sérült meg, egyikük súlyos, társa könnyebb sérülést szenvedett – közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap.
Magyar katonákat támadtak meg Afganisztánban. Két katona sérült meg, egyikük súlyos, társa könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
Magyar katonákat támadtak meg Afganisztánban. Két katona sérült meg, egyikük súlyos, társa könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Elárverezik a szovjet hadsereg kivonulása után elnéptelenedett, 70 épületből álló lettországi szellemvárost. Az egykori szovjet védvonalhoz tartozó radarállomás köré épült Skrunda-1 településhez a...
Magyar katonákat támadtak meg Afganisztánban; két katona sérült meg, egyikük súlyos, társa könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap. Gránátvetővel lőttek rá magyar katonákra. Akár haza is jöhet a külszolgálatban megsérült katona.
Legalább egy nappal elhalasztották az Endeavour amerikai űrrepülőgép indítását, mert a floridai Kennedy Űrközpont felett felhős az ég - közölte vasárnap a NASA.
Intim műtét elnevezés alatt szeméremajak-kisebbítés mellett "körülmetélésre" is van lehetőség egy soproni szépségklinikán - állítja egy osztrák politikusnő.
Lemondott tisztségéről Szigetvár szocialista alpolgármestere, aki a szintén MSZP-s Paizs József halála után vette át a város vezetését. A 11 ezer lelkes baranyai város csődközeli helyzetben van, adóssága csaknem egymilliárd forint, hiteltörlesztésre idén 400 milliót fordítanak. A testületnek még az idei költségvetés fő számait sem sikerült elfogadnia. A választási törvény szerint ősznél előbb nem…
Tavaly összesen több mint 784 milliárd sms-t küldtek a kínaiak, ami napi átlagban 2,1 milliárd üzenetet jelent - közölte az informatikai tárca adataira hivatkozva a Beijing Times című lap a...
Kétmilliós kár keletkezett azon a vendéglátóhelyen, ahol egy fáklya miatt lángra kapott a helyiség mennyezete Gyulán, a vétkes ellen eljárás indult - értesült a HavariaPress.