A Mol, mint egyike a pénzügyileg és a fenntartható fejlődés terén legjobban teljesítő olaj- és gázipari vezető vállalatok 15 százalékának, idén egyedüli kelet-közép-európai vállalatként szerepel a fenntarthatósági szempontból értékelt 2500 vállalat legjobbjai között.
Az MDF a személyi jövedelemadó egyetlen kulcsa helyett stabilan alacsony "adóéket" tart kívánatosnak; javasolja, hogy a nyugdíjasok is fizessenek legalább jelképes mértékű tételes egészségügyi hozzájárulást, és célul tűzi ki a hazai foglalkoztatási ráta emelését. Emellett megadóztatná a minimálbért, megteremtené a járási önkormányzatokat, kirúgná a rossz tanárokat, emelné a pályakezdők bérét
A Napi Gazdaság cikke szerint a válságban élénk az érdeklődés az olcsóbb, kisebb adótartamú sodort cigaretta iránt. A nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, azoknak, akik ilyet szívnak, 25 százalékkal több füst kerül a szervezetébe, mint a hagyományos cigaretta fogyasztásával. Mucsi János tüdőgyógyász szerint nincs pontos adat a sodort cigaretta ártalmasságáról, de szerinte nem is ez a fontos, hanem…
Kettőből egy jelzáloghitelt már nem brit bank, hanem Európa második legnagyobb kapitalizációjú pénzintézete, a spanyol Santander nyújtott tavaly Nagy-Britanniában - derült ki a Santander mai...
Három, nemzeti hatáskörben működtetett támogatás konkrét keretét határozta meg összesen több mint 5,5 milliárd forint összegben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Ismét rekord közeli magasságba emelkedett a súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő euróövezeti tag Görögország államadósság-törlesztési kockázatának árazása csütörtökön a londoni piacon, je...
Ismét Perez Hilton kubai származású amerikai blogger bizonyult a világháló legnépszerűbb személyiségének a Forbes magazin szerint. A neves gazdasági folyóirat sorozatban harmadszor koronázta az...
Egy Koppenhágából Hamburgba tartó vonaton fogták el szerdán a német hatóságok azt a török férfit, aki négy évvel ezelőtt eltérítette a török légitársaság egyik utasszállítóját.
A Magyar Orvosi Kamara visszautasítja Mesterházy Attila kijelentését arról, hogy Magyarországon az orvosok bárkit politikai meggyőződése szerint megkülönböztető módon kezelnének. Éger István elnök bocsánatkérésre szólította fel az MSZP miniszterelnök-jelöltjét.
Miskolcon szmogveszély van, miután a szálló por (PM10) koncentrációja a város két meghatározó pontján lévő automatikus mérőállomás adatai szerint elérte, illetve meghaladta a tájékoztatási...
Aláírta az orosz elnök csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bíróságának reformjával összefüggő, és az Európa Tanács által már évek óta szorgalmazott, törvényerőre emelt megállapodáscsomagot. Január közepén az orosz parlament alsóháza, a duma, amely 2006-ban még elutasította a csomagot, 392 igennel, 56 nem mellett fogadta el a törvényt.
Gyengült a forint csütörtökön, az eurót délután háromnegyed ötkor 273,49 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 269,87 forint után. A forint már szerdán este 271 forintos e...
Tavaly 3800 átadott projektben lévő eladatlan lakás volt Budapesten, de ehhez hozzájön a még épülő, tulajdonos nélküli 3000 lakás. Vagyis összesen jelenleg mintegy 6800 eladatlan új lakásból válogathatnak a budapesti vásárlók....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 996,36 pontos, 4,57 százalékos csökkenéssel, 20.815,27 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 5,12 százalékkal 17.600 forintra csökkent, az OTP...
Magyarországon ritkán látható, az impresszionizmustól a klasszikus modernig terjedő alkotásokból, köztük Rodin, Giacometti, Henry Moore, Monet, Degas, Renoir műveiből nyílik kiállítás Földi paradicsom: Modern mesterművek a Kasser-Mochary gyűjteményből címmel pénteken a Magyar Nemzeti Galériában.
Az amerikai ipari megrendelések decemberben a várt 0,5% helyett 1,0%-kal emelkedtek. Az előző havi értéket közben 1,1%-ról 1,0%-ra igazították ki. A szállítási szektor nélkül 1,2%-os, (előző: +2,1%), míg a fegyverkezés nélkül 1,0%-os plusz mutatkozik. Az EUR/USD új napi minimumot ért el 1,3776-nál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Vissza kell térnie az udvariasságnak a politikába - mondta Barack Obama amerikai elnök csütörtökön Washingtonban az úgynevezett nemzeti imareggelin, amelyen az MTI értesülése szerint a több ezer...
Januárban 48,4 pontról 50,8 pontra emelkedett a kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex, elmaradva ezzel az 52,5 pontos elemzői konszenzustól. A készletek részindexe 42,2 pontról 44,6 pontra, míg az áraké 52,5 pontról 67,8 pontra javult. A kiszállítások komponense 42,6 pontról 41,5 pontra, míg a munkaerő-piaci komponens 49,2 pontról 48,4 pontra esett. Az EUR/CAD 1,4755-re emelkedett az adatok…
Egy lengyel bíróság tízévi börtönbüntetésre ítélt csütörtökön egy férfit, aki éveken át rabságban tartotta a saját lányát, és közben rendszeresen megerőszakolta, és két gyereket nemzett vele. A...
Kitiltották Indonéziában csütörtökön a vízibivalyokat az utcai tüntetésekről, miután Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök kijelentette: nagyon megbántotta, hogy az egyik demonstráción ezzel az állattal hozták összefüggésbe. A fővárosban, Dzsakartában több bivallyal vonultattak fel a tüntetők a múlt héten, és az állatokra az államfő képét erősítették.
Meghaladja a százezret azoknak a száma, akik csatlakoztak a Fidesz nyugdíjas tagozata által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez - közölte Iván László, a tagozat elnöke az MTI-vel csütörtökön. A fidesz...
A dél-alföldi város képviselőtestülete már tárgyal arról a tanulmányról, amelyben - a magyar városok közül elsőként - megnevezik az 1957 és 1989 között hálózati személyeként dolgozó hódmezővásárhelyieket. Majdnem százat, köztük állítólag magas rangú rendőröket is. Lázár János polgármester, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke azt mondta: a múltat csak úgy zárhatják le, ha…
Irakban alkotmányellenesnek tartja a kormány azt a bírósági döntést, amely lehetővé tenné az egykori állampárt tagjainak részvételét a márciusi parlamenti választásokon.
Egy ügyvéd mellett az egyik felszámoló cég munkatársát érték tetten kenőpénz átvétele közben Pécsett. A gyanúsítottak 350 ezer forintért ígértek kedvezőbb eljárást egy vállalkozónak.
A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyta azt az amerikai kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Romániába az amerikai rakétapajzs...
A feljelentés és az eljárás eddigi adatai alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi vezetőjének döntései, humánpolitikája, valamint a cég gazdálkodása jelentős kárt okozott a társaságnak és a MÁV-nak.
Közös listát állít az MDF és az SZDSZ Zala megyében, ahol három jelöltet a demokrata fórum, kettőt a szabad demokraták indítanak - jelentette be a két párt megyei elnöke csütörtökön...
A MÁV Zrt. az ügy mielőbbi tisztázása és lezárása érdekében szerdán a rendőrség rendelkezésére bocsátotta a kért információkat, dokumentumokat - közölte a vasúttársaság annak kapcsán, hogy a...
Meghaladja a százezret azoknak a száma, akik csatlakoztak a Fidesz nyugdíjas tagozata által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez - közölte Iván László, a tagozat elnöke csütörtökön. A fideszes...
Több mint duplájára nőtt januárban a bejelentett új állások száma decemberhez képest, mégis 48.500-zal - az előző hónaphoz képest 8 százalékkal - nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt januári munkaerőpiaci adatokból.
Meghaladja a százezret azoknak a száma, akik csatlakoztak a Fidesz nyugdíjastagozata által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez - közölte csütörtökön Iván László, a tagozat elnöke.
Miskolcon szmogveszélyre hívta fel a figyelmet a városvezetés, miután a szálló por koncentrációja két meghatározó mérőállomáson is meghaladta a tájékoztatási értéket.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 996,36 pontos, 4,57 százalékos csökkenéssel, 20.815,27 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,0 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. (MTI)
Meghaladja a százezret azoknak a száma, akik csatlakoztak a Fidesz nyugdíjas tagozata által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez - közölte Iván László, a tagozat elnöke.
Továbbra is magyar nyelven érettségizhetnek a nemzetiségi iskolák tanulói Ukrajnában, ismét lefordítják ugyanis magyar nyelvre az érettségi teszteket, hiába járt le tavaly ez utóbbi rendszer határideje. Makszim Sztrihát, az ukrán oktatási miniszter helyettese február 2-án, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházában kiemelte: csak a nyelvi vizsgákra nem érvényes a…
Közös nyilatkozatot adtak ki a szólásszabadságra leselkedő legnagyobb veszélyekről csütörtökön négy nemzetközi szervezet jelentéstevői. A közös dokumentumban az ENSZ, az EBESZ, az Amerikai Államok...
Negyven százalékkal kisebb a foglalkoztatottsági esélye az alacsony végzettségű, illetve a képesítéssel nem rendelkező munkavállalóknak, így pedig az európai állampolgárok harmada kerül hátrányos helyzetbe - olvasható abban az oktatási-foglalkoztatási jelentésben, melyet az Európai Bizottság február 4-én publikált. A jelentés kifejti: tájékoztatni kell a munkavállalókat a jövőben szükséges…
Elfogtak egy férfit, akit az oroszországi Burjátföldön holtan talált hét üzletember meggyilkolásával gyanúsítanak; az illető beismerő vallomást tett, és a rendőrség keresi két bűntársát. Hét...
Decemberben a várt 9,6% helyett 8,4%-kal emelkedtek a német ipari megrendelések (előző: 4,5%). A BoE a várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,50%-os alapkamatán, és az EKB is a kamattartás meleltt tette le voksát (1,00%). Az EKB-elnök, Trichet szerint az exportkeresletnek köszönhetően fokozódik a gazdasági aktivitás. A bank hosszútávon 2% alatti drágulást vár. Megfelelőnek tartják az…
Vissza kell térnie az udvariasságnak a politikába - mondta Barack Obama amerikai elnök csütörtökön Washingtonban az úgynevezett nemzeti imareggelin, amelyen a több ezer meghívott vendég között...
A legfrissebb adatok szerint 15 400 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az év 4. hetében, ez 8 százalékkal több, mint az előző héten - a többi között ez derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentéséből. Az adatokból az is látszik, hogy bár az influenzaaktivitás alacsony az országban, a súlyos esetek száma nem csökken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 996,36 pontos, 4,57 százalékos csökkenéssel, 20.815,27 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 28,0 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető ré...
Mashatu ‒ „Hogy a fenébe kell megenni ezt az izét" - tette fel magában a jogosnak tűnő kérdést ez a leopárd, miközben 25 percen át küzdött egy tarajos süllel.
Valami mintha elpattant volna ma délután az európai tőzsdéken, délután 2-3 óra körül hirtelen minden zuhanni kezdett, pirosba borultak a világ tőzsdéi, közöttük a budapesti is. A világon végigsöprő...