2010. február 4. csütörtök

febr. 4
18:05
Csúnya lett a vége: 10,000-ig ütötték a Dow-t (Portfolio)
Rég nem látott esést produkáltak ma az amerikai részvényindexek, a Dow végül épphogy a 10,000 pontos szint felett állapodott meg, 2.6%-os mínuszban. A többi benchmark közül az S&P 3.1, a Nasdaq pedig...
febr. 4
18:09
Kórházba került a 82 éves Sándor "Csikar" (Infostart)
A Kútvölgyi úti kórház intenzív osztályának ápolják Sándor Károlyt, az MTK legendás futballistáját. A 82. évében lévő korábbi jobbszélsőt megfigyelésre néhány napig biztosan bent tartják.
febr. 4
18:09
Hatásos volt a rehabilitációs járadék emelése (ATV)
Év eleje óta egyre több nagy cég dönt úgy, hogy megváltozott munkaképességű dolgozót vesz fel.
febr. 4
18:12
Mesterházy: a sikeres válságkezelésnek mindenki élvezheti az eredményeit (Gondola)
Mesterházy Attila szerint a sikeres válságkezelés miatt a következő évek költségvetésében keletkező kétezer milliárd forint adhat lehetőséget arra, hogy a világgazdasági válság vesztesei...
febr. 4
18:12
Lenne segítség egy itthoni földrengés után? (Alternatív Energia)
Minden évben kisebb- nagyobb földrengésekről érkeznek hírek szerte a világból. Idén a január 12-én bekövetkezett haiti földrengés sokkolta a közvéleményt. A legkevesebb 170 ezer halálos áldozatot követelő események után, a haiti főváros 75%-át újjá kell építeni, miközben a haiti kereskedelmi kamara elnöke szerint a katasztrófa az anyagi pusztításon túl a vállalkozások pénzügyi alapjait is…
febr. 4
18:12
Egyik oldalnak sincs monopóliuma az igazságra - az amerikai elnök szerint (Kripto Akadémia)
Obama a nemzeti imareggelin bírálta a politikusokat érzéketlenségükért és kérte őket, hogy szorítsák háttérbe a hatalmi harcokat. Úgy fogalmazott, hogy a haladást veszélyezteti, ha démonizálják ellenfeleiket.
febr. 4
18:12
Filmszemle - Keserű bambi (Spa Trend Online)
Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid című első méretes mozifilmjét a nagyérdemű a kedden kezdődött Filmszemlén láthatja először. A film eredetileg jubileumi opusznak készült az 56-os évfordulóra, csak megcsúszott kissé.
febr. 4
18:12
Megbüntették Retkest a II. kerületi liberálisok (+videó) (HírTV)
Törlesztettek a II. kerületi szabad demokraták az országos elnöküknek. Javaslatukra az önkormányzat megfosztotta Retkes Attilát bizottsági és felügyelőbizottsági helyétől. A pártelnök így havi bruttó 67 ezer forintos juttatástól esett el.
febr. 4
18:14
A nyugdíjasok nem hisznek az MSZP-nek - Több mint százezren írták alá (HírTV)
Már több mint százezren csatlakoztak a Fidesz nyugdíjastagozata által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez - áll a Fidesz csütörtöki közleményében. A dokumentum emlékeztet arra, hogy a szervezet azután indította az akciót, hogy nyilvánosságra került egy kormánydokumentum, amely szerint az MSZP 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, 15-20 százalékkal csökkenteni akarja a nyugdíjakat és privatizálni…
febr. 4
18:21
Mesterházy: élvezhetjük a válságkezelés eredményeit (Privátbankár)
Mesterházy Attila szerint a sikeres válságkezelés miatt a következő évek költségvetésében keletkező kétezer milliárd forint adhat lehetőséget arra, hogy a világgazdasági válság vesztesei visszakapjana...
febr. 4
18:21
Bérbeadja a Danubius a Hotel Helikont (Portfolio)
Működésének optimalizálása érdekében a Danubius elfogadta a siófoki H Management Szolgáltató Kft. ajánlatát, mely alapján háromcsillagos keszthelyi szállodáját, a Hotel Helikont ez év márciusától öt...
febr. 4
18:23
"Egy újabb válság kell, hogy a problémák megoldódjanak" (Portfolio)
Az olajárak drasztikus esése, vagy egy újabb válság kell ahhoz, hogy hosszú távon megoldódjanak Oroszország problémái. Roubini a CNBC-nek adott interjújában elmondta, szerinte a probléma...
febr. 4
18:24
Összefognak a nyugdíjasok (ProfitLine)
Meghaladja a százezret azoknak a száma, akik csatlakoztak a Fidesz nyugdíjas tagozata által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez - közölte Iván László, a tagozat elnöke az MTI-vel csütörtökön.
febr. 4
18:27
Befejeződött a világ legrégebbi keresztény kolostorának restaurálása (Infostart)
Egyiptomban nyolc év után befejeződött a világ legrégebbi keresztény kolostorának restaurálása. Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hatóság vezetője elmondta: a munkálatokra 14,6 millió dollárt - vagyis csaknem 3 milliárd forintot - költöttek.
febr. 4
18:27
Pokorni: Fusizik a tanárok kétharmada + videó (ATV)
Azok mennek tanárnak, akik a középiskolában elégséges szinten tanulnak, mondta Pokorni.
febr. 4
18:30
A mélybe zuhant a BUX (HírTV)
Egész napos gyengélkedés után tovább mélyült a Budapesti Értéktőzsde indexének vesztesége, a BUX napi mélypontján, 20 815 ponton zárt. Ez közel ezer pontos, majdnem 4,6 százalékos zuhanást jelent. Az OTP-papír pedig 6 százalék fölötti eséssel zárt csütörtökön.
febr. 4
18:30
Magyar-kínai kapcsolatok - visszatekintés (Kripto Akadémia)
Balázs Péter külügyminiszter csütörtökön új magyar főkonzulátust avatott a középnyugat-kínai Csungkingban. A magyar-kínai kapcsolatokról dióhéjban:
febr. 4
18:39
Tizennyolc országgyűlési képviselő vállalkozása a feketelistán (Infostart)
Tizennyolc országgyűlési képviselő vállalkozása szerepel az állami nyilvántartások kimutatásait tartalmazó online adatbank feketelistáján, főleg adóvégrehajtás miatt. Várszeghi György, az APEH végrehajtási osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: elméletben elképzelhető, de nem életszerű, hogy egy cég tulajdonosa ne tudjon arról, hogy ellene végrehajtást kezdeményezett az adóhivatal.
febr. 4
18:45
A Chelsea győzött a Kakuta-ügyben (Infostart)
Felmentette a Chelsea-t a nemzetközi Sportdöntőbíróság a Kakuta-ügyben, így a londoni klub igazolhat játékosokat. A svájci székhelyű testület csütörtökön jelentette be döntését.
febr. 4
18:45
Színpadon sírta el magát a magyar színésznő (ATV)
Az előadás alatt teljesen elborították az érzelmek.
febr. 4
18:48
Forsense: sötét a jelen, kevésbé borús a jövő (HírTV)
Az emberek többsége szerint tavaly mind a saját helyzetük, mind az ország gazdasági helyzete romlott. Ugyanakkor az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyian vannak azok, akik visszafogott várakozással tekintenek a 2010-es esztendőre - derül ki a Forsense közvélemény-kutatásából.
febr. 4
18:48
Példátlanul súlyos a gyermekvédelmi válság Haitin (Gondola)
A gyermekvédelem szempontjából példátlanul súlyos válság alakult ki a haiti földrengés után, mert a természeti csapás nagy számú gyermeket tett árvává vagy szakított el a szüleitől - vélekedett...
febr. 4
18:48
Mesterházy Attila: a sikeres válságkezelésnek mindenki élvezheti az eredményeit (Alternatív Energia)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az elemzők igazolták az elmúlt időszak eredményeit és ma már példaként állítják Magyarországot más államok elé.
febr. 4
18:50
Az épület rossz állapota miatt bármi megtörténhet a pécsi színházban (Gondola)
Épületének rossz állapota miatt "bármi megtörténhet" a Pécsi Nemzeti Színházban Simon István, a teátrum igazgatási igazgatója szerint, aki az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön reményét...
febr. 4
18:57
Vigyázat: kikészíthet, amit megeszünk (Privátbankár)
Ha a téli rosszkedv nem múlik és hónapokon át tartós fáradtság és letargia lesz úrrá rajtunk, a tünetek hátterében a krónikus fáradtság szindróma is állhat
febr. 4
18:57
Spanyolok építhetik meg a Villányt elkerülő szakaszt (Infostart)
A spanyol Sedesa Obras y Servicios építheti meg a Baranya megyei Villányt elkerülő 4,4 kilométeres útszakaszt - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
febr. 4
18:59
Férfi szerzetesi konferencia az utánpótlásról (Infostart)
A szerzetesi utánpótlás, illetve a rendek által fenntartott közintézmények jövőjének kérdése is szerepelt a férfi szerzetesi elöljárók konferenciájának kétnapos plenáris ülésén, amely csütörtökön zárult az érdi ciszterci nővérek kolostorában - mondta a testület elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.
febr. 4
19:03
Martonyi a magyar választásokról is tárgyalt Washingtonban (Infostart)
A magyarországi választások témájában is folytatott megbeszéléseket az utóbbi napokban Washingtonban Martonyi János volt külügyminiszter.
febr. 4
19:03
Lech Kaczynski is részt kíván venni a katyni emlékünnepségen (Infostart)
Lech Kaczynski lengyel államfő jelezte, hogy részt akar venni Oroszországban a katyni mészárlás 70. évfordulójára tervezett megemlékezésen.
febr. 4
19:05
Újabb kilenc jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az OVB (Infostart)
Újabb kilenc pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtök esti budapesti ülésén; ezzel 23-ra emelkedett azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek megméretnék magukat az áprilisi országgyűlési választáson.
febr. 4
19:05
Rendkívül súlyos a gyerekek helyzete Haitin (Infostart)
A gyermekvédelem szempontjából példátlanul súlyos válságnak nevezte a haiti földrengés után kialakult helyzetet az ENSZ Gyermekalapjának főigazgató-helyettese.
febr. 4
19:06
Óvadék ellenében szabadlábon a volt Gripen-ügynök (Gondola)
Óvadék ellenében, szigorú feltételek mellett szabadlábra helyezték csütörtökön Londonban a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport egyik volt ügynökét,...
febr. 4
19:06
Washington kiképzőket kér szövetségeseitől (HírTV)
Felszólította az USA a NATO szövetségeseit csütörtökön, hogy küldjenek Afganisztánba több ezer kiképzőt, akik segíthetik az afgán hadsereget és biztonsági erőket a tálibok és az al-Kaida fegyveresei elleni háborúban. „Fontos, hogy szövetségeseink legalább oly módon vegyék ki részüket ebben a küzdelemben, amennyire lehetséges, és ahogyan azt mi tesszük” - mondta Isztambulban a Pentagon ...
febr. 4
19:08
Felveszik Victor Hugo nevét a külföldi francia intézetek (Gondola)
A külföldön működő francia kulturális intézetek a német Goethe és a spanyol Cervantes Intézet mintájára hamarosan felveszik Victor Hugo író nevét - közölték csütörtökön párizsi diplomáciai...
febr. 4
19:08
A helikopterről vették észre a „fanyűvőt” (HírTV)
A Készenléti Rendőrség helikopteréből vették észre azt a férfit, aki a Pest megyei Péteri határában illegális fakitermelést végzett – értesült a HavariaPress.
febr. 4
19:10
Újabb kilenc jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az OVB (Gondola)
Újabb kilenc pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtök esti budapesti ülésén; ezzel 23-ra emelkedett azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek megméretnék...
febr. 4
19:15
8,4 milliárdért kelt el az eltűnt Klimt kép (Privátbankár)
Árverési rekordot hozott a Sotheby´s aukciósház szerda esti londoni licitje, amelyen 65 millió fontért (19 milliárd forintért) kelt el Alberto Giacometti egyik alkotása
febr. 4
19:16
A genetika okolható az elhízásért is (Infostart)
Az extrém mértékben túlsúlyos emberek egy részénél ugyanazon szakasz hiányozhat genetikai állományukból - véli egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek tanulmánya a Nature tudományos magazin csütörtöki számában jelent meg.
febr. 4
19:16
Felveszik Victor Hugo nevét a külföldi francia intézetek (Infostart)
A külföldön működő francia kulturális intézetek a német Goethe és a spanyol Cervantes Intézet mintájára hamarosan felveszik Victor Hugo író nevét - közölték párizsi diplomáciai források.
febr. 4
19:21
Mesterházy szerint félreértelmezték az orvosokkal kapcsolatos szavait (Infostart)
Mesterházy Attila szerint ő nem vonta kétségbe az orvosok megbízhatóságát, egy fórumon elmondott szavait tudatosan félreértelmezték.
febr. 4
19:23
Közös listát állít Zalában az MDF és az SZDSZ (Infostart)
özös listát állít az MDF és az SZDSZ Zala megyében, ahol három jelöltet a demokrata fórum, kettőt a szabad demokraták indítanak - jelentette be a két párt megyei elnöke.
febr. 4
19:24
Magzatkárosítás? - nyomozás indult Borsodban (HírTV)
Magzatelhajtási vétség kísérletével indult nyomozás Borsod megyében egy terhes nő ellen. A gyanú szerint az asszony károsítani akarta a magzatot, eddig tisztázatlan okok miatt.
febr. 4
19:24
Súlyos, de már nem romlik a helyzet Afganisztánban (Gondola)
Afganisztánban még súlyos a helyzet, de már nem romlik - jelentette ki csütörtökön Stanley McChrystal amerikai tábornok, a közép-ázsiai országban harcoló nemzetközi erők parancsnoka. A tábornok a...
febr. 4
19:26
A magyar választásokról is tárgyalt Washingtonban Martonyi János (Gondola)
A magyarországi választások témájában is folytatott megbeszéléseket az utóbbi napokban Washingtonban Martonyi János volt külügyminiszter, aki erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t. A politikus...
febr. 4
19:28
Forsense: Gazdasági várakozások és kihívások 2010-ben (Gondola)
A Forsense közvélemény-kutatása szerint az emberek nagy része úgy tapasztalta, hogy 2009-ben mind a saját, mind az ország gazdasági helyzete romlott, ugyanakkor az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyian vannak azok, akik visszafogott várokozással tekintenek a 2010-es esztendőre.
febr. 4
19:30
Kinyírták a nyugat-európai piacokat is (ProfitLine)
Az európai tőzsdeindexek csütörtöki meredek veszteségét a piacokon eluralkodó kockázatkerülésnek tulajdonítják, amely a görög, a spanyol és a portugál adósságszolgálattal kapcsolatban az eurózóna pénzügyi stabilitásával szemben felmerült kételyek miatt keletkezett. (MTI)
febr. 4
19:32
Nem kell a befektetőknek az olaj se (ProfitLine)
Közel négy dolláros veszteségen állt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön kora este a gazdaságnövekedéssel és a kereslettel kapcsolatos aggodalmakra. (MTI)
febr. 4
19:33
Az egészségünket és a pénzüket féltjük a legjobban (Privátbankár)
Egy közvélemény-kutatás szerint az emberek nagy része úgy tapasztalta, hogy 2009-ben mind a saját, mind az ország gazdasági helyzete romlott, ugyanakkor az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyian vannak azok, akik visszafogott várokozással tekintenek a 2010-es esztendőre
febr. 4
19:33
Az Avatar készítőit is meglepte az elsöprő siker (Infostart)
Miközben az Avatar a globális jegybevételi rekord után Észak-Amerikában is új csúcsot állított fel, a sci-fi rendezője, James Cameron kijelentette, hogy a körülmények függvényében "hagyná magát rábeszélni" a film folytatására.
febr. 4
19:33
Fél éve nem esett ekkorát az olaj (Portfolio)
A romló befektetői hangulat, és ezzel párhuzamosan a dollár erősödése az olaj piacán is érezteti hatását, a márciusi határidős WTI jegyzések 5% feletti mínuszban tartóukodnak. A fekete aranynak...

Keresés