Andor László alkalmasnak mutatkozott európai parlamenti (EP-) szakbizottsági meghallgatásán az EU-biztosi feladatok ellátására, de több képviselő sajnálkozott amiatt, hogy túlságosan általános...
Politikai menedékjogot kért csütörtökön az amerikai elnök kenyai nagynénje egy bostoni bíróságon. Az 57 éves Zeituni Onyango asszonynak ez már a második próbálkozása a legális amerikai tartózkodás jogának megszerzésére, miután nem hagyta el az Egyesült Államokat a 2004-es kutasító döntés ellenére.
Juhász Roland gólt lőtt az Anderlecht Bruges elleni meccsén. A belga örökrangadót a magyar hátvéd csapata, az Anderlecht nyerte és így már 6 pont az előnye a bajnoki tabellán a második helyen álló Bruges-zsel szemben.
A Rák Világnap célja, hogy a rák ellen folytatott küzdelem eszméje a világ összes embere szívében és gondolataiban helyet kapjon. Február 4-én nem csak a világ országaiban, hanem hazánkban is fokozottabb figyelem övezi a daganatos betegek sorsának alakulását.
Az Európai Parlament javaslatára átalakítják az európai kulturális fővárosok kiválasztási rendszerét - közölte csütörtökön Berlinben Doris Pack, a parlament kulturális bizottságának elnöke.
Londonban óvadék ellenében, szigorú feltételek mellett szabadlábra helyezték a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport egyik volt ügynökét.
Andor László alkalmasnak mutatkozott európai parlamenti (EP-) szakbizottsági meghallgatásán az EU-biztosi feladatok ellátására, de több képviselő sajnálkozott amiatt, hogy túlságosan általános válaszokat adott - olvasható abban közzétett levélben, amelyet még január 13-án, a foglalkoztatási és szociálisügyi tárca élére szánt magyar biztosjelölt meghallgatása után fogalmaztak meg a parlamenti…
Magaslati viszonyok között könnyebb megszabadulni a súlyfelesleget jelentő kilóktól, és később könnyebb is megtartani a súlyt - számoltak be német tudósok az Obesity tudományos folyóiratban...
A Görögország fenntarthatatlan gazdaságpolitikája miatt kialakult problémák nem terjedhetnek át automatikusan Magyarországra, mivel a két állam gazdasági kapcsolatai igen szűkre szabottak - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Oszkó Péter hozzátette: szerint a görög példa nyomán nem szigorodhatnak tovább az EU követelményei az eurózónához való csatlakozásra aspiráló…
A mai pulykák ősét az aztékok háziasították kétezer évvel ezelőtt - derült ki egy amerikai DNS-vizsgálatnak köszönhetően, amelynek eredményeit a PNAS (Proceedings of the National Academy of Science) legfrissebb számában publikálták.
Az Európai Parlament javaslatára átalakítják az európai kulturális fővárosok kiválasztási rendszerét - közölte csütörtökön Berlinben Doris Pack, a parlament kulturális bizottságának elnöke. A...
A BKV-hoz hasonló módszerrel szivattyúzhatták ki a közpénzt az állami vasúttársaság egyik leányvállalatától. A MÁV Informatika Zrt. székházában szintén hűtlen kezelés gyanújával tartottak házkutatást a gazdaságvédelmi nyomozók. Ott is a tanácsadói szerződések, az ügyvédi megbízások és a végkielégítések sérthettek törvényt. A TV2 úgy tudja, hogy az eddig lefoglalt iratok alapján a BKV-nál…
Megállapodás született az európai uniós intézmények között az újonnan létrehozott közösségi mikrohitel-keret finanszírozásáról - értesült az MTI csütörtökön. Az Európai Parlament még decemberben...
A választópolgárok eligazodását kívánja segíteni internetes tesztjével az Európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO) és az Ipsos közvélemény-kutató intézet, a Választási iránytűt...
Egy, a késő római korból fennmaradt törvénygyűjteménynek köszönhetően tudható, hogy a rómaiak női ékszernek tekintettek minden olyan tárgyat és anyagot - köztük aranyat, ezüstöt, gyöngyöt, drágakövet -, amely nem szolgál más célt, mint a test ékesítését. Erre az örökösödési eljárások miatt volt szükség.
A romló befektetői hangulat hatására jelentősen megugrott a részvénypiaci volatilitást mérő VIX index értéke, ami azt jelzi, a piaci szereplők aggodalma erősödik. Az amerikai tőzsdék jelenleg is...
Védőoltás hiányában évente felnőtt amerikaiak tízezrei halnak meg tüdőgyulladásban, influenzában és más fertőző betegség következtében - derült ki egy csütörtökön közzétett jelentésből. 2008-ban...
Tűzharc robbant ki csütörtökön kalózok és a Szomáliától elszakadt, de független államként el nem ismert Szomáliföld partiőrsége között, miután a kalózok elfoglaltak egy észak-koreai zászlajú, de líbiai tulajdonú hajót. Egyes jelentések szerint egy ember, más jelentések szerint több meghalt, és sokan megsebesültek.
Tüdőgyulladásban hunyt el Brittany Murphy, de a színésznő halálában vérszegénység és receptre kapható gyógyszerek is közrejátszottak - derült ki a halottkém csütörtökön közzétett jelentéséből. A...
Megérkezett a régen várt korrekció a budapesti tőzsdére, amelynek részvényindexe, a BUX 996 pontos, 4,5 százalékos csökkenéssel, 20 815 ponton zárt, a vezető papírok gyengültek.
A Koszovóból Németországba menekült romák visszatelepítésének felfüggesztését kéri Angela Merkel német kancellártól Thomas Hammarberg, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa - közölte Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő.
Sió László oktatási szakértő a magánvéleményét közölte a csütörtöki Népszavában. Az általa elmondottak nem tekintendők a Fidesz hivatalos álláspontjának - tudatta Cser-Palkovics András, a párt...
Február 18-án lesz az idei torkos csütörtök. Immár ötödik alkalommal rendezik meg, eddig 1170 étterem jelezte, hogy részt kíván venni az akcióban, de a következő két hétben még bővülhet a lista- mondta Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.
A világ sok nagyvárosához hasonlóan Budapesten, a Gozsdu Udvarban is lesz művészpiac, kirakodóvásár március első vasárnapjától szeptemberig minden vasárnap. A nemrég teljesen felújított Gozsdu...
Néhány hete még kiemelt kormányzati terv volt a vagyonadó bevezetése. A kabinet mellett a szocialista párt is hónapokig érvelt amellett, hogy az új adónem csak a legvagyonosabbakat sújtja, és elengedhetetlen a válságkezelés szempontjából. Legutóbb viszont az MSZP szóvivője egyértelművé tette, hogy nincs vagyonadó, nem is lesz, sőt valójában a Fidesz akarja azt bevezetni.
Értesülésünk szerint a hét regionális Volán konzorcium vezetőivel tárgyalt a közlekedési miniszter egy harkányi szállodában. Úgy tudjuk, a találkozót a Volánbusz Zrt. igazgatója szervezte.
Kiskorúak elrablásának címén vádat emeltek Haitiban azok ellen az amerikai misszionáriusok ellen, akik a helyi hatóságok szerint illegálisan ki akartak vinni a földrengés sújtotta országból 33...
Pontosan 91 percig nem sugároz műsort a tv2 csütörtök este 21:00 órától; a kereskedelmi csatornát egy, még 2003. március 11-én sugárzott film miatt kötelezte elsötétítésre a médiahatóság. Az...
Megszökött egy előzetes letartóztatásban lévő férfi csütörtök este Budapesten, amikor éppen egyik helyről a másikra szállították. A megbilincselt rabnak akkor sikerült elmenekülni, amikor a szállító jármű megállt a piros lámpánál.
Tíz év működés után, szeptemberben bezár a világ egyetlen hivatalos John Lennon múzeuma a japán főváros mellett - közölte az épület tulajdonosa csütörtökön. Az indoklás szerint lejár a szerződés a legendás zenész feleségével, Yoko Onoval.
Pontosan 91 percig nem sugároz műsort a tv2 csütörtök este 21:00 órától; a kereskedelmi csatornát egy, még 2003. március 11-én sugárzott film miatt kötelezte elsötétítésre a médiahatóság.
Komoly esés mutatkozik ma az amerikai tőzsdéken, ez azonban a befektetőknek jó vételi lehetőséget jelent - nyilatkozta a CNBC-nek David Kelly, a JP Morgan vezető piaci stratégája. A szakértő szerint...
Továbbra is az energiabiztonság megerősítését tartja az egyik legfontosabb stratégiai feladatnak a miniszterelnök. Januárban több mint duplájára nőtt a bejelentett új állások száma decemberhez képest. Három embert gyanúsít emberöléssel a rendőrség a Cozma-gyilkosság ügyében.
Főtanácsadója őrizetbe vétele óta Demszky Gábor kerüli a nyilvánosságot. A Hír Televízió stábja egy ideig bújócskázott a városházán a főpolgármesterrel. Később a rendészeti vezető lett a hunyó, aki kivezettette munkatársainkat az épületből.
Barack Obama törődik a legkevésbé a közelmúlt amerikai elnökei közül az Egyesült Államok és Európa szövetségével - állapította meg csütörtökön a The Wall Street Journal annak kapcsán, hogy a...
Megszökött egy előzetes letartóztatásban lévő fogoly csütörtök este Budapesten, a fővárosi és a Pest megyei rendőrök is nagy erőkkel keresik - erősítette meg az MTI információit a Pest Megyei...
A választópolgárok eligazodását kívánja segíteni internetes tesztjével az Európai Választási Szakértők Egyesülete (ACEEEO) és az Ipsos közvélemény-kutató intézet, a Választási iránytűt csütörtökön mutatták be Budapesten. (MTI)
A MilanNews.it információi szerint az orosz bajnok Rubin Kazany hivatalos ajánlatot tett a piros-feketék grúz védőjéért, Kaha Kaladzéért. A rutinos futballistáért állítólag 6-8 millió eurót fizetne a kelet-európai együttes.
Ismét kereplőktől, tülkölőktől, tamburától és dudától volt hangos ma a Magyar Fejlesztési Bank Kupolaterme, ahova megérkeztek a mohácsi busók, hogy figyelemfelkeltő megjelenésükkel jelezzék: Mohács február 11-től 16-ig ismét várja vendégeit a Busójárás gazdag programjaira.
Bajnai Gordon miniszterelnök részt vett a Mol igazgatósági ülésén, amelyen az energiabiztonság terén elért eredmények és a további tennivalók szerepeltek fő témaként - közölte a Kormányszóvivői...
Az MDF felszólítja a kormányt, a szakhivatalokat, a Fideszt és az MSZP-t, hogy valljanak színt a gépjárművek eredetvizsgálatával kapcsolatban - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője....
Közlekedési korlátozást rendeltek el a Visegrádnál szerdán léket kapott, zátonyra futott német teherhajó stabilitásának megtartására arra az időre, amíg a mentési terv elkészül - közölte a...
A Fidesz szerint a munkahelyeket meg kell védeni a szocialistáktól, és a munkanélküliség megállításához politikai fordulatra van szükség. A Fidesz helyettes szóvivője a foglalkoztatási adatok...
Ketten haltak meg szerdán kihűlés miatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a rendőrség csütörtökön. Egyiküket a mentők rossz egészségi állapotban jászkiséri lakásáról a jászberényi kórházba...