Budapest — Az adóhatóság is vizsgálódhat az után a cég után, amelynek munkatársai a gyanú szerint illegális szadomazó-film forgatása közben nőket kínoztak.
Az Izraeli Munkapártnak fontolóra kell vennie. hogy kilépjen a Benjámin Netanjahu jobboldali miniszterelnök vezette kormánykoalícióból - jelentette ki csütörtökön Salom Szimhon, a párt által delegált mezőgazdasági miniszter.
Újra a havazás ad munkát a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozóinak. Horváth László, a társaság helyettes szóvivője csütörtökön reggel arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy szerdán éjféltől havazik Budapesten.
Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus...
Az operaház fantomja című Andrew Lloyd Webber-musical rajongói régóta várták 2010 márciusát: kedden mutatják be Londonban a sikeres musical folytatását Love Never Dies címmel. Játsszon!
Kábítószer túladagolás miatt szerdán Los Angelesben meghalt Corey Haim, aki a 80-as években az egyik legismertebb amerikai tinisztár volt – közölte a helyi rendőrség. A színész 38 éves volt.
Esztergomnak 18 milliárd forintot megközelítő adósság- és kötelezettségállománya van, mégis évi csaknem 50 millió forintos szerződést kötött egy hetilap elkészítésére - írja a Népszava
A román ingatlanpiaci buborék véglegesen kidurrant, a piaci hozamok pedig az árak csökkenésének köszönhetően rekord szintre nőhetnek a következő időszakban, állapítható meg a román fővárosra...
Varró László, a MOL stratégia-fejlesztési igazgatója szerint az intelligens, költséghatékony energiapolitika évtizede következik, a többi lehetőséget ugyanis a politika kimeríti.
A korábban jelzettnél kisebb mértékben nőtt Japán bruttó hazai terméke (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben a tokiói kormány csütörtökön közzétett felülvizsgált adatai szerint: éves szinten 3,8 százalékos volt a növekedés, szemben az előzetes adatok alapján számolt 4,6 százalékkal.
Az Európai Unió egyik alapelve a személyek, ezen belül a munkaerő szabad áramlása. Ennek jegyében német nyelvterületre szervez ingyenes információs- és állásbörzét a magyarországi Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) 2010. április 10-én, Budapesten az ELTE Gólyavár épületében.
Az Állami Nyomda felügyelőbizottsága jóváhagyta az igazgatóság előterjesztését, miszerint a társaság a 2009-es eredményt helyezze tartalékba, azaz osztalék kifizetésére ne kerüljön sor - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A hideg étkezési utalvány majd 100 százalékos megadóztatásával mind a cégek, mind a dolgozók előnyben részesítik a melegétel utalványt a többi béren kívüli juttatással szemben. A melegétel utalvány a szokásos elköltési módok mellett már számos településen elkölthető óvodai, vagy iskolai étkeztetésre is.
Az amerikai Fortune magazinnak a világ tíz legkiválóbb minőséget nyújtó vállalatáról évente összeállított listáján nyolcnak Magyarországon is van érdekeltsége - közölte a Young and Partners kommunikác...
Tizennyolc százalékos növekedést produkált tavaly a francia villamossági nagykereskedőcég hazai leányvállalata, a Sonepar Magyarország Kft - írja a Világgazdaság.
A jövőbeni ellenzék vezére akar lenni Gyurcsány Ferenc - a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt hetekben megjelent az MSZP kampányában a volt miniszterelnök. Nagy Attila Tibor az InfoRádiónak azt mondta, Gyurcsány Ferenc Magyarország egyik legjobb szónoka, és képes arra, hogy mozgósítsa a szocialista szavazókat.
Bill Gatest, a Microsoft alapítóját megelőzve Carlos Slim mexikói befektető lett a világ leggazdagabb embere - közölte szerdán a Forbes magazin, amely évről évre közzéteszi a legvagyonosabb...
Március végén, határidőre forgalomba helyezik az M6-os autópálya utolsó, Szekszárd-Pécs szakaszát - írta csütörtöki számában a Népszava. A lap úgy értesült, hogy a hónap utolsó napján, vagyis az...
Budapest - Már 2006-ban, levélben értesítette a BKV egyik belső ellenőre Demszky Gábor főpolgármestert, hogy a társaságnál „lopnak, csalnak, sikkasztanak".
Poztitív hónapot zártak a német nyílt végű ingatlanalapok. A közép-európai ingatlanpiacokon aktív német ingatlanalapok jelentős tőkebeáramlást tapasztaltak az év első hónapjában. A német...
Elsöprő többséggel elutasította az amerikai törvényhozás alsóháza azt a határozattervezetet, amely az Afganisztánba vezényelt összes amerikai katona hazavezénylésére szólította volna fel Barack...
Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatója lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témái között lesznek az MVM hosszú távú stratégiájával,...
Vezetés közben borotválta nem kívánatos szőrzetét a bikinivonalán egy 37 éves nő Floridában, ami miatt azután karambolozott. A kocsiban ketten voltak, a nő volt férje tartotta a kormányt az...
Tavaly először fordult elő 1997 óta, hogy a könyvvásárlásra fordított összeg csökkent Magyarországon - írta csütörtöki számában a Népszabadság. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének...
Budapest - Megtört a jég, Gesztesi Károly (47) rászánta magát, és végre találkozott volt felesége, Liptai Claudia (37) új párjával, Daróczi Dáviddal (37).
Az EUR/USD árfolyama 27 pipes sávban mozgott, 1,3654 és 1,3627 között. Az USD/JPY kurzusa 29 pipes sávban ingadozott, 90,50 valamint 90,21 között. Az EUR/JPY árfolyama 123,54 és 123,02 között alakult. 14.30-kor teszik közzé az amerikai első munkanélküli segélykérelmek március 6-i heti számát (előrejelzés. 460.000, előző: 469.000) valamint a januári amerikai külkereskedelmi mérleget (előrejelzés…
A Greenpeace környezetvédő szervezet mintegy tizenöt aktivistája elzárta egy uránt külföldre szállító vonatszerelvény útját csütörtökön hajnalban Párizsban, ezzel adva nyomatékot ama...
Magyarország — A tavaszi napsütés helyett újból téli fagyra és hóesésre ébredtünk, az ország egyes részeit akár 20 centi vastag hótakaró is boríthatja, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztető jelzést adott ki.
Az MSZP elnöksége és a kampánystáb komoly hibának tartja, hogy Gyurcsány Ferenc újra elővette az őszödi beszéd témáját – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a pártvezetéshez közel álló forrás.
Enyhén optimista hangulatban telt a szerdai kereskedés a tengerentúlon, a vezető részvényindexek közül az S&P 0.5, a Nasdaq 0.8%-ot emelkedett, a Dow Jones pedig lényegében a keddi zárószintjén...
A teljes 2009-es évben 2.1 milliárd forintos árbevétellel 630 millió forintos EBITDA veszteséget termelt az econet.hu, ami 30%-os negatív EBITDA margint jelent. A média üzletág még a szezonálisan...