Az MSZP szerint a Fidesz elnöke, hétfői beszéde alapján, továbbra is azt várja a magyaroktól, hogy bekötött szemmel kövessék az ismeretlenbe és minden demokrata okkal félhet Orbán Viktor...
A 34 éves futballista arról álmodott, hogy nyáron a világbajnokságon még egyszer magára ölthesse az oroszlános mezt. Ehhez képest megsérült a soros olasz bajnoki utolsó perceiben. Finnországba utazott, ahol megműtötték. Minimális esély még van. A sportvilág szorít az angol labdaművésznek.
Valamennyi rendezvény rendbontás nélkül ért véget a fővárosban; a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nap folyamán száznál több rendezvényt több mint 1.900 rendőrrel biztosított - közölte honlapján a rendőrség.
A hétfőre országosan bejelentett 658 rendezvényből délután háromnegyed hatig 502 fejeződött be; az Országos Rendőr-főkapitányság összegzése szerint négy településen kellett intézkedniük, a...
Mintegy négy millió munkahely szűnt meg tavaly az Európai Unióban a válság miatt - tette közzé hétfőn az Eurostat. Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint a 27 tagországban 1,8...
Kevesebb, mint százmilliárd euróból hozzák létre azt a pénzügyi alapot Németországban, amelynek az esetlegesen bajba kerülő bankok megmentése lesz a feladata. Az alapot a bankok által befizetendő...
Részleges látogatási tilalmat és felvételi zárlatot rendelt el az ÁNTSZ-szel egyeztetve hétfőn a Fejér Megyei Szent György Kórház egyes részlegein az intézmény főigazgató-helyettese.
Az internetező amerikaiak többsége általában kevesebb mint öt híroldalról tájékozódik - derült ki a Pew intézet kutatásából, amelynek eredményét hétfőn közölték.
Az internetező amerikaiak többsége általában kevesebb mint öt híroldalról tájékozódik - derült ki a Pew intézet kutatásából. Az már évek óta ismert, hogy a világhálón böngészők nagy része nem...
Bírálta a grúz elnök hétfőn az egyik kormánypárti tévét, amely szombaton egy kitalált orosz katonai támadásról számolt be. Mihail Szaakasvili grúz elnök szombat este még megvédte az Imedi nevű grúz csatornát az álriportja kapcsán. Azt állította, hogy a tudósítás „a valóság egy lehetséges verzióját írta le”.
A British Airways (BA) járatainak 60 százaléka az utaskísérők hétvégére tervezett háromnapos sztrájkja alatt is közlekedni fog - közölte a legnagyobb brit légitársaság. A BA - amely a Malévval...
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn. A tőzsdék hangulatát elsősorban az befolyásolta, hogy Kínában további monetáris szigorítás körvonalazódik az infláció elleni küzdelem részeként, az Egyesült Államokban pedig lassult az ipari termelés növekedése. (MTI)
Egy rákszerű állatra és egy medúzafélére bukkantak kutatók az Antarktisz közel kétszáz méteres jégtakarója alatt, ott, ahol legfeljebb pár mikroba létezését feltételezték volna.
Új veszélyt jelző tábla jelent meg a romániai közlekedésben: A Vigyázat, részeg! Feliratú tábla felállítását a rengeteg baleset miatt látták szükségesnek.
A pártok ünnepi rendezvényén a szónokok a közelgő országgyűlési választásokat helyezték március 15-ei beszédük középpontjába. Az Országos Rendőr-főkapitányság összegzése szerint négy településen kellett intézkedniük, a fővárosban minden rendezvény - így a politikai pártok fővárosi nagygyűlései is - rendkívüli esemény nélkül fejeződtek be.
Szlovákia-szerte ezrek vettek részt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörése 162. évfordulója alkalmával megtartott rendezvényeken. Szinte nem volt jelentősebb magyarok lakta település, ahol ne lett volna valamilyen ünnepség, megemlékezés.
Eltört a Szobra közlekedő személyvonat áramszedője, Verőce és Nagymaros között leszakította a vágány fölött a felső vezetéket, emiatt késnek a vonatok a Budapest-Vác-Szob vonalon - közölte Both...
A tavaly elfogadott nyelvtörvény ellenére a felvidéki magyarság anyanyelvén ünnepelte március 15-ét. Közben Robert Fico miniszterelnök bejelentette: a hazafiassági törvény hatályba lépésének csúsztatására kéri az államfőt.
Mesterházy Attila szerint Magyarországon a progresszió, a szabadság és a szolidaritás utolsó bástyája a Magyar Szocialista Párt, ezért azt kérte a nem baloldali demokratáktól, hogy támogassák az MSZP-t.
Alattomos támadásnak tartja a magyar államfő Vajdaságban elmondott beszédét a szlovák miniszterelnök. Sólyom László a hétvégén Nagybecskereken azt mondta: a magyaroknak Szerbiában, Romániában és Szlovákiában idegen nyelvként kellene tanulniuk az adott állam nyelvét.
A Jobbik győzni akar és győzni fog az áprilisi választásokon - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje a párt március 15-i budapesti nagygyűlésén.
Tovább erősödött a forint a hétfői nap folyamán a londoni bankközi devizapiacon: röviddel 19 óra előtt az eurót 264,93 forinton jegyezték a péntek késő esti 265,47 forinttal szemben (+0,20...
Még mindig számolják a múlt hét végi iraki parlamenti választásokon leadott szavazatokat. Az eddig közzétett eredmények szerint a Núri al-Máliki miniszterelnök vezette „Szövetség a Jogállamért” nevű tömörülés megelőzi Ijád Allávi „Iraki Blokkját”, amely máris választási csalásokra panaszkodik.
Kokain nyomait találták kutatók az Egyesült Államok nagyvárosaiban forgalomba lévő bankjegyek 90 százalékán. A Washingtonban forgalomban lévő bankjegyek esetében mintegy 95 százaléknál találtak kokain használatra utaló nyomokat egy átfogó kutatás során.
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, valamint Garadnai András volt igazgatósági elnököt szerdán hallgatja meg a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság - közölte a testület fideszes elnöke. Balogh Zsolt után elődje, Antal Attila vezérigazgató is megszólalt a médiában, és ő is olyan állításokat tett, amelyekkel feltehetőleg a BKV-s ügyekben…
Országos népszavazás kiírását kezdeményezi a Romániában legnagyobb ellenzéki erőt alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya-beruházás ügyében. Ezt Victor...
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, valamint Garadnai András volt igazgatósági elnököt szerdán hallgatja meg a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság.
Németországban őrizetbe vettek hétfőn egy 46 éves férfit, aki a rendőrség szerint legalább 18 nőt erőszakolt meg, és több tucatot támadott meg Németországban, Belgiumban és Hollandiában az elmúlt 19 évben. A német rendőrség bejelentése szerint a kétgyerekes férfit a belga határ közelében fogták el.
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, valamint Garadnai András volt igazgatósági elnököt szerdán hallgatja meg a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult...
A Ferrari rajongók jobb idénynyitót nem is kívánhattak maguknak, Fernando Alonso nyert, míg csapattársa, Felipe Massa másodikként ért célba. Igaz, az izgalmak hiányoztak a szahíri pályáról.