Nincsenek csontvázak, mondta büszkén a pénzügyminiszter. Hiszi a piszi, mondhatjuk válaszként, bár örvendenék, ha igaz lenne. Attól függ persze, hogy mi a csontváz. Azonban nemcsak az ellopott pénz, hanem az elszalasztott alkalom is csontváz – írja tájékoztatójában Surján László.
Az ECOFIN végül a keddi ülésén még sem vette napirendre az alternatív befektetési alapok szabályozásáról szóló direktívát, pedig korábban úgy tűnt, hogy hamarosan megállapodás is születhet a francia...
Zuschlag János szerint, ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor soha nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád; a volt szocialista politikus a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalásán, az utolsó szó jogán azt mondta, az ügyészség lehet, hogy jogilag nem, de érzelmileg elfogult vele szemben.
Lady Gaga (23) kis híján összeesett a színpadon turnéjának új-zélandi állomásán. Az énekesnő ennek ellenére folytatta szombati fellépését, és végigénekelte az utolsó számot Aucklandben.
A magyar honvédség egyik legfontosabb vállalásának nevezte az afganisztáni missziót a szakminiszter. Szekeres Imre Hódmezővásárhelyen beszélt erről, ahová több hónapos szolgálat után, a napokban tért vissza a tartományi és újjáépítési csoportban szolgáló mintegy 300 katona.
Svájc hajlandó kártérítést fizetni Moammer el-Kadhafi líbiai vezető fiának a 2008 nyarán történt őrizetbe vételekor készült fényképek közzététele miatt.
A dél-afrikai kiskereskedelmi forgalmak éves szinten a várt 2,4% helyett 1,7%-kal csökkentek (előző. -3,8%). Az USD/ZAR 7,2460-ra esett, és elindulhat 7,3000 felé. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az EBESZ kisebbségi főbiztosa a következő hónapokban is figyelemmel kíséri a szlovák államnyelvről szóló módosított törvény alkalmazását, és várhatóan nyáron a nyilvánosság elé lép az első félév...
Keddtől lehet nevezni az Arany Pengére. A nevezés online folyik, a díjátadó május végén lesz. A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt azonban elmarad a Reklámbál.
Az igazságos Mátyás királyról mindenki tudja, hogy legjobb barátjával, a Dózsa György néven elhíresült kalapos királlyal együtt szeretett elvegyülni a nép között.
Az afganisztáni misszió a magyar honvédség egyik legfontosabb vállalása, és így nemzeti érdekérvényesítésünk fontos eszköze — jelentette ki Szekeres Imre (MSZP) honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.
Ismét gyakornoki programot hirdet a Magyar Telekom a főiskolások és egyetemisták számára, így járulva hozzá a hallgatók gyakorlati tudásának elmélyítéséhez. A szeptemberben induló programra május 1-ig lehet jelentkezni, áll a cég hírlevelében.
Habár tegnap sikeresen emelkedni tudott, nem is keveset, maradt továbbra is a beszűkülésben, amit a korábbi kereskedési napok során alakított ki magának.
Változatlanul hagyta kitermelési kvótáját az OPEC - ahogy azt a piac széles köre korábban várta - a jelenleg is tartó bécsi ülésén - nyilatkozta az egyik delegált a Wall Street Journalnak. Egyéb...
Az ilyen és ehhez hasonló titkok és érdekességek mellett a hazai autókereskedelem elmúlt 20 évét mutatja be a GÉMOSZ "Guruló történelem" című kiadványa. A Konkoly Eszter szerkesztésében és a Maróti Kiadó gondozásában megjelenő könyvet ünnepélyes keretek között ma mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-termében....
Jelentősen csökkent a munkanélküliség Nagy-Britanniában, erősítve azokat a reményeket, hogy a brit gazdaság a rekord hosszúságú recesszió után most már kezd talpra állni.
Januárban -12,5%-os értéket hoztak az EU-s építési teljesítmények (előző: -3,5%). Az EUR/USD 1,3785-re kúszott fel az adatok ellenére is. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szerdától kapható a 2010-es Európai Michelin Kalauz, amelyben a Costes étterem csillaga és további négy budapesti vendéglátóhely Bib Gourmand elismerése révén Budapest külön említést érdemelt. Az...
Zuschlag János szerint, ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor soha nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád. A tizenhat vádlott közül többen felmentésüket kérték.
Egy Lehmann-alkalmazott már 2008 májusában észrevette, hogy eltűnt ötvenmilliárd dollár, közölte is a céggel és a könyvvizsgáló Ernst&Younggal, de ahelyett, hogy hallgattak volna rá, a hónap végén elbocsátották, írja a The Wall Street Journal alapján a Népszabadság.
Svájc hajlandó kártérítést fizetni Moammer Kadhafi líbiai vezető fiának a 2008 nyarán történt őrizetbe vételekor készült fényképek közzététele miatt. A svájci televízió kedd esti jelentése...
Sikeresen ki tudott törni a széles sávból, melyben már egy jó ideje tartózkodik a jegyzése. Persze a kitörés nem a tegnapi kereskedés során történt meg, azonban a megerősítésben nagyon sokat segített a részvényeknek.
A 4. negyedévben 2,2%-kal emelkedtek az EU-s bérköltségek. Az elemzők 2,7%-os pluszt vártak a legutóbbi +3,0% után (előzetes: +3,2%). Az EUR/CAD 1,3900 közelében mozog. Ha tartja magát az érték, 1,4140-ig emelkedhet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád; az ügyészség lehet, hogy jogilag nem, de érzelmileg elfogult vele szemben - mondta az utolsó szó jogán Zuschlag János elsőrendű vádlott szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per tárgyalásán.
A világon 2050-re a mostaninál 100 százalékkal több energiára lesz szükség, miközben a széndioxid-kibocsátást a felére kell csökkenteni - hívta fel a figyelmet Stefan Nordenfors, a Schneider Electric ...
A Fidesz a választások után megtalálja a módját annak, hogy elmozdítsa a mostani kormány által „bebetonozott pártkádereket” - jelentette ki Répássy Róbert szerdán Fazakas Szabolcs szocialista politikus Európai Számvevőszékbe történő kinevezésére reagálva.
A dél-koreai nemzetvédelmi miniszter szerint Phenjan az elmúlt két évben negyedével növelte rakétái számát, amely így hozzávetőleg ezer lehet. Kim Te Jung szerdán egy vezető üzletemberek...
Izrael feloldotta szerdára virradóan Ciszjordánia zárlatát, de Jeruzsálemben továbbra is fenntartják a rendőrség magas fokú készültségét, mert tartanak attól, hogy a palesztinok újabb erőszakcselekményeket követnek el - közölte a hadsereg egyik szóvivője.
Az EBESZ kisebbségi főbiztosa a jövőben is figyelemmel kíséri a szlovák nyelvtörvény alkalmazását, és várhatóan a nyáron értékeli az első fél év gyakorlatát. Erről Szabó Vilmos külügyi államtitkár adott tájékoztatást, miután találkozott Vollebaekkel.
A főszereplők elismerésre méltó teljesítménye ellenére 113 év után dicstelenül tért vissza a New York-i Metropolitan Operába Ambroise Thomas Hamlet című műve - hangzottak az első kritikák az előadást követően.
Az exportteljesítmény volt a legjelentősebb magyarázó tényezője a kis- és középvállalkozások (kkv) sikerességének 2003 és 2007 között - derül ki a Kopint Konjunktúrakutatási Alapítvány egy ma...
Mind a 176 országgyűlési egyéni választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP jelöltjét az áprilisi parlamenti választásra az illetékes választási bizottságok - derül ki az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerda reggeli adataiból.
A Szahara államai megállapodtak abban, hogy félreteszik ellentéteiket, és összefognak az al-Kaida terrorhálózat növekvő fenyegetése ellen - közölte kedd este az államközi találkozót megszervező Algéria egyik tisztségviselője.
A költségvetési egyensúly javulása valószínűleg megtorpan 2010-2011-ben, ami hátráltatni fogja az euró bevezetését, az euró "előszobájának" is nevezett ERM-2 árfolyamrendszerbe Magyarország 2013-ban...