2010. március 17. szerda

márc. 17
5:06
Beválasztották Fazakast az ellenőrző bizottságba (Alternatív Energia)
Az Európai Parlament (EP) néppárti képviselői is támogatták szavazataikkal a szocialista Fazakas Szabolcsot, akit hétfői bizottsági meghallgatása után tegnap az Európai Számvevőszék tagjává választottak. Történt mindez annak ellenére, hogy a bizottságban a fideszes Deutsch Tamás - a testület néppárti alrelnöke - vitatta Fazakas feddhetetlenségét.
márc. 17
5:24
Fidesz-KDNP: két dudás, egy csárda? (Alternatív Energia)
Csak a Fidesz - jelentette ki Orbán Viktor március 15-én; a pártelnök szerint ők az egyetlen politikai erő, amely reményt jelenthet az ország számára. Orbán nem említette a KDNP-t, pedig közös listán indulnak a választáson és a kereszténydemokratákat legfontosabb szövetségesüknek tartják.
márc. 17
5:24
Futva menekült a rajongói elől a magyar tinisztár! A kirakatot is betörték (ATV)
Egy kispesti bevásárlóközpont rendezvényén lépett fel, amikor a koncertre érkező több ezer rajongó egyszerre szerette volna megkaparintani az aláírását.
márc. 17
5:26
"Kiterjesztett öngyilkosság" volt a tényői vérfürdő (Alternatív Energia)
Pszichiátriai kezelés alatt állt korábban az a férfi, aki megölte feleségét és két gyermeküket, majd saját magával is végzett hétfőn a Győr közelében fekvő Tényőn. Ezt közölte a rendőrség kevesebb mint egy nappal a többszörös gyilkosság után. A férfi baltával követhette el tettét, majd késsel, illetve motoros láncfűrésszel végzett magával, a helyszínen a családfő kivégzésszerű támadást és…
márc. 17
5:26
Megpattant benne valami: döbbenetes részletek a tényői családirtásról + videó (ATV)
Egykori éltanuló, figyelmes férj és családapa, kiváló kolléga - jellemzik ismerősei azt a harminchat évet élt férfit, akiről azóta kiderült: nem áldozata, hanem okozója volt a tényői tragédiának.
márc. 17
5:42
Eltűnt a bécsi nagykövet kitüntetése (Alternatív Energia)
Hivatalos levelet kapott másfél hónapja Horváth István a Miniszterelnöki Hivataltól arról, hogy a kormányfő állami kitüntetésre javasolja - tudta meg lapunk.
márc. 17
6:54
Thaiföld: vérrel locsolták a kormányépület kapuit + videó (ATV)
A tüntetők vasárnap óta követelik a thaiföldi parlament feloszlatását és új választások kiírását.
márc. 17
7:12
Ma megszólal Hagyó (Infostart)
Ma hallgatja meg a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, valamint Garadnai András egykori igazgatósági elnököt.
márc. 17
7:12
Csapody heteken keresztül az utcákat járta + videó (ATV)
Az MDF továbbra is abban bízik, hogy tud határidőre budapesti listát állítani.
márc. 17
7:14
Félmilliárd forinttal tűnt el az MTK egykori focistája + videó (ATV)
Katzenbach Imrét körözi a hatóság az Eclipse-ügyben.
márc. 17
7:16
„Nem igazán ismerem a fiamat” Bűntudatot érez a Heti Hetes sztárja (ATV)
Nagyon ritkán beszélnek gimnazista fiával.
márc. 17
7:30
Pokorni új módon finanszírozná a közoktatást (Alternatív Energia)
Átalakítaná a közoktatás finanszírozási rendszerét a Fidesz: kormányra kerülve megfontolná a feladatfinanszírozás bevezetését, azt szabályozná, hány gyerek tanítása után lehet egy pedagógusstátuszt létesíteni.
márc. 17
7:48
„Lebénít a Kossuth-díj” (ATV)
Almási Tamás dokumentumfilmes azt mondja, marad, aki volt.
márc. 17
7:50
Eto'o kiejtette a Chelsea-t! (ATV)
Az Internazionale együttese Samuel Eto’o góljával 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében és bejutott a legjobb nyolc közé.
márc. 17
7:52
A Hamász tüzeli a jeruzsálemi palesztinokat + videó (ATV)
Második napja tartanak az összecsapások az izraeli fővárosban.
márc. 17
8:06
Pestszentlőrinc és Pestszentimre az egyik legbiztonságosabb kerület (Metropol)
Az elmúlt évek adatai alapján jelentősen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a főváros XVIII. kerületében, a nyomozáseredményességi mutató javult, így Pestszentlőrinc és Pestszentimre az egyik legbiztonságosabb kerületnek számít.
márc. 17
8:06
Lelőttek a piros lámpánál egy autóst Budapesten (ATV)
Mentőt hívtak, de már nem tudták megmenteni az életét.
márc. 17
8:24
Lövöldözés egy piros lámpánál Budapesten (Metropol)
Rálőttek egy piros lámpánál várakozó autósra szerda reggel a fővárosban. Az MTI úgy tudja, hogy a férfi megsebesült, de ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.
márc. 17
8:24
Illegális jobboldali lap a pécsi egyetemen (Alternatív Energia)
Kiadóját keresi, példányait pedig begyűjteti a Pécsi Tudományegyetem annak a Reakció Pécs nevű politikai lapnak, amelyet illegálisan terjesztenek az intézmény falai között.
márc. 17
8:24
Jól sikerült a világsztár műtétje, a gyógyulás lesz hosszú folyamat (ATV)
Nyilatkozta a sztárfocista sebészorvosa Finnországban.
márc. 17
8:42
Pokorni: Az iskolai szegregációt nem lehet csak jogszabályokkal leküzdeni (Infostart)
Az iskolai szegregációt nem lehet csak jogszabályokkal leküzdeni, ahhoz jó iskolák kellenek, azok megteremtéséhez pedig pénzre van szükség - mondta Pokorni Zoltán, az Orbán-kormány oktatási minisztere az index.hu-nak. A párt kormányra kerülése esetén visszaállítaná a buktatást, és kiemelt ösztöndíjakkal csábítaná a tanári pályára a legjobban teljesítő fiatalokat.
márc. 17
9:00
Őszödi beszédet kap a SYMA-csarnok hallgatósága (ATV)
Egy évvel ezelőtt itt mondott le a miniszterelnök.
márc. 17
9:18
Szavazás külföldön - London a nyerő (Alternatív Energia)
A külképviseletek közül London a legnépszerűbb: három nappal a jelentkezési határidő előtt már több mint 1.300-an jelezték, hogy ebben a városban kívánnak szavazni az áprilisi országgyűlési választáson - derül ki az Országos Választási Iroda szerda reggeli adataiból.
márc. 17
9:18
„Apukám hatalmas zsugás volt” Már gyerekként elnyerte a fiúk pénzét a modell (ATV)
Legutóbb azonban kiesett a pókerversenyen.
márc. 17
9:20
Betiltottak Angliában két állami reklámot is (ATV)
A reklámfelügyelet szerint eltúlozzák a klímaváltozást.
márc. 17
9:36
Minden választókerületben állított jelöltet a Fidesz-KDNP (Infostart)
Mind a 176 országgyűlési egyéni választókerületben nyilvántartásba vették a Fidesz-KDNP jelöltjét az áprilisi parlamenti választásra az illetékes választási bizottságok - derül ki az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu
márc. 17
9:36
Szír állampolgár a lövöldözés áldozata - fotó! (Alternatív Energia)
Egy 52 éves szír állampolgárt lőttek agyon saját autójában szerda reggel a XVI. kerületi Rózsa utcában egy piros lámpánál. A támadó elmenekült - közölte a rendőrség.
márc. 17
9:38
Amerikai modell az árvíz ellen (Alternatív Energia)
Amerikai vízügyi modell segíti az árvíz elleni védekezést a hazai folyókon.
márc. 17
9:54
Több mint ezerháromszázan szavaznak majd Londonban a magyar pártokra (Infostart)
Több mint hatezren jelentkeztek eddig külképviseleti szavazásra az áprilisi országgyűlési választáson.
márc. 17
9:54
Brit trónörökös - forgalomkorlátozások Budapesten (Alternatív Energia)
Több forgalomkorlátozás is életbe lép Károly brit trónörökös és Camilla hercegnő ma kezdődő budapesti látogatásának ideje alatt - közölte a rendőrség.
márc. 17
9:54
Teljes látogatási tilalom az egri kórházban (ATV)
A korlátozást Calici vírusfertőzések miatt rendelték el.
márc. 17
9:56
A Nagy Testvér figyel téged? (ATV)
Az arcfelismerő technológia alkalmazása a reklámiparban.
márc. 17
10:12
Rablót fogott egy tűzoltó a fővárosban (Infostart)
Szolgálatból hazafelé tartó tűzoltó fogott el egy rablót a főváros VIII. kerületében, majd az elkövetőt átadta a rendőröknek; a tűzoltó őrmester helytállásáért parancsnoki jutalmat kapott - mondta a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) főosztályvezetője.
márc. 17
10:12
Szír férfit lőttek agyon a pirosnál (Metropol)
Egy 52 éves szír állampolgárt lőttek agyon saját autójában szerda reggel a XVI. kerületi Rózsa utcában egy piros lámpánál, a támadó elmenekült. A rendőrség szerint üzleti vita állhatott az ügy hátterében. Nem ez volt az első eset, hogy megtámadták a férfit.
márc. 17
10:12
A Vatikán szerint nem a cölibátus vezetett a szexbotrányokhoz (ATV)
A Vatikán vasárnap tagadta, hogy a papi cölibátusi fogadalomban gyökerezik a papjait érintő, az egész európai egyházat felkavaró szex botránysorozat, és ismét megvédte a pápa válságkezelő módszerét.
márc. 17
10:14
Az Oscar-gála után Haitire utazott segíteni Sean Penn (ATV)
Találkozott az ENSZ főtitkárával is.
márc. 17
10:30
Forgalomkorlátozások a brit trónörökös látogatásának idején (Metropol)
Több forgalomkorlátozást is életbe lép Károly brit trónörökös és Camilla hercegnő csütörtökön kezdődő budapesti látogatásának ideje alatt - közölte a rendőrség.
márc. 17
10:30
Hazafelé tartó tűzoltó kapott el egy rablót (ATV)
Egy néni táskáját próbálta ellopni, de utána futott.
márc. 17
10:32
Illegális politikai lapot terjesztenek a Pécsi Tudományegyetemen (ATV)
Az egyetem felszólítja a lap kiadóját, hagyjon fel tevékenységével.
márc. 17
10:48
400 ezer autót visszahív a Honda (ATV)
A féket erősen és sokáig kell nyomni, mire megáll a kocsi.
márc. 17
10:50
India: 42 terrorista-kiképző tábor van Pakisztánban (ATV)
A védelmi miniszter szerint alig tesznek lépéseket felszámolásukra.
márc. 17
11:06
Elrabolták, megerőszakolták az RTL sztárját: teherbe esett (ATV)
Két héten keresztül prostitúcióra kényszerítették a valóságshow szereplőjét.
márc. 17
11:24
Zuschlag az utolsó szó jogán (Alternatív Energia)
Zuschlag János úgy gondolja, az ügyészség érzelmileg elfogult vele szemben. Az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán szólalt fel a mai tárgyaláson.
márc. 17
11:24
700 halott és 30 milliárd dolláros kár a chilei földrengés nyomán (ATV)
A megsemmisült középületek és infrastruktúra újjáépítéséhez 1,46 milliárd dollár kellhet.
márc. 17
11:26
Ungvári Tamás: jól esik, ha észreveszik, amit tettem (ATV)
Az irodalomtörténész örömmel tekint vissza életművére.
márc. 17
11:28
Zuschlag: két év, három rab, hat négyzetméter. "De ez még jobb..." (ATV)
Zuschlag János szerint, ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor soha nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád; a volt szocialista politikus a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalásán, az utolsó szó jogán azt mondta, az ügyészség lehet, hogy jogilag nem, de érzelmileg elfogult vele szemben.
márc. 17
11:42
Az afganisztáni a magyar honvédség egyik legfontosabb missziója (Infostart)
A magyar honvédség egyik legfontosabb vállalásának nevezte az afganisztáni missziót a szakminiszter. Szekeres Imre Hódmezővásárhelyen beszélt erről, ahová több hónapos szolgálat után, a napokban tért vissza a tartományi és újjáépítési csoportban szolgáló mintegy 300 katona.
márc. 17
11:42
Háromszáz katona tért haza Afganisztánból (Metropol)
Az afganisztáni misszió a magyar honvédség egyik legfontosabb vállalása, és így nemzeti érdekérvényesítésünk fontos eszköze — jelentette ki Szekeres Imre (MSZP) honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.
márc. 17
11:42
Hazatértek a magyarok Afganisztánból (Alternatív Energia)
Háromszáz katona tért haza Afganisztánból Hódmezővásárhelyre. A város főterén a honvédelmi miniszter is köszöntötte őket.
márc. 17
11:44
Zuschlag: az ügyészség elfogult velem szemben (Metropol)
Zuschlag János szerint, ha nem ő volna a főszereplő, ha nem az MSZP lenne az érintett, akkor soha nem lett volna bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény a vád. A tizenhat vádlott közül többen felmentésüket kérték.

Keresés