Még három nap áll a pártok rendelkezésére, hogy bejelentsék területi listájukat a területi választási bizottságoknál; ezt március 22-én délután négy óráig tehetik meg. Az országban húsz területi...
A területi listákon háromszor annyi jelölt állítható, mint az adott listán megszerezhető mandátumok száma. A pártok a listán szereplő jelöltek sorrendjét maguk állapítják meg, általában úgy, hogy az élen "húzóemberek, olyan ismert személyek legyenek, akik minél több szavazatot "hozhatnak" a listára
Telt ház fogadta Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnököt a Körcsarnokban. Az MNO tudósítója végighallgatta Bauer Tamás, Vitányi Iván és persze Gyurcsány Ferenc beszédét a fülledt teremben, és időnként Balatonőszödön, néha az MSZP-s kampánynyitón, máskor pedig egy nagyra hizlalt lakossági fórumon érezte magát. Gyurcsány értékelőbeszéde, ahogy az MNO riportere látta.
A BUX index két új részvénnyel bővül, egy pedig kikerül az indexből április 1-jén, a BUMIX kosarába egy új papír kerül a félévente esedékes kosár felülvizsgálat alapján
Egyre többen bírálják az izraeli titkosszolgálatot, pláne a kínosra sikeredett dubaji gyilkosság után. A Moszadon belüli hatalmi harc csak Irán számára lenne kedvező - Jeruzsálemben ezt is tudják
Korrupció gyanúja miatt új vizsgálatot rendelt el pénteken a cseh főügyész a svéd Jas-39 Gripen vadászgépek beszerzése ügyében. Az üghyet kétszer már lezárták bizonyíték hiányában
Tokió ‒ Tokióba is begyűrűzött a duci modellek divatja, a sovány lányok között fel-felbukkannak teltebb modellek; egy közülük azonban alaposan kiverte a a biztosítékot.
Új helyzet állt elő az MDF országos választmányának ülésén. Mint arról korábban az MNO beszámolt: nagyon feszült a helyzet a pártban. Úgy tűnik, a többség szabadulna az SZDSZ-től.
Még három nap áll a pártok rendelkezésére, hogy bejelentsék területi listájukat a területi választási bizottságoknál; ezt március 22-én délután négy óráig tehetik meg.
Pár hónapon belül immár másodszor kerül ellentmondásba az agrártárca a kormánnyal. A kabinet tegnap ismételten felkérte a szakminisztériumot, nyújtsa be Brüsszelbe a külföldiek hazai földvásárlási tilalmának meghosszabbításával kapcsolatos hazai kezdeményezést.
Leégett egy családi ház tetőszerkezete Buzsákon, a tűzben felrobbant egy gázpalack; személyi sérülés nem történt, az anyagi kár az első becslések szerint eléri a 10 millió forintot.
Feloszlatta magát a Szabad Demokraták Szövetségének kecskeméti szervezete - közölte a volt városi elnök szombaton az MTI-vel. Zombori Mátyás a döntés indokairól elmondta: „a kilépő tagok megg...
Napokon belül az FHB Jelzálogbank birtokába kerülhetnek azok a különleges részvények, amelyeket tavaly az állami tőkeemelés kapcsán bocsátott ki a bank - tudta meg az MTI.
Három acélrúd szúrt át egy munkást a kelet-kínai Csiangszu tartományban fekvő Nancsingben. A férfi egy rossz lépés következtében leesett az állványzatról, és valósággal karóba húzta magát.
Van, aki a tojást is megeszi, akadnak, akik a tejtermékeket sem száműzik az étrendjükből, de a szigorú vegetáriánus semmilyen állati eredetű élelmet nem tűr meg a kamrájában.
A honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, hogy kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt. Itt lehetőséget adnának a kormány illetékeseinek, köztük a honvédelmi miniszternek, hogy magyarázatot adjanak a történtekre - közölte Simicskó István szombaton Budapesten.
Úsznak az adósságban a minisztériumok: tartozásuk háromszor akkora, mint 2002-ben. A következő kormányzati ciklusra 829 milliárd forintnyi kötelezettséget hagynak a minisztériumok. A tárcák közül többen hosszú évekre előre leszerződtek, a felújításoktól az őrzés-védelmen keresztül a levelek postázásáig.
A honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, hogy kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt. Itt lehetőséget adnának a kormány...
A soron következő választás sorsdöntő változást hozhat a fiatalok számára, mert az elmúlt nyolc évben felnőtt egy elfelejtett nemzedék, amelynek boldogulásáért a szocialista kormányok semmit sem tettek - jelentette ki Ágh Péter, a Fidelitas országos elnöke.
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelölteknek még két hetük van arra, hogy tagokat delegáljanak az ország mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottságába.
A negyven év körüli férfi a nála lévő, fegyvernek látszó tárggyal a bolt napi bevételét követelte a pultostól, aki nem tett eleget a fenyegető felszólításnak
Megkezdődött ma hajnalban a British Airways (BA) légitársaság légi utaskísérőinek háromnaposra tervezett sztrájkja. A British Airways - mely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja...
Politikai elemzők szerint Gyurcsány Ferenc erőt demonstrált és az inaktív baloldali szavazókat akarta felrázni értékelő beszédében, melyben voltak nem várt elemek is
Budapest — Szabó Margaréta sokak kedvence lett, amikor feltűnt a Mátyás király téren, annak ellenére, hogy nem éppen pozitív karaktert játszott a sorozatban.
A Fidesz lassan már arra készíti fel választóit, hogy nem fogja tudni betartani kampánybeli ígéreteit - vélekedik a Sme című szlovák liberális lap szombati jegyzetében. Az újság rámutat: érdekes...
Kigyulladt és leégett egy családi ház tetőszerkezete a Somogy megyei Buzsákon. A tűzben egy gázpalack felrobbant. A lángok keletkezésének okát még vizsgálják.
A hétvégén kellemesen meleg idő lesz, sok napsütéssel, a jövő hét elején azonban átmenetileg borongósabbra fordul az időjárás, és kisebb esők is várhatók - mondta el Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.
A pártok, független jelöltek saját érdeke, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak egy-egy tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt és aktív részesei lehetnek az esetleges jogviták eldöntésének
A honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, hogy kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt. Itt lehetőséget adnának a kormány illetékeseinek, köztük a honvédelmi miniszternek, hogy magyarázatot adjanak a történtekre - közölte Simicskó István szombaton Budapesten.
Az erőfeszítések ellenére az elmúlt 15-20 évben az elektromos távvezeték-hálózat mindössze tizedét sikerült leszigetelni madárbarát módon. Aggasztóak a friss fecskeállomány-elemzések: ha a tendencia folytatódik, 2020-ra a többségük kipusztulhat Magyarországról.
El lehetett volna képzelni jobb péntek délutáni programot is, mint politikai halottak eszmefuttatását hallgatni, de győzött a kíváncsiság, hisz ha valakiről, hát Gyurcsány Ferencről azt gondolná az ember, hogy biztos elő tud állni valami újjal.
Budapest — Sztárok és sztársarjak – ez nem ritkaság, gondoljunk csak például Donald és Kiefer Sutherlandre. Ám vannak sokkal kevésbé köztudott rokoni sztárszálak, és még csak Hollywoodba se kell rohanni értük.
A jelenlegi adatok szerint öt párt tud országos listát állítani az áprilisi országgyűlési választásra: a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik, valamint az MDF és az LMP.
A kínai főváros lakói szombaton arra ébredtek, hogy sárga porréteg fedte be Pekinget, ahogy elérte a várost a Kína északi részéről indult homokvihar. A helyi hatóságok felszólították az embereket, hogy ne menjenek ki az utcára, ha tehetik.
Tüntetők tízezrei követelték a thaiföldi fővárosban a kormány távozását a múlt hét végi hasonló, akkor 150 ezer embert mozgósító demonstráció folytatásaként. A szombati megmozdulás fő célja az...
BUDAPEST — Színültig telt tegnap délután a SYMA csarnok egyik épülete Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédére, sokan be sem fértek az egyébként kosárlabdapályaként szolgáló terembe, és a közeli parkban kivetítőn nézték végig, amit a volt miniszterelnök az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásáról mondani akart.
A honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, hogy kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt. Itt lehetőséget adnának a kormány illetékeseinek, köztük a honvédelmi miniszternek, hogy magyarázatot adjanak a történtekre - közölte Simicskó István szombaton Budapesten.