Szerbia távolmaradása miatt csonkára sikeredett a nyugat-balkáni országok szombati szlovéniai csúcsértekezlete, amelynek meghirdetett célja a regionális együttműködés erősítése volt annak érdekében, hogy felgyorsítsák a térségbeli országok európai uniós integrációját.
A vendéglátó Szlovénia és Horvátország kormányfője akarta megrendezni valamennyi nyugat-balkáni ország politikai vezetőinek az első csúcstalálkozóját Jugoszlávia felbomlása óta
Nem konkrét listás helyekről, hanem egyfajta úgynevezett erősorrendről döntött szombati ülésén az SZDSZ országos tanácsa (ot) - értesült szabad demokrata forrásokból az MTI.
Feloszlatta magát az SZDSZ kecskeméti szervezete. A volt városi elnök, Zombori Mátyás szerint a tagok azzal indokolták döntésüket, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége mint politikai párt alkalmatlanná vált a liberális értékek képviseletére.
Az egész egyház által érzett szégyenről és lelkiismeret-furdalásról ír XVI. Benedek pápa a kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélések miatt az ír katolikus egyházhoz intézett, szombaton Rómában nyilvánosságra hozott pásztorlevelében.
A papneveldékbe jelentkező fiatal férfiak szigorúbb megszűrését helyezte kilátásba vasárnap a Szentszék etikai megbízottja, miután a közelmúltban számos szexuális zaklatásra derült fény a katolikus egyházon belül.
A Vatikán esetleges felelősségére nem utalt a pápa,csak az írországi üggyel foglalkozik, és nem tér ki más országokban - így Németországban - kitört botrányokra
Istenfélő hinduk zarándokolnak el India egyik legszegényebb államába, hogy leróják tiszteletüket egy hétéves kisfiú előtt, akinek négy lába és - Visnu istenhez hasonlóan - négy keze van.
Az egész egyház által érzett szégyenről és lelkiismeret-furdalásról ír XVI. Benedek pápa a kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélések miatt az ír katolikus egyházhoz intézett pásztorlevelében. A...
A kilépő tagok meggyőződése, hogy az SZDSZ alkalmatlanná és méltatlanná vált a liberális értékek képviseletére, ezért feloszlatta magát a Szabad Demokraták Szövetségének kecskeméti szervezete.
Saját férje ölt meg egy idős asszonyt szombat reggel a Pest megyei Őrbottyánban - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Istenfélő hinduk zarándokolnak el India egyik legszegényebb államába, hogy leróják tiszteletüket egy hétéves kisfiú előtt, akinek négy lába és - Visnu istenhez hasonlóan - négy keze van. Ez a...
Ma Magyarországon nincs még egy olyan társadalmi csoport, melynek nagyobb érdeke lenne a jelenlegi kormány leváltása, mint a cigányok; olyan mély megélhetési válságban van a cigányság, hogy már nemcsak egy ciklust, de még egy évet sem bír ki segítség nélkül - mondta Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke szombaton Szegeden a Cigányság Világnapja alkalmából szervezett fórumon.
Vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott listákon, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra
Nem akármilyen párossal teszteltette a McLaren az új utcai sportkocsiját, az MP4-12C-t. A volán mögé a Forma-1-es csapat két világbajnokát, a regnáló Jenson Buttont és az egy évvel korábbi bajnok Lewis Hamiltont ültették....
A múlt hónapban 3.98 milliárd dollárnyi friss tőke érkezett a nyersanyagpiacokra köszönhetően elsősorban az index alapú ETF-eknek. A Barclays adatai szerint a nyersanyagpiaci kezelt vagyon 255...
A Fidesz nem kíván beleszólni a két szélsőséges párt, az MSZP és a Jobbik második helyért való küzdelmébe – jelentette ki Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombati közleményében. Mindezt arra reagálva közölte, hogy Lendvai Ildikó kijelentette: a választásokon két erő küzd egymással.
Az Egyesült Királyság internet használói körében a személyes adataik hozzáférhetőségével kapcsolatos félelem a jellemző. A kutatás eredménye szerint a felhasználók legnagyobb félelme az, hogy a virtuális identitás tolvajok áldozatául eshetnek.
Lelkes nyugdíjasok, köztük édesanyja, Kató néni, éljenezték a nyolc évet értékelő Gyurcsány Ferencet a Körcsarnokban. Felesége, Dobrev Klára ezúttal távolmaradt.
A mostani választásoknak az a tétjük, hogy milyen Magyarországon szeretnénk élni, mert nem csupán jelöltek, hanem egyszerre világképek, értékrendek közül is kell választanunk - jelentette ki a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje szombaton nagykanizsai sajtótájékoztatóján.
Egyebek mellett az internet jelentőségének ugrásszerű növekedéséről és a politika bulvárosodásáról számoltak be az előadók a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének a választási kampány médiamegjelenésének műfajairól és stílusáról szóló tavaszi tanulmányi napján.
Az Alvás Világnapján ismertetett két magyarországi felmérés is megerősíti, hogy a hazai alvásállapotunk kedvezőtlenebb a nemzetközi felmérésekben ismert adatokénál.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a külügyi bizottsággal közösen ülésezzen a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügyében - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője szombaton.
Vasárnap változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre számíthatunk, legfeljebb északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor. A délnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként...
Euróövezeti tagállamok és Görögország közti kétoldalú hitelmegállapodásokat javasolt a görög adósságválság kezelésére pénteken este az Európai Bizottság elnöke.
A Portfolio.hu szerint a MOL az előttünk álló héten sem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárain. A benzin és gázolaj jegyzésárak ugyan kismértékben lefele mozdultak az elmúlt napokban,...
Tarlós István a XII. kerületben tartott lakossági fórumán egy bukott ember szánalmas visszatérési kísérletének nevezte Gyurcsány évértékelőjét. "Ugyanazokkal a gesztusokkal és mimikával" - fogalmazott Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Ma Magyarországon nincs még egy olyan társadalmi csoport, melynek nagyobb érdeke lenne a jelenlegi kormány leváltása, mint a cigányok; olyan mély megélhetési válságban van a cigányság, hogy már nemcsak egy ciklust, de még egy évet sem bír ki segítség nélkül - mondta Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke szombaton Szegeden a Cigányság Világnapja alkalmából szervezett fórumon.
Ismeretlenek próbáltak meg betörni a budapesti, V. kerületi Fidesz-irodába éjszaka. Az irodavezető elmondása szerint feszítővasakat és pajszert talált az ingatlan előtt, amelynek rácsa félig szét volt nyílva.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a külügyi bizottsággal közösen ülésezzen a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők...
Nem konkrét listás helyekről, hanem egyfajta úgynevezett erősorrendről döntött szombati ülésén az SZDSZ országos tanácsa (ot) - értesült szabad demokrata forrásokból az MTI.