Esztergom fideszes polgármestere szerint ki kellene terjeszteni a mentelmi jog intézményét. Meggyes Tamás úgy véli, mindez védelmet jelentene az ellen, hogy gazemberek lefizetett tanúkkal, lefizetett hatóságokkal ártani tudjanak
A Honvédelmi Minisztérium vesztegetési botrányának egyik gyanúsított ezredesével osztja meg zárkáját Farkas Péter. Az olimpiai bajnok pár hónap múltán villanyszerelőként fog dolgozni.
A Világgazdaság szerint április elején jelennek meg az első háromdimenziós (3D) tévékészülékek a magyarországi üzletekben, az áruk félmillió forintnál kezdődik majd, de egyes képernyőméretekért egy-ké...
Dominique De Villepin bosszút forral Nicolas Sarkozy ellen. Le akarja taszítani a trónról. Esélyei nem is rosszak, jelenleg a megkérdezettek nagyobbik része szerint neki kellene képviselni a konzervatívokat a 2012-ben megrendezendő elnökválasztáson, s nem Sarkozynek.
A dunai piacon 2008-ban a becslések szerint a kisebb, 5-7 méteres hajókból 100, míg a nagyobb, 7-12 méteres kategóriából 50-60 darabot értékesíthettek a kereskedők
Szépsége vitatható, de tehetsége nem. Lady GaGa szende kóristalányból vált botrányhőssé és világsztárrá. A második részből kiderül, hogyan lett Stefaniból Lady GaGa.
Ismétli az MTV a Szomszédok című sorozatot, a játszásért járó jogdíjakat mégsem kapják meg a művészek. Kulka János a Juventus Rádióból üzent az illetékeseknek: illene fizetni.
"Túl lassú az előrehaladás" Afganisztánban a korrupció és a kábítószer-kereskedelem elleni harc terén - mondta Barack Obama amerikai elnök az NBC televíziónak, miután visszatért az ázsiai országban vasárnap tett villámlátogatásáról.
Több mint tizenhétmillió forint közpénzt nyertek gyermektáboroztatásra, animátorok képzésére, működésre, honlap üzemeltetésére azok az alapítványok, civil szervezetek, amelyek vezető tisztségviselője Nyakó István felesége – tudta meg a Magyar Nemzet. Kérdés, mire ment el a temérdek pénz, ha ezek után Nyakónak ingyenbuszokért kellett kuncsorognia a BKV-nál.
Elege lett a titkolózásból Adának, és fél év után úgy döntött, a nyilvánosság előtt is felvállalja barátját. Egy hét végi partin már kéz a kézben jelent meg Ákossal.
Az Egyesült Államok a Kínával való konstruktív kapcsolatok további fejlesztését szorgalmazza - közölte Barack Obama amerikai elnök Kína új washingtoni nagykövetével. Az elnök hangsúlyozta, hogy a k...
A Határőrség Országos Parancsnoksága úgy adta el egy vállalkozónak a harkai határőrbázist, hogy sosem volt az övé, a kétszáz fős laktanya tulajdonosa a magyar állam, így csak az állami vagyonkezelő ér...
Romokban az ország, a szocialisták mindent elvettek az emberektől, Rákosmente azonban szépen fejlődött az elmúlt években. A kerületben élők ezt naponta hallják Riz Levente fideszes polgármestertől, aki képviselőjelölt is, így helyben nem egyszerű kampányolni - mondta a Népszavának az MSZP-s Alexa György.
Az egészségpénztári tagok nagy része még mindig a gyógyszerek, megvásárlására használja fel pénztári keretének nagy részét, pedig a tavasz közeledtével érdemes a szabadidős sportszolgáltatásokat is igénybe venni - hívta fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Népszabadság szerint visszavetette a válság a baleset-biztosítási piacot, tavaly csökkent a szerződések száma és a biztosítók ebből származó díjbevétele.
Több tíz millió forintért adhattak szükségtelennek tűnő tanácsokat a zuglói önkormányzatnak olyan cégek, amelyek vezetői közeli kapcsolatot ápolnak Tóth Csabával, az MSZP XIV. kerületi országgyűlési képviselő-jelöltjével.
A termőföld kérdésről csaknem minden párt markáns véleményt fogalmazott meg, abban egyetértenek, hogy elkótyavetyélni nem akarják a földvagyont, de a javasolt megoldások között jelentős eltérések is vannak
A Fidesz arra készül, hogy ha kormányra kerül, akkor még idén adót csökkent, az pedig "kellemetlen meglepetésként" érné, ha ezt nem tudná megtenni - mondta a párt frakcióvezetője a Magyar Televízió Magyarország választ 2010 című műsorában
A következő hónapokban jelentősen nőhet az önkormányzatok finanszírozási igénye, hiszen az őszi helyhatósági választások előtt felgyorsulnak a beruházások - vélik a Világgazdaság által megkérdezett hitelintézeti szakértők, akik szerint eddig minden választási évben hasonló tendencia volt megfigyelhető.
A Rába bejelentette, hogy értékesítette Busch-Rába Öntöde Kft 25.5%-os üzletrészét. A felek a tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra, de becsléseink szerint ez nagyságrendileg egymilliárd...
Mire Mortimer kiszabadul a tököli fiatalkorúak börtönéből, ahol P. Józsika kardos megszúrásáért ül, valószínűleg az egykori sértett, Józsika kerül be a rácsok mögé. Társával félholtra vert egy fiút.
Budapest ‒ Daróczi Dávid (38) elvenné szerelmét, Liptai Claudiát (37)! A volt kormányszóvivő nem csinál titkot érzelmeiből, ország-világ előtt vállalja, mennyire imádja a Mokka műsorvezetőjét.
Budapest ‒ Nagy bajban van a Barátok közt Zsófija. Nem elég, hogy férjét , Zsoltot rács mögé dugták, egyre több olyan problémával kell szembesülnie, amiről eddig tudomása sem volt.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint nem zárható ki, hogy a hétfői moszkvai metrórobbantásokat külföldi támogatással hajtották végre. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is azt hangsúlyozta egy lapinterjúban, hogy a terrorista mozgalmak kapcsolatban állnak egymással és közös ellenségeink. Közben 39-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
A Magyar Honvédség Gripen és MiG–29-es vadászgépeit kiszolgáló kecskeméti katonai repülőtér múlt hét csütörtökön kénytelen volt átállni tartalék áramkörre, mert átvágták a repülőgépek irányítását és biztonságos leszállását segítő berendezések tápellátását szolgáló egyik elektromos kábelt, amelyből egy háromméteres darabot elloptak. Az adott időpontban a légtérben repülés volt, de a leszállás...
A kormány munkahely-megtartási programokkal és adócsökkentéssel küzd a munkanélküliség ellen - áll a kormányszóvivő közleményében. Szollár Domokos szerint az állástalanok számának növekedése a gazdasági válság egyik legsúlyosabb következménye, nem hungaricum.
Csaknem másfél milliárdos bevételtől esne el a BKV, ha bevezetné a félárú tanulói, valamint nyugdíjasjegyet; az új jegytípusról szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés - írta a Népszabadság keddi számában
„Túl lassú az előrehaladás” Afganisztánban a korrupció és a kábítószer-kereskedelem elleni harc terén - mondta Barack Obama amerikai elnök az NBC televíziónak, miután visszatért az ázsiai országban vasárnap tett villámlátogatásáról.
London — Ettől lesz valaki kemény fiú? David Cameron, a brit konzervatívok, a toryk vezére az elmúlt hónapokban jelentősen stílust váltott: míg korábban öltönyben feszített, addig az utóbbi időben főként vagány dzsekiben, fekete ruhában, nyakkendő nélkül mutatkozik.
Az Egyesült Államok a Kínával való konstruktív kapcsolatok további fejlesztését szorgalmazza - közölte Barack Obama amerikai elnök Kína új washingtoni nagykövetével.
(MTI) - Április 1-jétől megszűnnek az alkalmi munkavállalói könyvek és a közteherjegyek, amelyek helyett egyszerűsített munkaszerződést kell kötni, illetve a munkáltatónak elektronikusan kell bejelenteni a foglalkoztatást az APEH-nek a munkavégzés megkezdését megelőzően.
A Világgazdaság szerint április elején jelennek meg az első háromdimenziós (3D) tévékészülékek a magyarországi üzletekben, az áruk félmillió forintnál kezdődik majd, de egyes képernyőméretekért egy-két milliót is kérhetnek a kereskedők
(MTI) - A Világgazdaság szerint április elején jelennek meg az első háromdimenziós (3D) tévékészülékek a magyarországi üzletekben, az áruk félmillió forintnál kezdődik majd, de egyes képernyőméretekért egy-két milliót is kérhetnek a kereskedők.
Idénre, és 2011-re az OTP részvényeket követő elemzők 30, illetve 40%-kal várnak magasabb profitot a banktól, mint egy évvel ezelőtt, a válság legsötétebb napjaiban - derült ki a Portfolio.hu által...