A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 330,67 pontos nyitás után veszített értékéből kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 24.337,86 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 61,95 pontos, 0,25 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 392,62 ponttal alacsonyabb.
A reáljövedelmek csökkenése ellenére jelentősen növekedtek a foglalkoztatás költségei Németországban tavaly. A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi jelentése szerint 2009-ben munkaóránként átlagosan 30,90 euróba (8.216 forint) került egy dolgozó foglalkoztatása, ami 4,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Németország ezzel a nyolcadik helyen áll a huszonhetek között.
Rábocsátást hajtott végre újabb állampapír-aukció keretében a görög államadósság kezelő. A 2022-ben lejáró (12 éves futamidejű) államkötvényéből 390 millió eurónyi kelt el, ami igencsak elszomorító...
Előfordul, hogy valaki több szemet gyönyörködtető autóval is rendelkezik, de azok tárolására csak szűkös hely áll rendelkezésre. Ha ezen kívül még olyan kívánsága is van az autók tulajdonosának, hogy a legszebb darabot a nappalijában is szeretné látni, akkor aztán érdemes egy építészhez fordulni....
Hajszálnyi pluszban tartózkodnak az Egyesült Államokban a nyitás előtt nem sokkal a határidős indexek, a Nasdaq 0.3, a Dow és az S&P 500 futures pedig 0.2%-kal került feljebb. A befektetők már a...
Érik az észt adósságok felminősítése, ahogy egyre valószínűbb, 2011-ben Észtország lehet az eurózóna következő tagja. A Fitch pozitív figyelőlistára tette a balti országot. Az észt hosszú távú...
A tanári figyelmeztetésre ütéssel válaszolt egy 14 éves lány egy debreceni általános iskolában tanórán kedd reggel; a tanulót a rendőrség előállította - közölte a debreceni rendőrkapitányság hivatalvezetője
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság határozatát az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételéről, így az jogerőssé vált.
Az orosz rendvédelmi szervek feltehetően rendelkeztek valamiféle információval a készülő moszkvai metrómerényletekről - ezt az értesülést több orosz lap is közölte kedden, teljesen eltérő forrásokra és információkra hivatkozva.
Visszavágóra készül a Bayern München a Manchester United ellen a Bajnokok Ligájában. A két csapat ma este mérkőzik meg a negyeddöntő első összecsapásán, Németországban.
Út menti épületnek ütközött egy pótkocsis teherautó kedd délelőtt a 6-os úton Kakasd belterületén, a balesetben a járművet vezető férfi súlyos sérülést szenvedett - közölte a rendőrség
Törökországban benyújtotta a kormánypárt a parlamenthez az alkotmány módosítására vonatkozó tervezetét, amely főként az igazságszolgáltatási intézmények jogköreinek csökkentését tartalmazza. Az iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja szerint javaslataik elfogadása demokratikusabbá tenné az országot, és megszilárdítaná az állampolgárok jogait.
Több százezer új munkahely jöhetne létre Magyarországon, ha az új kormány átgondoltan és összehangoltan használná fel az uniós forrásokból még lehívható 2.900 milliárd forintot - áll az AAM Consulting tanulmányában. A cég EU üzletágának vezetője szerint úgy tűnik, hazánkban egyetlen olyan gazdasági ágazat sincs, amely további állami segítség nélkül versenyképes lehet a nemzetközi piacokon.
Pozitív figyelőlistára vette Észtország adósosztályzatait kedden a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy a balti köztársaság jövőre "nagy valószínűséggel" az euróövezet tagja lesz. A l...
Ütéssel válaszolt tanára figyelmeztetésére egy 14 éves lány egy debreceni általános iskolában reggel. A diák az eset után elmenekült, de a rendőrök megtalálták, és előállították.
Az Európai Hírügynökségek Szövetsége (European Alliance of News Agencies, EANA) tavaszi budapesti konferenciájának programjáról tárgyalt a szervezet öttagú elnöksége hétfőn és kedden a magyar fővárosban - közölte az EANA elnöke, Vince Mátyás
Az online szexshop Abdul Jabbar imám szerint nem okoz vallási problémát, hiszen a férfiaknak és nőknek külön kialakított oldalakon csak az iszlám előírások, a halal által engedélyezett termékeket lehet vásárolni.
Másodfokon is elutasította a holland bíróság a boszniai Srebrenicában 1995-ben meggyilkoltak hozzátartozóinak azon keresetét, hogy állapítsák meg az ENSZ és a holland állam felelősségét az akkoriban nemzetközi védelem alatt álló városban történtekért.
Mások mellett az Orquesta Buena Vista Social Club, az Oi-Va-Voi, a Los de Abajo, Shantel, a 08001, a Dirtmusic és a Rotfront is fellép az idei Sziget fesztiválon a világzenei nagyszínpadon augusztus 11. és 16. között - tájékoztatott Vető Viktória sajtófőnök.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete még a nagy húsvéti bevásárlás előtt 20 különféle dobozos tojást vizsgált meg, majd fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi szempontok alapján rangsorolták ezeket.
Mielőtt berendeznénk a balkonládánkat, nézzük meg, hogy az erkélyünk milyen fekvésű, és mennyire árnyékos napközben. A tápanyag és víz utánpótlás a mi kezünkben van, de a fényviszonyokra kevésbé tudunk hatással lenni. Ezért ha egész nyáron át pompázó balkont szeretnénk, akkor mindenképp a helyhez illő virágfajok közül válogassunk!
Januárban az amerikai lakásárak átlagosan 0.7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban - derül ki az S&P által közzétett, 20 legnagyobb amerikai városban figyelt adatok alapján. A...
A cigányság integrációja hosszú folyamat, de hazánk e tekintetben jobban áll a környező országokhoz képest – mondta Hell István, az ATV Jam című műsorában.
Brad Pitt magabiztosan pózolt a fotósoknak, lecsúszott slicce pedig tátongott; Jessica Simpson pedig finoman tipegett elegáns estélyiében, ám rálépett a ruhája uszályára, és hatalmasat esett. Ugyan a sztárok tökéletes megjelenésére stylistok ügyelnek, olykor becsúszik egy kis baki.
Az 52 éves földrajztanár a keddi második órán a lányt minősíthetetlen viselkedése miatt többször figyelmeztette, amikor pedig az igazgatóhoz vitelét helyezte kilátásba, a lány nekidobta tolltartóját, majd arcul ütötte
Le sem tagadhatná Herczeg Zoltán, hogy igazi dizájnervér folyik az ereiben, hiszen lakásának berendezése pontosan olyan tudatosan van összeválogatva, mint kollekciói.
Dömötör Tamás elmondta: vannak tervei, amelyek között színházi munka, televíziós produkció és film is szerepel, távozásának oka pedig az, hogy nem értett egyet a színház törekvéseivel
A terhesség alatti alkoholfogyasztásnak a magzatra gyakorolt rendkívüli veszélyeire hívta fel a figyelmet egy kedden Berlinben nyilvánosságra hozott jelentés.
Az adatvédelem és az adatnyilvánosság közötti új egyensúly megteremtését szorgalmazza az adatvédelmi biztos. Jóri András éves parlamenti beszámolójában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaly az országot foglalkoztató korrupciós ügyek kezelése a korábbinál hangsúlyosabbá tették a kérdést.
Webkettes térképet készít a Neo Interactive, a Next Wave és a Kreatív a Digitális Média Tények Könyvébe. Ügynökségek jelentkezését várjuk, a határidő április 7.
A Fidesz szerint ahogy közeledik a választás időpontja, egyre több, a gazdaság és az államháztartás helyzetét mutató kedvezőtlen adat lát napvilágot. Az ellenzéki párt úgy látja: annál is rosszabb a helyzet, mint ahogy azt korábban gondolták.
Nyolc év alatt 168 ezren igényeltek Széchenyi-kártyát; az állami támogatású kedvezményes hitellehetőséggel a működő vállalkozások mintegy 20 százaléka élt - mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Hozzátette: a kihelyezett hitelkeret meghaladta a 725 milliárd forintot.
Sérülések, betegségek hátráltatták az elmúlt hónapokban Káté Gyulát, az utóbbi évek legeredményesebb magyar amatőr ökölvívóját, aki immár egészségesen készül a válogatott tatai edzőtáborában.