2010. március 30. kedd

márc. 30
13:56
Újabb IMF hitelért folyamodhat Románia (ProfitLine)
(MTI) - Románia hosszú távú együttműködést akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), így a mostani hitelmegállapodás lezárulása után Bukarest újabb készenléti hitel megkötését igényelheti - ezt Traian Basescu román államfő mondta kedden, amikor hivatalában fogadta Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgatót.
márc. 30
14:00
Áprilisban temetik a kék könyvet (HírTV)
Április 1-jétől megszűnik az úgynevezett kék könyv, vagyis az alkalmi munkavállalói könyv és a közteherjegyek is. Helyettük egyszerűsített munkaszerződést kell kötni, illetve a munkáltatónak elektronikusan is be kell jelenteni a foglalkoztatást az APEH-nak.
márc. 30
14:03
Varga: rosszabb a helyzet, mint gondoltuk (Privátbankár)
Varga Mihály szerint a gazdaságról és az államháztartásról eddig feltételezett kép sokkal rosszabb annál, mint amit korábban gondoltak
márc. 30
14:03
Meghiúsult bankautomata-lopás Debrecenben (Gondola)
Bankautomatát akartak elvinni ismeretlenek keddre virradóra Debrecen belvárosában egy bank előteréből - közölte Juhászné Kiss Katalin rendőr őrnagy
márc. 30
14:05
Csökkent a 3 hónapos DKJ hozama (Privátbankár)
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, lényegesen magasabb túljegyzés és azonos kibocsátás mellett, 11 bázisponttal 5,15 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az...
márc. 30
14:05
Korrupcióért vád alá helyezték a bolgár egészségügyi minisztert (Gondola)
Korrupcióért vád alá helyezték kedden Bozsidar Nanev bolgár egészségügyi minisztert
márc. 30
14:06
Alkalmazni kezdik az uniós vízumkódexet (Kripto Akadémia)
Április 5-től alkalmazni kezdik az új uniós vízumkódexet, amely egységes dokumentumba foglalja a vízumügyekkel kapcsolatos összes rendelkezést.
márc. 30
14:06
Már biztos: van fővárosi listája az MDF-nek (Alternatív Energia)
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételéről, így az jogerőssé vált.
márc. 30
14:07
Románia komoly kapcsolatot szeretne a Valutaalappal (Privátbankár)
Románia hosszú távú együttműködést akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), így a mostani hitelmegállapodás lezárulása után Bukarest újabb készenléti hitel megkötését igényelheti - ezt Traian Basescu ro...
márc. 30
14:07
Jogerős az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vétele (Gondola)
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság kedden az Országos Választási Bizottság határozatát az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételéről, így az jogerőssé vált
márc. 30
14:08
Jobbik, Fidesz: egyik kutya, másik eb (Alternatív Energia)
Kovács László szerint a mostani voksoláson két út között lehet és kell választani; a parlamentbe biztosan bejutó három párt közül ugyanis a két jobboldali párt ajánlata nagymértékben hasonlít egymásra, csak a csomagolása nagyon különböző.
márc. 30
14:09
Most már biztosan lesz MDF-lista Budapesten (Privátbankár)
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételéről, így az jogerőssé vált. Az LB megállapította, ...
márc. 30
14:09
Halála után jótékonykodott a maffiavezér (Gondola)
Közhasznú intézményekre hagyott tetemes vagyonából több mint 372 millió forintnak megfelelő összeget egy maffiafőnök Tajvanon
márc. 30
14:10
Bajnai: Magyarországon rendnek kell lennie (Alternatív Energia)
Magyarországon rendnek kell lennie, ennek érdekében a kormány az elmúlt évben több, egymást erősítő közbiztonsági programot indított - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola végzős tiszthelyetteseinek kibocsátó ünnepségén kedden a budai Várban.
márc. 30
14:11
Per lassítja az M43-as főútjának építését (Privátbankár)
A Nemzetközi Vegyépszer Zrt által kezdeményezett folyamatban lévő jogorvoslati eljárásra tekintettel a Közbeszerzési Döntőbizottság érdemi határozatának a meghozataláig a NIF Zrt. a vonatkozó szerződé...
márc. 30
14:11
„Az ország helyzete sokkal rosszabb a vártnál” (Gondola)
Varga Mihály szerint egyre több adat bizonyítja: a gazdaság és az államháztartás sokkal rosszabb állapotban van, mint gondolták.
márc. 30
14:12
Rosszul tűröd a monotonitást? Túlélési tipptek (Blikk)
Egy véget nem érő irodai nap egyhangúsága a maradék erőnket is elveheti, mely a munkánkra és magánéletünkre egyaránt rányomhatja bélyegét. Adunk néhány tippet, hogyan viseld könnyebben az irodai monotonitást!
márc. 30
14:12
Nem oszlik a köd a Fidesz adóelképzelései körül (2.) (Portfolio)
Varga Mihály szerint lehetnek olyan kisebb adótételek, ahol már idén is lehet változtatni, rendszerszintű módosításra azonban csak jövőre van lehetőség az adórendszerben. A Fidesz adóelképzelései...
márc. 30
14:12
Van, amikor a nők jobban keresnek (Pénzcentrum)
Magyarországon átlagosan 13%-kal keres kevesebbet egy nő, mint egy férfi munkavállaló - egyebek mellett ez derül ki egy online fizetési felmérésből....
márc. 30
14:12
150 bányász tűnt el, kollégáik a főnököket vádolják (ATV)
Azzal vádolták hétfőn bányászok a főnökeiket, hogy semmibe vették a figyelmeztetéseket a vasárnapi katasztrófa előtt, az észak-kínai Sanhszi tartomány egyik új, állami tulajdonú bányájában. A hétvégén hatalmas mennyiségű víz tört be a tárnákba, és 153 bányász rekedt a mélyben. Azóta sem találták meg egyiküket sem, ezért félő, hogy megfulladtak.
márc. 30
14:18
Jogerősen van budapesti listája az MDF-nek (Infostart)
Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételéről, így az jogerőssé vált.
márc. 30
14:18
Jogerős az MDF budapesti listája (HírTV)
Jogerős az MDF fővárosi listája. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság határozatát az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételéről.
márc. 30
14:20
EUR/HUF További kamatcsökkentés várható? (HírTV)
A Magyar Nemzeti Bank kamatdöntés utáni kommetárja a tegnapi 25 bázispontos csökkentés után, további kamatcsökkentésre utalt. Az 50 bázispontos csökkentés túl erős let volna jelen helyzetben, ezért maradtak egyelőre a 0,25 % mellett. Az MNB irányából egyes elemzők arra számítanak, hogy mindent megtesznek majd annak érdekében, nehogy a forint erős leértékelése veszélyeztesse az exportokat,…
márc. 30
14:21
Tartalékolunk, de bízunk a jövőben (Privátbankár)
Közeledvén a választásokhoz egyre inkább bizakodóak az emberek, a lakosság jelenleg erősen bízik saját és az ország helyzetének javulásában
márc. 30
14:21
Újabb rekordot állítottak fel a nagy hadronütköztetőben (Gondola)
Újabb rekordot állítottak fel kedden a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjében (LHC), ahol a korábbinál háromszor nagyobb energiával ütköztették a protonnyalábokat
márc. 30
14:23
Szeles, változékony idő várható, 11-17 fok lesz (Gondola)
Szerdán délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, az ország nagy részén néhányórás napsütés is valószínű
márc. 30
14:24
Iráni diplomatát szabadítottak ki Pakisztánban (Kripto Akadémia)
Kiszabadított az iráni titkosszolgálat Pakisztánban egy csaknem másfél évvel ezelőtt elrabolt iráni diplomatát - jelentette kedden az iráni állami televízió.
márc. 30
14:24
"Híd az iskola és a színház között" - iskolapályázat! (Spa Trend Online)
"Híd az iskola és a színház között" címmel pályázatot hirdet meg a Szabad Tér Színház, melyre általános- és középiskolások jelentkezését várják.
márc. 30
14:25
Moratóriumot követelnek az APEH-tól (Gondola)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) felszólítja a kormányt és az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt (APEH), hogy a vállalkozóknak biztosítson moratóriumot az alkalmi munkavállalók bejelentésére vonatkozó szabályok alkalmazásánál - közölte a szervezet kedden az MTI-vel
márc. 30
14:26
Indiai tengerészeket raboltak el szomáliai kalózok (Kripto Akadémia)
Mintegy száz indiai tengerészt raboltak el az elmúlt napokban több vitorlással együtt szomáliai kalózok Afrika partjainál - közölte kedden az indiai haditengerészet szóvivője és egy diplomata.
márc. 30
14:26
Ismét színen a Vérnász (Spa Trend Online)
Négy alkalommal április 1-jétől ismét láthatja a közönség az Operaházban Szokolay Sándor Vérnász című művét, a 20. század második felének egyik legjelentősebb magyar operáját.
márc. 30
14:27
Moratóriumot követelnek az APEH-tól, az egyszerűsített foglalkoztatás kapcsán (ProfitLine)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara(BKIK) felszólítja a kormányt és az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt (APEH), hogy a vállalkozóknak biztosítson moratóriumot az alkalmi munkavállalók bejelentésére vonatkozó szabályok alkalmazásánál - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A kamara szerint az APEH elmulasztotta közzétenni a szükséges adatlapokat.
márc. 30
14:27
Bajnai: Magyarországon rendnek kell lennie (Gondola)
Magyarországon rendnek kell lennie, ennek érdekében a kormány az elmúlt évben több, egymást erősítő közbiztonsági programot indított - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola végzős tiszthelyetteseinek kibocsátó ünnepségén a budai Várban
márc. 30
14:29
Miért nem száguld felfelé az arany ára? (ProfitLine)
Az elmúlt időszakban nem igazán lehetett látványos mozgásokat látni az aranytól. Mindez meglepő, ugyanis ezzel bebizonyosodott, hogy a mostani pánikhangulatban, ami az euró zónát illeti, a befektetők döntő többsége menekül az aranyba, valamint a dollárba. Ezzel a két erőhatás kiegyenlíti egymást, míg az euróval szemben csak úgy szárnyal az arany. (Solar Capital)
márc. 30
14:30
Bárdosi Sanyi vakargatásra és tiszta gatyára vágyik (Blikk)
Bárdosi Sanyi komoly kapcsolatra vágyik. Úgy érzi eleget bulizott a haverokkal, most egy kis nyugalomra van szüksége barátnője, Mónika mellett.
márc. 30
14:30
"Túlhitelezésért" perlik a Citibankot (Portfolio)
A Beatles és a Pink Floyd dalait is kiadó, nagy múltú EMI lemezkiadó a csőd szélén tántorog. Tulajdonosa, a Nomura bankára, Guy Hands által alapított brit magántőkealap, a Terra Firma szerdáig kapott...
márc. 30
14:32
Sandra Bullock nem fogadja örökbe férje gyerekeit (Blikk)
A színésznő és férje szakítása óta, most azt találgatják az újságok, hogy a gyerekek kinél maradnak. Sandra Bullock (45) színésznő, és férje Jesse James (40) motorépítő együtt nevelték a férfi korábbi kapcsolataiból született gyerekeket.
márc. 30
14:36
Újra jár a metró a Deák tér és a Nagyvárad tér között (Infostart)
Újra járnak a szerelvények a 3-as metró vonalán a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között - közölte Erős János, a BKV fődiszpécsere
márc. 30
14:36
Fidesz: tegyen le Demszky a járatritkításról és tarifaemelésről (HírTV)
A BKV-szerződéssel kapcsolatos előterjesztés visszavonására szólítja fel a Fidesz Demszky Gábor főpolgármestert. Wintermantel Zsolt, a párt fővárosi képviselője keddi közleményében azt írja: annak ellenére, hogy a Fővárosi Közgyűlés január 28-i ülésén úgy döntött, hogy nem kötelezi el magát a fővárosi közösségi közlekedés összteljesítményének csökkentésére, járatritkításra és a közösségi…
márc. 30
14:39
Az adatvédelem miatt nincs átláthatóság? (Privátbankár)
A korrupció miatt új egyensúlyra van szükség az adatvédelem és az adatnyilvánosság között, ugyanis az adatvédelem sok esetben az átláthatóság rovására érvényesül
márc. 30
14:39
A felhők fölé építenének vízesést a rióiak (Blikk)
A 2016-os nyári olimpiai játékokra érkezőknek vizes látványban lehet részük, hiszen egy svájci építész lélegzetelállító tervekkel állt elő a rióiaknak. Egy több mint 105 méter magas vízesést tervez az egyik sziget fölé, amely a városba érkező repülők légifolyosója mellett található - így nyújtva meseszerű látványt az odaérkező turistáknak, sportolóknak.
márc. 30
14:39
Nagyon jó a cseh-szlovák viszony a két kormányfő szerint (Gondola)
Problémamentes és a szokásos színvonalat meghaladó ma Csehország és Szlovákia viszonya - állította a két ország kormányfője, Jan Fischer és Robert Fico, akik a dél-csehországi Sezimovo Ústíban találkoztak
márc. 30
14:41
Újabb rekordot állítottak fel a nagy hadronütköztetőben (Gondola)
Újabb rekordot állítottak fel a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjében (LHC), ahol 7 teraelektronvolt (7 ezermilliárd elektronvolt) energiával ütköztették a fényhez közeli sebességgel száguldó protonnyalábokat
márc. 30
14:42
Adatvédelem, vagy átláthatóság? - az ombudsman a korrupció ellen (Alternatív Energia)
A korrupció miatt új egyensúlyra van szükség az adatvédelem és az adatnyilvánosság között, ugyanis az adatvédelem sok esetben az átláthatóság rovására érvényesül - derül ki a szakombudsman éves parlamenti beszámolójáról kiadott közleményből. A biztos bírságolási jogot szeretne hivatalának.
márc. 30
14:42
Kínában jobban figyelnek a metró biztonságára (Kripto Akadémia)
A moszkvai metróban elkövetett öngyilkos merényleteket követően Peking megerősítette a város metróhálózatának biztonsági ellenőrzését, a világkiállításra készülő Sanghajban pedig már ezrek felügyelik a földalatti vasút rendjét - tájékoztattak helyi, városi illetékesek.
márc. 30
14:43
Megnyílt az első online muszlim szexshop Hollandiában (Gondola)
Külön a muszlimok számára nyílt online szexshop Hollandiában. Az online szexshop Abdul Jabbar imám szerint nem okoz vallási problémát, hiszen a férfiaknak és nőknek külön kialakított oldalakon csak az iszlám előírások, a halal által engedélyezett termékeket lehet vásárolni
márc. 30
14:48
Mi az a fehér por Lindsay Lohan cipőjén? (Blikk)
Igencsak furcsa állapotban távozott néhány napja egy éjszakai szórakozóhelyről Lindsay Lohan. Abban ugyan már semmi meglepő nincs, hogy az amerikai színésznő most is részegen tántorgott el az autóig, de azt már a sokat látott fotósok is furcsállták, hogy a sztár cipője tele volt fehér porral.
márc. 30
14:48
Jegybanki reformot sürget a chicagói Fed kormányzó (Portfolio)
A monetáris politika nem hatékony eszköze az eszközár buborékok megszűntetésének, ám akkor amikor a jegybankok nem rendelkeznek bankfelügyeleti jogkörrel, nincs más megoldás - nyilatkozta Charles...
márc. 30
14:48
Egyre bizakodóbbak vagyunk: minden második ember most venne lakást (Pénzcentrum)
Mind a komplex Fogyasztói Bizalom Index, mind a Fogyasztói Várakozások Indexe jelentős mértékben emelkedett az előző negyedévi eredményekhez képest - derül ki a GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös felmérésének legfrissebb eredményeiből. Az országgyűlési választások közeledtével egyre inkább fokozódnak a várakozások, a lakosság jelenleg erősen bízik saját és az ország helyzetének javulásában.…
márc. 30
14:48
Orbán teljes mértékben megérti Gyurcsány lelkiállapotát (ATV)
A következő miniszterelnök szerint az előző úgy érzi, sokat tudna tenni az országért, ám szélcsendbe került.

Keresés