(MTI) A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) közvetítésével megállapodás születhet a Tisza M-43 konzorcium egyik tagjával, a Szeviép Zrt.-vel szemben fennálló alvállalkozói követelések kiegyenlítéséről – közölte a NIF Zrt. honlapján pénteken.
A magyar fizetőeszköz és kötvények is gyengélkedhetnek, mivel a befektetők aggódva figyelik az új kormány hiánynövelő törekvéseit. Mindeközben a görög válság egész Európában a megszorítások újabb...
A G7-es pénzügyminiszterek telefonkonferencián vesznek részt, melynek témája a görög válság. Az EUR/USD 1,2525-re emelkedett minimuma után. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
5% felé emelkedett a Generali Alapkezelő részesedése a Linamarban - tette közzé a társaság. A Generali 467,761 darab részvénnyel rendelkezik, ami a szavazati fogok 5.45%-át biztosítja. Az 5%-os...
Szombat reggeltől országszerte jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani az ország vízgyűjtő területein. Keddig területi átlagban összesen 30-60 milliméternyi csapadék várható, sőt egyes északi területeken 60 milliméternél is több eshet – tájékoztatott pénteken a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Áprilisban 0.8 százalékkal nőtt az ipari termelés az USA-ban - jelentette a Federal Reserve. Az elemzők 0.7-0.8 százalék körüli növekedéssel számoltak, így a jelentésben szereplő adatok nem okoztak...
Áprilisban 0,4 százalékkal bővült az amerikai kiskereskedelmi forgalom, az autóeladások nélkül számolt forgalombővülés is ennyi volt. A szakértők arra számítottak, hogy az áprilisi forgalom 0,1 sz...
A Club Tihany megtérítene bizonyos „alternatív helyszín költségeket”, ha a Media Hungary-t Tihanyban rendeznék meg mégis. A szervező jogi képviselője szerint az ajánlat értelmezhetetlen.
Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a mai napon ismételten egyeztetett a Tisza M-43 Konzorcium két tagjával, a Sedesa S.A-val és a Hídépítő Zrt.-vel, valamint az alvál...
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az Országgyűlés. Sólyom szerint a parlamentarizmust kicsúfolása a Ház alakuló ülésének jogszabálysértéssel való megzavarása. Schmitt Pál az Országgyűlés elnöke. Létrehozták az Országgyűlés új bizottsági rendszerét. Összefoglaló.
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az OrszággyűlésAz eskütételt a történelmi zászlók bevonulása előz...
A mandátumvizsgálat után esküt tettek a történelmi zászlók előtt az új Országgyűlés képviselői péntek délután, megalakult az új Országgyűlés. Az eskü szövegét a hagyományoktól eltérően nem az egyik korjegyző, hanem Horváth János korelnök olvasta fel.
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az Országgyűlés.
A tekintélyes cseh lap szerint mindez nagyon jól jött a szlovák nacionalistáknak, és szinte úgy néz ki, mintha "maga Ján Slota rendelte volna meg a törvényt a magyar nacionalistáknál" - írja az újság
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát, és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is.
Ismételt eljárásban egy 24 éves piricsei férfit emberölés büntette miatt 15 év, két társát pedig bűnsegédként elkövetett csoportos rablásért 6 és fél, illetve 5 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.
Az országgyűlés megalakulásával szinte egyidőben előállította a rendőrség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest és két egykori kommunikációs munkatársát, Horváth Évát és Lelovics Ottót a BKV-ügyben.
Megindult a tőke a feltörekvő országokból a biztonságosabbnak tartott piacokra, a mediterrán országok, sőt az euró válságával kapcsolatos hangulatromlás következtében. Bár az európai mentőcsomag...
Korábbi cikkünkben (Ügynökök a pénzügyi szolgáltatások piacán) már jeleztük, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény bizonyos szakmai követelményeket...
A gazdasági válság még inkább rámutatott arra, hogy egy társaság gazdasági szempontból biztonságosabban működhet ha több lábon áll, ha diverzifikálja tevékenységét. Amennyiben a társaság úgy dönt,...
Az ipari termelés a várt 0,6% helyett 0,8%-kal emelkedett (elözö: 0,1%). Az EUR/USD az adatok után ismét benézett 1,25 alá. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt, főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben pénteken - értesült az MTI.
A közép-kelet-európai vállalatok nem csökkentették számottevő mértékben a munkavédelmet érintő kiadásaikat, a hazai munkáltatók döntő része szintén ügyel a munkatársak biztonságának és egészségének védelmére, de sok esetben a törvényi szabályozás jobb betartatása jelentene igazán hatásos megoldást a munkahelyi balesetek elkerülése és a munkavállalók egészségének fejlesztése érdekében. Ezek a…
Májusban tovább nőtt az amerikai fogyasztók optimizmusa: a bizalmi index értéke 72.2 pontról 73.3 pontra nőtt - derül ki a Michigani Egyetem legfrisebb felméréséből. Az elemzői konszenzus 73.5 pont...
Az izlandi vulkánból felszálló hamu miatt le kellett zárni pénteken Rejkjavik nemzetközi repülőterét – közölte az izlandi légiközlekedési hatóság. A repülőtéren több nemzetközi járat is ottrekedt, miután az előre tervezettnél öt órával korábban kellett leállítani a forgalmat.