Mégsem 2009 volt a mélypont a lakáspiacon? Hogyan lehetséges az, hogy 2010-ben az FHB várakozásai szerint nagyobb mértékben csökkennek majd a lakásárak mint 2009-ben? Mikor érjük el a gödör alját?...
Megnyitotta Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését 13 óra után néhány perccel. A képviselők a megnyitó után felállva meghallgatják a Himnuszt, majd a köztársasági elnök mond beszédet. Az MTI értesülése szerint Sólyom László a parlament tekintélye és az alkotmányos értékrend védelme érdekében "szigorú" beszédet tervez elmondani a plenáris ülés előtt
Az államfő az alakuló ülésen azt mondta, hogy nincs különbség a képviselők jogállásában, és nem engedhető meg az Országgyűlésben a gyűlöletre uszítás - Sólyom Orbánt javasolja kormányfőnek
(MTI) - Az Országházban elhelyezett ereklyét körbe állva tettek esküt a Szent Koronára a Jobbik parlamenti képviselői a törvényhozás pénteki, alakuló ülése előtt. Vona Gábor fehér inget, öltönyzakót, alatta fekete mellényt viselt, amikor belépett az épületbe.
Egy 22 éves debreceni egyetemista, Dobó Ágnes nyerte meg a Miss World Hungary 2010 versenyt. Két udvarhölgye a 19 éves Babinyecz Tímea (a képen balra) és a 22 éves Kaló Jennifer (a képen jobbra) lett. Babinyecz egy évig birtokolja a Miss Universe Hungary címet, Kaló pedig mostantól Miss Earth Hungary lesz.
Túlzásba viszik Hollywood női sztárjai a bicepszépítést. Ha Cameron Diaz, Jessica Simpson és Sarah Jessica Parker nem vigyáz, lassan férfivá gyúrja magát!
Oroszországban 5,2-5,4 százalék lehet a GDP-arányos államháztartási hiány az idén az eredetileg tervezett 6,8 százalék helyet - mondta az orosz pénzügyminiszter pénteken.
Az euró délelőtt erős nyomás alá került. Az EUR/USD 1,5 centet esett. A többi devizával szemben sem volt rózsásabb a helyzet: az EUR/JPY 200 pipet vesztett. A gazdaság és politika fontos szereplőinek eltérő nyilatkozatai elbizonytalanítják a piacot. A font sem a legjobb formáját hozta, ami részben az új kormánnyal kapcsolatos fenntartásokkal áll összefüggésben. kétséges, hogy az új brit kormány…
A mai napon ismét megrendült a befektetők bizalma, így jelentős mértékben kerülni kezdték a kockázatosabb befektetéseket, ennek eredőjeként reggel óta folyamatosan gyengül a forint, az eurót pénteken délután fél kettő előtt nem sokkal 276,4 forinton jegyezték, korábban 277 forint felett is születtek kötések, holott reggel még csak 273,72 forint volt.
Bajba került egy kanadai turista, akik meztelenül fürdött egy új-zélandi tengerparti strandon, majd kifeküdt a homokra és elszundított - közölte pénteken a helyi média. A férfi arra ébredt, hogy nagy fájdalmai vannak. Kiderült, hogy valami megcsípte a péniszét, ami megduzzadt és tele volt vörös foltokkal.
Jelentősen gyengült a forint reggel óta a bankközi piacon, pénteken nem sokkal dél után az eurót 277,55 forinton jegyezték, reggel még 273,72 forint volt. A forint mellett a többi közép-kelet-európ...
Robert Fico szlovák miniszterelnök tegnap délelőtti sajtóértekezletén kirohant az Orbán Viktor által tervezett kettős állampolgársági törvény ellen. A pozsonyi kabinet vezetője újságírók előtt határozottan leszögezte: nemzetbiztonsági kockázatot jelent a magyarok kettős állampolgársága.
Az euróövezeti országokat sújtó adósságválság, illetve az ezzel összefüggésben meghozott megszorító intézkedések okozta fogyasztáscsökkenés, ronthatja az exportkereslettől függő közép- és kelet-európai országok helyreállási folyamatát - állítja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezető közgazdásza.
Orbán Viktort, a Fidesz elnökét fogja miniszterelnöknek javasolni az Országgyűlésnek Sólyom László köztársasági elnök, aki ezt a döntését pénteken, a Ház alakuló ülésén erősítette meg. Az államfő bejelentését hosszú taps követette a parlamenti ülésteremben.
Az Országgyűlés elsődleges feladata a gazdaság rendbe hozása - mondta Sólyom László az alakuló ülésen. Az államfő szerint szinte emberfeletti feladat vár az új Országgyűlésre, ugyanis Magyarországot talpra kell állítani.
Orbán Viktort, a Fidesz elnökét javasolta miniszterelnöknek megválasztani az államfő a parlamentnek - ismertette a jegyző Sólyom László átiratát pénteken, az Országgyűlés alakuló ülésén.
Lerakták a Debreceni Egyetem Informatikai Kara új épületének alapkővét május 14-én. Az 1,8 milliárd forint uniós forrásból megvalósuló regionális informatikai tudásbázis mintegy 4500 négyzetméteren biztosít majd korszerű tanulási és munkakörülményeket, elősegítve így a térség informatikai-technológiai és gazdasági felzárkózását is. Az új épületet a tervek szerint 2011. június 30-án adják át.
Orbán Viktort, a Fidesz elnökét javasolta kormányfőnek Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés pénteki alakuló ülésén. A mai ülés ünnepélyes, de nagy kérdés, hogy történelmi lesz-e – mondta el Sólyom az ülést megnyitó beszédében.
Közülük 116-ot elfogató parancs alapján fogtak el, míg 125-nek a tartózkodási helyét eltűnés vagy más okból kellett megállapítani. Az elfogott, illetve felkutatott körözés alatt állók közül 57-en még kiskorúak.
Több mint 20 millió dollár kártérítés kifizetésébe egyezett bele egy egyesült államokbeli katolikus egyházmegye, amelynek több papja ellen indult eljárás pedofília vádjával.
A legendás londoni taxikat gyártó cég, a Manganese Bronze többek között az izlandi vulkáni hamu miatt lebénult légiközlekedést hibáztatja forgalomcsökkenéséért, ami 60 fő létszámleépítésre is kényszeríti a vállalatot....
Május 17-étől Plank Gábor tölti be az üzleti területeket irányító Chief Business Officer pozíciót a CIB Bankban - közölte a társaság. Az új vezető a bankcsoport lakossági és vállalati üzleti...
Egy újabb bomba robbant Görögországban. Ezúttal az északi város, Szaloniki főbíróságának épületében lépett működésbe a robbanószerkezet pénteken. Az AFP francia hírügynökség úgy értesült a helyi rendőrségi forrásokból, hogy a detonációban senki nem sérült meg.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elárulta, hogy anyagi gondokkal küzd a Hispania Racing istálló, azonban hozzátette, hogy mindent megtesz majd azért, hogy mind a 12 csapat befejezhesse az idei bajnokságot.
Csökkenésben várják az amerikai határidős indexek a délutáni makroadatdömpinget, így a jelenlegi álláspont szerint folytatódhat az amerikai piacokon a tegnapi csökkenés.
Kocsis Ágnes rendező szerint az elmúlt években a magyar társadalmat teljesen megosztották a politikai vélemények; a filmes a Le Monde című francia lap politikai körkérdésére válaszolva beszélt erről.
Mindkét vágányon megindult a vonatforgalom Kisújszállás és Karcag között péntek délután, miután a rendőrségi helyszínelés befejeződött egy korábbi baleset színhelyén
Megéneklik a VIVA Comet történelmét a magyar popsztárok. A tizedik jubileumi díjátadón tizenegy korábbi győztes adja elő a „Ha a zene szól” című dalt. Szikora Robi egész generációja nevében énekel.
David Beckham ott lesz a labdarúgó-világbajnokságon Fabio Capello segítőjeként - értesült a The Times. Az angol válogatott szövetségi kapitánya akkor ajánlotta fel Beckhamnek, hogy tartson a csapattal, amikor nemrégiben Achilles-ín-szakadást szenvedett.
Teljesen egyértelmű, hogy a magyar válság nem a világgazdasági válság következményeként keletkezett, hanem attól függetlenül, azt megelőzve bontakozott ki - olvasható a Századvég Gazdaságkutató legfrissebb elemzésében
Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szerint az alakuló parlament munkája során tisztulhat a közélet, oszolhat a korrupció gyanúja, illetve teret nyerhet az a felismerés, hogy a morális magatartás jó befektetés.