Áprilisban 55,4 pontos értéket hozott az ISM Services Index (elörejelzés: 56,0 pont, elözö: 55,4 pont). Az új megrendelések részindexe 62,3 pontról 58,2 pontra, míg a munkaerö-piacé 49,8 pontról 49,5 pontra esett. Az USD/JPY 94,42-re emelkedett. 94,50 alatt negatívak a kilátások. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az egykori NDK-ban élők millióinak nevében mondott köszönetet korábbi elődjének, Helmut Kohlnak a német újraegyesülés előmozdításáért szerdán Angela Merkel kancellár.
Verbai Lajos kőbányai polgármester kilépett az MSZP-ből – tudta meg szerdán a Kobanya.info. A lap kérdésére Verbai mindössze annyit közölt, hogy döntését magánügynek tekinti.
Az előzetes vizsgálati eredmények szerint „szinte teljesen biztosan” pilótahiba miatt zuhant le januárban az etióp légitársaság repülőgépe Libanonban - közölte szerdán egy, a nyomozás állását jól ismerő ember. Az Ethiopian Airlines nevű légitársaság Boeing 737-800-as típusú gépe röviddel a felszállás után zuhant a Földközi-tenger vizébe. A zuhanást a gépen lévő kilencven ember közül se...
Leállították a hajóközlekedést a Duna szinte teljes bécsi szakaszán szerdán, miután a fővárostól mintegy harminc kilométerre dieselolaj ömlött a folyóba - közölte a felső-ausztriai tűzoltóság
Hogyan védhetik az interneten jobban tartalmaikat a hírügynökségek, és milyen jövő előtt állnak ezek a szervezetek – ez is szóba kerül az Európai Hírügynökségek Szövetsége budapesti konferenciáján. A háromnapos esemény szerdán kezdődött.
A parlamenti ülésteremben elfoglalt oldalakban megegyeztek a pártok az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő szerdai megbeszélésükön, de az ellenzéki frakciók egymás mellett elfoglalt helyéről további egyeztetést kell tartani
Ukrajna szerdán átutalta az áprilisi orosz gázimport teljes ellenértékét - jelentette be a Naftogaz ukrán gázipari cég szerdán, amit röviddel később megerősített a Gazprom orosz gázexportáló vállalat....
Az amerikai Energia Információs Hivatal jelentése szerint múlt héten a nyersolajkészletek 2.8, a benzinkészletek 1.2, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek 0.6 millió hordóval kerültek feljebb....
A leminősítés lehetőségére figyelmeztette Portugáliát a szerdán a Moody´s Investor Service. A hitelminősítő azt közölte, hogy felülvizsgálat alá vette a portugál kormánykötvény-adósság Aa2-es minős...
Elfogadta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudományetikai kódexét a 180. közgyűlés. A május 3-4-én megtartott ülésén jóváhagyott dokumentum alapján a támogatóknak és a külső finanszírozóknak is tudomásul kell venniük, hogy a kutatók befolyásolás nélkül végzik munkájukat. "Ne a gyors eredményre törekvés és a minél nagyobb számú publikáció születése határozza meg a kutatást" - fogalmaz a…
Megszüntették a három közül az egyik mélytengeri szivárgást a Mexikói-öbölben - közölte szerdán a kárelhárítási munkálatokat felügyelő amerikai parti őrség.
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán 2,1 millió hordóval, 0,8 százalékkal 360,6 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint. Az elemzői várakozások 600.000 hordós növekedésre számítottak a korábbi 1,9 millió hordós bővülés után.
Figyelemfelkeltő akciót szervez a jövő szombati balatoni évadnyitón a Magyar Vitorlás Szövetség. A vitorlázók egy tavalyi törvény és kormányrendelet miatt tüntetnek, amely szerint a versenycélú hajók után is adót kellene fizetni.
A síita főpapok kezében lesz a végső döntés az iraki belpolitikában annak a megállapodásnak az alapján, amelyet két síita párt kötött az új kormány megalakításáról - jelentette az amerikai hírügynökség, amely hozzájutott a dokumentum egy példányához
Rendezvényekhez kapcsolódó, úgynevezett kombijegyeket vezet be a BKV. A közlekedési társaság értékesítési igazgatója az InfoRádióban elmondta: a jegyeket az adott rendezvény belépőjével együtt lehet használni.
Több tucat VI. kerületi lakossal együtt a mulatós műsoráról ismert Fásy Ádám is károsultja lett egy ügyészségi nyomozással, politikus kihallgatással és cégcsőddel teletűzdelt Andrássy úti ingatlanügyletnek - írja a Blikk....
Napközben már úgy tűnt, hogy megnyugodtak a kedélyek és a tegnapi záróértéke felett is járt a BUX, a nap második felében azonban ismét elszabadultak az indulatok, több mint 2%-os mínuszban taszítva a...
A diákok számára a nyári szünetben is az iskolaszövetkezetekben végzett munka a legbiztonságosabb pénzkereseti forma, amelyet a munkaügyi hatóság is ajánl
A Munkástanácsok Országos Szövetsége felhívással fordul a kormányalakításra készülő Fideszhez, eszerint az első intézkedések között kellene eltörölni a béren kívüli juttatások, a cafetéria megadóztatá...
Az MSZP választási vereségének okairól és a párt jövőjéről szóló elemzésében sem mond igazat Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök a Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez című dolgozatban azt állítja, hogy csak a 2006-os választások után értesült az államháztartás valós helyzetéről.
Már jóval több mint négyezren jelentkeztek Verdi Requiemjének különleges előadására, amellyel vasárnap a budapesti Vasúttörténeti Parkban nemzetközi előadói gárda tiszteleg az egykori terezíni munkatábor mártírjainak emléke előtt és köszönti a győzelem napjának 65. évfordulóját.
Megállapodtak a parlamentbe jutott pártok abban, hogy melyik oldalon üljön a kormányzó szövetség és az ellenzék. Az MSZP, a Jobbik és az LMP ugyanakkor tovább egyeztet arról, hogy milyen sorrendben ülnek majd egymás mellett. A megbeszélésen a Fidesz és a KDNP azt javasolta, hogy az Országgyűlés alakuló ülése május 14-én 13 órakor kezdődjön.
Elfogadták a frakciók képviselői Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője javaslatát, miszerint három kormánypárti és két ellenzéki alelnöke legyen a Háznak
Több mint 2 millió eurós, vagyis csaknem 600 millió forintos megbízást kapott az ELMIB Zrt. a bulgáriai Pazardzsikban, ahol 4 iskola energiahatékonysági korszerűsítését végzi el.
Újabb határozatot fogadott el szerdán az Európai Parlament az európai állampolgárok banki adatainak védelméről az Egyesült Államokkal folytatott terrorellenes együttműködés során
Heves zivatarokra, jégesőre kell számítani a Dunántúl északi részén egy átvonuló ciklon miatt szerda éjfélig, amatőr megfigyelők tubát (földet nem érő tornádót) fényképeztek Lengyeltótinál. Másodfokú riasztás van érvényben a közép-dunántúli régióban.
A múlt hét végi profit warningot követően erősen visszaesett elemzői várakozásoknál is gyengébb profit számokat tett közzé ma esti gyorsjelentésében az Állami Nyomda. A várakozások és a tény...
Lehetővé válik a kötvények átruházása az eredeti névérték 55%-os árfolyamán, azonnali készpénzfizetés ellenében. Az egyezségi ajánlat a Citibank részéről elkövetett bármilyen jogsértés elismerése...
Miután a Moody's nemzetközi hitelminősítő bejelentette, hogy figyelőlistára tette a portugálokat, melynek lezárultával akár két fokozattal is romolhat a jelenlegi Aa2 adósbesorolás, rekordmagasságba emelkedett a határidős portugál törlesztésbiztosítási tranzakciók (CDS) árazása a londoni piacon - közölte a legnagyobb adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision.
A Pénzügyminisztérium saját előrejelzésében megfogalmazott 81.9 milliárd forintos hiánnyal szemben mindössze 27.1 milliárd forintos, a mai Népszabadságban már megjelent információkkal azonos, deficit...
A vártnak közel a harmada lett áprilisban az államháztartás pénzforgalmi hiánya önkormányzatok nélkül. Április a negyedik hónap, amikor az államháztartási folyamatok a konzervatív prognózishoz képest kedvezőben alakulnak. Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – április havi hiánya 27,1 milliárd forint lett. A Pénzügyminisztérium 81,9 milliárd forintos deficitet várt.
Hosszú szünet után ismét hivatalos versenyen indul az annak idején a közvetlen élmezőnyhöz tartozó, párosban több Grand Slam-trófeát begyűjtő Anna Kurnyikova, minden idők egyik, ha nem a legszebb játékosa. A modelleket megszégyenítő külsejű orosz teniszező egykori állandó társa, Martina Hingis oldalán indul a wimbledoni GS-verseny szeniortornáján.
(MTI) - Hatvan százalékkal növelte az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest a kelet-európai gazdaságoknak nyújtott finanszírozásait a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely jövő heti zágrábi éves közgyűlésén hivatalosan kérni fogja a már jó ideje előkészítés alatt álló tőkeemelés jóváhagyását.