Ma tárgyalnak a parlamentben az ellenzéki pártok azon javaslatairól, amelyeket az Országgyűlés működésére, a bizottsági felépítésre és az alakuló ülésnapra vonatkozóan tesznek a Fidesznek. Az MSZP és az LMP már részletezte ajánlatait, a Jobbik és a Fidesz egyelőre hallgat.
Szerdán megkezdi és csütörtök estig fejezi be a siófoki vízeresztő zsilip fokozatos elzárását a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Csonki István igazgató
A Magyar Nemzeti Bank 2009-ben 65,5 milliárd forint nyereséget ért el a 2008. évi 5,5 milliárd forintos veszteséggel szemben az Országgyűlés honlapján szerdán közzétett éves jelentése szerint. Az e...
A válság legsúlyosabb szakasza elmúlt a kelet-európai térség számára, Oroszországban pedig még mindig óriási lehetőségek rejtőznek, nemcsak a nyersanyagszekorban - vélik a világ legjobb alapjának...
Sok pénzt spórolhatna az egészségügyi kassza, ha nagyobb szabadságot kapnának főnökeiktől a munkavállalók, a zsarnokoskodó felettesek ugyanis szó szerint ártanak beosztottjaik egészségének - derül ki egy spanyol kutatásból.
Az USD/JPY magára talált veszteségei után. További bizonytalanság esetén erösnek mutatkozhat a dollár. 95 fölött csak 95,65-nél található ellenállás. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Balfék! Jobbra át! címmel, megtartotta első bemutatóját az új igazgató, Verebes István rendezésében, a Kabaré 24 névre átkeresztelt volt Mikroszkóp Színpad.
Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata (EFKH) az Európai Bizottsággal Együttműködve tájékoztató csomagot állított össze a brit légtérzár és a görög sztrájk miatt külföldön rekedt utasoknak, jogaik érvényesítése érdekében - közölte az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFKM) MTI-vel szerdán.
Miután éves mélypontot ért el 1,2936-nál, az EUR/USD az érték és 1,2995 között mozog. Eddig kétszer is sikeresen tesztelték a támogatást. Bármelyik oldalra irányuló kitörés esetén gyorsan 40-50 pipes potenciál nyílhat. A mozgást kötvénypiaci hírek válthatják ki. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Nem is olyan rég, még 16 dollárt kellett adni 10 euróért, ám mára sokat fordult a helyzet. Először a pénzügyi válság, majd a PIGS, köztük is a görög csődhelyzet tett be a közösségi deviza teljesítményének. (Solar Capital)
Soha nem látott hosszúságúra nőtt a BAR-lista. Egy év alatt 170 ezer olyan vállalkozás és magánszemély került a névsorba, akik 90 napon túl tartoznak egy banknak.
A névtelen online hozzászólások lehetőségének megszüntetésére készülnek Kínában az interneten terjedő "káros információk" kiszűrése érdekében - ez derül ki a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című pártlap írásából.
A Magyar Nemzeti Bank 2009-ben 65,5 milliárd forint nyereséget ért el a 2008. évi 5,5 milliárd forintos veszteséggel szemben az Országgyűlés honlapján szerdán közzétett éves jelentése szerint.
Rendben lezajlottak a történelem írásbeli érettségi vizsgák szerdán országszerte; rendkívüli esemény nem történt - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).
Mind a nyolc vádlottat bűnösnek találta a Fővárosi Bíróság a liberális elnökválasztási csalással kapcsolatos perben. A másodfokú ítélet értelmében magánokirat-hamisítást követtek el, az indoklás szerint ebben mindannyian bűnsegédként működtek közre – jelenti a hírTV helyszíni tudósítója.
A kormány kiemelt jelentőségű projektté nyilvánította a Nabucco-beruházással kapcsolatos hatósági ügyeket, amelynek eredményeként akár fél évvel hamarabb megépülhet a gázvezeték magyarországi szakasza - közölte a kormányszóvivő
Nem járattörlés vagy a hosszas biztonsági átvizsgálás, hanem a csomagokért kért pótdíjak és a személyzet goromba bánásmódja háborítja fel legjobban az utasokat
Megrohanták a görög köztévé athéni épületét a nyugdíjakat, fizetéseket, valamint a 13. és 14. havi juttatásokat érintő megszorítások ellen tiltakozó tanárok május 4-én, majd abba a stúdióba is sikerült behatolniuk, ahol az oktatási miniszter éppen nyilatkozott - írja a hirado.hu. A pedagógusok mellett a szemetesek, a légi irányítók, a tűzoltók és az újságírók is részt vesznek a rendőrök és…
Több, mint 40 oldalas értékelést készített Gyurcsány Ferenc a saját kormányzásáról és az MSZP politikájáról, működéséről. A dokumentumot vitára bocsátja.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) szerdán felhívással fordult Václav Klaus államfőhöz és a demokratikus pártokhoz, hogy nyilvánosan utasítsák vissza azt az erőszakot, amely a jelenlegi választási kampányban a szociáldemokraták nagygyűlésein volt tapasztalható.
Rendben lezajlottak a történelem írásbeli érettségi vizsgák szerdán országszerte; rendkívüli esemény nem történt - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
A mai Nyugat-Szíria területén fekvő egykori Ugarit ókori városból származó több mint kétezer éves "őskotta" ihlette művet komponált Malek Jandali zongoraművész és zeneszerző. A művet Moszkvában az Orosz Filharmonikusokkal vették fel.
A Bundesbank elnöke, Weber szerint nehéz alternatívát találni Görögország kimentésének tervéhez. Az EU és a többi tagállam túlságosan bízik Görögországban, mondta Weber. A görögöknek azonban el kell fogadniuk a megszorító intézkedéseket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Fidesz Schmitt Pált jelöli az Országgyűlés elnökének. A politikus elmondta: országgyűlési elnökként minden képviselő érdekét szeretné szolgálni, aki kész a nemzet érdekében dolgozni.
Lázár Jánost választották meg a Fidesz, Harrach Pétert pedig a KDNP parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének a frakciók szerdai alakuló ülésükön, az Országházban. A Fidesz és a KDNP új parlamenti képviselői együttes, zárt ülésen választották meg a tisztségviselőket.
Úgy tűnik, hiába kért többször is bocsánatot viselkedéséért a fekete-kék drukkerektől Mario Balotelli, a tifosók továbbra sem bocsátanak meg neki. A dolog már-már életveszélyes méreteket kezd ölteni, erről beszélt a csatár ügynöke, Mino Raiola.
Az energiapiacra is belépett a Magyar Telekom. A társaság a telekommunikációs szolgáltatásokon túl ügyfeleinek áramot és gázt is árul mostantól, igaz egyelőre csak négy nagyvárosban és a főváros 18. kerületében.
2009 során összesen nettó 2.7 milliárd eurónyi EU-támogatás érkezett Magyarországra, ebből azonban a korábbi tervvel ellentétben (2.4 milliárd euró) csak 1.2 milliárd eurót váltott át közvetlenül a...
Az ingadozó forint feladja a leckét a hazai pénzváltó irodáknak: naponta akár tízszer is változhatnak az átváltási értékek. A lélektani határt átlépő euróárfolyam hatására pedig beindult a hónapok óta pangó piac, az emberek tömegesen adják el olcsóbban vett eurójukat, és veszik a most olcsó forintot....
A Reuters hírügynökség devizapiaci szakértők körében végzett legfrissebb felmérése szerint az euró további árfolyamvesztés előtt áll a görög válság elhúzódásával párhuzamosan. Az 58 szakértő körébe...
A kormány kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a Nabucco gázvezetéket, így ezt követően minden közigazgatási, engedélyezési ügyet ennek megfelelően kezelnek majd - jelentette be Szollár...
500 euróra (kb. 150000 Ft) büntettek meg egy helyi rendeletet megszegő nőt Itáliában, mivel arcának nagy részét eltakaró leplet viselt – közölte egy novarai hatósági közeg kedden.
(MTI) - A Bosch német autóipari beszállító 22 millió eurós beruházással Miskolcon új gyártócsarnokot épít, amelybe 2011 végéig ezer munkatársat és további 80 mérnököt vesznek fel - mondta Klaus Leopold, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. vezetője szerdán Budapesten a cégcsoport évértékelő sajtótájékoztatóján.
Schmitt Pál országgyűlési elnökként minden képviselő érdekét szeretné szolgálni, aki kész a nemzet érdekében dolgozni. A politikus erről azt követően nyilatkozott szerdán, hogy bejelentették, a Fidesz...
(MTI) - Az EU stabilitási és növekedési paktumát 1997-ben fogadták el az EU tagállamai az Európai Tanács határozatával. A benne foglaltak szankciókkal fenyegetetten kötelezők az EU-beli Gazdasági és Pénzügyi Unió (EMU) 1999. január 1-jén kezdődött harmadik szakaszában részt vevő országok, vagyis az euróövezeti országok számára, és követendő irányvonalat szabnak a többi EU-tagország számára is.