Jövő pénteken derül ki, hogy ki lesz az új köztársasági elnök; a Fidesz elnöksége ugyanis akkor teszi meg javaslatát a frakciónak a jelölt személyére - közölte tegnap Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke. Bár fideszes körökben korábban biztosra vették, hogy Schmitt Pál házelnök költözik a Sándor-palotába, a parlament elnöke pedig Kövér László lesz, az ügyvezető alelnök azt mondta, egyelőre hatnál…
Tegnap már csak egy fekete masni emlékeztette a tévénézőket arra, hogy Liptai Claudia gyászolja Daróczi Dávidot. Bár civilként már régen nem viselt feketét, még évekig tarthat, amíg kiheveri a traumát.
A hétfői vihar leginkább Szabolcs-Szatmár -Bereg megyében okozott jelentős károkat: 54 településről érkezett kárbejelentés , sok helyen nem volt áramszolgáltatás, 94 embernek pedig ideiglenes elhelyezést kellett nyújtani. Országszerte több száz lakóházban esett kár, néhol az ívóvízellátással is gondok vannak.
Újra kell gondolni a patiokaalapítás szabályait - véli az egészségügyi kormányzat, mely őszre ígéri az új paragrafusokat, de addig is moratóriumot hirdet. Igaz, ellátatlan területeken addig is lehet gyógyszertárakat létesíteni. A tárca szerint ott kell patikát nem ott kell nyitni, ahol a befektetői érdek, hanem ott, ahol a beteg érdeke megkívánja
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Ugyanarra a szerepre készül Fodor Zsóka és Détár Enikő: a Csárdáskirálynő Cecíliájaként jelennek meg ősszel a színpadon. Magdi anyus egykori megformálója nem tart fiatalabb versenytársától.
Még mindig nem nevezték ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának (nbb) jobbikos tagját, ám napokon belül meg kell születnie az erről szóló döntésnek - tudta meg lapunk.
Hét ember meghalt, további nyolc pedig eltűnt szerda reggelig a délkelet-franciaországi Var megyében özönvízszerű esőzés okozta áradásokban - közölte a helyi prefektus hivatala.
Fekete Pákó elveszítheti a kisfiát. Ha bebizonyosodik, hogy párjával rendszeresen drogoztak, könnyen lehet: vizsgálódni kezd a gyámügy, hogyan nevelik a kisfiukat.
Egy budai presszóban mutatják be ma este a Biszku Béláról készült dokumentumfilmet: bár az egykori belügyminiszter letiltotta a "Bűn és büntetlenség" vetítését, az alkotók szerint ez nem akadály, mivel ők még nem kaptak hivatalos értesítést egy esetleges perről.
Hollywood legbájosabb szőkeségének tartották, sikert sikerre halmozott, ám Meg Ryan mára teljesen tönkrement. Sorozatunk harmadik részében Dennis és Meg viharos házasságáról olvashatnak.
A Múzeumok éjszakáját 1999-ben Franciaországban rendezték meg először Szent Iván éjszakáján. Magyarországon 2003 óta tartanak nyitva egész éjszaka a múzeumok e napon, mely mára az egyik legsikeresebb kulturális programmá vált. Tavaly több mint 380 ezer látogatót vonzott. Ha az időjárás is úgy akarja, most szombaton újabb rekord dőlhet meg, hiszen Budapesten 84, vidéken pedig 191 helyszínt…
Nemtörődömséggel vádolta meg Barack Obama a Mexikói-öbölben történt mélytengeri kőolajszivárgás miatt a BP olajtársaságot és megígérte, addig nem nyugszik, amíg a brit cég nem téríti meg a károkat. Közben újraindult a Mexikói-öböl mélyéről feltörő kőolaj kiszivattyúzása, amelyet előzőleg néhány órára leállítottak, mert villámcsapás miatt tűz ütött ki a munkát végző Discoverer Enterprise fúróhajón.
A Pleione típusba körülbelül 25 féle orchidea tartozik, amelyek hűvösebb, alpesi tájakon élnek, Kínában, Thajföldön és Nepálban. Általában erdőszéleken nőnek, de hegytetőn a hó mellett is megélnek. A Coelogynehoz hasonlóan, leveleik nagyobbak, exotikusak és színesek, és lehullanak, mert télen pihen a növény. A Pleione virágai a levelek előtt fejlődnek ki.
Újabb tábornokokat vonhatnak felelősségra, miközben már több, a HM-hez tartozó intézmény vezetője is előzetes letartóztatásban van - írja a Magyar Nemzet, mely szerint a Katonai Biztonsági Hivatal azon van, hogy feltárja egy maffiajellegű hálózat működését
Helikoptertulajdonosok (Kóka) helyett ma már csak traktorosok ülnek a Parlamentben. Több újonc politikus még fizeti a diákhitelét. A Bors a vagyonnyilatkozatok között szemezgetett.
Dávidot és Herényit az UD-üggyel összefüggésben egy-egy rendbeli kényszerítéssel, valamint különleges személyes adattal történő visszaéléssel gyanúsíthatják meg - írja a Magyar Nemzet
Heten meghaltak, nyolcan pedig eltűntek, amikor a sok eső miatt nagy mennyiségű víz hömpölygött le a hegyoldalakon Franciaország déli részén. Körülbelül 175 ezer háztartásban nincs áram.
Újabb idei, illetve történelmi csúcsot értek el szerdán az üzemanyagárak azzal, hogy a Mol Nyrt. emelte a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát is
Még mindig nem végeztek a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagjának átvilágtásával, ez a Népszava szerint azért csúszik, mert a titkosszolgálatoknak nem kevés dolga van Staudt Gáborral, aki a többi közt a Magyar Gárda Egyesület alapító tagja volt
Szakértők szerint a több mint egymillió minimálbéres kétharmada a bejelentett jövedelmén felül feketén is kap munkájáért pénzt – írja a Magyar Nemzet. A hozzáértők azt feltételezik, hogy nagyjából hétszázezer minimálbéres zsebébe csúszhat időről időre adózatlan jövedelem.
Napokon belül, várhatóan a jövő héten kihallgatásra idézheti a Központi Nyomozó Főügyészség Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és bizalmasát, Herényi Károlyt, a párt egykori frakcióvezetőjét - értesült pontosan meg nevezett forrásból a Magyar Nemzet
A katonai felső vezetés újabb tagjai, így tábornokok felelősségre vonása is valószínűsíthető a Honvédelmi Minisztériumnál kirobbant visszaélés-sorozattal összefüggésben - írta szerdai számában a Magya...
Két amerikai és egy orosz űrhajós indult útnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) egy orosz Szojuz űrhajó fedélzetén a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről szerda hajnalban.
Budapest — Pirner Alma (28) világrekorder lett. A show-táncos és tanítványai tegnap délután két órakor fejezték be az őrületes, 24 órás rekordkísérletet, Alma nyolc órán keresztül volt a krómrúdon, míg a civil lányok egymást óránként váltva egy teljes napig pörögtek.
Budapest még régiós összehasonlításban is olcsónak számít az itt dolgozó külföldi menedzserek számára - írta szerdai számában a Világgazdaság az EAC nemzetközi HR-tanácsadó cég legfrissebb felmérésére...
Bár az anyatej vastartalma alacsony, vas az anyatejből kétszer, háromszor jobban szívódik fel, mint a tehéntejből. Az 1–3 éves kor kritikus, mert ekkor rögzülnek az étkezési szokások.
Az alapkezelők még nem tudják, hogy kell-e "bankadót" fizetniük. Úgy vélik, a szektor túladóztatásának beláthatatlan következményei lehetnek, miután e cégek tevékenységét "pillanatok alatt" ki lehet vinni az országból.
A Merrill Lynch szokásos alapkezelői felmérése szerint az intézményi befektetők már koránt sem olyan pesszimisták Európával kapcsolatban, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt. Szakértők szerint most...