2010. június 16. szerda

jún. 16
5:39
Kijevet a maffiával azonosítják (Kripto Akadémia)
Akár már az idén jelentős vízumkönnyítésre számíthat Ukrajna, állapította meg közös sajtótájékoztatóján Mikola Azarov ukrán miniszterelnök és Catherine Ashton, az Európai Unió külpolitikai főképviselője.
jún. 16
5:41
Öngondoskodás a jelszó Némethonban (Kripto Akadémia)
Ahogy Európában mindenütt, úgy Németországban is öregszik a lakosság s ez egyre nagyobb terheket ró a még munkában állókra. Az állam is kénytelen reagálni a problémára. Hogy hogyan, azt néhány magyar újságíró - hála a német külügyminisztérium meghívásának - a helyszínen tanulmányozhatta.
jún. 16
5:43
Megbukott a román ellenzék bizalmatlansági indítványa (Kripto Akadémia)
Miközben negyven fokos hőségben sok ezer szakszervezetis tüntetett tegnap a bukaresti parlament előtt a Boc-kormány két megszorító törvénytervezete ellen, a törvényhozás két házának együttes ülésén a Demokrata-Liberális Párt (PDL) - Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormánykoalíciója elutasította az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítványát, amelyet a Nemzeti…
jún. 16
5:57
Iráni és libanoni hajók Gáza felé (Kripto Akadémia)
A Gázába tartó segélyhajók izraeli megtámadása kivizsgálásának esete korántsem ért véget az izraeli vizsgálóbizottság kinevezésével. Habár a bizottság munkájában egy ír és egy kanadai megfigyelő is részt vesz, bizalmatlansággal fogadta az izraeli és főleg a nemzetközi közvélemény nagy része
jún. 16
6:36
Többen meghaltak és eltűntek franciaországi áradásokban (Infostart)
Hét ember meghalt, további nyolc pedig eltűnt szerda reggelig a délkelet-franciaországi Var megyében özönvízszerű esőzés okozta áradásokban - közölte a helyi prefektus hivatala.
jún. 16
6:54
Obama: a BP-nek fizetnie kell "nemtörődömsége" miatt (Infostart)
Nemtörődömséggel vádolta meg Barack Obama a Mexikói-öbölben történt mélytengeri kőolajszivárgás miatt a BP olajtársaságot és megígérte, addig nem nyugszik, amíg a brit cég nem téríti meg a károkat. Közben újraindult a Mexikói-öböl mélyéről feltörő kőolaj kiszivattyúzása, amelyet előzőleg néhány órára leállítottak, mert villámcsapás miatt tűz ütött ki a munkát végző Discoverer Enterprise fúróhajón.
jún. 16
8:03
Olajkatasztrófa - Egyre dühösebbek a választók (Kripto Akadémia)
Nemtörődömséggel vádolta meg Barack Obama a Mexikói-öbölben történt mélytengeri kőolajszivárgás miatt a BP olajtársaságot és megígérte, addig nem nyugszik, amíg a brit cég nem téríti meg a károkat.
jún. 16
8:57
Tudósok még nagyobbra becsülik az olajszivárgást (Metropol)
Jelentősen, ötven százalékkal növelték amerikai tudósok a mexikói-öbölbeli mélytengeri kőolajszivárgás miatt a tengerbe ömlő olaj mennyiségére adott becslésüket; egy héten belül már másodszor módosították komolyan a becslést.
jún. 16
8:59
Izraeli katonák lelőttek egy fegyveres határsértőt (Metropol)
Izraeli katonák lelőttek egy fegyveres férfit szerda hajnalban az egyiptomi határ közelében - közölte az izraeli katonai rádió.
jún. 16
9:33
Özönvízszerű esőzés - Többen eltűntek Franciaországban (Kripto Akadémia)
Tizenegy ember meghalt, további 12 pedig eltűnt szerda reggelig a délkelet-franciaországi Var megyében özönvízszerű esőzés okozta áradásokban - közölte a helyi prefektus hivatala.
jún. 16
10:09
Földrengéssorozat söpört végig Indonézián (Kripto Akadémia)
Erős földrengések sorozata rázta meg szerdán az Indonézia keleti végén elterülő Nyugat-Pápua nevű tartományt. Legkevesebb két ember meghalt, és több lakóház megrongálódott.
jún. 16
10:27
Romaellenes lincshangulat - Feldühödtek a gyilkosságon (Kripto Akadémia)
Romaellenes lincshangulat alakult ki a vajdasági Torontálalmáson (Jabuka), miután kiderült, hogy egy cigány fiatalt gyanúsítanak egy vele egykorú szerb hat nappal ezelőtti megölésével - írta szerdán a Magyar Szó című újvidéki lap.
jún. 16
11:03
Kiszabadult a túszul ejtett svájci üzletember (Kripto Akadémia)
Visszanyerte szabadságát az a svájci férfi, akit tavaly áprilisban raboltak el feltételezett iszlamista lázadók a Fülöp-szigetek déli részén - közölték rendőrségi és katonai forrásból.
jún. 16
11:21
Gyakori a kínzás a dél-koreai fogdákban (Metropol)
A dél-koreai rendőrség gyakran folyamodik a kínzás eszközéhez a kihallgatások során - állította egy helyi jogvédő szervezet szerdán.
jún. 16
11:21
Fico a KDH-nak udvarol (Kripto Akadémia)
Komoly ajánlatot tett Robert Fico még hivatalban lévő miniszterelnök a Kereszténydemokrata Mozgalomnak. A TA3 hírtelevízió úgy értesült, hogy Fico a miniszteri posztok felét, sőt a kormányfői tisztséget is felajánlja a jobboldali pártnak. A KDH ugyanakkor jelezte, a jobboldali koalícióban kíván részt venni és négy miniszteri helyre számít. Iveta Radicová ellenzéki miniszterelnök-jelölt tegnap…
jún. 16
11:57
Csak válaszként támadnának (Metropol)
Észak-Korea ismét katonai akcióval fenyegetőzött arra az esetre, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa megbüntetné a dél-koreai Cshonan korvett elsüllyesztése miatt. Ugyanakkor mindkét fél csak retorikájában harcias, valójában nem akarnak háborút kezdeményezni.
jún. 16
12:15
Irán hajlandó tárgyalni a nagyhatalmakkal (Metropol)
Irán hajlandó tárgyalni a nagyhatalmakkal nukleáris tevékenységéről, de csak feltételekkel, amelyeket Teherán hamarosan be fog jelenteni - közölte szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egy televíziós beszédében. Ahmadinezsád szerint Obama beavatkozik az iráni belügyekbe.
jún. 16
12:15
Ne gátolja az informatika a schengeni csatlakozást! (Kripto Akadémia)
Fontos, hogy a schengeni információs rendszer (SIS) fejlesztésének késedelme ne befolyásolja hátrányosan Bulgária és Románia csatlakozását a schengeni övezethez - hangsúlyozta Göncz Kinga szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a strasbourgi plenáris ülés erről szóló napirendi pontjához benyújtott, csütörtökön közzétett írásbeli állásfoglalásában.
jún. 16
12:17
Obama megújítja az Észak-Korea elleni gazdasági szankciókat (Metropol)
Újabb egy évre meghosszabbítja az Észak-Korea elleni gazdasági szankciókat Barack Obama amerikai elnök, mert Phenjan atomprogramja továbbra is fenyegetést jelent - közölte a Fehér Ház kedden.
jún. 16
12:33
Vallonverés Flandriában (Metropol)
Rendőrségi feljelentést tett egy vallon fiatalember, azt állítva, hogy egy flamand településen véresre verték, mert franciául beszélt az utcán - írta szerdai számában a La Derniere Heure című francia nyelvű belga bulvárlap.
jún. 16
12:33
Obama megújítja Phenjan elleni szankciókat (Kripto Akadémia)
Újabb egy évre meghosszabbítja az Észak-Korea elleni gazdasági szankciókat Barack Obama amerikai elnök, mert Phenjan atomprogramja továbbra is fenyegetést jelent - közölte a Fehér Ház kedden.
jún. 16
12:51
Tízezrek rekedtek a senki földjén (Kripto Akadémia)
Helyszíni források szerint folytatódott a lövöldözés szerdára virradóra a dél-kirgizisztáni Osban, ahol a napok óta tartó etnikai zavargások kaotikus állapotokat okoztak.
jún. 16
13:27
Rendőrök és lázadók csaptak össze Dagesztánban (Metropol)
Négy rendőr és hét lázadó halt meg szerdán két dagesztáni összecsapásban - közölték különböző források.
jún. 16
13:29
Többen meghaltak és eltűntek franciaországi áradásokban (Metropol)
Tizenegy ember meghalt, további 12 pedig eltűnt szerda délig a délkelet-franciaországi Var megyében az özönvízszerű esőzés okozta áradásokban - közölte a helyi prefektus hivatala. Az ár több települést elöntött, a 40 ezer lakosú Draguignan egyes részeit például több méteres víz borítja, az utak beomlottak, autóroncsok úsznak mindenfelé, több ház összedőlt, a városban hatan vesztették életüket.
jún. 16
14:06
Ahmadinezsád szerint Obama beavatkozik az iráni belügyekbe (Infostart)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán azzal vádolta meg Barack Obamát, hogy beavatkozik az iráni belügyekbe, s hogy az amerikai elnök a legerőszakosabb diktatúra élén áll.
jún. 16
14:39
Medvetámadás Szlovéniában (Metropol)
Szlovéniában súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szerdán egy nőt, akire kutyasétáltatás közben rátámadt egy medve.
jún. 16
14:57
Slota: továbbra is nyitott a helyzet (Metropol)
Továbbra is teljesen nyitottak a szlovákiai kormányalakítás esélyei - vélte Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke miután Ivan Gasparovic államfővel szerdán Pozsonyban megvitatta a hétvégi parlamenti választások nyomán kialakult helyzetet.
jún. 16
15:15
Komorowski pert nyert Kaczynski ellen (Metropol)
Négy nappal a lengyel elnökválasztási összecsapás előtt, szerdán pert nyert Bronislaw Komorowski, a kormányzó Polgári Platform (PO) jelöltje Jaroslaw Kaczynski ellen, aki az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt színeiben indul az államfői posztért.
jún. 16
15:15
Mindenki orosz segítségben reménykedik Kirgizisztánban (Kripto Akadémia)
Az orosz lapok szerdán azt mérlegelték a Kirgizisztánban zajló események kapcsán, van-e mód Oroszország szerepvállalására a helyzet rendezésében - egyedül vagy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) keretében -, s hogy milyen veszélyekkel járnak a kirgizisztáni történések.
jún. 16
15:18
Slota nem hisz a jobboldali koalícióban (Infostart)
Továbbra is teljesen nyitottak a szlovákiai kormányalakítás esélyei - vélte Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke Ivan Gasparovic államfővel szerdán Pozsonyban megvitatta a hétvégi parlamenti választások nyomán kialakult helyzetet. A magyar-szlovák Híd-Most Párt semmilyen körülmények között nem működik együtt a Robert Fico vezette szociáldemokrata SMER-rel - mondta az InfoRádiónak Bugár Béla…
jún. 16
15:33
"Amerika a legerőszakosabb diktatúra" (Kripto Akadémia)
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán azzal vádolta meg Barack Obamát, hogy beavatkozik az iráni belügyekbe, s hogy az amerikai elnök a legerőszakosabb diktatúra élén áll.
jún. 16
15:51
Medvetámadás Szlovéniában (Kripto Akadémia)
Szlovéniában súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szerdán egy nőt, akire kutyasétáltatás közben rátámadt egy medve.
jún. 16
16:09
Véres harcok Afganisztánban (Kripto Akadémia)
A NATO két katonája és 14 tálib felkelő meghalt szerdán az észak-afganisztáni Kunduz tartományban zajló harcokban.
jún. 16
16:27
Árvíz: ukrán kormányzati segítség Magyarországnak (Kripto Akadémia)
Ukrajna kormánya ötmillió hrivnya (kb. 150 millió Ft) értékű segítséget nyújt Magyarországnak az árvíz elleni védekezéshez - jelentette be Nesztor Sufrics, az ukrán rendkívüli helyzetek minisztere szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
jún. 16
16:29
Szlovák kormányalakítás: Slota szerint továbbra is nyitott a helyzet (Kripto Akadémia)
Továbbra is teljesen nyitottak a szlovákiai kormányalakítás esélyei - vélte Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke miután Ivan Gasparovic államfővel szerdán Pozsonyban megvitatta a hétvégi parlamenti választások nyomán kialakult helyzetet.
jún. 16
16:45
Komorowski pert nyert Kaczynski ellen (Kripto Akadémia)
Négy nappal a lengyel elnökválasztási összecsapás előtt, szerdán pert nyert Bronislaw Komorowski, a kormányzó Polgári Platform (PO) jelöltje Jaroslaw Kaczynski ellen, aki az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt színeiben indul az államfői posztért.
jún. 16
16:47
Orosz humanitárius segítség Kirgizisztánnak (Kripto Akadémia)
Oroszország három repülőgépnyi humanitárius segélyt küldött az etnikai zavargásoktól sújtott Kirgizisztánba szerdán: a rendkívüli helyzetek minisztériumának (MCSSZ) első repülőgépe a kora délutáni órákban megérkezett Biskekbe.
jún. 16
17:21
Villám csapta agyon Touchdown Jézust (Metropol)
Hatalmas, 19 méteres Jézus-szobrot semmisített meg egy villám az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Monroe-ban.
jún. 16
17:57
Újabb ikerszülések a kárpátaljai ikrek falván (Metropol)
A napokban megszületett az idei első ikerpár az ikrek falvának is nevezett kárpátaljai Felsőveresmarton (Velika Kopanya), ahol több mint félszáz ikerpár él, és további ikrek érkezésére számítanak az év végéig.
jún. 16
18:15
A BP megkezdte az olaj és gáz elégetését (Metropol)
A BP olajvállalat megkezdte szerdán a Mexikói-öböl fenekéről kiömlő olaj és gáz elégetését.
jún. 16
18:15
Heves tiltakozás a médiacsomag ellen - Osztrák tudósítás a magyar törvénytervezetről (Kripto Akadémia)
A magyarországi médiacsomagról és annak fogadtatásáról szóló tudósítást közölt szerdán az APA osztrák hírügynökség.
jún. 16
18:17
Ortodox zsidók csaptak össze a rendőrséggel (Kripto Akadémia)
Legalább tizenöten sérültek meg szerdán Jaffában egy építkezés helyszínén ultra-ortodox zsidók és rendőrök összecsapásában.
jún. 16
18:33
Kormánybotrány Franciaországban (Kripto Akadémia)
Három francia kormánytagot érintő visszásságokról számolt be a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap szerdán megjelent legfrissebb számában.
jún. 16
19:27
Égetik az olajat a Mexikói-öbölben (Kripto Akadémia)
A BP olajvállalat megkezdte szerdán a Mexikói-öböl fenekéről kiömlő olaj és gáz elégetését - közölte maga a társaság.
jún. 16
20:03
19-en meghaltak a franciaországi áradásokban (Metropol)
Tizenkilencre emelkedett szerda estig a délkelet-franciaországi Var megyében az özönvízszerű esőzés okozta áradásokban meghaltak száma, de ez valószínűleg még nem végleges adat - közölte a helyi prefektus hivatala.
jún. 16
20:03
Brutális ítéletidő, több tucat halott! (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 42 halálos áldozata van az elmúlt négy nap heves esőzéseinek, 36 embert eltűntként tartanak nyilván Dél-Kínában - jelentette a katasztrófavédelem szerdán.
jún. 16
20:06
Csaknem húszan meghaltak a franciaországi ítéletidőben (Infostart)
Tizenkilencre emelkedett szerda estig a délkelet-franciaországi Var megyében az özönvízszerű esőzés okozta áradásokban meghaltak száma. Ez azonban valószínűleg még nem végleges adat - közölte a helyi prefektus hivatala.
jún. 16
20:08
Obama kért, a BP fizet (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök kérésére a British Petroleum a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa károsultjainak kártérítési alapot hoz létre.
jún. 16
21:15
Halálos áradás Franciaországban (Kripto Akadémia)
Tizenkilencre emelkedett szerda estig a délkelet-franciaországi Var megyében az özönvízszerű esőzés okozta áradásokban meghaltak száma, de ez valószínűleg még nem végleges adat - közölte a helyi prefektus hivatala.
jún. 16
21:36
Kemény török lépések várhatók Izrael ellen (Infostart)
Saját bizottságot állított fel Törökország a gázai segélyflottillát ért izraeli támadás kivizsgálására - jelentette be az ankarai külügyminisztérium.

Keresés