2010. június 17. csütörtök

jún. 17
6:19
Pokorni változtatna a tanárképzésen (Alternatív Energia)
Határozati javaslatban indítványozza Pokorni Zoltán, hogy a pedagógusképzést az oktatási kormányzat vegye ki a bolognai rendszerben kettéosztott, alap- és mesterszakos képzésrendből. Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke szerint a tanárképző szakokra kétharmadával kevesebb diákot kellene felvenni, mint jelenleg.
jún. 17
6:21
Kisbenedek Péter: Emelkedhetnek a természeti csapások biztosítási díjai (Infostart)
Egy brit felmérés szerint az elmúlt tíz évben világszerte 15-20 százalékkal emelkedtek a biztosítók kifizetései a természeti katasztrófák számának növekedése miatt - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kisbenedek Péter beszélt arról is, hogy ha a kormány által 200 milliárd forintra tervezett pénzintézeti különadóból 20 milliárd forintnál több jutna a…
jún. 17
6:21
Megállítható a fideszes Ab? (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság léte a tét - mondta lapunknak a taláros testület egyik, névtelenséget kérő volt tagja. Ezzel arra reagált, hogy Sólyom László köztársasági elnöknek hétfőig kell eldöntenie: aláírja vagy - több politikus, illetve szakmai és civil szervezet jelzésére - normakontrollra küldi az alkotmánybírák jelöléséről szóló új törvényi szabályozást. Ha az alkotmánymódosítás életbe lép, a…
jún. 17
6:33
Félnek a rendőrök Stohl kábítószerügyeitől (BorsOnline)
Úgy tűnik, Stohl András megússza a felelősségre vonást kábítószerügyei miatt. A Bors birtokába jutott információk szerint a rendőrség érdemben nem is foglalkozik a kérdéssel.
jún. 17
6:33
Orkán és felhőszakadás tarolt az ország több térségében (Alternatív Energia)
Még szerdán is éreztette hatását a hét eleji, rendkívüli vihar. Épületek ezrei rongálódtak meg a hatalmas szélben, utakat, hidakat mosott el a felhőszakadás. Több száz embert ki kellet telepíteni otthonából. A szerda hajnali "ráadás" vasúti felsővezetékeket és pályákat rongált meg, földcsuszamlást okozott, több települést elöntött a sáros víz. A klímakutató szerint ma még kevés a bizonyíték arra,…
jún. 17
6:35
Totálkárosra törte Tvrtko a kocsiját (BorsOnline)
Autóbalesetet szenvedett Vujity Tvrtko. A TV2 műsorvezetőjét kis híján leszorították az M5-ös autópályáról kedd éjszaka, totálkárosra törte az autóját. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
jún. 17
6:35
Emlékezés a mártír miniszterelnökre (Alternatív Energia)
Több rendezvénnyel emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc mártír miniszterelnöke, Nagy Imre és társai kivégzéséről, illetve a 31 évvel későbbi újratemetésről.
jún. 17
6:51
Dobó Katát összehozták Ronaldóval (BorsOnline)
Cristiano Ronaldo szeretője volt Dobó Kata – állítja a német Bild am Sontag. A bulvárlap fotókkal vagy dokumentumokkal nem tudta alátámasztani cikkét, így lehet, hogy Kata csupán Ronaldo vágyálma.
jún. 17
6:51
A tiszaroffi tározó töltését is megrongálta a vihar (Alternatív Energia)
A Tisza árhulláma több mint 24 órán keresztül tetőzött Szolnoknál 954 centiméteres vízálláson, ám a következő napokra jelzett, jelentős mennyiségű csapadék még tovább lassíthatja az apadás ütemét a folyó középső szakaszán. A térség felett átvonuló vihar a tiszaroffi tározó töltését is megrongálta. Az ország többi, árvízzel sújtott területén folynak a kárfelmérések és helyreállítások.
jún. 17
6:51
Ver/vér, verés/véres (Spa Trend Online)
Még az 50-es IQ-jú tini vígjátékok között is ritka az a fajta kábító bugyutaság, amivel a HA/VER című film célba veszi áldozatait. Ráadásul tele van olyan dilemmával, ami rendre megkérdőjelezi az egész filmet.
jún. 17
6:53
Petre Cozma: ezek nem emberek (BorsOnline)
Megkezdődött a Cozma-per Veszprémben, a vád csoportos garázdaság. A sportoló megölésének ügyét ősszel tárgyalják. A leszúrt Marian Cozma apja azt mondta a vádlottakról: ezek nem emberek.
jún. 17
6:53
Tudjunk röhögni önmagunkon (Spa Trend Online)
Az Üvegtigris harmadik részében is a hat sebezhető balfácán, az út mentén cserbenhagyott emberek története folytatódik. Nekem közöm van hozzájuk, az új filmben olyanokról forgatunk, akikhez személyes közünk van - mondta Rudolf Péter, aki a régi, bevált csapattal hétfőn kezdi forgatni a népszerű filmvígjáték harmadik folytatását. A mintegy 300 milliós költségnek a 90 százalékát a producerek már…
jún. 17
6:54
Három sérült a Bécsi úton - képek (Infostart)
Hárman sérültek meg, miután autójukkal eddig ismeretlen okból szalagkorlátnak ütköztek Budapesten, a Bécsi úton.
jún. 17
6:57
Bankfelügyeleti reform Britanniában (Infostart)
Nagy-Britanniában teljes körű bankfelügyeleti reformot hajt végre két éven belül az új konzervatív-liberális kormány. Az elképzelések alapján a brit jegybanknak adják át a bankszektor feletti ellenőrzést. George Osborne pénzügyminiszter megerősítette a bankok különadóztatásának tervét is.
jún. 17
6:57
Idén elmarad a roham a klímákért (Privátbankár)
A klímaberendezések kereskedelmének nem tesz jót a hűvös, esős időjárás, így a szakma nem számít arra, hogy az idén a válság előtti szintre szöknek az eladások - írta csütörtöki számában a Világgazdas...
jún. 17
7:00
Mely adónemektől szabdulhatnánk meg? (Adózóna)
A miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter is hitet tett amellett, hogy az adórendszer egyszerűsítésének jegyében 10-12 adónemet megszüntetnek. Ebben bírhatják az adóval szakszerűen foglalkozók támogatását. Kevés kérdésben van teljes egyetértés a szakmában, de ez bizonyosan közéjük tartozik. Vámosi-Nagy Szabolcs kommentál.
jún. 17
7:09
Crowe csak a hírnevéért szerette Meg Ryant (BorsOnline)
Hollywood legbájosabb szőkeségének tartották, sikert sikerre halmozott, ám Meg Ryan mára teljesen tönkrement, csak árnyéka egykori önmagának.
jún. 17
7:09
Robbie Williams a focit választotta kedvese helyett (Kripto Akadémia)
Kisebb válságba került Robbie Williams és az amerikai színésznő, Ayda Field kapcsolata.
jún. 17
7:09
Sorban mondanak le az állami intézmények vezetői + videó (ATV)
A többség lemondott.
jún. 17
7:11
Leteperték az állatkínzót - Rendőrök vitték kórházba az ölebet (BorsOnline)
Példátlan összefogással mentett meg egy palotapincsit brutális gazdájától a felbőszült tömeg a Moszkva téren. A kutyát dobálta és rugdosta egy férfi, akit a járókelők a földre tepertek.
jún. 17
7:11
Gisele Bündchen visszatért (Kripto Akadémia)
Fél évvel gyermeke megszületése után a brazil szupermodell, Gisele Bündchen ismét divatbemutatón vett részt.
jún. 17
7:12
Uniós segítséget sürgetnek az árvízvédelemnek (Infostart)
Az Európai Unió anyagi segítségét, illetve a nemzeti árvízvédelmi rendszerek hatékonyabbá tételét is sürgették az Európai Parlament Strasbourgban, a közép-európai árvizek következményeiről és tapasztalatairól rendezett vitában.
jún. 17
7:12
Népszava: vezetőváltás a postánál is (Gondola)
A Fidesz pár napon belül végrehajtja az egyik legsikeresebb – az elmúlt két évben több mint 7-7 milliárd nyereséget termelő – állami cégnél, a Magyar Posta Zrt
jún. 17
7:14
További áldozatokat szedett Mianmarban a pusztító időjárás (Infostart)
Legalább negyvenhat ember életét vesztette Mianmar északnyugati részén a heves esőzések okozta áradásokban és földcsuszamlásokban - jelentette a helyi média.
jún. 17
7:14
Az Egyesült Államok kibővítette Iránnal szembeni szankciós listáját (Gondola)
Az amerikai kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által Teherán ellen elrendelt újabb szankciókat alkalmazva kibővítette a büntető intézkedésekkel sújtott iráni vállalatokról és magánszemélyekről készített feketelistáját
jún. 17
7:15
Olcsóbb is lehetne a gáz (Privátbankár)
A hatósági ár bevezetése után is tartja a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatói árhoz képest az egy havi földgáz árának megtakarítási lehetőségét az EMFESZ
jún. 17
7:27
Kutyabaj (BorsOnline)
jún. 17
7:27
Ilyenekak volt Marilyn szexpartijai (Blikk)
New York — Szexpartikat szervezett a maffia Marilyn Monroe (†36) közreműködésével a Kennedy testvéreknek, hogy aztán legyen mivel megzsarolni őket.
jún. 17
7:27
A BP újabb olajgyűjtő rendszere (Metropol)
Újabb szivattyúrendszert helyezett üzembe a BP olajvállalat a Mexikói-öböl mélyéről feltörő kőolaj összegyűjtése érdekében szerdán - közölte maga a társaság.
jún. 17
7:27
"Mispóche" - Megfelelt a valóságnak Gábor írása (Alternatív Energia)
Az eseményeknek megfelelően számolt be a Népszavában Gábor György filozófus arról a tavaly decemberi esetről, amelyben - többek között - "mispóche" kifejezéssel illette őt Demeter Tamás, az MTA Filozófiai Intézetének igazgató-helyettese - így határozott tegnap első fokon a Fővárosi Bíróság a Demeter által Gábor ellen a lapunkban megjelent cikke miatt indított helyreigazítási perben.
jún. 17
7:27
Visszatér Szorcsik Viki - új kihívások érhetik (ATV)
Más feladatot adnának neki.
jún. 17
7:27
Harrison Ford megnősült (Metropol)
Egybekelt Harrison Ford és Calista Flockhart, a két hollywoodi filmcsillag ezzel hivatalossá tette 2001 óta tartó kapcsolatát - jelentette a TMZ.com celebportál.
jún. 17
7:29
Gyógyul Zalatanay Cini (Blikk)
Lassan másfél hónapja már, hogy Zalatnay Cini (62) összeomlott, és tíz napig a kórházban kezelték.
jún. 17
7:30
Sosem lesz vége? Biszku ordít és keresztet vet (HírTV)
„Azt hittem úgy fogom magam érezni a Bűn és Büntetlenség Menta teraszbeli vetítésén, mint azok a pártbizalmik, akik voltak olyan szerencsések, hogy titokban megnézhették Bacsó Péter tíz évre dobozba zárt klasszikusát, a Tanút. Nagy Imre kivégzésének 52. évfordulóján, 20 évvel a rendszerváltás után ugyanis illegális filmpremiert tartottak Budapesten, az ötvenes évek talán »utolsó tanújár...
jún. 17
7:30
Magyar Hírlap: Belovics Ervin lehet a legfőbb ügyész (Gondola)
A legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese, Belovics Ervin válthatja a vádhatóság élén Kovács Tamást, akinek decemberben lejár a mandátuma - írta pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap csütörtöki számában
jún. 17
7:30
Vállon lőtte magát a nő az orvosi ellátásért (Blikk)
jún. 17
7:31
Újra jönnek Laliék (Blikk)
Budapest — Hamarosan indul az Üvegtigris 3. forgatása.
jún. 17
7:32
Kiesés szélére sodródtak a vb rendezői (HírTV)
Könnyen lehet, hogy egy hét múlva már a lelátókon, tévés szakkommentátorként vagy otthon, a kanapén pihenve követik tovább a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot a hazai válogatott játékosai, miután a csoportkör második fordulójának színvonalas nyitómeccsén három góllal kikaptak Uruguaytól és csak egyetlen pontjuk van két meccs után. Figyelemreméltó: megvan a vébé első kétgólos futballistája.
jún. 17
7:32
Szanyi indul az MSZP országos választmányának elnöki posztjáért (Gondola)
Elindul pártja országos választmányának elnöki posztjáért Szanyi Tibor - erről az MSZP-s politikus a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt
jún. 17
7:33
Rossz hír Horváth Csabának: új főpolgármester-jelöltet keres az MSZP? (Privátbankár)
Nem kizárt, hogy végül mégsem Horváth Csaba lesz az MSZP által támogatott főpolgármester-jelölt - értesült több, de pontosan meg nem nevezett forrásból a Népszabadság. A napilap csütörtöki számában...
jún. 17
7:34
Magyar Nemzet: az APEH-ban az elnök a csontváz (Gondola)
Két évvel ezelőtt jogsértő módon akadályozta meg az adóhivatal elnöke a Malév köztartozásának behajtását - állítja csütörtöki számában a Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva
jún. 17
7:35
Hogyan épülhettek áruházak az ártérben? (Privátbankár)
Menesztik az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vezetőjét, mert Miskolcon több hipermarket is az ártérben épült fel
jún. 17
7:45
Koronaköltöztető és olimpikon osztja az észt Orbánnak (BorsOnline)
Eddig hat szürke eminenciás neve került napvilágra azok közül, akiknek tanácsaira bizton számít Orbán Viktor. Kik ők és miben segítik az újonnan alakult kormány miniszterelnökét?
jún. 17
7:45
Keresik a gyilkos zsaru szeretőjét (Blikk)
Pécs ‒ Már keresik a rendőrök V. Máriát, miután, mint ahogy azt megírtuk, levélben ismerte el felelősségét a volt pécsi főnyomozó, R. Attila (41) egy még 2000-ben elkövetett gyilkosságban, és társtettesként megne­vezte az asszonyt.
jún. 17
7:45
Sokkoló szegénység, nagy lelkesedés (Metropol)
Port Elizabethről azt állítani, hogy nyugalmas, kevés. Itt ugyanis mintha semmi sem mozdulna. A helység nevét Sir Rufane Shaw, az alapító feleségéről kapta – kár, hogy a hölgy meghalt azelőtt, hogy ide költözhetett volna.
jún. 17
7:47
Adományok és felújított óvoda az ÉMÁSZ-tól (Blikk)
Felsőzsolca ‒ Nagyvonalú, összesen 9 millió forintnyi adománnyal segített a térség áramszolgáltatója, az Émász Nyrt. az árvíz által leginkább sújtott borsodi településeken.
jún. 17
7:48
Uniós korlátai lesznek az otthoni pálinkafőzésnek - lapszemle (Infostart)
A házi pálinkafőzés a jövőben a miniszterelnök múlt heti bejelentése ellenére sem lesz teljesen szabad - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy az APEH több mint egymilliárd forint járulékot szedett volna be 2008 végén a Malévtól.
jún. 17
7:48
Távozott Szollár és Gréczy Zsolt is (HírTV)
Ötvennél is több ember távozott a Miniszterelnöki Hivataltól, illetve annak jogutódjától, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól a kormányváltás miatt, köztük Szollár Domokos volt kormányszóvivő, illetve Gréczy Zsolt, Keszthelyi András és Komássy Ákos volt miniszterelnöki főtanácsadó – derül ki a Magyar Közlönyből.
jún. 17
7:48
Népszabadság: mégsem Horváth lesz az MSZP főpolgármester-jelöltje? (Gondola)
Nem kizárt, hogy végül mégsem Horváth Csaba lesz az MSZP által támogatott főpolgármester-jelölt - értesült több, de pontosan meg nem nevezett forrásból a Népszabadság
jún. 17
7:48
Dráma! Halálugrás az égő lakásból (Blikk)
Budapest — A halálba ugrott égő, harmadik emeleti lakásából egy 30-35 év körüli nő tegnap este fél 8 körül.

Keresés