2010. június 17. csütörtök

jún. 17
7:59
Nyilvánosságra hozzák a rektorok fizetését (HR Portál)
Napokon belül közzéteszi honlapján a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma az egyetemi és főiskolai rektorok fizetését.
jún. 17
7:59
A briteknél sem menekülnek a bankok a bankadó elől (ProfitLine)
Teljes körű bankfelügyeleti reformot hajt végre két éven belül az új konzervatív-liberális brit kormány, a brit jegybanknak átadva a bankszektor feletti ellenőrzés jogát - közölte a brit pénzügyminiszter, megerősítve egyben a bankok különadóztatásának tervét is. (MTI)
jún. 17
8:01
Pereskedik a reptéri szakszervezet a minibusz miatt (HR Portál)
A szakszervezetek véleményének mellőzése miatt bírósághoz fordult a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), mert a minibusz szolgáltatásra kötött üzemelési szerződéskötéskor nem kérdezték meg a véleményüket - közölte Kovács Zoltán, a szakszervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
jún. 17
8:01
Nem divat az autósok körében az újérték-biztosítás (ProfitLine)
Évente mintegy 40 ezer autó válik totálkárossá, a tulajdonosok közül mégis csak 4 ezren kötöttek eddig újérték-biztosítást - közölte elemzésének eredményét az Union Biztosító az MTI-vel.
jún. 17
8:03
Szép végkielégítéssel távoznak a szlovák miniszterek (HR Portál)
Több ezer euró nagyságú végkielégítésekkel távoznak a rövidesen leköszönő szlovák kormány miniszterei, illetve azok a parlamenti képviselők, akik a következő megbízatási időszakban már nem lesznek a törvényhozás tagjai.
jún. 17
8:03
Több információt tartalmazhat a jövőben az élelmiszercímke (ProfitLine)
Az élelmiszerek csomagolásán a jövőben fel kell tüntetni a tápanyag-összetételre és a napi ajánlott bevitelre vonatkozó adatokat - döntött szerdán Strasbourgban első olvasatban az Európai Parlament (EP).
jún. 17
8:03
Bomba! Kipakolt Stohl korábbi kedvese (Blikk)
Budapest — Stohl Andrásnak (44) már 2003-ban is gondjai voltak a férfiasságával! – robbant bombát a ma megjelenő hot! magazinban Tünde, akivel hét évvel ezelőtt a Survivor forgatásán jött össze a színész.
jún. 17
8:03
Így alakítja az agyat a Facebook és a Twitter (Infostart)
A legújabb kommunikációs vívmányok, mint például a blog, a Twitter és a Facebook hatására javul a döntéshozatali képesség, de romlik a hosszú távú memória - állapítja meg egy amerikai író most készülő könyvében. Hasonló eredményre jutott Csepeli György szociálpszichológus Örök visszatérés című munkájában.
jún. 17
8:03
Nyilvánosan fenyeget a pécsi szolgáltató (Alternatív Energia)
Nyílt levelet küldött tíz Pécs környéki település polgármestere a megyeszékhely önkormányzati képviselőinek.
jún. 17
8:05
Továbbra is 12-én fizetik ki a nyugdíjakat (HR Portál)
Továbbra is a hónap 12. napján fizetik ki a nyugdíjakat, a kormány ugyanis nem lépteti hatályba az előző kabinet rendeletét, amellyel a kifizetést 15-ére tolta volna el - jelentette be a kormányszóvivő szerdán a kabinet döntését ismertetve.
jún. 17
8:06
Sokan meghaltak Mianmarban áradásokban (Gondola)
Legalább negyvenhat ember életét vesztette Mianmar északnyugati részén a heves esőzések okozta áradásokban és földcsuszamlásokban - jelentette csütörtökön a helyi média
jún. 17
8:06
Az alkotmánybírák miatt aggódik az MSZP (HírTV)
Alkotmányossági aggályokra hivatkozva Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője arra kérte az államfőt, ne írja alá, és ne hirdesse ki azt a hétfőn elfogadott törvényt, amely megváltoztatná az Alkotmánybíróság (AB) tagjainak választását - írja a Magyar Nemzet.
jún. 17
8:07
A válság óta jobban félünk a munkanélküliségtől (HR Portál)
A válság óta megnőtt a félelem a munkanélküliségtől: míg a kilencvenes években csak tízből két-három foglalkoztatott félt állása elvesztésétől, az elmúlt években tízből legalább négyen tartanak ettől, bár tavaly óta kis csökkenés figyelhető meg a Tárki áprilisi kutatásának adatai alapján.
jún. 17
8:08
Répás Zsuzsanna: átlátható határon túli támogatáspolitikára van szükség (Gondola)
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint átlátható, világos és követhető határon túli támogatáspolitikára van szükség, és a jelenlegi kaotikus rendszert meg kell szüntetni
jún. 17
8:09
Médiagyakornoki program munkanélküli roma fiataloknak (HR Portál)
A Partners Hungary Alapítvány együttműködésben a Roma Produkciós Iroda Alapítvánnyal és a Roma Sajtóközponttal 2010. júniusában indítja roma médiagyakornoki programját, amelynek célja szakképzett roma újságírók, rádiós és televíziós riporterek felkészítése és foglalkoztatása a többségi médiában.
jún. 17
8:10
Tálib támadás afgán rendőrök ellen (Gondola)
Autóba helyezett pokolgépet robbantott fel csütörtök reggel egy öngyilkos merénylő Afganisztánban az egyik kerületi rendőrkapitányság épülete előtt
jún. 17
8:21
Harmadszor szült a tolószékes mama (Blikk)
London - Harmadszorra is anya lett egy tolószékbe kényszerült brit nő, akinek öt éve egy megkergült drogos kést vágott a nyakába.
jún. 17
8:21
Eleget tehet-e a jegybank két célnak egyidejűleg? (Portfolio)
A jelenlegi válság rámutatott arra, hogy a pénzügyi stabilitás nem garantált, a döntéshozóknak igenis tenniük kell érte - figyelmeztet Petra M. Geraats, a Cambridgei Egyetem professzora. Bár számos...
jún. 17
8:23
Hihetetlen! Méhkasokat gyűjt (Blikk)
Oklahoma City — Nem érmét vagy bélyeget, hanem darázsfészkeket és méhkasokat gyűjt az oklahomai Terry Prouty már legalább 25 éve.
jún. 17
8:23
A svéd modell a fenntartható, a magyar nem (Portfolio)
Veszélyzónában van Magyarország a gazdaság fenntarthatósága szempontjából - állapítja meg legújabb tanulmányában az European Policy Center. Az államháztartás helyzetére és a versenyképességre...
jún. 17
8:24
Vegyi anyag süllyedt a tengerbe egy japán hajóval (Infostart)
Elsüllyedt a japán partok közelében egy vegyi anyagot szállító japán hajó, miután összeütközött egy teherhajóval. A balesetben senkinek nem esett baja, és a parti őrség szerint a környezet sem károsodott.
jún. 17
8:24
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/USD nyomás alá került, és 42 pippel 1,2301-röl 1,2259-re esett. Nem sikerült tartani a kerek 1,23-as értéket, mely alatt számos eladást oldottak. Ez szintén gyorsította az esést. Támogatás 1,2240-nél található. A jen az euróval és a dollárral szemben is erösödni tudott. Az USD/JPY 91 felé közelített, majd megállt 91,16-nál. Az EUR/JPY-nak nem sikerült benéznie 111,80 alá. in-…
jún. 17
8:25
Nem volt hajlandó korrigálni Amerika a nagy menet után (Portfolio)
Tegnap délután igencsak kedvezőtlen hírek érkeztek az amerikai ingatlanpiacról, aminek nyílván nem örültek a befektetők, mint ahogy annak sem, hogy az olajkatasztrófa miatt egyelőre felfüggesztette...
jún. 17
8:26
Kétszáz fős bővítés Afganisztánban (HírTV)
Magyarország 2011-ig fokozatosan további kétszáz fővel növeli a magyar katonák létszámát Afganisztánban, amellyel a misszió ötszáz fősre nő - írja a Magyar Nemzet.
jún. 17
8:27
Újabb játszma: az oroszok keze már a gázcsapon van (Privátbankár)
A Gazprom ultimátumot intézett Fehéroroszországhoz: amennyiben Minszk nem fizeti ki adósságait június 21-ig, az orosz fél korlátozza a gázszállítást - jelentette be az orosz monopólium szóvivője
jún. 17
8:30
Karrier tanácsadás foci mezben - nem csak rajongóknak (HR Portál)
A labdarúgó világbajnokság ideje alatt a Karrier Hungária Tanácsadó Iroda munkatársai személyre szabott karrier tanácsadással segítik azon érdeklődőket, akik a meccsek előtt vagy után, a Gozsdu udvar II.-ben található Sport bárba ellátogatnak.
jún. 17
8:30
Éppen csak pluszba tudtak szaladni az amerikai piacok (ProfitLine)
Nap végére épphogy pluszba tudtak kapaszkodni az amerikai piacok, miután a nap elején tapasztalt jelentős veszteségek után folyamatosan emelkedtek a piacok. A hangulatot nagyban rontotta a vártnál rosszabb májusi építőipari adat, azonban emelkedésnek indultak az indexek a vártnál jobb ipari termelési adat és a BP bejelentése nyomán, hogy 20 milliárd dolláros alapot hoz létre az olajkatasztrófával…
jún. 17
8:32
A bércsökkentés ellen tiltakoznak a csendőrök (HR Portál)
A spanyol csendőrök megtalálták a módját az ötszázalékos bércsökkentés elleni tiltakozásnak - cikkezik a spanyol El Mundo.
jún. 17
8:32
Megállt az olajár három hete tartó rallyja (ProfitLine)
Az olaj ára csütörtökön az ázsiai kereskedésben közel 77 dollárig csökkent, miután a tegnap a várakozásokkal ellentétben emelkedett az amerikai kőolajkészlet. A WTI olajfajta júliusi szállítású jegyzése 65 centtel 77,02 dollárra csökkent napközben Szingapúrban a Nymex elektronikus piacán. Tegnap még 73 centtel 77,67 dollárra emelkedett.
jún. 17
8:34
OTP részvény elemzés - Elindulsz végre? (ProfitLine)
Az amerikai és ázsiai tőzsdék erős emelkedését az európai piacok nem tudták teljesen lemásolni tegnap, nyitásban ugyan megindultak a részvényárfolyamok, de hamarosan csökkent a lendület. A délutáni, vártnál gyengébb amerikai lakásépítési adatokra pedig kis mínuszba fordultak az indexek, majd egy jobb hír hatására kissé visszaerősödtek a papírok. Nagyjából negatív nulla volt a tőzsdei teljesítmény…
jún. 17
8:39
Fáznak az olaszok a vébén (Blikk)
jún. 17
8:39
Olajgyűjtőt helyezett üzembe a BP (Kripto Akadémia)
Újabb szivattyúrendszert helyezett üzembe a BP olajvállalat a Mexikói-öböl mélyéről feltörő kőolaj összegyűjtése érdekében szerdán - közölte maga a társaság.
jún. 17
8:39
Lefelé vette az irányt ma reggel a japán tőzsde (Portfolio)
A japán és az ausztrál tőzsdét kivéve minden ázsiai piacon pluszba fordultak a ma reggeli kereskedésben az irányadó részvényindexek, bár az emelkedés mértéke csak minimális. Az amerikai tőzsdékről...
jún. 17
8:39
Hol válts valutát? Nem biztos, hogy a határon a legolcsóbb (Pénzcentrum)
Az idegenforgalmi főszezon kezdetével megjelentek az illegális pénzváltók. Vannak olyan pénznemek, amelyeket olcsóbban meg lehet venni a fővárosban, mint a határ menti váltóknál....
jún. 17
8:39
Az MSZP örül a Biszku-dokumentumfilmnek + videó (ATV)
Két újságíró készítette a filmet.
jún. 17
8:41
Pert nyert a Telekom (Portfolio)
A Fővárosi Bíróság, mint első fokú bíróság 2010. június 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Magyar Telekom két kisrészvényesének keresetét a 2009. június 29-i közgyűlési határozatok hatályon...
jún. 17
8:41
Csalódott a Tv2 sorozatsztárja, soha többé nem akar férjet (ATV)
Alkalmi kapcsolatokra vágyik csak.
jún. 17
8:42
Millió dolláros informátori jutalom Kolumbiában (Infostart)
Csaknem 1,3 millió dollár jutalmat fizet a kolumbiai kormány annak az informátornak, aki hozzásegítette a hadsereget ahhoz, hogy a minap kiszabadítsa a FARC szélsőbaloldali gerillaszervezet négy túszát - jelentette be a dél-amerikai ország szárazföldi hadseregének főparancsnoka.
jún. 17
8:42
Tóta W. az "ázalag" (Gondola)
jún. 17
8:42
Szikora leállította a Malév 1,2 milliárdos tartozásbehajtását (HírTV)
Jogsértő módon állíttatta le az APEH elnöke a Malév 1,2 milliárd forintos köztartozásának behajtását 2 évvel ezelőtt - írja a Magyar Nemzet. A légitársaság 2008. október 13-ig ennyi járuléktartozást halmozott fel az állammal szemben.
jún. 17
8:44
Csökkenö japán üzleti indikátorok (HírTV)
A japán üzleti élet elörejelzö mutatói 101,9 pontról 101,7 pontra estek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 17
8:57
Ilyenek voltak Marilyn szexpartijai (Blikk)
New York — Szexpartikat szervezett a maffia Marilyn Monroe (†36) közreműködésével a Kennedy testvéreknek, hogy aztán legyen mivel megzsarolni őket.
jún. 17
8:57
Közzéteszik a Facebook kínos üzeneteit (Infostart)
Openbook, azaz Nyitott könyv néven egy új weboldal gyűjti a Facebook közösségi portálon megjelent kínos publikus üzeneteket.
jún. 17
8:57
Flottilla - A titkosszolgálat figyeli ezentúl a segélyszervezetet (Kripto Akadémia)
Izrael ezentúl terrorista szervezetnek tekinti az IHH palesztinbarát török segélyszervezetet, amely május végén megpróbált segélyszállítmányt eljuttatni az izraeli zárlat alatt lévő Gázai övezetbe - jelentette az izraeli közszolgálati televízió.
jún. 17
8:57
Megvolt a korrekció? - Technikai elemzés (Portfolio)
Az elmúlt napok a korrekcióról szóltak a világ tőzsdéin, és az indexek egész szép erősödést produkáltak a mélypontjaikhoz képest. Tegnap azonban valami megváltozott, megtört az erősödés lendülete,...
jún. 17
8:57
Medvegyevnél betelt a pohár: visszahozná a szovjet modellt (Pénzcentrum)
Az orosz elnök szerint egy nagyhatalomhoz méltatlan, hogy az ország vezetői külföldi gyártmányú személyautókban utaznak. Dmitrij Medvegyev elnöki rendeletben adott utasítást arra, hogy tanulmányozzák át annak lehetőségét, hogy újra lehet-e indítani a ZiL óriáslimuzin gyártását....
jún. 17
8:59
Az AXA veheti meg az ING gigantikus ingatlanvagyonát (Portfolio)
Az AXA csoport ingatlanbefektetési üzletága is érdeklődik az ING Real Estate Investment Management (ING REIM) iránt, jelentette ki egy londoni konferencián a francia cégcsoport befektetésekért...
jún. 17
9:00
Riadókészültségbe helyezték az izraeli rendőrséget (Gondola)
Riadókészültségbe helyezték csütörtökön az izraeli rendőrséget, mert a délutáni órákban két helyszínen ortodox zsidók várhatóan jelentős számban fognak tüntetni - jelentette be Miki Rózenfeld rendőrségi szóvivő
jún. 17
9:00
Megszüntették a Zrínyi rektorának előzetesét (HírTV)
Megszüntette a bíróság a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának előzetes letartóztatását - a Szabó János elleni kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra változtatták. Az ügyészség azonban fellebbezett a döntés ellen, így a rektor a másodfokú végzésig előzetesben marad.
jún. 17
9:01
Stratégiai szövetség az FHB csoport és az Allianz csoport között (Portfolio)
Január óta tartó, közel öt hónapos tárgyalások eredményeképpen az FHB Jelzálogbank és az Allianz Hungária Biztosító tegnap szándéknyilatkozatot írt alá hosszú távú exkluzív stratégiai együttműködésre...

Keresés