Mesterházy Attila szerint az MSZP előtt álló legfontosabb politikai feladat a hitelesség visszaszerzése. Az MSZP frakcióvezetője a Házidolgozat - Vitairat a Baloldalhoz című, a szocialisták hétvégi kongresszusára írt elemzésében az intellektuális, szervezeti, működésbeli és személyi megújulást sorolta a párt megújhodásának feltételei közé. (MTI)
A helikopteres védekezés, illetve beavatkozás ellenére a Bódva körülbelül húsz-harminc méteren újból megbontotta a homokzsákos töltésmagasítást a Borsod megyei Edelénynél - tudta meg az MTI. Szakem...
A befektetők vegyenek forintot és adják el a magyar államkötvények kockázati megítélését tükröző CDS-eket, mivel „eltúlzottnak tűnik” a kormányzópárt egy vezetőjének az a nyilatkozata, hogy Magyarország helyzete Görögországéhoz hasonló - idézte a BNP Paribas értékelését az amerikai Bloomberg Businessweek magazin pénteken.
Barack Obama levélben gratulált Bajnai Gordon leköszönt miniszterelnöknek a sikeres válságkezeléshez, az amerikai elnök szerint a volt magyar kormányfő intézkedései példaként szolgálhatnak a hasonló fenyegetésekkel szembe néző országoknak.
(MTI) - A befektetők vegyenek forintot és adják el a magyar államkötvények kockázati megítélését tükröző CDS-eket, mivel "eltúlzottnak tűnik" a kormányzópárt egy vezetőjének az a nyilatkozata, hogy Magyarország helyzete Görögországéhoz hasonló - idézte a BNP Paribas értékelését az amerikai Bloomberg Businessweek magazin pénteken.
Nem tetszik a piacnak a májusi amerikai foglalkoztatottsági adat, melynek hatására meredek csökkenéssel indítottak az amerikai részvénypiacok pénteken.
Az elmúlt harminc-negyven év legnagyobb slágereivel lép fel Rod Stewart az idei Kapcsolat koncerten, amelyet június 26-án rendeznek meg az 56-osok terén. A brit énekes előtt az előző évek Megasztár-győztesei szórakoztatják majd a nézőket - mondta az InfoRádiónak Gőz László, a koncert egyik szervezője.
A kanadai építési engedélyek májusban a várt -2%-os érték helyett +5,4%-os értéket hoztak a legutóbbi +12,2% után. Az adatok közzététele után benézett az EUR/CAD 1,2560 alá, és 1,2635 közelében mozog. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Leleplezték a Trianon-emlékművet Révkomáromban, a szlovák-magyar határ közelében. A több mint másfél méteres kőoszlopot, amelyet a határátkelő egykori épületeinek közelében, az Erzsébet hídra vezető út két oldalát elválasztó középső füves sávban állították fel, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke avatta fel.
Megkezdődött pénteken délután három óra körül a pesti alsó rakpart teljes lezárása is Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a budai alsó rakparton - a korábban már lezárt, Halász utca - Margit híd közötti szakaszt kivéve - egyelőre még lehet autózni, de a Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan néhány órán belül azt is lezárják az autósok elől.
Újra átszakadt a töltés a Borsod megyei Edelényben, 50 méterrel afölött, ahol éjjel áttört a Bódva. A víz elsodort egy embert is, akit két helybéli mentett ki a sodrásból. 180 ház van veszélyben.
Barack Obama levélben gratulált Bajnai Gordon leköszönt miniszterelnöknek a sikeres válságkezeléshez, az amerikai elnök szerint a volt magyar kormányfő intézkedései példaként szolgálhatnak a hasonló fenyegetésekkel szembe néző országoknak.
Összességében egy milliárd dollárral több pénz érkezett a feltörekvő piacokra, mint amennyi távozott, ez azonban csak a globális feltörekvő piacokba fektető (GEM) alapoknak volt köszönhető. Az összes...
A fapados easyJet - a világ légitársaságai közül elsőként - hamudetektort szereltet gépeire, a berendezés akár 160 kilométeres távolságból észleli a légkörben a vulkáni hamu jelenlétét....
Dr. Móré Attila, a Phylaxia Igazgatótanácsának tagja 2010. június 3-án valamint június 4-én tőzsdei forgalomban összesen 50,000 darab Phylaxia törzsrészvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt-n...
A kankalin egy szokatlanul élénk színű, tavasszal virágzó évelő virág. Ellentétben a tavaszi finom pasztell színekkel, a kankalin sárga, piros, rózsaszín és kék virágokat nyit. A virág szára alacsonyra nő és szalagcsokorszerűen öleli át a vastag, zöld leveleket. Heteken át virágzik.
Már csak másfél méternyi hiányzott ahhoz, hogy elzárják a nyúlgáton keletkezett rést, de a folyó erősebbnek bizonyult, s egy kicsit arrébb, ismét lelökte a homokzsákokat - közölték a szakemberek
Az ország sebezhetőségét egyebek mellett a lakossági magtakarítások növelésével lehet csökkenteni - mondta Simor András jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank és a Pénziránytű Alapítvány konferenciáján....
Budapest 69 aluljárójában tilos lesz rágyújtani, döntött tegnap a Fővárosi Közgyűlés. A testület hamarosan a megállókból is kitiltja a pöfékelőket. A szabályszegőket 30 ezer forintra büntethetik.
A kiábrándító amerikai foglalkoztatási adatok és az európai kereskedés során a befektetői hangulatban bekövetkezett fordulat hatására csökkentek az indexek
Gyűlölte a mosóporreklámokat gimnazista korában Molnár Zsolt aka Zsutti, ezért döntött úgy, hogy reklámos lesz. Pár hónapja otthagyta az ügynökségi art director munkát, a naponta egy fővárosi házszámot bemutató 365 Budapest blog után pedig újabb fotósprojektbe fogott: Budapest észrevétlen arcait akarja megmutatni. A Kreatív magazin cikke.
Barack Obama levélben gratulált Bajnai Gordon leköszönt miniszterelnöknek a sikeres válságkezeléshez, az amerikai elnök szerint a volt magyar kormányfő intézkedései példaként szolgálhatnak a hasonló fenyegetésekkel szembe néző országoknak - tájékoztatta az MTI-t pénteken Bajnai Gordon titkársága.
A csütörtöki 40 bázispont körüli emelkedés után péntek kora délutánra újabb 50-70 bázisponttal nőttek a hozamok a magyar állampapírok másodpiacán, mondták kereskedők az MTI-nek. A hozamok csütörtökön az államcsőd közvetlen veszélyéről szóló Kósa nyilatkozat után ugrottak meg, pénteken pedig Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő Kósa kijelentését megerősítő kommentárja újabb lökést adott a…
Leleplezték a Trianon-emlékművet Révkomáromban, a szlovák-magyar határ közelében pénteken délután. A több mint másfél méteres kőoszlopot, amelyet a határátkelő egykori épületeinek közelében, az Erzsébet hídra vezető út két oldalát elválasztó középső füves sávban állították fel, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke avatta fel.
Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Fenyves Pétert, Mór fideszes polgármesterét, valamint a város bűnsegédlettel vádolt korábbi jegyzőjét pénteki tárgyalásán a Székesfehérvári Városi Bíróság; az ítélet nem jogerős.
Újabb kötettel gyarapodik Stephenie Meyer Alkonyat-sorozata: a világszerte nagy sikert arató vámpír-saga harmadik kötetének "leágazása", a The Short Second Life of Bree Tanner az interneten egy hónapon át ingyen is olvasható lesz.
A Fidesz politikusainak nyilatkozatai kapcsán a piaci elemzők egyöntetűen úgy vélik, hogy a durva kijelentések a kampányígéretekből történő visszatáncolást szolgálják. Egyes szakértők a jegybank...
Újabb kötettel gyarapodik Stephenie Meyer Alkonyat-sorozata: a világszerte nagy sikert arató vámpírsaga harmadik kötetének "leágazása", a The Short Second Life of Bree Tanner az interneten egy hónapon át ingyen is olvasható lesz.
Pénteken kora délután több mint két dollárral csökkent a kőolaj ára New Yorkban, miután az Egyesült Államokban a vártnál kisebb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma májusban.