2010. június 4. péntek

jún. 4
13:24
Lezárták a pesti és budai alsó rakpartot (Metropol)
Megkezdték a rakpartok lezárását pénteken Budapesten: elsőként a Budai alsó rakpartot zárták le a forgalom elől a Margit híd és a Halász utca között.
jún. 4
13:24
Intenzíven árad a Duna Nyugat-Magyarországon (Alternatív Energia)
Egy napja ismét intenzíven árad a Duna, a Mosoni-Duna emelkedése miatt az abdai árvízkaput be kellett zárni. A Bakony nyugati lejtőin egész éjjel esett, így jelentős vízmennyiség jutott a Marcalba - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken.
jún. 4
13:24
Teljes útzár van 80 útszakaszon (hirado.hu)
Az árvíz miatt közútkezelő arra kéri az autósok indulás előtt tájékozódjanak az aktuális útállapotokról, akár telefonon, akár a 06-1-336-2400-s telefonszámon, valamint a www.kozut.hu oldalon
jún. 4
13:24
Azonnali hatállyal leváltották az NFÜ elnökét (HR Portál)
Azonnali hatállyal menesztette Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eddigi vezetőjét, Vági Mártont - értesült az Magyar Nemzet Online.
jún. 4
13:24
Szijjártó csődről beszélt - Csak félreértették? (Portfolio)
Nem túlzás Magyarország vonatkozásában, ha most valaki államcsőd közeli helyzetről beszél - ezt a rendkívül negatív kijelentést tette ma kora délutáni sajtótájékoztatóján a miniszterelnök szóvivője....
jún. 4
13:24
„Imáinkkal és szivattyúkkal próbálkozunk” Elöntötte az iskolát a víz + videó (ATV)
Idén már nem lesz tanítás Szederkényben.
jún. 4
13:26
Felakasztotta magát a világsztár bizalmasa (hirado.hu)
A hír mélyen lesújtotta Robbie Williamset
jún. 4
13:26
Nepáli parasztfiúból milliomos (HR Portál)
Az amerikai sajtó egy szegény sorból felemelkedett nepáli lakájról és titkárról cikkezik, aki milliós vagyont örökölt korábbi munkaadóitól és barátaitól.
jún. 4
13:26
Elszállt a svájci frank - Már csak ez hiányzott! (Portfolio)
Brutális erősödésnek indult a svájci frank az euróval szemben, az alpesi deviza új történelmi csúcsra száguldott. A jegyzések már az 1.39-es szint alatt járnak, amire soha nem volt még példa....
jún. 4
13:26
Aczél Zoltán is Prukner lehetséges utódai közt (ATV)
Kaposváron edzőt keresnek.
jún. 4
13:27
Az export tartja életben az eurózóna növekedését (Privátbankár)
Az idei első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt az euróövezeti GDP az előző negyedévhez képest - erősítette meg az Európai Unió statisztikai hivatala a korábbi becslés
jún. 4
13:28
285 forint felett az euró (hirado.hu)
A dollárt 234,13, a svájci frankot pedig 204 forinton jegyezték
jún. 4
13:28
Díj a dokumentummenedzsment kiválóságainak (HR Portál)
Az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség a dokumentummenedzsment (iratkezelés, tartalomkezelés) területén kifejtett kiemelkedő szakmai és közösségépítő tevékenység elismeréseként "Magyar Dokumentumkezelésért Díj" elnevezéssel pályázatot hirdet, első ízben 2010-ben.
jún. 4
13:28
Kit és hol üthet meg az eurózóna válsága? (Goldman) (Portfolio)
Egy az egyben visszaesne a régiós export, ha az eurózóna GDP-növekedése, így az exportkereslet is visszahanyatlik. Korábban a görög válság kapcsán azt mondták az elemzők, a "fertőzés" veszélye inkább...
jún. 4
13:29
Hűtlen kezelés: a 4-es metró ügyében is nyomoznak (Privátbankár)
Hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a 4-es metró beruházásával összefüggésben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság
jún. 4
13:33
EUR/CAD Változatlan munkanélküliségi ráta (HírTV)
A kanadai munkanélküliségi ráta változatlanul 8,1%-os értéket hozott (elörejelzés. 8,0%). Az EUR/CAD 1,2640-em keresztül 1,2600-ra esett. A ráta továbbra is alacsonynak számít egy G7-es országhoz képest. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
13:35
Orbán: A védekezéshez szükséges eszközökből nem lesz hiány (+videó) (HírTV)
Megérkezett Edelénybe a miniszterelnök. Orbán Viktor olyan embereket látogatott meg a Borsod megyei városban, akiket az árvíz miatt kitelepítettek. A kormányfő ezután a megáradt Bódva folyóhoz ment, ahol biztosított: a védekezéshez szükséges eszközökből nem lesz hiány.
jún. 4
13:36
Az euróövezetben 0,2 százalékkal nőtt a GDP (ProfitLine)
Az idei első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt az euróövezeti GDP az előző negyedévhez képest - erősítette meg az Európai Unió statisztikai hivatala a korábbi becslést. Éves szinten 0,6 százalék volt a bővülés, hosszú idő óta ez volt az első negyedév, amikor éves szinten emelkedett a GDP.
jún. 4
13:37
EUR/USD A G20-as csúcs elökészítö ülése (HírTV)
A G-20-as csúcs nem a várt szerint alakulhat. Belsö információk szerint ez a június végi torontói G20-as csúcs elökészítö ülése lesz. Az eurót sokkolta a hír. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
13:38
S&P; 600 - Némi optimizmus mutatkozik a kispapíroknál (ProfitLine)
Az S&P smallcap részvény összeállítása valamivel kedvezőbb képet fest elénk, mint amelyet a napokban bárki feltételezett volna. Az árfolyam 360 pont alatt bázist épít, azaz az árfolyam olyan mozgásba kezdett, amely stabil támaszt nyújthat egy komolyabb eladói nyomás során.(Solar Capital)
jún. 4
13:39
Keresik Napóleon aranyát (Blikk)
jún. 4
13:40
Nem engedik esni az olaj árát (ProfitLine)
Az olaj árfolyam hosszas gyengülést követően kezd magához térni. Az árfolyam stabilizálódott a 70 dolláros támasz környékén, majd enyhén emelkedni kezdett. (Solar Capital)
jún. 4
13:42
Alberta megvédené grizzly medvéit (Metropol)
Fokozta a területén élő grizzly medvék védelmét a kanadai Alberta tartomány, mivel az állatok száma kritikusan alacsonnyá vált az utóbbi időben.
jún. 4
13:42
Kapitulált az OTP Szijjártó szavai után - 10%-os mínuszban kiakadt a bankpapír (ProfitLine)
Meredek zuhanás indult a hazai részvénypiacon, miután Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Magyarország gazdasága "nagyon súlyos helyzetben" van, ugyanis az előző kormány manipulálta az adatokat és hazudott az ország gazdaságának állapotáról.
jún. 4
13:42
Főosztályvezetői szintig mindenkit elküldenek a Külügyminisztériumból? (Alternatív Energia)
Minden jel arra utal, hogy a Külügyminisztériumban a vezetőcserék a szokásosnál jóval nagyobb arányúak lesznek, és főosztályvezetői szintig lényegében teljes körűnek mondhatók majd - írja a Népszabadság pénteki számában.
jún. 4
13:42
Eltűnnek a képernyőről a színészek (Spa Trend Online)
Horváth Ádám ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Molnár Ferenc unokája a hazai televíziózás történetének meghatározó személyisége, a műfajteremtő művésze.
jún. 4
13:42
Már áll a Trianon-emlékmű Révkomáromban (Képekkel) (hirado.hu)
A több mint másfél méteres kőoszlopot Jan Slota és Fico leplezi majd le a kora délutáni órákban
jún. 4
13:42
Kivégzik a forintot? - Technikai elemzés (Portfolio)
Nem nyugszanak a kedélyek a forint piacán, és az elmúlt hetekben sok vihart megért nemzeti valutánk tovább gyengélkedik az euróval szemben. A következőkben technikai alapon tekintjük át a...
jún. 4
13:42
Szijjártó rátett egy lapáttal: éves mélyponton a forint (ATV)
Zuhan az OTP is.
jún. 4
13:44
Pénzügykutató: amit Kósa művelt az egy nagyon veszélyes hazárdjáték (hirado.hu)
Várhegyi Éva szerint, ha a beszéddel az volt a cél, hogy az új kormány lehetőséget teremtsen arra, hogy visszavonja adócsökkentési ígéretét, mely szerint itt egycsapásra minden jobb lesz, akkor ez egy nagyon veszélyes kommunikáció
jún. 4
13:45
Mélyrepülésben a forint: 285 felett az euró árfolyama (Privátbankár)
A térségbeli devizákkal együtt péntek délelőtt tovább gyengült a forint.
jún. 4
13:46
4-es metró: hűtlen kezelés miatt nyomoz a BRFK (hirado.hu)
A rendőrség szerint tavaly decemberben tett feljelentést az ügyészségen egy korábbi országgyűlési képviselő a 4-es metró építése kapcsán, a Főügyészség pedig elrendelte a nyomozást
jún. 4
13:48
Szijjártó: nem marad el az ígért adócsökkentés (hirado.hu)
A politikus elmondta, hogy nem tartja túlzónak a Fidesz ügyvezető alelnökének csütörtöki kijelentéseit az államcsőddel összefüggésben
jún. 4
13:51
A tartalékos erőket is a gátakra rendelte a honvédelmi miniszter (HírTV)
A Magyar Honvédség békeidőben fenntartott tartalékerőit is az árvízi védekezéshez vezényelte Hende Csaba honvédelmi miniszter.
jún. 4
13:53
EUR/USD Kamatemelést követelnek (HírTV)
Vezetö amerikai jegybanki szakemberek kamatemelésre buzdítják a Fedet az inflációs kockázatok csökkentésének érdekében. Az EUR/USD 1,2095-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
13:55
Feláll az alkotmányelőkészítő bizottság (HírTV)
Orbán Viktor 6 szaktekintélyből álló alkotmányelőkészítő testületet hoz létre – jelentette be pénteken a kormányfő szóvivője.
jún. 4
13:57
Két vak férfit próbált kirabolni egy csorvási támadó (Blikk)
jún. 4
13:57
Szijjártó: nem marad el az adócsökkentés (Blikk)
Nem marad el az ígért adócsökkentés – derült ki Szijjártó Péter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányfő szóvivője közölte: a kormány készen áll arra, hogy elkerülje azt az utat, amelyen Görögország járt.
jún. 4
13:57
Lelki terhet okoz a válság a munkavállalóknak (HR Portál)
Egy brit felmérés eredményei szerint lelkileg is erősen megterheli a brit munkavállalókat a nemzetközi gazdasági válság, és a céges válságkezelés miatti többletmunka. A kevesebb alvás és a gyengébb munkamorál miatt jelentős számú alkalmazott kért orvosi segítséget, és többen szednek hangulatjavító gyógyszereket.
jún. 4
14:00
A pénzügykutató szerint megalapozatlan Kósa Lajos állítása (Alternatív Energia)
Teljesen megalapozatlannak nevezte Kósa Lajos állítását Várhegyi Éva, a Pénzügykutató főmunkatársa, aki szerint a fideszes politikus mondanivalójának csak politikai oka lehet, amit nagyon veszélyes hazárdjátéknak tartott.
jún. 4
14:00
Befedik a Református Zenei Fesztivált (Spa Trend Online)
Az állandó esős időjárás miatt minden koncert fedett helyen lesz a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó VII. Református Zenei Fesztiválon a fővárosban: a péntekiek a Bakáts téri katolikus templomban, a szombatiak a Lónyay utcai Református Gimnáziumban.
jún. 4
14:00
Trianon-emléknap - Versailles-ban a Magyarok Világszövetsége (Kripto Akadémia)
A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott pénteken nagygyűlést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) szervezésében több magyar szervezet a trianoni emléknapon.
jún. 4
14:00
MNB: megtakarításra kell ösztönözni a lakosságot (hirado.hu)
Ebben a jegybank úgy tud segíteni, hogy következetesen törekszik az árstabilitásra, az inflációs cél elérésére, illetve a pénzügyi stabilitás fenntartására - tette hozzá Király Júlia
jún. 4
14:00
Három hét alatt a májusi csapadék hétszerese esett le + videó (ATV)
Az éves vízmennyiség 60 százalékát meghaladja.
jún. 4
14:02
Új kulturális központ Zalában (Spa Trend Online)
Történelmi, kulturális, turisztikai központ létesül Zalaváron, a főhelyen álló emléképületet Makovecz Imre tervezte.
jún. 4
14:02
Szendrőlád lakosságának teljes vagyona víz alatt (hirado.hu)
A település azonnali segítséget kér; a lakosságnak élelmiszerre, gyermek és felnőtt ruhára és takarókra van szüksége
jún. 4
14:03
Két évig szünetelnek az irodaépítések - most nem éri meg (Privátbankár)
2012-nél előbb nem lesz spekulatív irodafejlesztés, ugyanis az alacsony bérleti díjak miatt egyelőre nem éri meg építkezésekbe fogni
jún. 4
14:05
12 milliárd körüli kárt okozott a vihar a lakosságnak (Privátbankár)
Az AEGON Magyarország becslése szerint a magyar lakosságnak az elmúlt hetek viharai, felhőszakadásai és árvizei közel 12 milliárd vagy azt meghaladó kárt okoztak - tudtuk meg az AEGON biztosítótól. A ...
jún. 4
14:06
Mindenkit boldoggá tesz Osibisa (BorsOnline)
A hét legnagyobb bulija a kétnapos Stargarden fesztivál. A legendákat felvonultató monstre bulin holnap az Osibisa is fellép. Teddy Osei, a zenekar szaxofonosa nyilatkozott a Borsnak.
jún. 4
14:06
Fideszes nyilatkozatok miatt zuhan a forint (Blikk)

Keresés