2010. június 6. vasárnap

jún. 6
10:30
A bangkoki nagykövet lehet a szocialisták államfőjelöltje (Alternatív Energia)
Balogh András történészprofesszort, Magyarország thaiföldi nagykövetét javasolta az MSZP választmánya a kongresszusnak.
jún. 6
10:30
Nő a Felsőzsolcáról kitelepítettek száma (Infostart)
További háromszáz embert kell kitelepíteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője
jún. 6
10:30
MÁV: Észak-Magyarországon még mindig sok helyen korlátozásra kell számítani (Infostart)
Észak-Magyarországon még mindig sok helyen korlátozásra és vonatpótló buszok közlekedésére kell számítania az utazóközönségnek. A Dunántúlon már a Duna vízszintjének emelkedése miatt is korlátozásokat kellett bevezetni - közölte a MÁVINFORM.
jún. 6
10:30
Teljes útzár Felső-Göd és Vác között, állnak a dunakanyari kompok (hirado.hu)
A 2-es főúton teljes útlezárást vezettek be Felső-Göd és Vác között ( 26-33 km ), a forgalmat a kosdi és a gödi csomópontok között az M2 autóútra terelik - olvasható az Útinform honlapján; a kozut.hu tájékoztatása szerint az M2-en azonban a teherjárművek csak díjfizetés ellenében közlekedhetnek
jún. 6
10:32
Megindult az apadás az észak-magyarországi folyók felső szakaszán (Infostart)
Megindult az apadás az észak-magyarországi folyók felső szakaszain, de az üteme lassú.
jún. 6
10:33
Kongresszust tart az LMP és az MSZP (HírTV)
A Lehet Más a Politika már szombaton megkezdte tisztújító kongresszusát, az MSZP-küldöttek pedig vasárnap találkoznak.
jún. 6
10:34
Kiürítették Miskolc keleti kapujánál az áruházakat (Infostart)
Kiürítették a Miskolc keleti kapujánál lévő áruházakat is vasárnapra virradóra, mert a Sajó árvize ezeket is elöntötte.
jún. 6
10:35
Összeverte, majd bezárta élettársát (HírTV)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki fakanállal és puszta kézzel verte össze élettársát Ruzsán, majd egy melléképületbe zárta a sérült asszonyt.
jún. 6
10:36
Lezárták a Népszigetet (Infostart)
Lezárták a fővárosban a Népszigetet az árvízi veszélyeztetés miatt vasárnap 10 órakor - közölte a XIII. kerületi védelmi bizottság.
jún. 6
10:38
Teljes útzár Felső-Göd és Vác között (Infostart)
A 2-es főúton teljes útlezárást vezettek be Felső-Göd és Vác között ( 26-33 km ), a forgalmat a kosdi és a gödi csomópontok között az M2 autóútra terelik - olvasható az Útinform honlapján; a kozut.hu tájékoztatása szerint az M2-en azonban a teherjárművek csak díjfizetés ellenében közlekedhetnek.
jún. 6
10:39
Energiatakarékosan futó robotok készülhetnek (Index)
A strucc mozgása alapján tervezett robotot a harctéren és a rendfenntartásban használnák.
jún. 6
10:39
Hat árvízi kaput zárnak le a fővárosban (Gondola)
Mintegy negyven árvízi kaput és több mint harminc csatornát zártak le eddig a fővárosban - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője vasárnap reggel
jún. 6
10:40
Még hetekig ideiglenes állapotok lehetnek az M1-esen Győrnél (Infostart)
Akár hetekig is fennállhatnak az ideiglenes állapotok az M1-es autópályának azon a Győrhöz közeli szakaszán, amely pénteken este megsüllyedt, és egyik sávját lezárták - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője
jún. 6
10:41
Brutálisan bántalmazta élettársát (Index)
Először fakanállal, később ököllel ütötte a nőt a ruzsai férfi.
jún. 6
10:41
Még hetekig ideiglenes állapotok lehetnek az M1-esen Győrnél (Gondola)
Akár hetekig is fennállhatnak az ideiglenes állapotok az M1-es autópályának azon a Győrhöz közeli szakaszán, amely pénteken este megsüllyedt, és egyik sávját lezárták - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt
jún. 6
10:42
Bombariadó a Hajógyári-szigeten (Alternatív Energia)
Bombariadó miatt kiürítették vasárnap hajnalban a budapesti Hajógyári-szigetet, a rendőrség átvizsgálta a területet, de nem talált robbanószerkezetet, így a szigetre ismét be szabad menni - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jún. 6
10:42
Nem hallgat a szép szóra Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Az Észak-Korea megbüntetését célzó diplomáciai erőfeszítéseknek csak csekély hatása lehet egy olyan hatalomra, amely nem törődik sem a külvilág véleményével, sem saját népe jólétével - jelentette ki vasárnap Robert Gates amerikai védelmi miniszter a BBC-nek adott interjújában, utalva a dél-koreai hadihajó elleni feltételezett észak-koreai torpedótámadásra.
jún. 6
10:42
Még hetekig ideiglenes állapotok lehetnek az M1-esen Győrnél (hirado.hu)
Szombat este újraindult ugyan a forgalom a főváros felé tartó pálya 104-es kilométerénél, de bármikor ismét süllyedni kezdhet az út, ezért 24 órás figyelőszolgálat van a helyszínen
jún. 6
10:42
Újabb három bank ment csődbe az Egyesült Államokban (ATV)
Idén már 81-re emelkedett a számuk.
jún. 6
10:43
Megdöntötték a leghosszabb pókerezés rekordját (Index)
Phil Laak ír származású pókerjátékos megdöntötte az egyhuzamban, alvás nélküli pókerezéssel töltött órák világrekordját szombaton, egy Las Vegas-i kaszinóban
jún. 6
10:43
Trianon és a nemzeti összetartozás (Gondola)
A magyar állampolgárság könnyített megszerzését szabályozó mostani törvény oldja a trianoni traumát.
jún. 6
10:44
Még hetekig rossz állapotban lehet az M1-es (Alternatív Energia)
Akár hetekig is fennállhatnak az ideiglenes állapotok az M1-es autópályának azon a Győrhöz közeli szakaszán, amely pénteken este megsüllyedt, és egyik sávját lezárták - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
jún. 6
10:44
Hiába békül a TV2 műsorvezetője, felesége perel (ATV)
Az ő irányába elmaradt a bocsánatkérés.
jún. 6
10:46
Árvíz: lezárták a Népszigetet (Alternatív Energia)
Lezárták a fővárosban a Népszigetet az árvízi veszélyeztetés miatt vasárnap 10 órakor - közölte a XIII. kerületi védelmi bizottság az MTI-vel.
jún. 6
10:48
Azurák végre elvette kedvesét (Blikk)
BUDAPEST – Azurák Csaba megnősült. A Tények műsorvezetője hét együtt töltött év után fogadott örök hűséget szerelmének, Bártfai Grétinek.
jún. 6
10:51
Nem lesz méz az idén? (HírTV)
Átszakadó gátak, homokzsákokon, utolsó erejükkel küzdő emberek, irdatlan mennyiségű eső – ez jellemezte az elmúlt heteket. A károk egyre hatalmasabbak, egymilliárdos veszteség van az állami tulajdonú erdőkben, ami szinte elenyésző a méhészet eddigi 7 milliárdos érvágásához képest – olvasható a Magyar Nemzet Online oldalán.
jún. 6
10:57
Maicon nem akar elmenni az Intertől (Index)
Félreértették, azt mondta, ha másik klubba menne, az a Real Madrid lenne.
jún. 6
10:57
Az oktatási államtitkár köszöntője a pedagógusnapon (Gondola)
Elkötelezett, magas színvonalon végzett munkájukért, mindennapos helytállásukért mondott köszönetet a pedagógusoknak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár vasárnap a pedagógusnapon
jún. 6
10:59
Újabb bankok mentek csődbe az Egyesült Államokban (Gondola)
Három bank jelentett csődöt a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 81-re emelkedett
jún. 6
11:00
Balogh Andrást jelöli az MSZP (Metropol)
Az MSZP választmánya azt javasolja a párt kongresszusának, hogy Balogh András történészt, jelenlegi thaiföldi nagykövetet válassza meg a párt köztársasági elnökjelöltjének.
jún. 6
11:00
Vakáció hasznosan: nyelvtanulás, színjátszás, kavicsgyűjtés (Alternatív Energia)
Június 15-én több mint 1,4 millió diák számára ér véget a 2009/2010-es tanév, és megkezdődik a két és fél hónapos szünidő. Számtalan tábor, színes programok ígérnek kikapcsolódást. A szülőktől a tavalyinál nagyobb anyagi áldozatot kíván, hogy gyermeküket táborba küldjék.
jún. 6
11:00
Lezárták a Népszigetet Budapesten (hirado.hu)
Lezárták a fővárosban a Népszigetet az árvízi veszélyeztetés miatt vasárnap 10 órakor - közölte a XIII. kerületi védelmi bizottság
jún. 6
11:00
Térfélcsere a Margit hídon (ATV)
Félidejéhez közelít a Margit híd felújítása, így a villamos- és buszforgalmat átterelik az északi oldalra.
jún. 6
11:00
Stargarden: családiasabb légkörben (Metropol)
A Stargarden második napja láthatóan kevesebb nézőt vonzott, mint az első, ebben talán annak volt szerepe, hogy nemigen volt húzónév. Mondjuk olyan, mint az Animals vagy a Deep Purple vagy akár az Omega az elsőn. Sejtem, hogy nem a szervezők legjobb szándéka szerint alakult ez így, de mégis ez a helyzet.
jún. 6
11:01
Balogh Andrást javasolja a párt államfőjelöltjének az MSZP választmánya (Gondola)
Az MSZP választmánya azt javasolja a párt kongresszusának, hogy Balogh András történészt, jelenlegi thaiföldi nagykövetet válassza meg a párt köztársasági elnökjelöltjének
jún. 6
11:02
Az MSZP választmánya Balogh Andrást javasolja a párt államfőjelöltjének (hirado.hu)
Az MSZP választmánya azt javasolja a párt kongresszusának, hogy Balogh András történészt, jelenlegi thaiföldi nagykövetet válassza meg a párt köztársasági elnökjelöltjének
jún. 6
11:04
Folytatódik a törvényalkotási dömping a Parlamentben (hirado.hu)
A "három csapás" néven ismertté vált büntető törvénykönyvi (Btk.) módosításról, az állami vagyonról szóló előterjesztésről, a kisebb létszámú önkormányzati képviselő-testületekről és a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatról szavaz jövő heti kétnapos ülésén az Országgyűlés
jún. 6
11:06
Családi fénykép mentette meg a kétéves életét (BorsOnline)
Megmentette egy kétéves fiú életét egy nyaralás alatt készült fotó. A szemfüles nagymama vette észre a rosszindulatú daganatot unokája szemében, akit azonnal orvoshoz vittek.
jún. 6
11:06
A BRFK akcióosztályának rendőrei is részt vesznek a mentésben - képekkel (Infostart)
A BRFK Akcióosztályának munkatársai is részt vesznek az árvízi mentésben.
jún. 6
11:06
Rákbetegek - Gyógytorna, tréningek, közösség (WebBeteg)
A nyári hónapokban is mind Budapestről, mind vidékről várják a rákbetegeket és családtagjaikat a Tűzmadár Ház Pszichoszociális Rehabilitációs Központban.
jún. 6
11:08
Nyolc megyében van vészhelyzet (Infostart)
Nyolc megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér területén van érvényben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet - írta a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság a közleményében.
jún. 6
11:09
Összegyűltek a szocialisták (HírTV)
Elkezdődött az MSZP elmúlt négy évek értékelő és a következő évek ellenzéki stratégiáját kidolgozó kongresszusa vasárnap délelőtt Budapesten.
jún. 6
11:12
Újabb bankok mentek csődbe az Egyesült Államokban (Infostart)
Három bank jelentett csődöt a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 81-re emelkedett.
jún. 6
11:15
Válságmotor, kicsi pénz (Index)
Ennyiért még a hülyének is megéri. Kár, hogy nem szeretnék a kanyar közepén arra gondolni, hogy ez miért is volt olcsó.
jún. 6
11:15
Népszavazást tartanak Szlovéniában a horvátokkal kötött határmegállapodásról (Gondola)
Népszavazást tartanak vasárnap Szlovéniában a horvát-szlovén határvita rendezését célzó megállapodásról, amelynek értelmében választott bíróság elé utalják az immár 19 éve húzódó viszály megoldását
jún. 6
11:15
Nem csillapodik az USA-ban a bankcsőd-hullám (ProfitLine)
Újabb három bank dobta be a törülközött az Egyesült Államokban a héten, így már az idén bezárt bankok száma 81-re emelkedett.
jún. 6
11:17
Négy sérült az M2-esen (Index)
Négyen megsérültek vasárnap délelőtt Pest megyében, a M2-es úton egy karambolban.
jún. 6
11:17
Újabb árvízriadó Varsóban (Gondola)
Újabb árvízriadót adtak ki Varsóban vasárnap, mert a Visztula két hét elteltével ismét árad - közölték a lengyel főváros hatóságai
jún. 6
11:18
Újabb árvízriadó Varsóban (Metropol)
Újabb árvízriadót adtak ki Varsóban vasárnap, mert a Visztula két hét elteltével ismét árad. A folyó mentén lévő negyedek lakosait felszólították, hogy legyenek készek az esetleges evakuálásra.
jún. 6
11:18
Ma van a pedagógusnap (Alternatív Energia)
Június első vasárnapján tartják a pedagógusnapot és köszöntik az oktatásban dolgozókat Magyarországon. A héten hivatalba lépett oktatási államtitkár a pedagógusok társadalmi megbecsülésének visszaállítására tett ígéretet.

Keresés