2010. június 6. vasárnap

jún. 6
12:27
Már napi 10 ezer hordó kőolajat hoznak fel a tengerből a Mexikói-öbölben (Gondola)
Mintegy napi tízezer hordó nyersolajat hoznak már fel a mélytengeri kútra helyezett olajfogó segítségével a Mexikói-öbölben - jelentette be az olajkatasztrófáért felelős brit cég vezérigazgatója vasárnap
jún. 6
12:29
Nehéz hét vár a piacokra (Gondola)
Elemzők szerint borúlátó befektetői hangulatban indul a kereskedés hétfőn a világ tőzsdéin
jún. 6
12:30
Veszélyben Felsődobsza és Nagykinizs lakossága (Alternatív Energia)
Négyszáz rendőrt vezényeltek azonnali védekezési munkára a Borsod megyei Felsődobsza és Nagykinizs településekre, mert a megáradt Hernád miatt megközelíthetetlen település lakossága veszélybe került - tájékoztatta az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.
jún. 6
12:30
A Tisza egyik legnagyobb árhullámát várják Szolnoknál (hirado.hu)
A jövő héten a Tisza középső szakaszán felgyorsul az áradás napi üteme, és Szolnoknál a hónap közepére a mindenkori harmadik-negyedik legmagasabb tetőzést várják - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese
jún. 6
12:31
A II. Orbán kormányt nem biztos, hogy túléli a Népszava (Gondola)
jún. 6
12:32
Híradó, 2010. június 6. 12:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
jún. 6
12:34
Újabb szakaszon van elsőfokú készültség a Felső-Tiszán (hirado.hu)
A Tisza újabb, 24 kilométer hosszú szakaszán rendeltek el elsőfokú árvízvédelmi készültséget, így a folyón már Szabolcsveresmart és Tokaj között van érvényben a riasztás - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese
jún. 6
12:36
Feloldották a teljes útzárat a M2-es főúton (Infostart)
Feloldották a teljes útzárat az M2-es főút Budapest felé tartó szakaszán a 26-os kilométer közelében, ahol korábban két személyautó ütközött - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
jún. 6
12:36
Recept: Hajtogatott sajtos pogácsa II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 80 dkg liszt 25 dkg margarin 1 kis pohár tejföl 5 dkg élesztő (a tejfölbe keverve) 1 tojás 2 teáskanál só 1,5 dl hideg víz kb. 30 dkg sajt tojás a kenéshez
jún. 6
12:36
Közvetlen veszélybe került Felsődobsza és Nagykinizs lakossága (Infostart)
Négyszáz rendőrt vezényeltek azonnali védekezési munkára a Borsod megyei Felsődobsza és Nagykinizs településekre, mert a megáradt Hernád miatt megközelíthetetlen település lakossága veszélybe került - tájékoztatta az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője.
jún. 6
12:36
Már apad a Cuhai-Bakony-ér (hirado.hu)
Bőnynél már apad a Cuhai-Bakony-ér, Mezőörsről már visszahúzódott a patak a mederbe, távoztak is a vízügyi szakemberek - olvasható az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatójában
jún. 6
12:38
Recept: Sonkás-sajtos csirkemell csőben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db filézett csirkemell 4 szelet pármai sonka 8 szelet lapka sajt 2 evőkanál paradicsompüré 2 dl főzőtejszín 10-15 dkg reszelt füstölt sajt só őrölt bors olasz fűszerkeverék
jún. 6
12:39
860 embert kellett kitelepíteni (+videó) (HírTV)
Felsőzsolca kivételével nem romlott az árvízhelyzet Borsodban – ezen a településen azonban 860 embert kellett kitelepíteni éjfél óta. Felsődobsza és Nagykinizs a Hernád áradása miatt vált megközelíthetetlenné, ha nem sikerül megállítani a vizet, a lakosságot kitelepítik.
jún. 6
12:45
Obama is gratulált az új japán kormányfőnek (Index)
Az előző kormány pénzügyminisztere lett az új miniszterelnök.
jún. 6
12:48
MSZP-kongresszus: Lendvai szerint egy hét alatt három csapást mért az országra a Fidesz-kormány (hirado.hu)
Lendvai Ildikó szerint egy hét alatt három csapás érte az országot a Fidesz-kormány alatt: a forint árfolyamának zuhanása, "összevesztek" fél Európával, és lehetetlen helyzetbe hozták a felvidéki magyarságot, továbbá megfosztották jogaiktól a közszolgákat
jún. 6
12:48
Bíztató jelek a BP-nél (Portfolio)
Sikerrel kecsegtet a BP legújabb próbálkozása a Mexikói-Öbölben kialakult olajszivárgás megfékezésére, a társaság ugyanis közölte, hogy a sérült kút felett elhelyezett kupolával pénteken a naponta...
jún. 6
12:48
Nők után fordulva, körmenet árnyékában üléseznek a szocialisták - újabb és újabb részletek (ATV)
Dübörög az MSZP kongresszus, az egységtörkevések tegnap óta megreccsentek.
jún. 6
12:50
StarGarden fellépői is támogatták az árvízkárosultakat (Képgaléria) (hirado.hu)
Több mint 40 milllió forint értékben gyűltek össze felajánlások a Magyar Televízió szombat esti műsorban
jún. 6
12:54
Göndörítsünk hajat otthon! (Blikk)
Nem kell kétségbeesnünk, ha egyenes hajjal áldott meg minket a sors, hiszen könnyedén varázsolhatunk bele hullámokat, vagy akár loknikat, persze fodrász segítsége nélkül.
jún. 6
12:54
Elkészült a TolnAgro állatgyógyászati logisztikai központja (ProfitLine)
Az ország legkorszerűbb állatgyógyászati logisztikai beruházását valósította meg a TolnAgro Kft. és a Newcopharm Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - mondta Varga József, a TolnAgro és a Newcopharm ügyvezetője az MTI-nek.
jún. 6
12:56
Bemutatkoztak az LMP országos politikai tanácsának jelöltjei (ProfitLine)
Bemutatkoztak a Lehet Más a Politika (LMP) országos politikai tanácsának tagságára pályázó jelöltek a párt tagjai előtt az LMP kétnapos kongresszusának első napján, szombaton Balatonalmádiban.
jún. 6
12:57
Gyurcsány nem tart pártszakadástól (+videó) (HírTV)
Gyurcsány Ferenc volt kormányfő butaságot lát szerteszét – ez derült ki a hírTV-nek az MSZP rendkívüli választmányi ülése helyszínén mondott szavaiból. Ugyanott Lendvai Ildikó bűnvallomásnak minősítette Varga Mihály szombati sajtótájékoztatóját, Simon Gábor pedig bejelentette, kit látna szívesen államfői pozícióban a párt.
jún. 6
12:59
Századvég: a választás eredményei új reményt adnak az országnak (HírTV)
A kormány a felállását követő első héten komoly kihívással kellett, hogy szembenézzen. A kabinet szerint az ország költségvetési helyzete rosszabb, mint azt az előző pénzügyi vezetés állította. A közvélemény komoly változásokat vár az új kormánytól, a polgárok közel 80 százaléka szerint „a választás eredményei új reményt adnak az országnak”. Az emberek szerint azonnali lépésekre van sz...
jún. 6
13:06
Több százan dolgoznak a gátakon a Szentendrei-szigeten (Alternatív Energia)
Több száz önkéntes és közmunkás dolgozik vasárnap a Szentendrei-sziget településein, hogy megvédjék a házakat, termőföldeket az emelkedő árhullámtól; eddig csaknem ötvenezer homokzsákot helyeztek el. A falvak vezetőinek vasárnapi tájékoztatása szerint nincs vészhelyzet.
jún. 6
13:06
Londonba mennek Raffaello szőnyegei (Spa Trend Online)
A londoni Victoria and Albert Museumban állítják ki szeptembertől azt a négy Raffaello tervei alapján készült faliszőnyeget, amelyek a Sixtus-kápolnát díszítik.
jún. 6
13:06
A BP már napi tízezer hordó kőolajat hoz fel az olajfogó segítségével (hirado.hu)
Szakértők szerint a szivárgást legkorábban két hónap múlva lehet megszüntetni, amikor a BP mentesítő fúrásai több ezer méterrel a tengerfenék alatt elérik az olajkút csövét
jún. 6
13:06
Kutyák előtt koncertezett (Metropol)
Laurie Anderson, a kísérletező amerikai zenész, képzőművész, tudós húsz perces előadását az emberi fül számára érzékelhetetlen hangokból állította össze.
jún. 6
13:08
Több százan dolgoznak a gátakon a Szentendrei-szigeten - nincs vészhelyzet (hirado.hu)
Több száz önkéntes és közmunkás dolgozik vasárnap a Szentendrei-sziget településein, hogy megvédjék a házakat, termőföldeket az emelkedő árhullámtól; eddig csaknem ötvenezer homokzsákot helyeztek el. A falvak vezetőinek tájékoztatása szerint nincs vészhelyzet
jún. 6
13:12
Leszerepeltek a bikavérek (BorsOnline)
Nemcsak a borok tisztasága, hanem a minősége is sokat javult az elmúlt évhez képest – állapította meg a nemzetközi zsűri egyik tagja, Fabók Mihály a XI. Pannon Bormustrán.
jún. 6
13:12
Kilencezer éves recept alapján főztek sört (Blikk)
Rizsből, mézből és galagonyából állítottak elő kilencezer éves recept alapján sört egy kis kanadai sörfőzdében. Az ital júliusban kerül forgalomba Brit Kolumbiában, és ha lesz rá kereslet, később Kanada-szerte megvásárolható lesz.
jún. 6
13:12
Tilos a fürdés a megáradt vizekben! (WebBeteg)
Tilos a fürdés a megáradt folyókban, patakokban - áll az ÁNTSZ szombat esti közleményében. A szakemberek úgy tapasztalták, sokan becsülik alá a valós veszélyt.
jún. 6
13:15
Kassai vezeti a brazilok mérkőzését (HírTV)
Kassai Viktor vezeti a brazilok első mérkőzését a dél-afrikai futball-világbajnokságon.
jún. 6
13:21
Most a víz az úr (Gondola)
A Tisza több mellékfolyóján is történelmi mértékű az áradás. Edelény után Felsőzsolcán is katasztrófát hozott a víz. Enyhülés Hevesben.
jún. 6
13:24
Már a Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóit is a gátakra vezényelték (Alternatív Energia)
A háromezer magyar honvéd mellett már a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói is csatlakoztak az árvíz elleni harchoz. A kétszer ötven fős, egyetemi hallgatókból álló munkacsoport Onga térségében, váltásban segíti a mentést - írta a Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
jún. 6
13:24
Brutális támadás, öt halott (Kripto Akadémia)
Négy rendőr és egy polgári személy vesztette életét vasárnap Bagdadban pokolgépes merényletek következtében - közölték iraki védelmi és belügyminisztériumi tisztviselők.
jún. 6
13:24
Megduplázódott a belvízzel elöntött terület nagysága a Dél-Alföldön (hirado.hu)
A tíz nappal ezelőtti értékhez képest duplájára nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Dél-Alföldön az elmúlt időszak csapadékos időjárásának hatására
jún. 6
13:26
Árvíz: a civilek erejét méltatta Vona Gábor (Alternatív Energia)
A civil társadalom helytállt, de ha nincs kellő életerő a civilekben, akkor még több minden elveszett volna - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Borsod megyei Edelényben vasárnap.
jún. 6
13:26
A pápa a közel-keleti feszültség enyhítését sürgette Cipruson (hirado.hu)
A pápa vasárnap Nicosia fedett stadionjában bemutatott miséjében felszólította a világ közösségét, hogy tegyen sürgős és összehangolt erőfeszítéseket a Közel-Keleten uralkodó feszültség leküzdésére, annak érdekében, hogy a térségben kialakult állapotok ne torkolljanak tragédiába
jún. 6
13:28
Nehezen járnak a vonatok az árvíz miatt (Alternatív Energia)
Észak-Magyarországon újabb korlátozást vezettek be a vonatközlekedésben - írja a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap déli közleményében. A térségben még mindig sok helyen vonatpótló buszok közlekednek. A Dunántúlon a Duna vízszintjének emelkedése miatt kellett korlátozásokat bevezetni.
jún. 6
13:28
Gondok vannak a vezetékes vízellátással Edelényben (hirado.hu)
Lajtos kocsikkal és zacskós vízzel oldják meg a Borsod megyei Edelény nagy részén az ivóvízellátást
jún. 6
13:30
Ivóvízhiány Edelényben (Alternatív Energia)
Lajtos kocsikkal és zacskós vízzel oldják meg a Borsod megyei Edelény nagy részén az ivóvízellátást.
jún. 6
13:33
Szörnyethalt a gyilkos pornószínész (+videó) (HírTV)
Szakadékba zuhant és azonnal szörnyethalt az a 34 éves amerikai pornószínész, aki szamurájkarddal meggyilkolta egyik kollégáját. A férfi 5 napon át bujkált, majd amikor felfedezték rejtekhelyét, 8 órán át egy szakadék szélén öngyilkossággal fenyegetett.
jún. 6
13:39
Gyaloglás az Életért a mellrák ellen (Gondola)
Csaknem tízezren vettek részt és ragadtak rózsaszín luftballont a szervezők közlése szerint az AVON Gyaloglás az Életért elnevezésű hétvégi rendezvényén, amelyen a mellrák elleni küzdelem, a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel ismételten a figyelmet
jún. 6
13:39
A koronát nem viszik haza (Index)
Kíváncsi rá, hogy ki haragszik a leghosszabb ideje Gyurcsány Ferencre? És hogy ki dobna spongyát a magyar-orosz múlt visszás pillanataira? A parlament új képviselőivel beszélgettünk.
jún. 6
13:42
Zsidók is tüntettek Izrael ellen (Kripto Akadémia)
Több mint hétezer izraeli - zsidók és arabok egyaránt - tüntetett szombat este Tel-Avivban baloldali szervezetek felhívására a palesztin területek megszállva tartása miatt abból az alkalomból, hogy most van ennek a megszállásnak a 43. évfordulója - jelentette egy tudósító a helyszínről.
jún. 6
13:42
Újabb korlátozások az észak-magyarországi vonatközlekedésben (hirado.hu)
Észak-Magyarországon újabb korlátozást vezettek be a vonatközlekedésben - közölte a Mávinform
jún. 6
13:42
„Elszorult a torkom” A magyar műsorvezető színházi állást kapott (ATV)
Át kellett vennie TV2-s kollegájának szerepét.
jún. 6
13:44
Dél-Alföld: duplájára nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága (ATV)
Napi 3,5 millió köbméter vizet emelnek át folyókba.
jún. 6
13:51
Bárki csatlakozhat a legnagyobb zenekarhoz (HírTV)
Magyarország legnagyobb zenekara áll össze június 21-én a gitárosok ünnepének számító Thanks Jimi Fesztiválon. Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán tartják majd. A népszerű magyar zenészekből álló alkalmi formációhoz bárki csatlakozhat, hogy a Hey Joe című szerzemény előadásával tisztelegjen Jimi Hendrix előtt - mondta Kovács Tamás főszervező.
jún. 6
13:53
Kormányülés: fő téma a gazdaság helyzete (HírTV)
A gazdaság talpra állítását célzó akcióterv előkészítését kezdi vasárnap meg a kormány - a döntésekről a tervek szerint hétfő este vagy legkésőbb kedd reggel adnak tájékoztatást.

Keresés